magyarfutball.hu

2014.02.18 Hrepka Ádám a Haladásban

A háromszoros válogatott támadó Hrepka Ádám tavasszal a Szombathelyi Haladásban futballozik. A 26 éves futballista csütörtökön érkezik Szombathelyre.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 26 esztendős Hrepka Ádám, Artner Tamás vezetőedző kívánságlistáján szerepelt. A háromszoros válogatott csatár legutóbb az izraeli elsőosztályú Beni Jehudánál szerepelt, ám január elején közös megegyezéssel szerződést bontott csapatával, így szabadon igazolható volt. Hrepka az utóbbi napokban a kazah elsőosztály nyolcadik helyén álló, Törökországban edzőtáborozó Atiraunál szerepelt próbajátékon. Ám végül nem kapott szerződést. Menedzsere, Vladan Filipovics korábban kijelentette, amennyiben védencének nem sikerül külföldre szerződnie, nagy valószínűséggel a Haladásban folytatja pályafutását.

- Korábban már elmondtuk feltételeinket Hrepkának, aki szerdán repül haza Törökországból, és csütörtökön már a Rohonci úton edz - tudtuk meg Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezető igazgatójától. - Szóban megegyeztünk a játékossal, hamarosan sajtótájékoztatón aláírja a tavaszi szezonra szóló szerződését.

Hrepka Ádám idehaza futballozott az MTK-ban, a Honvédban, a Vasasban és a Paksban. Legsikeresebb időszakát a Hungária körúton töltötte, 114 bajnokin 32 gólt szerzett. Külföldön a Bnei Jehuda előtt a holland első ligás Nijmegenben játszott. Szerepelt az U19-es, U20-as, U21-es válogatottban, a felnőttválogatottban pedig 2006-ban és 2007-ben háromszor lépett pályára.