magyarfutball.hu

Magyarország † Smudla István (? 1921 - ?)

nemzetiség
Magyarország
poszt
középpályás

játékos

pályafutás
Bánhidai SE
? - ?
Tatabányai SC
? - 1944?
1947-ig hadifogságban
Bánhidai SE
1947 - 1948
Tatabányai SC/Tárna
1948 - 1949
Tatabányai ISE
1949 - ?
eredmények / elismerések
?

edző

pályafutás
Tatabányai Építők
? - ?
Komáromi AC
? - ?
eredmények / elismerések
?
0 nemzetközi kupa
0 hazai kupadöntő
3 elsőosztályú bajnoki

Smudla István magyar bajnoki mérkőzései:

NB I 1948/1949

# dátum ford. mérkőzés csere lap gól eredmény
1 1948.08.29 1 Vasas SC - Tatabányai SC 1 : 2
2 1948.09.05 2 Tatabányai SC - Újpesti TE 1 : 5
3 1948.09.12 3 MTK - Tatabányai SC 4 : 0
3 mérkőzés
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: fgymat
    2018.09.20, 16:26
    Legendák

    Volt egyszer egy pálya


    Legendáim írása közben, ha régiekkel beszéltem, gyakran vetődött fel Smudla István neve. — „Nehogy Sch-vál írd. mert bánhidai gyerek” — mondták. Ha mégis így jelent meg, abban netán ludas vagyok, pedig tudtam, hogy szlovák szülőfalujában (most városrész) sok a Smudla. Istvánt keresve (régi ismerősök igazítottak el Újbánhidán) találtam is egy Smudlát. de róla kiderült, hogy még labdába se rúgott, ő kalauzolt tovább aztán focista névrokonához.
    Bennem a név emlegetésekor — ahogy néha belerévedünk múltunkba és valami felrémlik, foszló-naptűzű táj, hullámos berkek lehajtó fűzőkkel — egy futballpálya képe öltött formát. — „Valahol ott volt a bánhidai főutca mögött a réten” — emlékeztem. S e képzethez az is társult, hogy futballimádók lévén, kölyökkorunkban többször elhangzott: „Gyerekek, menjünk a bánhidai pályára, mert ott játszik Smudla Pista.” Akit érdemes volt megnézni.
    De ahogy az erőműtől kanyargó folyó kiszögellése, a Zátacsina, e dzsungel-romantikát idéző medrecske eltűnt, (ahova néha szívesebben jártunk fürödni, mint a Cseribe), a régi pálya sincs többé. Elnyelte az idő, múlásával és változtatásaival.

    _ Valóban ott volt a Fürdő utcában a BSE pályája.
    Ez a Bánhidai Sport Egyesület rövidítése, mert ilyen is volt — emlékezik vissza ifjabb Smudla István. Illetve csak felidézi, ami fiatal korából emlék, vagy amit a szüleitől hallott a régi Bánhidáról. — A falu egyesülete volt. később a felépült kettes erőmű lett jó mecénása. A felszabadulás után ebből alakult ki a Tatabányai Vasas. Már új pályán, az erőműi telepen. De az, ahol apám tanult focizni. már nincs, nem létezik.
    Ahogy a Kirendeltségtől a Puskinig terjedő térség is betonutaktól szabdalt rész, benzinkút, miegyéb, a maradék óvott park, pedig idősb. Smudla Istvánék valamikor itt, a „búcsútéren” is naphosszat kergették a labdát, persze nem mai „pettyest”, hanem rongyfocit. Elmentem hátra a Fürdő utcába, hátha visszaszerzek valamit a felködlő múltból a réten, ahol hajdan a velem korabeliek játszottak szabadon. Semmi. Ma az iskolaudvarokon kívül Bánhidán nem rugdosnak labdát. Grundot senki nem keres, ha keresne, nem találna.

    — Még nagyon fiatal volt apám. amikor hívták a profiligás Salgótarjánba, de nagyszüleim nem engedték. Mivel már tizenhat éves korától a bányában dolgozott,'és otthon kellett a kereset. így volt ez akkor minden bányászcsaládnál, más boldogulásban nem nagyon hittek. De a TSC-hez már elengedték, hiszen itthon maradt és különböző kedvezményeket is kapott.
    Id. Smudla Istvánné így emlékezik vissza azokra az időkre, amit fia említett:
    — Amikor férjem a TSC-hez került, a XII-es aknáról átvitték a VI-osra. egy mérnök mellé figuránsnak. Már nem csillésként kellett dolgoznia. De a bevonulástól nem tudták megmenteni. Negyvenhét őszén jött haza a hadifogságból. nagyon elcsigázott állapotban. Ezért először megint az erőműi csapatban játszott és csak amikor megerősödött, ment át a Bányászhoz.
    Ifjabb Smudla szintén jól emlékszik erre. hiszen legkedvesebb vasárnapi szórakozásuk az volt, hogy kimentek megnézni a meccsét, ahol a családfő játszott. Régebbi emlékei is vannak.
    — Apám Szabadbattyánban töltötte a tényleges katonai szolgálatát és az Alba Regia nagyon szerette volna igazolni. Volt katonaválogatott is. Szerepelt minden poszton, mivel mindkét lábával egyformán jól kezelte a labdát. Negyvennyolcban már tagja volt az NB II-ben bajnokságot nyert Bányásznak és ősszel már vele kezdték az első osztályt. De a harmadik meccsen, az MTK ellen porcleválást szenvedett, meg kellett műteni. Nem volt egyszerű operáció. fél évi pihenés után mégis megpróbálta a játékot. Újból kiment a térde. így került át a TISÉ-hez, a következő évben már osztályozót játszottak az NB I-be jutásért.
    Még néhány év. aztán búcsú a játéktól. Smudla István az Újvárosi Építőknél (a TISE-utódnál) volt először edző, később a KAC-nál, Komáromban.
    — Sokszor jött haza mérgesen, hogy ezt nem bírja tovább. a mai gyerekekben nincs vér, nem hallgatnak rá, nem akarnak szívből futballozni — emlegette fel a felesége ezt az időt. — Ezért is hagyta abba az edzősködést.
    A fia még hetedikes általános iskolás korában kezdte a labdarúgást az apjánál, az újvárosi csapatban.
    — Velem is folyton elégedetlen volt. Hogy a focit nem lehet csak félig csinálni.

    Pedig ifjabb Smudla — apjára ütve — jól indult a labdarúgó-pályán. Már tizenhat évesen a Bányász tartalék- csapatában szerepelt, ő is „kétlábas” volt. Sokszor volt tagja a megyei ifi-válogatottnak, az országos keretbe is bevették. De ötvenkilencben egyetemre ment, tehát váltott pályafutásán. Az iskolaévek alatt még játszott az MTK- ban, aztán a BEAC-ban. Az egyetemet elvégezve még Tatabányán is focizott fél évet, aztán abba hagyta. Jelenleg a megyeszékhely nagy középiskolájának igazgatója.
    — Én is úgy voltam, mint az apám. Nagyon szerettem focizni. Lestem az órát. mikor lesz már edzés, méginkább mérkőzés. Olykor most is beszállok itt az iskolában a fiúk közé, de csak akkor, ha komolyan veszik a játékot.
    Ezen egy kicsit eltöpreng, E témában amúgy is sok minden tolulhat az emlékezetébe.
    _ Mégis azt hiszem, apámnak volt igaza, azért nem vittem többre a labdarúgásban, mert én nem adtam annyi szívet a játékba, mint ő. Már más nemzedék vagyok, kevésbé kemény, harcos, győzni akaró.
    De hát miért a fiú nyilatkozik itt, miért az ő labdarúgósorsát firtatom? Vagy miért csak ezen keresztül az apjáét?

    Amikor attól a másik Smudlától kalauzolva Újbánhidán megkerestem az igazit, ismerős arcú férfi jött kinyitni a kertajtót, valahogy mégis más volt, mint ahogy az emlékeimben őriztem. Aztán kijött a házból a hűséges, odaadóan gondos feleség is. Ö mondta el, hogy Smudla Istvánt, Bánhida eddigi legjobb labdarúgóját két éve agytrombózis érte. Az egyik fele megbénult, nem tud folyamatosan beszélni.
    Már előtte is magas volt a vérnyomása, amire egyáltalán nem hatott jól, hogy gyakran kellett temetésre mennie. Régi játékostársak — Jancsák, Szabó Pici, Konecsni, Nagy Bébé — távoztak az emlékezés örök futballpályájára. Ilyenkor Smudla István mindig nagyon szomorú és letört volt. Úgy érezte, hogy vesztett, és ő ezt a pályán sem szerette. De hát az élet pályáján végül is ki nem veszít?
    Mindenesetre reám is nagy hatással volt találkozásom Smudla Istvánnal. Utána napokig letört voltam és szomorú.
    Havasházi László

    Dolgozók lapja
    1987.04.04.