magyarfutball.hu

2018.06.19 Marco Rossi lett a Magyar Válogatott új szövetségi kapitánya!

Továbbra is a 2020-as Eb-döntőbe jutás a magyar férfi válogatott legfontosabb célkitűzése. A Nemzetek Ligájában már tétmérkőzéseken kell kialakítani annak a csapatnak a gerincét, amely képes lesz a selejtezősorozat végéig a kijutó helyekért harcolni. Az új kapitány feladata változatlanul egy versenyképes csapat kialakítása új, fiatal játékosok beépítésével.

A Georges Leekens által összeállított és irányított, különböző összetételű csapatok a lejátszott négy felkészülési mérkőzésen nem voltak eredményesek, és játékban sem mutattak határozott fejlődést. Noha voltak a négy mérkőzésen elfogadható, illetve biztató időszakok a játék tekintetében, összességében nem volt tapasztalható olyan tartós, biztos előrelépés a csapat teljesítményében, amely alapján kijelenthető lenne, hogy meg van a csapat gerince és játéka a Nemzetek Ligájára. Sem a fiatalítás, sem a játékstílus kialakítása nem haladt az előzetesen elvárt ütemben. Ezek alapján az MLSZ elnöksége megállapodott Georges Leekens-szel szerződése felbontásáról. Az MLSZ elnöksége továbbra is elismeri Leekens szakmai felkészültségét, emberi kvalitásait és megköszöni eddigi erőfeszítéseit. A belga szakember nem tart igényt végkielégítésre.

Az elnökség elismeri, hogy Georges Leekens és a mindenkori szövetségi kapitány mozgástere, a magyar játékosok általános tudása, pillanatnyi állapota, valamint a kapitánynak a játékosokkal közösen eltölthető felkészülési ideje igen korlátozott. Ezzel együtt a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra tekintettel az MLSZ elnöksége továbbra is elvárja a remélt eredményt a válogatott szakmai stábjától, elsősorban a selejtező-sorozaton mutatott eredményesség tekintetében, másodsorban pedig egy középtávon tartósan eredményes, új, fiatal játékosokra is épülő csapat kialakítása kapcsán.

A folytatásban, 2020 nyaráig, a Budapest Honvéddal tavaly bajnoki címet szerző Marco Rossi veszi át a nemzeti csapat vezetését. Az olasz edző többször bizonyította, hogy a csapatépítés, közösségteremtés szakembere, képes a fiatal tehetséges játékosok beépítésére, a tapasztaltabb labdarúgók motiválására. A tavalyi bajnoki siker mellett korábban (2013-ban) bronzérmet szerzett a kispesti együttessel, és ezt az eredményt idén a szlovákiai DAC együttesével is megismételte. Marco Rossi edzői felfogása, az MLSZ elnökségének megítélése alapján, jól illeszkedik a magyar labdarúgás lehetőségeihez, ami alkalmassá teszi arra, hogy a magyar válogatott keretét hatékonyabb futballra vezérelje, és 2018-2019-ben elvégezze a 2020-ban ütőképes együttes kialakításának feladatát.