magyarfutball.hu

2015.05.19 Farkas Balázs Balmazújvárosba igazolt

A vasárnapi mérkőzésen szurkolóink egy újabb labdarúgónkkal ismerkedhettek meg. Farkas II Balázs (1988) az MLSZ adatbankja szerint 05.07. óta a játékosunk. Vezetőedzőnket, Feczkó Tamást hétfőn kérdeztem róla.

-image Azzal kezdem, hogy tudomásom szerint Balázs az első felnőtt magyar válogatott labdarúgó (G.S. – háromszoros, még Várhidi Péter kapitánysága alatt mutatkozott be) Balmazújvároson, s nem véletlenül szerepelt korábban a Dinamó Kijevben, a Videotonban, a DVSC-ben és a Győrben is. Nyíregyházi edzőként én már 17 éves kora óta követem a pályafutását. Tudom, hogy Balázs extraképességekkel és kiemelkedő szorgalommal rendelkezik. Most egy hosszadalmas sérülésből épült fel. Mikor a Balmazújváros trénere lettem, rögtön hívtam, hogy eddzen, készüljön nálunk, aztán majd meglátjuk a továbbiakat. Cegléden két év után játszott újra, akkor még csak egy negyedórát, de már akkor is adott egy gólpasszt. Vasárnap már Újvároson mutathatta meg a képességeit a neki jutó majd félórában. Úgy érzem, hogy játékával, mentalitásával nagy segítségünkre tud lenni a még hátralévő két fordulóban is.