magyarfutball.hu

2023.04.16 Dárdai Pál újra átveszi a Hertha irányítását!

A vasárnap megjelent sajtóhírek gyorsan megerősítést nyertek: a Hertha BSC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy meneszti vezetőedzőjét, Sandro Schwarzot, a helyét pedig a korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál veszi át, az idény végéig.

A berliniek jelenleg a tabella utolsó, tehát 18. helyén állnak, mindössze 22 megszerzett ponttal. Az idényből már csak hat meccs van hátra, a biztos bennmaradást érő 15. pozíció pedig négy pontra van a gárdától.

A klublegenda Dárdai Pál már két ízben, 2015 és 2019 között, valamint 2021-ben irányította a Herthát. Bár a tabella első felét is sokszor elérte a berliniekkel, míg múltkor szintén nehéz helyzetben bent tartotta őket, végül kétszer is menesztették. Legutóbbi elküldése óta nem vállalt munkát, de most sem lesz egyszerű dolga.

Lapunk még a hivatalos bejelentés előtt megkereste Dárdai Pált, aki akkor úgy fogalmazott, a hivatalos bejelentésig nem szeretne sajtóhírekre reagálni.

Nem sokkal később már a Hertha BSC hivatalos oldalán nyilatkozott:

„Mindenki tudja, hogyan érzek a Hertha iránt. Nem kellett gondolkodnom, amikor felhívtak. Még hat meccs van hátra az idényből, vagy talán nyolc (a lehetséges osztályozóra gondolva – a szerk.). Mindent megteszek annak érdekében, hogy bent maradjon a klub a Bundesligában. Nem lesz könnyű feladat, de már nagyon várom!”

„Nagyon örülök, hogy Pál ebben a klub számára kihívásokkal teli időszakban elkötelezte magát a csapat irányítása mellett. Pál már kétszer is megmutatta, hogy képes stabilizálni egy csapatot és kivezetni az ilyen helyzetekből egyértelmű stílusával és tervszerűségével. Erről most is meg vagyunk győződve” – mondta Benjamin Weber sportigazgató.

Dárdai a bejelentést követően lapunknak is megszólalt.

„Ez nem nehéz, hanem még annál is nehezebb feladat. Egyáltalán nem volt tervben, hogy ismét a Hertha vezetőedzője legyek, amióta Fredi Bobic távozott, arról beszélgettem a klub vezetőivel, hogy esetleg visszatérek az utánpótlásba. Most viszont megkerestek, hosszú órákig győzködtek, és végül abban maradtunk: megpróbálok segíteni, aztán a nyáron meglátjuk, hogyan tovább. Nyilván, aki annyi időt eltöltött ebben a klubban játékosként utánpótlásedzőként, vezetőedzőként, mint én, annak a Hertha sorsa mindig fontos lesz, de természetesen pontosan tudom milyen rettentően nehéz feladatra vállalkoztam.”

A Hertha honlapjának beszámolója szerint a szakmai stábból Sandro Schwarz vezetőedző mellett Volkan Bulut és Daniel Fischer is távozott, ugyanakkor a közmédia érdeklődésére Bódog Tamás megerősítette, marad a csapatnál és segíti Dárdai munkáját.