magyarfutball.hu

2021.01.25 Dárdai Pál újra a Hertha vezetőedzője lett!

Hétfőn hivatalossá vált: Dárdai Pál vette át a német élvonalbeli Hertha BSC vezetőedzői posztját.
kép
A berliniek hivatalos honlapja szerint a 44 éves magyar szakember a 2022 nyaráig szóló szerződést írt alá a klubbal.
Munkáját Petry Zsolt kapusedzőként, a német Andreas “Zecke” Neuendorf és a szerb Admir Hamzagic segédezőként segítik, akik korábban már dolgoztak együtt Dárdaival.

– Nagy örömömre szolgál, hogy újra együtt dolgozhatunk Dárdai Pállal, aki már korábban bizonyította, hogy a Hertha BSC-t emberpróbáló helyzetben tudta stabilizálni a csapatot. Mindenkit ismer a klubnál, nincs szüksége arra, hogy hamar megszokja a közeget. Pál a Hertháért él és meg vagyunk győződve róla, hogy a tiszta stílusával megadja a csapatnak a szükséges lendületet – mondta a herthabsc.de-nek Carsten Schmidt ügyvezető utalva arra is, hogy Dárdai klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a Herthában.

Mint ismert, a berliniektől távozott a sportigazgató, Michael Preetz, és úgy tudjuk,

Felmerült annak a lehetősége, hogy Dárdai Pál fogja betölteni ezt a posztot, ő maga is gondolkodott ebben, testhez állóbbnak érezte volna, de végül az edzőI posztra tér vissza, hogy segítsen.
Dárdai 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát. Akkor bennmaradt az együttessel az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végzett vele.

A Hertha a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és a 14. a Bundesligában, csupán két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló 1. FC Kölnt, ezután vasárnap az egyesület irányítói menesztették Bruno Labbadiát.