magyarfutball.hu

fénykép helye
alias
Gera "kisöccse"
Gera Dániel Richárd
Malac
nemzetiség
Magyarország
életkor
28 éves
poszt
középpályás
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
MTK Budapest FC
2011 - 2021. január 8
Ferencvárosi TC
2021. január 8 - 2022. szeptember 1
Puskás Akadémia FC (kölcsönben)
2021. július 23 - 2022. augusztus 31
Diósgyőri VTK
2022. szeptember 1 -
eredmények / elismerések
Magyar bajnoki bronzérmes
MTK - 2014/2015
Gera Dániel 2015
2015-ben az MTK játékosaként
Mielőtt elkezdtem volna focizni, tornász voltam a suliban. Akkor ismerkedtem meg a sportolással, a mozgással, a tesitanárom szerettette meg velem. Az iskolával országos versenyekre jártunk. Minden szeren tornáztam szinte: gyűrűn, talajon, szekrényen. Még emlékszem is nyújtásgyakorlatokra, azért vagyok most is ennyire laza. Egészen tizenkét éves koromig csináltam a kettőt együtt, de később már nem lehetett összeegyeztetni, és egyértelműen a foci mellett tettem le a voksom.1

Amit az akkoriban az egyik legjobb utánpótlásműhelynek számító Goldballban kezdett meg.
Aztán öt évet eltöltöttem a Vasas Pasarétben, egyet Újpesten, majd Agárdra kerültem. Nagyon jó döntés volt, mert a Sándor Károlynál jobb akadémiát elképzelni sem tudok. Mindent köszönök az edzőimnek, nélkülük nem tartanék is. Meg édesapámnak is, akivel a büntetőrúgást gyakoroltuk rengeteget, ezért tudok bármikor bátran odaállni a tizenegyespont mögé. De édesanyámra is szükségem volt: ő öntött lelket belém, amikor épp nem úgy alakultak a dolgok.1

Első próbálkozásra nem nyertem felvételt a Sándor Károly Akadémiára, ezért egy évet az Újpest U16-os csapatában játszottam. Amikor már az U17-esekhez kerültem, akkor sikerült bejutnom, amit nagyon szerettem volna, hiszen az ország legjobb akadémiájáról van szó. Nagyon jól éreztem magam, sokat tanultam, és nagy előnyömre vált, hogy már ott megtanították azt, amit aztán a felnőttcsapatnál is elvártak tőlem. Ugyanabban a játékrendszerben és taktikában futballoztunk mi is, mint az NB I-es együttes.2


MTK Budapest FC, 2011-2021

2007-ben lett a kék-fehér klub igazolt játékosa. Azóta megfordult a Vasas és az Újpest együttesében is. 2011 óta erősíti – véglegesen – az MTK Budapestet.
Tevékeny részese volt az U19-es korosztály bajnoki címének, és tizenhét évesen bemutatkozhatott a klub felnőttcsapatában – igaz, még az NB II-ben.
Bár nem sokat tettem hozzá a feljutáshoz, még az aranyérmet is megkaptam a szezon végén, ami hatalmas öröm volt ennyire fiatalon.1

A 2013/14-es, Ligakupa-sorozatban négy mérkőzésen, egy gólt szerzett.
Az OTP Bank Ligában a 2014/15-ös szezonban, 2015. május 23-án, a Szombathelyi Haladás ellen mutatkozott be, rögtön gólpasszal.
Ha őszinte vagyok, azt mondom, már hamarabb szerettem volna az NB I-es csapatnál szerepet kapni. Garami József is azt mondta, már korábban megértem rá, de döntő pillanatokban voltak kisebb sérüléseim, és mire felépültem, megint elém került valaki a sorban, aki jól is teljesített, így tovább kellett várnom. Soha nem is volt bennem olyan érzés, hogy fel kellene adnom, ebben segített csapatkapitányunk, Kanta József is. Amikor már kezdtem türelmetlenné válni, elbeszélgetett velem, megnyugtatott, hogy eljön az én időm, és igaza is lett.2

...

Ferencvárosi TC, 2021-2022

...

Puskás Akadémia FC, 2021-2022, kölcsönben

...

Diósgyőri VTK, 2022-

...
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2022.09.10, 17:35
    Diósgyőrbe való igazolása kapcsán:
    gy bírom hogy a magyar labdarúgók nagy többsége a dumában a legjobb! Miért nem lehet egyenesen beszélni? Miért nem lehet azt mondani hogy az elmúlt egy-két évem nem sikerült jól, a diósgyőri volt a legjobb ajánlatom, elfogadtam! Miért kell itt diszkréten meglebegtetni hogy keresték ám őt az élvonalból is, de ő nem rest a pokolba leszállni hogy újra felemelkedjen! Senkit meg nem bántva, de ez a Gera, nem "az a Gera", a sportpályafutása meg mindennek mondható csak nem példaértékűnek, mert igazából nem vitte semmire! Bajnoki címet ő nem nyert, hanem épp annál a csapatnál volt igazolt játékos ami a bajnokságot megnyerte! Hozzá nem tett semmit! Pár éve tehetségesnek gondolták, de a statisztikái alapján sehol nem volt kiemelkedő játékos, nem véletlenül volt kiakadva Rebrov amikor a Fradihoz vitték a megkérdezése nélkül! Sajnos csak egy középszerű játékos, de nincs azzal gond mert ilyenek is kellenek!

    Gera még a Kisvasútnak sem kellett, pedig ott elvileg a konkurencia sem volt “verhetetlen”...
    Sajnos ő sem volt nagyobb “értéke” a Fradinak, mint pl. Csilus, Silye, Batik, vagy épp Busai. (na meg sokan mások)

    Ha hozza a korábbi játékát, válogatott szintű lehet. Az MTK-ban nagyon jó volt, elvitte az Ftc, ahol nem kapott lehetőséget. Ez biztos aláásta az önbizalmát, ezt kell most újraépíteni, akkor szenzációs lehet.
    Ráadásul végre egy szélső támadó, aki szélről bontja meg az ellenfél véxelmét. Ezzel a középső támadók helyzetét nagyban megkönnyíti.
    Eppel szereplését egyáltalán nem érinti,ugyanis utóbbi középcsatár, még sokkal jobb is lehet, ha lesz mellette ilyen szélső támadó.
    Nagyon jó döntés volt Gerától ide jönni, itt egy fanatikus közönség előtt egy jó csapat kiépülése esetén az ország egyik meghatározó játékosa lehet, a képessége megvan hozzá. Ebben az esetben a válogatott is szóba jöhet.

    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2911047
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2021.07.25, 13:04 (szerk.: 2021.07.25, 13:54)
    A Puskás Akadémiához való kölcsönadása kapcsán:
    Minőségileg nem a mai Fradi. Sajnos kevés magyar az. Egy kézen megszámlálható a számuk.

    Akkor Rebrovnak ebben igaza volt.

    Harcos játékos, aki sajnos nem sok lehetőséget kapott nálunk, pedig örültem volna neki :(

    Sok sikert!

    Egy próbát megért, de várható volt. Sajnos nem nagyon van elérhető magyar játékos, aki erősítés is lenne, de hátha találunk majd még 1-2 Sigét.

    Nagyon sajnálom, tehetséges, szorgalmas játékos, de most tényleg nagyon erős a konkurenciaharc a posztján.

    ez a 13 meccs elég jópofa, nem nagyon szokták beszámolni a felkészülési meccseket.

    játszott az mb1-ben 126 percet, meg Dorog ellen 90-et nehogy más sérüjön meg.

    Hozzáteszem sajnálom a srácot, mert az Mtk-ba jó dolga volt, alapember stb, felesleges volt elhozni.

    Nem banom, sokkal jobb mintha nalunk nem jatszana egy meccset se. Bar szerintem nem volt szar amikor beallt. Rendesen akart bizonyitani mindig

    Dani csak a Katona csomag része volt, már akkor tudtuk, hogy nálunk nem lesz sokáig. Emberileg kedvelem, de mindent elmond a játék tudásáról, hogy a legközelebbi riválisunknak adtuk kölcsön. Nem kell tartani attól hogy gondot fog okozni számunkra.

    Többre tartottam a fiút, de úgy látszik az MTK az ő szintje. Ott sokszor nyújtott kiemelkedőt. A Fradiban kevés volt, mint a vasárnapi tízórai.
    Felesleges volt idehozni, a kevés ballépés egyike. Magyarkodhatunk, de a sportban a teljesítmény a lényeg, ő nem ütötte meg a Fradi szintet. Pont.

    A helyzet az hogy sok más társához hasonlóan az esélyt sem nagyon kapta meg a Fradinál hogy egyáltalán bizonyítson. Ez kb. úgy megy hogy bedobnak, aztán ha az első két meccseden le tudod nyűgözni a szakvezetést akkor fogsz még játszani, egyébként rajtad múlik hogy meddig kompenzál a jó fizu azért hogy ülsz a kispadon. Van akinek ez sikerül pl. Sigér, meg egy csomóan akiknek nem. Amúgy Gera egyáltalán nem rossz játékos, szerintem a postásnál vissza fogja építeni magát

    A Fradi Varga Rolandot elcserèlte Gera Dànielre ès Katona Màtèra az MTK-val. Eddig ùgy tűnik, hogy az MTK csinàlt jò üzletet. Varga hùzòember volt nàluk egèsz tavasszal majd jò pènzèrt eladtàk az araboknak. Előre lehetett làtni, hogy ha Varga Rolandnak nem jut màr hely a kezdőben a Fradinàl, akkor Gerànak meg plàne, hogy nem fog. Katona Màtètòl vàrnak nagyon sokat, àllìtòlag nagyon jò, de szerintem ő is jobban jàrt volna, ha màshova megy, mert a Fradi közèppàlyàja most màr pokoli erős lett az ùj èrkezőkkel...

    A Fradi max 3 közèppàlyàssal szokott felàllni, de àltalàban csak kettővel. Ott van nàluk Laidouni, Haratin, Somalia, Zachariassen, Loncar, ès mèg egyenlőre Sigèr ès Vècsei is. Katona Màtè? Ne mà...

    https://ulloi129.hu/2021/07/23/gerat-kolcsonadtuk-felcsutra/
    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2839879
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2021.01.09, 11:58
    Ferencvároshoz való igazolása kapcsán:
    Kívánom, hogy legyenek jobbak a mint csapatban lévők. De Gera Dániel már 25 éves. Az istrángot rég szét kellett volna szakítania, de sajnos nem arról hallottunk, hogy a jövő nagy tehetsége. Fikarcnyival sem jobb Rolinál.
    Nem nagyon fognak játszani.

    Gera: 97 bajnoki 12 gol, ebbol 9 a masodosztalyban.
    Roli 187 meccs, 60 gól, 43 gólpassz
    Szoval en nem tudom mit jelent a kifejezetten jo, meg borzaszto veszelyes, de a ket szamsorbol nem Gera az.

    Amennyit en lattam a Gera D-t akkor mindig felhivta a figyelmet magara - Isten hozott mindkettotoket a Ferencvarosban

    Gera magyar szinten kifejezetten jó, borzasztó veszélyes az ellenfél kapujára, erőszakos, csúszik mászik.

    Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de Gera volt mindig az a játékos aki ha ellenfélként lépett pályára akkor picit féltem, hogy tuti Ő fog kiszúrni velünk. És sokszor igazam is lett. Illetve néztem a két fiú FM videóját, és láthatóan meg vannak szeppenve, nagyon bízom benne, hogy mindketten nyújtják a legjobbjukat és mindketten erősítés lesznek a klubnak!
    Hajrá Fradi! Viszlát Roli, sok sikert! Üdv itt Fiúk! Mindent bele!

    Gerát már régebben hírbe hozták ha jól emlékszem. Egyébként ő tényleg nem egy hatalamas játékos 25 évesen, viszont a magyarok általában 27-28 évesen peakelnek, nagyon ritka aki olyan mint Szoboszlai, későn érők a játékosok. Nem randomba lett elhozva, majd lesz valami, biztos nagy bennük a bizonyítási vágy. Azt se felejtsük el hogy így nem egy magyarral kevesebb, hanem eggyel több lett. Meg kell nekik adni a lehetőséget, annál kevesebb veréb fog pofázni, hogy nincs magyar a fradiban.

    Ha jól emlékszem Gera évekkel ezelőtt már szóba került nálunk. Szerintem évek óta figyeljük.

    Geránál papíron jobb szélsőink vannak, de vele kapcsolatban nagyon jó megérzésem van. Szerintem benne van, hogy megugorja a szintet, és Sigi módra közönségkedvencé válik.

    Gera Dani eleg gyors, dinamikus, harcos szelso. De azt gondolom, hogy nalunk elore kicsit tobb kvalitas, 1-1ezesi kepesseg kell. Tamado szellemu jobb oldali vedonek el tudnam kepzelni, at kene nevelni mint Gerit.

    Többen lesajnálják az új igazolásokat itt, de szerintem bőven van esélyük akár kezdőbe kerülni, ha komolyan veszik magukat. Gerának mindenképp, mert Tocmac könnyen lehet, hogy megy, Isael sem túl masszív, ha csak nem igazolunk egy igazi ászt támadó szekcióba külföldről, akkor a srác alapemberré válhat. Minden rajta múlik, a hozzáállásán.

    az eddig látottak alapján ennek a Gerának eléggé fekszik a gyors játék, jól érkezik a kapuhoz, fizikailag is rendben van, talán még használhatóbb is Rebrov filozófiájában, mint Varga.

    https://ulloi129.hu/2021/01/08/gera-daniel-es-katona-mate-erkezett-roliert-cserebe/