magyarfutball.hu

2021.08.27 Nagy Ádám az olasz Pisa csapatához igazolt!

Nagy Ádám az angol másodosztályú Bristol Citytől távozott két év után az olasz második vonalba. A 26 éves futballista augusztus elején jelezte távozási szándékát a Bristol vezetőségének. Az olasz klubbal kötött szerződésről annyit tudni, hogy 2025 nyaráig szól.

Nagy Ádám a Ferencvárosban nevelkedett, majd 2016 nyarán igazolt az olasz élvonalban szereplő Bolognához a transfermarkt.de adatai alapján 1.8 millió euró ellenében. Itt három évet töltött el, amely idő alatt 57 alkalommal léphetett pályára az együttesben, ezeken pedig egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. 2019-ben aztán az angol második vonalban szereplő Bristol Cityhez szerződött, amelynél 62 találkozón három alkalommal volt eredményes, négyszer pedig gólpasszt adott.

A Pisa közleményei kiemeli róla, hogy a Ferencváros játékosaként tűnt fel, és hogy a Bologna színeiben fontos tapasztalatokat szerzett az olasz labdarúgásról. A Bristol Citynél eltöltött időszakáról megjegyzi, hogy az angol klubnál abszolút főszerepet játszott.

A Serie B mostani kiírásában a Pisa mind a két eddigi meccsét megnyerte, legutóbb az Alessandria ellen győzött 2–0-ra.