magyarfutball.hu

2015.08.07 Szerződéshosszabbítás

Nagy Ádám egyre komolyabb szerepet kap NB I-es labdarúgó-csapatunkban. Fiatal középpályásunk újabb három évre kötelezte el magát a Ferencvároshoz. Vine-videón az aláírás pillanatai.
kép
Klubunk szerződést hosszabbított Nagy Ádámmal. A fiatal középpályás szép lassan beverekszi magát NB I-es labdarúgó-csapatunk kezdőjébe, az új megállapodás értelmében pedig 2018 nyaráig a Ferencváros játékosa lesz.

Nagy Ádám 1995. június 17-én született Budapesten. A labdarúgás alapjaival a Goldballban ismerkedett meg, majd a Vasas utánpótlásában futballozott. 2011 és 2013 között spanyolországi és portugáliai akadémiákon fejlődött tovább, majd 2013 nyarán érkezett a Fradiba.

Első ferencvárosi idényében NB III-as csapatunk alapembere volt, 25 mérkőzésen kezdőként lépett pályára, az Ebes elleni siker alkalmával pedig gólt is szerzett.

A 2014/15-ös szezonban bajnoki címet szerző U21-es együttesünk alappillére volt – mindössze három meccset hagyott ki. Emellett ősszel a Ligakupa csoportkörében, Pakson felnőtt csapatunkban is bemutatkozott, majd tavasszal szintén a tolnai városban NB I-es debütálására is sor került.

A Videoton elleni győztes Magyar Kupa-döntőn kezdőként lépett pályára, majd másnap már utazott az U20-as világbajnokság helyszínére, Új-Zélandra, ahol a nyolcaddöntőig jutó magyar válogatott valamennyi mérkőzésén pályára lépett. Augusztus 12-én, Olaszország ellen pedig az U21-es nemzeti csapatban is bemutatkozhat.

Nagy Ádám alapvetően védekező középpályás, a Vasas ellen azonban nagyon jó teljesítményt nyújtott a jobb szélen is – első találatunkhoz ő adta a gólpasszt Böde Dánielnek. A fiatal magyar játékosra Somalia távozásával még komolyabb szerep hárulhat a 2015/16-os szezonban.

Névjegy
Név: Nagy Ádám
Poszt: középpályás
Születési idő, hely: 1995. június 17., Budapest