magyarfutball.hu

  1. Mátyus János a PMFC vezetőedzője eltiltás miatt nem ülhetett a kispadon.
  2. 2024.03.12, 10:21 - Pécsi MFC - BVSC-Zugló 2024
    Mérkőzés a 18. percben Szerkeres Tamás sárgalapot kapott, míg a 76. percében Mátyus János ki lett állítva.
  3. Lipcsei Pétert a Csákvár elleni mérkőzésen kiállították reklamálás miatt, így ezúttal Dejan Milovanovics irányítja a soroksáriakat
  4. 2023.11.29, 06:54 - Pécsi MFC - Budafoki MTE 2023
    Ugyan sem a PMFC, sem a Budafok nem kezdett sziporkázó játékkal, mégis mindkét együttesnek megvolt a lehetősége arra, hogy megszerezze a vezetést – a kér kapus, Helesfay és Gundel-Takács azonban jó formában védett, így nem változott az eredmény. Egészen a 44. percig, amikor is egy lapos Terbe-centerezést Krausz 14 méterről a keresztlécre lőtt, ahonnan a gólvonalra pattant le a labda. Bana Gergely játékvezető és segítői megadták a találatot, pedig közben egyetlen hazai játékos sem reklamált gólt, hanem folytatták az akciót…

    A fordulást követően Bana Gergely játékvezető teljesen elvesztette a mérkőzés irányítását, s sok téves ítéletével a mérkőzés végkimenetelét is befolyásolta. Egyrészt elmaradt Krausz második sárgája, illetve Németh Márió egy durva sportszerűtlenséget, egy ütést követően is pályán maradhatott. Ráadásul Bana nem ítélt meg egy egyértelmű vendégbüntetőt sem, miközben a hazaiak csapatkapitánya, Krausz egy tiszta szerelés után kapta meg a második színes kártyáját....
  5. 2023.11.29, 06:53 - Pécsi MFC - Budafoki MTE 2023
    Erős Gábor a mérkőzés 75. percében sárgalapos figyelmezetésben részesült.
  6. 2023.11.26, 17:42 - Vékony Csaba
    A Balatonalmádi–Várpalota (0–2) megye III-as futballmérkőzés után szívrohamot kapott és elhunyt Vékony Csaba, a vendégcsapat 55 éves játékosa – számolt be a tragikus hírről a veol.hu. A kiérkező mentők küzdöttek az egész megyében elismert labdarúgó életéért, de nem tudták megmenteni. A futballista a 85. percben lépett pályára a szombati találkozón.

    Finta Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei igazgatója a regionális honlap megkeresésére megerősítette a hírt. Elmondta, hogy egy rendkívül értékes embert, barátot veszített a helyi labdarúgás.

    Vékony Csaba pályafutása nagy részét a Várpalotai BSK-ban töltötte, játszott az NB III-ban is. Az utóbbi tíz évben a legalacsonyabb osztályban, barátokkal futballozott a VBSK második számú együttesében.
    2023.11.25
    https://www.veol.hu/helyi-kozelet/2023/11/tragedia-a-focimeccs-utan-elhunyt-a-varpalotai-labdarugo
  7. 2023.11.20, 15:39 - Valu Tibor
    Valu Tibor 2011-ben tett játékvezetői vizsgát, majd lépésről lépésre jutott el az NB III-as keretig. 2017. augusztus 26-án debütált a harmadosztályban egy Tiszaújváros-Monor mérkőzésen. Több mint 6 év és 95 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött készült a 96. meccsére, amikor a küldés újra Tiszaújvárosba szólította. A hazaiak Tiszafüred elleni összecsapása különleges nap volt Tibi számára, hiszen ez volt az utolsó 90 perce az országos keretben. A mérkőzés előtt a hazai csapat vezetői köszöntötték, majd Szilágyi Norberttel és Gavalla-Kulcsár Judittal együttműködve rutinosan vezette le a mérkőzést.

    A meccs után Kurmai Zoltán köszöntötte az MLSZ JB részéről, megköszönve sok éves munkáját és sok sikert kívánva a jövőre nézve.

    Büszkék vagyunk rá, hogy hosszú évekig öregbítette a szabolcsi játékvezetők hírnevét az országos keretben, egyben további sok sikert kívánunk neki a megyei labdarúgásban.

    forrás: https://www.focibiro.hu/cikk.php?id=15991
  8. Aczél Zoltán a hazaiak vezetőedzője a mérkőzés 15. percében sárgalapos figyelmeztetésben részesült.
  9. 2023.11.13, 10:30 - Soroksár SC - Pécsi MFC 2023
    A hazaiak vezetőedzője, Lipcsei Péter a mérkőzés 60. percében sárgalapos figyelmeztetésben részesült
  10. A hazaiak edzője a mérkőzés 90 percében sárgalapos figyelmeztetésben részesült, míg a vendégek edzőjét a 95 percben kiállították. Őt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 1 mérkőzésre el is tiltotta.
  11. Kindl István a hazaiak edzője a mérkőzés 30. percében sárgalapos figyelmeztetésben részesült.
  12. Vendégek edzője, Pichler Gábor a mérkőzés 54. percében sárgalapos figyelmeztetésben részesült.
  13. 2023.07.27, 18:07 - Harsányi József
    Mai napont elhunyt :(
    Elhunyt Harsányi József

    Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Harsányi József egykori kiváló játékvezető, országos játékvezető ellenőr.

    Aktív labdarúgó pályafutása után 1986-ban tett játékvezetői vizsgát. Gyorsan felkerült az országos keretbe, ahol számos NB I-es, NB II-es mérkőzésen működött közre. Aktív játékvezetői pályafutását 2006-ban fejezte be, majd 2007-től kezdve megyei és NB III-as mérkőzéseken működött közre játékvezetői ellenőrként. 10 éven keresztül (2004-2014) a Bács-Kiskun megyei játékvezetői bizottság tagja volt.

    Temetése 2023.08.02-án (szerdán) 16:00 órakor lesz a nemesnádudvari temetőben.
    2023.07.27
    http://mljt.hu/hir/elhunyt-harsanyi-jozsef/202
  14. Dragan Vukmir a 86. percben második sárgalap után ki lett állítva
    Gajág Gergő a 81. percben a kispadról lett kiállítva

    Márton Gábor eltiltása miatt Takács Lajos pályaedző vezette a csapatot, aki a jegyzőkönyben kitmenedzserként szerepel
  15. A mérkőzésen az eltiltott Márton Gábor helyett Takács Lajos ült a kispadon, az MLSZ adatbankja szerint kitmanager funkcióban
  16. Márton Gábor eltiltása miatt Takács Lajos asszisztens edző ült a kispadon
  17. 2023.05.04, 17:22 - Szabó József
    A játékvezető 2023.05.04. napján elhunyt

    https://focibiro.hu/jatekvezeto/index.php?kod=401
  18. Sárgalapot kapott továbbáa a hazai csapat kispadján helyet foglaló: Németh Márk és Jancsó András 49. percben
  19. A mérkőzésen a Kft. ügyvezetője, Pichler Gábor ült megbízott edzőként a kispadon, aki a mérkőzés 95. percében sárgalapos figyelmeztetésben részesült.
  20. Mérkőzés 64. percében a játékvezető kiállította Márton Gábort, a 63. percben pedig a hazaiak kit-managere, Takács Lajos is lapot kapott.
  21. Vendégek edzője Csábi József a 64. percben sárgalapot kapott.
    A PMFC kispadján a - jegyzőkönyv szerinti kitmenedzser - Lazar Stanisic volt a megbízott edző, Weitner Ádám öt sárga lapos eltiltása miatt nem ülhetett a kispadon
  22. Márton Gábor a mérkőzés 76. percében sárgalapot kapott
  23. Weitner Ádám a 72. percben sárgalapos figyelmeztetésben részesült.
  24. 2023.04.13, 19:32 - Szentlőrinc SE - ETO FC 2023
    Pichler Gábor a szentlőrinci asszisztens edző (a kft ügyvezetője) sárgalapot kapott a 37. percben
  25. 2023.04.11, 18:34 - Nemes István
    86 esztendősen hunyt el Nemes István, a Szegedi AK és a Szegedi EAC futballistája, edzője és technikai vezetője, tudatta a Szeol SC a hivatalos Facebook-oldalán.
    Nemes István 1952-ben kezdte labdarúgó karrierét a Szegedi Ak-ban, majd három évvel később a Szegedi EAC játékosa lett, ahol egészen 1970-ig játszott. Pályafutása során 204 NB I-es mérkőzésen öltötte magára a szegedi mezt és ezalatt összesen 50 gólt szerzett.

    A csatár visszavonulását követően is hű maradt a klubjához, hiszen edzőként és technikai vezetőként is részt vett a szegedi futballéletben.

    „Mély megrendüléssel és a család iránti együttérzéssel tudatjuk, hogy Nemes István, a szegedi labdarúgó legenda, klubunk mindannyiunk által tisztelt és szeretett egykori technikai vezetője, április 10-én 86 éves korában elhunyt. Emlékét örökké szívünkben őrizzük” – emlékezett meg a futball-legendáról a SZEOL SC a hivatalos Facebook-oldalán.
    2023.04.11
    https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/gyasz-elhunyt-a-s...
  26. 2023.03.21, 08:24 - Kótai István
    2023. március 17-én életének 78. életévében elhunyt Kótai István, korábbi NB I-es labdarúgó.

    Kótai István 1945. november 6-án született. Felnőtt pályafutását a Budafoki MTE-ben kezdte, majd az NB I-ben a Komlói Bányász védőjeként 1968 és 1973 között szerepelt, és 93 első osztályú mérkőzésen lépett pályára. Tagja volt az 1970-ben Magyar Kupa döntőt játszó csapatnak is. Később a BKV Előre labdarúgója, majd utánpótlásedzője lett, egy ízben a felnőtt csapat edzője is volt. Hosszú évtizedekig szolgálta a közlekedésieket.
    2023.03.20
    https://budapest.mlsz.hu/hir/gyasz-elhunyt-kotai-istvan
  27. 2023.02.04, 21:07 - MTK Budapest - Paksi FC 2016
    MLSZ adatbankja szerint: https://adatbank.mlsz.hu/match/14/0/13364/20/1043397.html

    Andó-Szabó Sándor vezette és nem Farkas Ádám


    https://infostart.hu/sport/2016/04/12/hajragollal-gyozott-az-mtk-a-paks-ellen
  28. 2023.01.14, 13:50 - Pócsik István
    2020-ban elhunyt
    77 esztendős korában elhunyt Pócsik István, a DVTK egykori labdarúgója. 1965-ben tagja volt a klubtörténelem második kupadöntős és a Diósgyőr akkori élvonalbeli feljutását kiharcoló csapatának is.

    Pócsik István 1943. november 6-án született, az 1960-as években volt a DVTK játékosa. A klub második kupadöntőjében (1965. november 14-én) kezdőként lépett pályára és nagy szerepe volt abban is, hogy a döntőig tartó hosszú menetelés során az akkor másodosztályú Diósgyőr az élvonalbeli Újpestet és az MTK-t is búcsúztatta, valamint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a DVTK egy év szünet után 1965-ben ismét kiharcolta az élvonalbeli tagságot.

    Temetésére 2020. november 17-én, kedden 11 órakor kerül sort a miskolci Mindszenti evangélikus temetőben.

    Emlékét megőrizzük!

    Pályafutása

    1972/1973 Miskolci ÉMTE (B.-A.-Z. megyei I. osztály)
    1971/1972 Miskolci ÉMTE (B.-A.-Z. megyei II. osztály)
    1970/1971 Miskolci ÉMTE (B.-A.-Z. megyei I. osztály)
    1970 Miskolci ÉMTE (...
  29. 2022.10.16, 17:08 - Rúsz Márton
    Újoncot avatunk az élvonolban

    Rúsz Márton személyében újabb élvonalbeli játékvezetők adatunk szombaton.
    A borsodi játékvezető a Puskás Akadémia - Budapest Honvéd mérkőzésen debütál.
    Rúsz 2018/2019-es szezonban került fel az NB. III-as osztályba, míg egy évvel később már a másodosztályban fújta a sípot.

    NB. II-es mérkőzések száma játékvezetőként 39
    Legelső NB. II-es mérkőzés 2019-08-25 - Merkantil Bank Liga - Budaörs - Balmazújváros
    Legutolsó NB. II-es mérkőzés 2022-10-02 - Merkantil Bank - MTK - Csákvár
    Kiosztott sárgalap: 184
    Kiosztott piroslap: 13

    https://focibiro.hu/jatekvezeto/cikk.php?id=15428&kod=929