magyarfutball.hu

  1. Honvéd drukker szemszögéből nagyon jó mérkőzés volt. Vezetett a Szeged, de mi korán egyenlítettünk, sőt a szünet előtt már vezettünk is. A második félidő elején elaludt a csapat és a Szeged kihasználva ezt, kiegyenlített, majd Csömör Zsiga még a vezetést is megszerezte. A szegedi közönség végiog a Tichy Lajossal foglalkozott. A hajrában aztán Tuschinger betalált, majd a legvégén Tichy bólintott a kapuba. 4:3 lett a vége, de nalunk - Honvédosoknál - nagy volt az öröm. A mérközés végén - a Tichy gülnál - derült ki, hogy mi négyen a Szeged "B" középben ültünk. Ez a mi nagy örömködésünkkor derült ki, de a szegedi közönség nem volt egy vérmes társaság. Elismerték, hogy akkor a Honvéd - Tichyvel az élen - jobb volt. Nagyon örültem a győzelemnek, mert akkor láttam életemben először élőben Honvéd meccset.