magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
1989/1990 Nemzeti Bajnokság III, Mátra csoport 3 Gödöllői SC 2 60
1988/1989 Nemzeti Bajnokság III, Duna csoport 3 Gödöllői SC 9 42
1987/1988 Pest megyei I. osztály 4 Gödöllői SC 7 35

összes eredmény, részletek »

címer helye

A Pest megyei Dózsa 1951-ben jött létre. Ez egy rendőr csapat volt, Budapesten alakult, de nagyon hamar kiköltöztek Gödöllőre felsőbb szervek utasítására, innentől kezdve a csapat fölvette a Gödöllői Dózsa nevet.
1952-ben már meg is nyerték a harmadosztályt 44 pontal, 105-25-ös gólaránnyal, de ekkor még nem engedte be az MLSZ a másodosztályba ismeretlen okok miatt. Egy évvel később megint a Gödöllői Dózsa bizonyult a legjobbnak, csak most még imponálóbb fölénnyel, 51 ponttal, 151-35-ös gólaránnyal. Most már az illetékeseknek is fejet kellett hajtania, és 1954-től három évig a másodosztály keleti csoportjában szerepelhettek. Játszhattak többek között debreceni, és miskolci csapatokkal.
1952-től 1955-ig Lakat Károly, az egykori Fradi játékos volt a csapat edzője.
1956-ban Cegléden néhány játékost lefizettek. A sportszerűtlen eset kiderült, és több érintettet is hosszabb időre eltiltottak: Polgárt, Egervárit, Blaskót. A sors iróniája, hogy 1957 tavaszán a forradalom után amnesztiát kaptak, és Polgár már a Csepelben, Egervári pedig Szombathelyen folytathatta. 1957-1958 táján megszűnt a csapat rendőr jellege, ugyanis alakult egy árammérő gyár a városban. Ez az árammérő gyár 100 éves szerződést kötött a helyiekkel, és a sportba is sok anyagot fektetett bele. Innentől kezdve a csapat neve Gödöllői Vasas lett hosszú-hosszú évekig.
1967-ben a régi játékosok elmondása szerint reális esély lett volna rá, hogy az NBII-be jussanak, ami ekkor a harmadosztály volt. Ugyanebben az évben az MNK legjobb 32 csapata közé jutottak, ahol a Tatabányától sima 5-0-ás vereséget szenvedtek. A krónikához Hozzátartozik, hogy az elsőosztályú csapat 2 11-est is rúghatott.
Kapusok: Bara László, Budai László,
Mezőnyjátékosok: Kaiser
László, Molnár Albert, Szabó Sándor, Ferenczi, Kőrösi István,
Temesvári Imre, Rab László, Rab János, Kupecz, Hegedűs Levente, Bólya,
Kassai, Szabadi István, Nagy József.
Meg lett mondva a focistáknak, hogy ne is akarjanak nyerni, mert a vezetőség nem tudná megteremteni a feltételeket a felsőbb osztályban való induláshoz. Így a csapat "csak" harmadik lett, az utolsó meccsen hazai pályán komikus körülmények mellett maradtak alul 2-1 arányban. Ez annyira visszavetette a focistákat, hogy 1971 nyarára egészen a hatodosztályig csúsztak vissza. Ekkor sokan elmentek katonának,
teljesen kicserélődött a csapat, amely előbb a hatod, majd egy évvel később az ötöd osztályt nyerte meg. Mindkét esetben az 5 NBI-es játékost fölvonultató Perbált sikerült megelőzniük. Persze a szerencse is melléjük állt, akkor, amikor a másik üldöző, a Veresegyház elleni hazai meccsük félbeszakadt 1-1-es állásnál, az újrajátszást már 4-0-ra nyerték. 1972-ben ismét bravúrosan szerepeltek az MNK-ban, a nagy Vácot sikerült búcsúztatni, majd a 32 között az élvonalba frissen följutó Zalaegerszeg tudott 6-0-ra diadalmaskodni Gödöllőn. Budai, és Bara maradt a két kapus, de feltűntek új arcok: Béres József, Szebeni
Mihály, Tamás Ferenc, Juhász Ferenc, Kőszegi András, Legéndi István. Szabó Sándor megközelítőleg 70 gólt ért el a Megyei bajnokságban, őt a Dunaújváros vitte el, Rab Tibor a Ferencvárosnál kapott több-kevesebb
lehetőséget, Rab Péter az MTK keretébe került be, Kántor pedig az Ujpesttől kapott szerződést. A 70-es évek közepén a Tatabányával FIFA keret tag magyar bíró vezetése mellett játszhattak edző meccset.
A 80-as évek elején megint visszaesés következett, az első négy osztályból évekig hiányzott a csapat. A 80-as évek végére ismét a harmadosztályban találjuk, de ekkor már a Gödöllői SC nevet használták, ezzel a múltra emlékezve, mert az első gödöllői focicsapat is Gödöllői SC néven futott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak a Kartal játékjogának megvétele jogosította fel őket arra, hogy ismét a harmadik vonalban játszhassanak. A rendszerváltás után az árammérő gyárat egy francia cég vette meg, fölbontva a 100 éves szerződést. A club ekkor megszűnt, utódja a Gödöllői SK lett.

Tóth Áron, 2013.06.25

alias
GSC
kapcsolódó csapatok
címkék
cím
 
alapítás
1951
klub színei
bajnokság
- (megszűnt csapat)
stadion
-
névváltozások
  1. Pestmegyei Dózsa
    1951 - 1953
  2. Gödöllői Dózsa Sport Club
    1953 - 1958
  3. Gödöllői Vasas
    1958 - 1981
  4. Gödöllői Sport Club
    1981 - 1991
dicsőséglista
mérkőzések
hivatalos honlap
kapcsolódó weboldalak
szurkolói csoportok
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: Longinus
    2023.07.11, 08:24
    képA Gödöllői Vasas 1973-as csapatképe. A GANZ megjelölés a klub nevében téves. Kép: Régi Idők Focija Facebook
     
  2. avatar: fgymat
    2010.10.29, 09:51
    Fogalmam sincs, az biztos, hogy a Gödöllői Vasas neve 1981-ben változott Gödöllői SC-re (vagy legalábbis a bajnokságban így szerepeltek).
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2010.10.29, 09:41
    És mire utal az 1975?
     
  4. avatar: fgymat