magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2014/2015 Nemzeti Bajnokság I (OTP Bank Liga) 1 Kecskeméti TE 9 38
2013/2014 Nemzeti Bajnokság I (OTP Bank Liga) 1 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 10 36
2012/2013 Nemzeti Bajnokság I (OTP Bank Liga) 1 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 7 44

összes eredmény, részletek »

címer: Kecskeméti TE

szezon értékelés

  1. 2009/2010
    Az előző szezonban elért 5. helyezés után a kecskeméti szurkolók legalább ilyen jó szereplést vártak a 2009/2010-es bajnoki évadban is, azonban csalódniuk kellett. Pedig a csapat magja - Csordás, Koncz, Némedi, Montvai, Yannick, Mitrović - együtt maradt, sőt a rutinos Koller Ákost is sikerült leszerződtetni, valamint a felkészülésimeccseken brillírozó Veselićet. A kecskemétiek mégis kikaptak 6-3-ra a nyitómeccsen a Videotontól, amelyet tavaly oda-vissza sikerült két vállra fektetni. A teljesítmény végig ingadozó maradt, elég csak a Vasas 5-1-es kiütését egy héttel követő diósgyőri 1-4-es vereséget említeni. Az ősszel a stadionban rendezett fogathajtó világbajnokság miatt zsinórban öt mérkőzést idegenben kellett megvívni. A vérszegény bajnoki szereplés és az Újpest elleni kupakudarc miatt lemondott Tomislav Sivić vezetőedző, őt ideiglenes megoldásként Czéh László követte a kispadon, de már a Ferencváros elleni 3-1-es győzelem után sikerült megállapodni Csertői Auréllal, aki eltiltása miatt csak tavasszal ülhetett le a kispadra.
    Az őszt a 13. helyen zárta a klub, világos volt, hogy komoly erősítésekre van szükség. Télen Mitrović és Yannick is távozott, de érkezett helyettük több rutinos labdarúgó, pl. Bori Gábor, Mladen Lambulić, Simon Attila és Vörös Péter. A csapat lassanként egyre javuló teljesítményt kezdett el mutatni, bár a zsinórban egymás után lejátszott öt hazai meccsen csak négy döntetlenre és egy vereségre futotta. Ismét trénert váltott a lila-fehér gárda, ezúttal Urbányi István lett a vezetőedző. A Nyíregyháza 3-2-es idegenbeli legyőzése után a kiesés esélye a minimálisra csökkent. Végül az utolsó három meccsét megnyerte a csapat, mely ezzel a 10. helyen zárta ezt a kiegyensúlyozottnak nem nevezhető idényt. Érdekesség, hogy az utolsó mérkőzésen került sor a DVSC bajnokavatására, mivel a hajdúságiak az 1-0-ás vereségük ellenére megelőzték a Videotont. A KTE-re visszatérve elmondható, hogy a hazai meccsek nézőszáma közel azonos maradt, két alkalommal ráadásul sikerült szinte teljesen megtölteni a stadiont (az FTC illetve a Debrecen ellen).
    Németh Bertalan, 2011-04-15
teljes név
Kecskeméti Testedző Egyesület
Szurkolók
alias
Kecsó, KTE, Kecskék
kapcsolódó csapatok
cím
6000 Kecskemét
Csabay Géza krt. 1/a
Bács-Kiskun megye
 
elérhetőség
telefonszám +36 (30) 635 1086
e-mail info@kecskemetite.hu zoltan.telek@kecskemetilc.hu
alapítás
1911. június 11.
klub színei
piros - zöld
1911.06.11. - 1913.06.29.

lila - fehér
1913.06.29. - 1949.06.28.

piros - kék
1949.06.28. - 1956.12.02

lila - fehér
1956.12.02 - 1998

kék - fehér
1998 - 2003

lila - fehér
2003 -
bajnokság (2018/2019)
stadion
- régi stadionok
  1. KTE Sportpálya

    (1911 - 1926)

  2. Műkertvárosi Sportcentrum füves pálya

    (1926 - 1945)

  3. Kurucz körút

    (1945 - 1995)

  4. Széktói Stadion

    (1995 - 2015)

névváltozások
  1. Kecskeméti Munkás Testedző Egyesület
    1911.06.11. - 1913.06.29.
  2. 1913.06.29.-én egyesült a Kecskeméti Sport Club-bal
  3. Kecskeméti Testedző Egyesület
    1913.06.29. - 1945.07.??
  4. Kecskeméti Munkás Testedző Egyesület
    1945.07.?? - 1949.06.28.
  5. egyesülés a Kecskeméti AC csapatával
    1949.06.28.
  6. Kecskeméti SzTE
    1949.06.28. - 1951
  7. Kecskeméti Kinizsi SK
    1951 - 1956.12.02.
  8. 1953-ban beolvadt a klubba a Kecskeméti Konzervgyári Kinizsi, és a második csapata lesz
  9. Kecskeméti Testedző Egyesület
    1956.12.02. - 1998
  10. egyesülés a Kecskeméti SC csapatával
    1998
  11. Kecskeméti Futball Club
    1998 - 2003
  12. Kecskeméti Testedző Egyesület
    2003 - 2008.07.03
  13. Kecskeméti Testedző Egyesület-Ereco
    2008.07.03 - 2011. július
  14. Kecskeméti Testedző Egyesület
    2011. július - 2012. július
  15. Kecskeméti Testedző Egyesület - Phoenix Mecano
    2012. július - 2014. július 24
  16. Kecskeméti Testedző Egyesület
    2014. július 24 - 2015
  17. 2015 és 2018 között nem működött labdarúgó szakosztály
  18. 2018-ban Kecskeméti LC KTE SI a KTE hozzájárulásával felveszi a klub nevét és annak jogutódjaként működik tovább
  19. Kecskeméti Testedző Egyesület
    2018 -
dicsőséglista
  1. NBII/másodosztály bajnoka
    2007/2008
  2. NBI/első osztály 5. helyezett
    2008/2009
  3. Magyar Kupa győztese
    2010/2011
mérkőzések
hivatalos honlap
kapcsolódó weboldalak
szurkolói csoportok
  1. Kecskemét Devils (1997 -  )
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2018.10.02, 16:53
    A honlap és facebook alapján visszatértek a 2010 és 2013 között használt címerre.
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
     
  5. avatar: Heszusz
    2015.08.29, 12:21
    Ez ebben a formában szerintem nem igaz. A Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. nem kapta meg az nb1-es induláshoz szükséges licenszet, az nb3-ban való indulást pedig nem tartották kifizetődőnek, ezért nem neveztek be a bajnokságba. Tehát a KTE hivatalosan nem indul idén egyetlen bajnokságban sem, a kft.-t pedig valószínűleg fel fogják számolni.
    Ettől függetlenül a KTE, mint sportegyesület nem szűnik meg, és nem is olvad be sehova. Hallani olyan pletykákat, illetve a város és az egyesület vezetőinek nyilatkozatai sem zárják azt ki (pl.: http://kesport.hu/2015/08/13/negy-even-belul-nb-ii-es-focicsapata-kecskemetnek/), hogy a KLC később fel fogja venni a Kecskeméti Testedző Egyesület nevet (vagyis igényelni fogja a névhasználatot annak jogtulajdonosától, az Univer Zrt.-től).
    A KLC nevében már néhány éve szerepel a KTE név (mióta a KTE az utánpótlás csapatainak működtetését kiszervezte), de csak látszólagos az egyezőség, ez a Közös Torna Egyletből képzett mozaikszó, ami épp arra utal, hogy az utánpótlás a KTE-vel közös.
     
  6. avatar: Schutzi10
    2015.08.03, 13:35
    A KTE csapata ha jól tudom megszűnt és beolvadt a KLC-be
     
  7. avatar: magyarfutball.hu
    2015.07.12, 23:19
    Nem vállalja a KTE az NBIII-as indulást

    Az elmúlt évek vidéki sikercsapata, a Kecskeméti TE nem kapta meg az első és másodosztályú induláshoz szükséges licencet, így csak az NBIII-ban történő indulás lehetősége maradt számunkra. A pályán elért sikereket folyamatosan csökkenő költségvetés mellett tudtuk elérni, de ez is kevésnek bizonyult, nem tudtuk maradéktalanul teljesíteni a klublicenc kritériumait. Az eljárás során leadott üzleti tervünkben vállalt kötelezettségek, együttesen megfelelő fedezetet nyújtottak a szükséges tőkerendezéshez, de ez sem volt elegendő. Hét év első osztályú szereplés után, élvonalbeli foci nélkül maradt Kecskemét.

    A jövővel kapcsolatban nem szerettünk volna feltételezésekbe bocsátkozni, ezért igyekeztünk minden lehetőséget mérlegelni, és ezt követően tájékoztatni a labdarúgást kedvelő szurkolóinkat. Minden tekintetben óriási a különbség az első és a harmadik osztály között, így be kellett látnunk, hogy meghatározó játékosainkat nem tudjuk megtartani, a jövőben elsősorban az U21-es csapat játékosaira számíthatunk. Nyilvánvalóvá vált, hogy pénzügyileg az NBIII-as szereplés olyan terhekkel jár, melyeket a Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. az elmúlt időszak kötelezettségei mellett, a jelenlegi helyzetben nem tud felvállalni. Ebben az osztályban gyakorlatilag közvetítési és reklámjogokból származó bevételre nem számíthatunk, és lássuk be, a szponzorok számára sem vonzó a harmadik vonal.

    Az utánpótlás versenyeztetése már évek óta a Kecskeméti LC KTE Sportiskola keretein belül folyik. A többéves munkával felépített akadémiai képzés, megfelelő alapot jelent a felnőtt foci számára. Az utánpótlás csapatok mellett a klub megyei I. osztályú csapata az előző bajnokságban az 5. helyezést érte el, mely csapat az U21-es játékosokkal kiegészülve, jó eséllyel pályázhat a magasabb osztályba lépésre. A klubon belül végzett szakmai munka megfelelő biztosítékot teremt a tehetségek számára, akik előtt lehetőség nyílik a labdarúgás ismételt felvirágoztatására, a magasabb osztályban történő szereplés kivívására. Ezen kezdeményezés egybeesik az önkormányzat elképzeléseivel, így a KLC KTE SI számíthat a város támogatására.

    2015.07.08
    http://kecskemetite.hu/?page=hir_r&id=39064
     
  8. avatar: fgymat
    2014.07.25, 16:22
    Úgy tudom, hogy soha sem volt Torna, mindig is Testedző volt. Honnan van a Torna?
     
  9. avatar: magyarfutball.hu
    2014.07.25, 13:10
    torna vagy testedző egylet?
     
  10. avatar: magyarfutball.hu
    2014.07.25, 13:07
    A jövőben kiemelt támogatóként áll a KTE mellett a Phoenix Mecano. A Phoenix Mecano hosszú évek óta támogatja a kecskeméti labdarúgást, az utóbbi két esztendőben mint névadó szponzor. A 2014/2015-ös évadban az együttműködés formája ugyan változik, de Kecskemét második legnagyobb munkaadója kiemelt szponzorként marad klubunk mellett.

    Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója a csapatbemutató show apropóján így nyilatkozott:

    „Vállalatunk két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy kiemelten szponzorálja az NB I-ben szereplő csapatot és egy évre felvállalta a névadó szponzori teendőket. A sikereket és a fejlődést látva további bizalmat szavaztunk a lila-fehéreknek. Meghosszabbítottuk a szerződésünket és a 2013/2014-es évadban is a névadó szponzori címet viseltük. Nagy öröm számunkra, hogy a KTE – Phoenix Mecano az elmúlt két évben szép eredményeket ért el. Vezetőségünk úgy döntött, hogy a jövőben is figyelemmel kíséri a csapat munkáját és kiemelt támogatást nyújt a fejlődéséhez. Bízunk abban, hogy a nagy múltú kecskeméti klub még sok-sok örömet szerez szurkolóinak és tovább erősíti városunk iránti élénk érdeklődést.”

    Rózsa Pál, a KTE többségi tulajdonosa köszönetet mondott a Phoenix Mecanonak:

    „Köszönettel tartozunk a Phoenix Mecanonak és Dr. Nagy Zoltánnak, ugyanis eredetileg egyéves névadó szponzori szerződésről állapodtunk meg, ehhez képest végül két évig vállalták a támogatás ilyen formáját, ráadásul már a korábbi években is folyamatosan segítették a kecskeméti futballt. A céggel való szoros együttműködésünk, valamint a jó viszony tovább él, hiszen továbbra is kiemelt támogatói szerződésük van klubunkkal.”

    forrás:
    http://www.kecskemetite.hu/?page=hir_r&id=38083
     
  11. avatar: magyarfutball.hu
     
  12. avatar: magyarfutball.hu
     
  13. avatar: magyarfutball.hu
    2013.06.24, 14:08 (szerk.: 2014.01.06, 11:33)
    Változott Kecskeméten a címer? A hivatalos honlap fejlécében ez szerepel:
    kép
     
  14. avatar: magyarfutball.hu
    2012.07.25, 12:42
    Esélyt lát a kecskeméti nagyvállalat a futballcsapat továbbfejlődésében



    A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ezúttal ismét ékes bizonyítékát adta a város iránti elkötelezettségének. A vállalat közismerten élen jár a megyeszékhely kulturális- és sportéletének támogatásában, számos közéleti esemény mecénásaként ismerjük. A társaság közösségi és társadalmifelelősségvállalásának legújabb megnyilvánulása, hogy a 2012/13-as évadra felvállalta a KTE névadó szponzori teendőit.

    A döntésről Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója ekképpen vélekedik:

    "Úgy érezzük, pozitív elmozdulás történt az elmúlt években, a hazai klubok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésre. Hiszünk abban, hogy ezáltal növekszik a színvonal, és a magyar labdarúgás visszakerül méltó helyére. A ma már több mint egy évszázados kecskeméti klub tevékenységét 2008 óta támogatjuk. Örülünk, hogy csapatunk az utóbbi évekbennagyon szép eredményeket ért el a legmagasabb osztályban. Jómagam is focirajongóvagyok, ha időm engedi a népes szurkolótábor soraiban buzdítom a lila-fehér mezes játékosokat. Felfokozott várakozással és reménnyel tekintünk az idei évadra.Szeretnénk további sikereket elérni és ezáltal Kecskemét jó hírnevét is továbbersíteni. A csapat iránti hitünket Kemény Dénes gondolata is jól szemlélteti: „Akapufa éle mindig igazságos, mert annak lövése pattan be, aki a hétköznapokon többettett a győzelemért.”

    A Phoenix Mecano egy svájci központú vállalatcsoport, amelynek fő tevékenysége gépipari, elektronikai és mechanikai komponensek gyártása. Minden kontinensen jelen van, világszerte több gyártóbázissal és átfogó értékesítési hálózattal rendelkezik.A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. története 19 évvel ezelőtt kezdődött, az akkori egyetlen üzemcsarnokban mindössze 44 dolgozóval. A jelenlegi dolgozói létszám mintegy 1.300 fő. A vállalat árbevétele alapján megyei szinten a 2. helyen áll, míg az országos toplistán az első kétszázban található. A társaság megalakulása óta hatalmas ütemben fejlődik, folyamatosan növeli termelő területeit, jelentős beruházásokat valósít meg.A 2011. évben egy több mint 6.000 négyzetméteres gyártócsarnok átadására került sor,a beruházás értéke mintegy 2,3 milliárd forintot tett ki. A fejlesztésnek köszönheten a vállalat az elérhető legmodernebb technológiákat alkalmazza tovább növelve a munkafolyamatok hatékonyságát. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. az idei évben mintegy 2,5 milliárd forintos fejlesztést valósít meg, egy 4.600 négyzetméter alapterület európai logisztikai központot épít. A jövő évtől e központból szállítják ki az összes európai ügyfélnek a vállalatcsoport által Magyarországon, Romániában és részben Kínában megtermelt kész árukat. A vállalat versenyképességének és stabilitásának növelése érdekében újkutatás-fejlesztési részleget alakít ki, illetve újabb kompetenciákat telepít át a németországi anyaháztól. A fejlesztések eredményeként 50 új munkahely létesítésére kerül sor olyan magasan képzett szakemberek (mérnökök, közgazdászok) számára,akik növelik a termékek hozzáadott értékét.

    HAJRÁ, KTE – PHOENIX MECANO!

    forrás:
    http://kecskemetite.hu/index.php?page=hir_r&id=22161
     
  15. avatar: pancso
    2012.07.15, 11:27 (szerk.: 2018.02.06, 18:54)
    kép
    Heltai Nándor: Gólok, bajnokok, sorsok - A Kecskeméti Testedző Egyesület 75 éve
     
  16. avatar: magyarfutball.hu
    2011.07.19, 12:42
    Annak ellenére, hogy cikkünk elkészültekor a KTE hivatalos honlapján még a csapat neve mögött szerepel az Ereco, a hulladékfeldolgozással foglalkozó cég már nem névadó szponzora a kecskeméti futballcsapatnak – tudta meg a kesport.hu.

    Honlapunk információi szerint hároméves együttműködés ért véget idén nyáron, ugyanis a 2011/2012-es bajnoki szezonban már nem KTE-Ereco néven indul a kecskeméti futballcsapat.

    Az Ereco cég eredetileg két évig támogatta volna a KTE-t, ezt hosszabbították meg tavaly még egy évvel. Akkor a cégcsoport kereskedelmi igazgatója elismerően nyilatkozott az együttműködésről. Azt mondta, büszkék, hogy a KTE-t támogatták.

    Hogy lesz-e új névadó szponzora a csapatnak, egyelőre nem lehet biztosan tudni.

    forrás:
    http://kesport.hu/2011/07/13/az-ereco-mar-nem-nevado-szponzora-a-kte-nek/
     
  17. avatar: magyarfutball.hu
    2011.07.19, 11:30
    A 15-ös hozzászólás szerint tavaly egy évre kötötték, mostanában járhatott le. Nem emlékszem én sem ismételt hosszabbításra.
     
  18. avatar: fgymat
    2011.07.18, 19:14
    Már nem Ereco!


    Heszusz!

    Mióta nem Ereco? A hivatalos oldalon (kecskemetite.hu) még ez szerepel!
     
  19. avatar: Heszusz
    2011.07.18, 19:02
    Már nem Ereco!
     
  20. avatar: magyarfutball.hu
    2011.07.08, 09:39
    KTE-induló
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=9H2YlEtDPQ4
    Korábban is rebesgették már, most már bizonyossá vált: Elkészült a Tristan együttes új nótája, a KTE-induló. Az eleje elég garázsrockos (félreértés ne essék, ezt ex-hosszú hajúként nem negatívumként írom), olyan általános témákkal foglalkozik, mint az elmúló idő és hasonlók, de aztán a végére megjön a KTE-s érzés is. A magam részéről hálát adok a sorsnak, hogy nem az Albertirsa volt a szabásminta.

    forrás:
    http://kecskemet.blog.nepsport.hu/archives/2011/07/07/Kecskemeti_hirmorzsak_III/
     
  21. avatar: Heszusz
    2011.06.09, 17:40 (szerk.: 2011.06.22, 20:34)
    "100 éves a KTE!" címmel háromrészes cikkel jelentkezik a kte1911.hu.
    Az első rész a klub alapításától a 2. világháborúig terjedő időszakról szól:
    http://kte1911.hu/index.php?subaction=showfull&id=1307631407&archive&start_from&ucat=4&

    A második rész a következő 35 év történéseit foglalja össze:
    http://kte1911.hu/index.php?subaction=showfull&id=1307704092&archive&start_from&ucat=4&

    Befejező cikkünk a klub 80-as évektől napjaink sikereiig tartó életszakaszát mutatja majd be:
    http://kte1911.hu/index.php?subaction=showfull&id=1307798939&archive&start_from&ucat=4&
     
  22. avatar: Heszusz
    2011.05.27, 10:09
    A KFC címerében egy - gondolom az alapítás évére utaló - 1998-as szám szerepel.
     
  23. avatar: AMiUtunk
    2011.04.30, 15:11
    Mikor jött létre a Kecskeméti FC?

    A wiki adataira támaszkodó #7 hozzászólas szerint
    1999-ben egy álfúzió jött létre a két klub között, és a KTE illetve a KSC-RSC névleges egyesüléséből létrejött a KFC (Kecskeméti Futball Club)


    Ezzel szemben a Nemzeti Sport már a 1998. III. 7-i számban Kecskeméti FC-t ír.
     
  24. avatar: magyarfutball.hu
     
  25. avatar: magyarfutball.hu
    2011.03.15, 17:30
    A kecskeméti labdarúgás története során először a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé került a KTE-Ereco a Magyar Kupában. A hírös városiak a Siófokot múlták felül a negyeddöntőben, miután az 5-1-re megnyert első találkozót követően 1-1-et játszottak a Balaton-partiakkal. A családias körülmények között lejátszott visszavágón 3 perc alatt született meg a két gól.

    forrás:
    http://www.pepsifoci.hu/node/85901
     
  26. avatar: magyarfutball.hu
    2011.02.14, 18:13
    Kecskemét Devils 1997-2011

    A döntést nagyon nehéz volt meghozni, de a közelmúlt problémáira, sikertelenségére bármilyen erőfeszítésünk ellenére sem találtunk más megoldást.

    Tagjaink ezzel természetesen nem vonulnak vissza a szurkolói életből, igyekszünk Kecskemét szurkolóinak csoporttól független összefogását előremozdítani, hogy a KTE fennállásának 100. évében, és azután is minőségi, a klub múltjához, jelenéhez és remélhetőleg sikerekben gazdag jövőjéhez méltó szurkolótábor támogassa a csapatot a Széktói Stadionban, és idegenben is.
    Mindörökké hajrá KTE!

    forrás:
    http://kecskemetdevils.hu/?p=420
     
  27. avatar: Heszusz
    2010.11.08, 17:27
    Hogyan lett Torna Egylet a Testedző Egyesületből? Én erről a változásról nem is hallottam, mindig is abban a hitben éltem, hogy kedvenc csapatom neve: Kecskeméti Testedző Egyesület...
     
  28. avatar: fgymat
    2010.10.03, 16:27
    KECSKEMÉTI TESTEDZŐ EGYESÜLET

    Alapítás: 1911
    Cím: 6000 Kecskemét, Városi Sporttelep, Sportiroda, Rákóczi város 35/a, telefon: 11-366
    Technikai vezető telefonja: 13-880/176 mellék
    Pálya: ugyanott, telefon: ugyanaz, 6.000 néző
    Szín: lila-fehér


    forrás:
    Sport zsebkönyv '74-75
     
  29. avatar: Cr4sh
    2010.08.06, 10:29 (szerk.: 2010.08.06, 16:29)
    Régi új. Ha sikerül a fotóknál használhatóbb képet szereznem róla majd felteszem, hogy felkerülhessen a címerek közé.
    kép
    kép
     
  30. avatar: magyarfutball.hu
    2010.08.02, 10:30 (szerk.: 2010.09.30, 13:21)
    Új címer?
    kép
    kép
     
  31. avatar: AMiUtunk
    2010.07.10, 00:05
    KTE klubház nyílt a belvárosban

    Csütörtök [2010. VI. 08.] délután ünnepélyes keretek között került átadásra a KTE új klubháza a Bezinczky Ferenc utcában. Az Univer és a KTE-Ereco vezetőségének összefogásában felújított épületet dr. Zombor Gábor, városunk polgármestere nyitotta meg. A polgármester úr gratulált a jövőre 100. születésnapját ünneplő klubnak, és kifejezte örömét, hogy a KTE csapatai és egyéni sportolói jó hírét viszik a városnak országban-világban. Beszédében kitért arra, hogy bár a készülő új törvénytervezet jelentősen korlátozza az önkormányzatok lehetőségeit a versenysport támogatásának terén, a város a tőle telhető módon továbbra is segíteni kívánja a KTE szakosztályait. A klub fennálásának 100. évfordulóját is szeretné a város méltóképpen megünnepelni, az ünnepségsorozat a klubházavatóval kezdődött, és a tervek szerint a 2011-es Hírös Hét fesztiválon fejeződik majd be.

    Szarka Balázs az Univer Zrt. vezérigazgatója megköszönte a Ver-Bau Kft. és a Bertrans Zrt. segítségét, aminek köszönhetően a klub tulajdonában lévő ingatlan megújulhatott, továbbá bejelentette, hogy a közeljövőben tárgyalnak majd arról, hogy az Univer-KTE átengedje a műkertvárosi sportcentrum füves pályájának használati jogát a KTE utánpótlás csapatainak. Az Univer-KTE tulajdonosának képviselője azt is elmondta, hogy elindították a Kecskeméti TE nevének és emblémájának levédetésének jogi procedúráját, ami szintén a közeljövőben fejeződik be.

    Rózsa Pál, a KTE-Ereco többségi tulajdonosa szintén örömét fejezte ki, hogy egy új, belvárosi székhelye is lett a klubnak. Mint elmondta, remek helyszíne lehet ez szponzori, tárgyalásoknak, vendégek fogadásának, a klub és a sportkedvelők közötti kapcsolattartásnak, valamint KTE-s ajándéktárgyakat, bérleteket, jegyeket vásárolhatnak itt a jövőben a szurkolók.

    Forrás: http://www.kecskemetite.hu/index.php?page=hir_r&id=1597#
     
  32. avatar: magyarfutball.hu
    2010.06.23, 18:29
    Igen fontos eseményre került sor ma kora délután Budapesten. Rózsa Pál többségi tulajdonos a KTE névszponzorát, az Ereco Zrt-t képviselő Guillaume Dauphin igazgatósági taggal, valamint Stefkovics Pál ügyvezető igazgatóval találkozott, és a felek újabb egy évre szóló névszponzori szerződést kötöttek. Az Ereco vezetői kijelentették, a szerződés bizonyítéka annak, hogy elismerik a KTE törekvéseit és jövőbeni céljait.

    forrás:
    http://kecskemetite.hu/index.php?page=hir_r&id=1566
     
  33. avatar: fgymat
    2010.05.16, 13:21 (szerk.: 2014.02.16, 18:36)
    kép

    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)
     
  34. avatar: magyarfutball.hu
     
  35. avatar: AMiUtunk
    2010.04.22, 22:08
    2010.04.21.

    Szerda délelőtt eldőlt, hogy a szurkolók ismét ingyenesen tekinthetik meg a KTE-Ereco bajnoki mérkőzését. A szombaton 16 órakor kezdődő találkozó kapcsán (az ellenfél a ZTE lesz) a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a bevételkiesés pótlásáról utólag, a mérkőzésen mutatott játék alapján döntenek: amennyiben az nem lesz megfelelő, akkor újra a csapatnak kell kifizetnie az összeget.

    A kft. tulajdonosai nem akartak szó nélkül elmenni a Haladás elleni teljesítmény, valamint a játék miatt megfogalmazott szurkolói kritikák mellett. Az ingyenes jegyár, valamint az „utólagos elszámolás” azt jelenti, hogy egyrészt ezzel azokat kívánják kárpótolni, akik a Haladás ellen csalódtak a csapatban, ugyanakkor lehetőséget kívánnak adni a játékosoknak arra, hogy a ZTE elleni teljesítményükkel javíthassanak...

    A klub gondolt a bérletesekre is. Az erre az idényre bérletet vásárlók számára a klub a következő bajnoki év őszi szezonjára érvényes bérletek árából 20 % kedvezményt ad majd a megvásárláskor (ez a lehetőség érint 46 szurkolót, aki 9 000 Ft-os, 151 szurkolót, aki 7 500 Ft-os, 98 szurkolót, aki 5 500 Ft-os, valamint 96 szurkolót, aki 5 000 Ft-os bérletet vásárolt erre a tavaszra).


    Vagyis a Kecskeméti TE-nek jelenleg 391 bérletese van...

    Forrás: http://www.kecskemetite.hu/index.php?page=hir_r&id=1463#
     
  36. avatar: magyarfutball.hu
    2010.04.14, 20:50
    Az alias részhez minden becenév bekerül, én már hallottam így sok helyen, de google is ad ki találatot rá:
    http://www.google.hu/search?q=kecs%C3%B3+kte&btnG=Keres%C3%A9s&hl=hu&client=firefox-a&hs=ruS&rls=org.mozilla%3Ahu%3Aofficial&sa=2
     
  37. avatar: Heszusz
    2010.04.14, 19:44
    Ez a "Kecsó" honnan jött? Max. a várost szokták így "becézni" (én személy szerint azt is ki nem állhatom...).
    Akkor már inkább KTE.
     
  38. avatar: fgymat
    2010.04.10, 11:43
    kép

    forrás:
    A "Kőrös" csoport és a megyei bajnokság 1 éve (1984)
     
  39. avatar: magyarfutball.hu
    2009.11.29, 19:24 (szerk.: 2017.09.26, 14:14)
    Volt lila-fehér is a KFC vagy ezen a képen(1999-es) csak elcsúszott a szín?
    kép
     
  40. avatar: magyarfutball.hu
    2009.01.16, 16:35 (szerk.: 2017.09.26, 14:14)
    kép
     
  41. avatar: magyarfutball.hu
    2008.12.11, 16:17
    1949. június 28.-án egyesült két kecskeméti csapat, a KTE és a KAC, az új klub a KszTE nevet kapta. A csapat új színösszeállítása a piros-kék lett.

    1954. január 11.-én újabb névváltoztatás után Kecskeméti Kinizsi lett a klub neve.

    A 1999-ben egy álfúzió jött létre a két klub között politikai döntésre, és a KTE illetve a KSC-RSC névleges egyesüléséből létrejött a KFC (Kecskeméti Futball Club). A csapatot működtető kft. főszponzora az ismert vállalkozó Jámbor János lett, aki 2003-ban kiszállt a kecskeméti labdarúgásból. A Kecskemét játékjogát átruházta az újjáélesztett Vasasra.


    forrás:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kecskem%C3%A9ti_TE
     
  42. avatar: Ailton
    2008.07.26, 18:30
    Nem kötelező a beléptető, alig van valahol: Kaposvár, Fehérvár, Szusza aztán talán ennyi.
     
  43. avatar: Heszusz
    2008.07.26, 18:23
    A beléptetőrendszert már a stadion fölújításakor (2002) beszerelték, de ha nem is lett volna, az nb1-re szerintem kötelező lett volna megcsinálni.
     
  44. avatar: Ailton
    2008.07.26, 16:16
    Kecskeméten van beléptető rendszer?
     
  45. avatar: Heszusz
     
  46. avatar: magyarfutball.hu
    2008.07.04, 09:36
    Sajtótájékoztató keretében került bejelentésre, hogy 2 éven keresztül a francia tulajdonú ERECO cég (East-European Recycling and Environment Co.), Kelet-Európai Hulladékfeldolgozó és Környezetvédelmi Zártkörű Részvénytársaság lesz a Kecskeméti TE labdarúgó csapatának névadó szponzora.
    Az eseményen részt vett Dr. Zombor Gábor Kecskemét város polgármestere, a klub részéről Rózsa Pál és Versegi János tulajdonosok, az ERECO cégcsoportot Jean-Paul Saison a francia anyavállalat (GDE) elnöke, Guillaume Dauphin a tulajdonosi kör képviselője, és Stefkovics Pál az ERECO Zrt. kereskedelmi igazgatója képviselte.


    forrás:
    www.kecskemetite.hu - 2008.07.03