magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
1947/1948 Keletmagyarországi LASz, I. osztály 3 Debreceni MÁV KASE 1 37
1946/1947 Keletmagyarországi LASz, I. osztály, Debreceni csoport 3 Debreceni KASE 1 35
1945/1946 Keleti LASz I. osztály 2 Debreceni KaSE 8 19

összes eredmény, részletek »

címer helye

1910 szeptember 5.-én alakult meg a Debreceni Kereskedelmi Alkalmazottak Sport Egyesülete, mely név 1925-ben Debreceni Kereskedők és Alkalmazottak Sport Egyesülete névre változott. A DKASE egyesülete a kék-fehér színeket választotta magának és a labdarúgó csapat mellett több más szakosztályt is működtettek. Saját pályájukat 1912-ben avatták fel az FTC ellen a Ferenc József körúton, majd 1919-ben elköltöztek a modernebb és nagyobb Lóversenytári Pályára, melyet Ügetőtér névvel is illettek. A labdarúgó csapatuk kezdetben csak a DTE tartalék csapataival mérkőztek, majd (1911-12) benevezvén a vidéki bajnokságba egyre nagyobb erőt képviseltek a városban és a régióban, a legjobb eredményük egy megszerzett második hely a Keleti Kerület Nagyváradi csoportjában (1914-ben). Az első világháború után fokozatosan vezető szerephez jutottak a KLASZ I. osztályában az egyre gyengülő DTE felett és a hasonló erőt képviselő DVSC mellett. Két bajnoki cím mellett (1921-22 illetve 1929-30) számtalan második és harmadik helyet szereztek meg, de egyszer sem végeztek a hatodik helynél hátrébb. 1932-ben a profi Bocskai FC őket választotta anyaegyesületének, ami igen megtisztelő volt az egyesületre nézve. A groteszk a dologban hogy ekkora tehető a csapat hanyatlása és a kerületi bajnokságban csak a hátsó traktusban jutott nekik hely, mígnem az 1935-36-os szezonban ismét az élen végeztek begyűjtve ezzel a harmadik kerületi bajnoki címüket. Az örömbe persze üröm is vegyült mert a következő év (1937) tavaszán a szövetség felfüggesztette a csapat játékjogát a sorozatos tartozásai miatt és igaz ezt a hátralékot még rendezték, de a következő évi bajnokságtól már vissza kellett lépniük. A klub ekkor szinte már meg is szűnt, de a belügyminisztérium csak 1940-ben végezte el a felszámolásukat. A DKASE alapítóit és támogatóit tekintve erősen kötődött a helyi zsidósághoz, így nem csoda ha az egyesületet erősen támadták ebben az időkben. 1945-ben újjá alapították a klubot, de sokáig nem húzták és előbb (1947) a Debreceni MÁV Bocskaival léptek fúzióra majd (1948) a DMTE egyesületébe olvadtak be.

hancsi78, 2011.08.08

teljes név
Debreceni Kereskedelmi Alkalmazottak Sport Egyesülete
alias
DKASE
kapcsolódó csapatok
címkék
cím hiányzó adat beadása
 
alapítás
1910. november 7.
klub színei
kék - fehér
bajnokság
- (megszűnt csapat)
stadion
- régi stadionok
  1. Ferenc József körúti Pálya

    (1912 - 1919)

  2. DASE-pálya

    (1919 - ?)

névváltozások
  1. Debreceni Kereskedelmi Alkalmazottak Sport Egyesülete
    1910 - 1925
  2. Debreceni Kereskedők és Alkalmazottak Sport Egyesülete
    1925 - 1940
  3. 1940-1945-ig szünetel a működése
  4. Debreceni KaSE
    1945 - 1947
  5. 1947-ben fuzionált a Debreceni MÁV Bocskaival
  6. Debreceni MÁV KaSE
    1947 - 1948
  7. 1948-ban szétvált a két klub
  8. Debreceni KaSE
    1948.07. - 1948.08
  9. 1948-ban egyesült a Debreceni MTE-vel
dicsőséglista
hivatalos honlap
kapcsolódó weboldalak
szurkolói csoportok
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: hancsi78
    2013.04.17, 22:09 (szerk.: 2013.04.18, 08:22)
    MÁV KASE
    kép
    Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2011.08.12, 09:13
    Az új pályájuk a Lóversenytéri Pálya (Ügetőtéri Pálya) az a mai Agráregyetem területén (Böszörményi út felől) helyezkedett el és 1919-tól használták, de nem tudom meddig, mint ahogy azt sem hogy a mai sportpályák ugyanazon a helyen állnak e?
    A DVSC Futball-tér (Vautas pálya) helyileg nagy valószínűséggel megegyezik a későbbi Stadionnal (Diószegi majd Vágóhíd utca), melyet 1911-tól használtak a piros-fehérek és 1922-ben építették ki, legalább is erre találtam infókat!

    forrás:
    hancsi78
     
  3. avatar: pirospont
    2010.09.13, 20:40
    DEBRECENI KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK
    SPORT EGYESÜLETE
    Alakulás éve: nem ismert
    Elnök: Somossy László
    Alakulás: 1910. szeptember
    Tagok száma: 136
    Cél: A tagoknak egyéni hajlamaik és tehetségeik szerinti kiképzése a sport terén, a
    test edzése, a társas érintkezésnek és szellemnek hazafias irányba való fejlesztése.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 135223/1911. BM. sz. leirattal.
    Feloszlatva: 149636/1940. VII.-a BM. szám alatt.
    Megjegyzés: 1945. július 1-én újjáalakult az egyesület. Elnök: Ujlaky Sándor
    HBML. X. 301. 138.

    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
     
  4. avatar: Giovanni
    2010.09.04, 23:19
    kép

    Győri Nemzeti Hírlap, 1936. november 11.