magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2017/2018 Nógrád megyei III. osztály, Keleti csoport 6 Szurdokpüspöki TK 11
2016/2017 Nógrád megyei III. osztály, Keleti csoport 6 Szurdokpüspöki TK 3 32
2015/2016 Nógrád megyei III. osztály, Keleti csoport 6 Szurdokpüspöki TK 5 22

összes eredmény, részletek »

címer helye

Sporttelep már a 30-as években is volt Szurdokpüspökin. Akkoriban levente gyakorlótérnek használták. Focipálya viszont csak az 50-es években épült, amikoris kicsit jobban ment a csapatnak, a 60-as években pedig a hatod, és hetedosztályú bajnokságokban
szerepeltek.
1978-ban följutottak a negyedosztályba, ahonnan rögtön felkerültek a harmadosztályba, ahol két évet töltöttek el. Először 17. helyezettek lettek, 97 gólt rámoltak be nekik, majd a 18 fős maratoni mezőnyben 14. helyezést értek el, 2-3 ponttal megelőzve a kiesőket. 1981-ben a
negyedosztályban 12., megint 2-3 ponttal a vonal fölött. 1982-ben kiestek a negyedosztályból. Utolsók lettek egy kis salgótarjáni csapat mögött. Ezekben az években a Szurdokpüspöki TSZ SK nevet használták.
1995-ben 56 ponttal az ötödosztály ötödikjei, 2 pontra a dobogótól.
1999-ben harmadikok, tisztes távolságból követve a Bujákot, és a Hasznost. 2001-ben a hatodosztály másodikjai lettek jócskán lemaradva a Palotástól, de azért a 22 meccsből 16-ot megnyertek, no meg 4 pontot levontak tőlük. 2006-ban az ötödosztály negyedikjei, a még dobogós Jobbágyi 8 pontot vert rájuk, úgy hogy még 4 pontot le is vontak a Jobbágyi Honvédtól. 2007-ben az ötödosztály másodikjai lettek a
Varsány mögött. Gólszegény szezonjuk volt ez, hiszen a 16 meccsen 29-21-es gólarányt produkáltak. 2008-ban a Buják előzte meg őket, de a második hely mellé most már 66 gól is sikeredett. 2009-ben megnyerték
az ötödosztályt, és 4 évet tölthettek el a negyedosztályban. A bajnoki cím alkalmával 80 gólt rúgtak, és csak 20-at kaptak. A Varsányt előzték meg 5 ponttal, 18 meccsből 15-öt megnyertek. 10-en szerepeltek
csak ebben a bajnokságban. Április közepén 11-0-ra verték a Mátraszőlőst, Bálint, és Kerekes is 3-3 gólt vágott. Május 24-én vált biztossá a bajnoki cím, amikor 10-0-ra "gyepálták" el a Ménkest:
Bálint 4, Kerekes 2 gólt lőtt. Néhány szürke mezőnyjátékos: Urbán, Tóth, Juhász, Pintér, Bódi. Tavasszal kivétel nélkül minden meccsüket megnyerték. 2010-ben a negyedosztály 16 csapata közül 14. helyezettek lettek, 1 ponttal megelőzve a 15. Bercelt. Egy pontot levont tőlük a szövetség. Ebben az évben egy bajnokságban lehettek a helyi kuriózumnak számító, nagy múltú Salgótarjánnal, és otthon Dropka góljának is köszönhetően 1-1-et játszottak velük, és nagy meglepetésre idegenben is meg tudták ismételni ezt az eredményt. 2011-ben sikerült győzelemmel rajtolniuk, a Héhalom ellen idegenben 2-0-ra diadalmaskodtak. A tavaszi meccsek közül a Somos fölött aratott 5-4-es győzelmük érdekesebb eredmény. Elég simán bent maradtak, 10. helyezettek lettek. Augusztus 13-án avatták fel ünnepélyes keretek között az Új
Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával, LEADER pályázati forrásból felújított Sportöltözőt. Szurdokpüspöki Önkormányzata 4.983.427 forint támogatást nyert el a 2009-ben benyújtott pályázat eredményeként. A Sporttelep öltözője több mint 30 éve épült, és 2011 augusztusában belülről teljesen felújították.
A vezetők remélték, hogy a felújított öltöző adta kulturált környezet kialakításával megnő a sportpálya vonzereje a sportolni vágyó lakosság körében.
Érdekesség, hogy ekkor csak foci szakosztály működött a községben.
2012-ben 14., utolsó helyen végzett a csapat, 101 gólt kaptak, és a 4 győzelem mellett 22 alkalommal kaptak ki. Jó magyar szokás szerint még egy pontot le is vontak az utolsótól. Ebben a bajnokságban a 4. körben sikerült megverniük idegenben a Pásztót 2-1-re. A 10. körben 9-2-re kaptak ki Berkenyén, de legalább a következő két meccset nagy aránnyal nyerték, pedig rájuk nem jellemzőek a gólzáporos győzelmek a negyedosztályban: a Mátranovák ellen 4-0, Bercelen pedig 6-2. Még az utolsó forduló említésre méltó, ahol 8-1-re kaptak ki a nem túl erős Héhalomtól. A negyedik évben kettővel több kieső volt Nógrád megyében a megszokottnál, és sokáig úgy tűnt, kiesik a csapat, de az utolsó körben 2-1-re győztek a Rimóc ellen, és ezzel a pályán elért eredmény alapján bent maradtak volna. Zohó Zsolt a 10-dik percben szerzett vezetést, amire még a 17. percben volt a Rimócnak válasza, de Zohó az 50. percben is betalált és ezzel nagy nehezen megnyerték a kiesési rangadót. Itt egy évig együtt voltak a Megye egyik vezető egyesületének számító Balassagyarmattal. Ősszel ki is kaptak tőlük 4-0-ra. Tavasszal pedig rövid időn belül 4 zakó, a Pásztó ellen 1-9, a Berkenye ellen 0-9, a Balassagyarmat ellen 0-9, és a Somos ellen 0-8.
Ezekben az években, és a 80-as évek fordulóján játszhattak Dél-Nógrád megye meghatározó csapatával a Pásztóval is. 2013 nyarán érthetetlen okokból a csapat megszűnt. Szomorú, még a 14-diket is bent tartotta a Nógrád megyei igazgatóság, de a 12. nem tudott elindulni a következő szezonban. Már csak azért is érdekes, mert a Szurdokpüspöki öregfiúk csapat 2012-ben kezdett újra focizni. Pedig szinte végig úgy nézett ki, hogy vállalják. A negyedosztályú Szurdokpüspökiben általában Pintér Ervin volt a kapus, és Zohó Zsolt, Bognár Zsolt, Kiss Imre, Kiss Zoltán, Pusztai Krisztián, Tamás Tibor, Bódi Zsolt is sokat játszott. A játékosállomány felét a Pásztó szerződtette le. A stílusosság kedvéjért a 2013-2014-es szezonban a Jobbágyi játssza Szurdokpüspökin a hazai meccseit. Csattanós befejezésként egy aranyos kis történet, amely jól illusztrálja a Szurdokpüspökin lévő fejetlenséget. A Petre testvérek 2012-2013-ban még Szurdokpüspökin fociztak, és először a Héhalom jött szóba, mint új csapat.
Megállapodtak az illetékes vezetővel, hogy az edzés idő alatt váltanak néhány szót pályafutásuk további alakulásával kapcsolatban. Telt-múlt az idő, az illetékes csak nem érkezett. A Petre testvérek erre fogták magukat, és rögtön a szomszédos Palotásra mentek, ahol villám gyorsan megegyeztek a vezetőkkel mindenben. Héhalom, és Palotás pedig mindig preztízs meccs a megyében.

Tóth Áron, 2014.05.06

alias
Szurdokpüspöki TKS
cím
3064 Szurdokpüspöki
Gyöngyösi út 31.
Nógrád megye
 
alapítás
1924
klub színei
bajnokság
- (megszűnt csapat)
névváltozások
  1. Szurdokpüspöki TSz FSK
    ? - ?
  2. Szurdokpüspöki TC
    ? - ?
  3. Szurdokpüspöki SE
    ? - 2011
  4. Szurdokpüspöki TK
    2011 -
dicsőséglista
hivatalos honlap
kapcsolódó weboldalak
szurkolói csoportok
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: Giovanni
    2016.09.06, 13:53
    kép

    Szabad Nógrád, 1953. augusztus
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2012.11.29, 21:29