magyarfutball.hu

  1. Futball Edzés Magyarországon

    Mitől lesz jó vagy rossz egy focicsapat és hogyan készítik fel a játékosokat a különböző országokban? Ezekre a kérdésekre keressük a választ, miközben a magyar foci helyzetére is kitérünk.
    Nyugat-Európában megfigyelhető, hogy már nagyon fiatal korban elkezdik a gyerekek játékos oktatását és sportra nevelését. Az utánpótlást tömörítő intézmények jól szervezettek és központi filozófiájuk van, ami általában haladó gondolkozást, illetve modern metódusokat és technológiát alkalmaz. Sokkal inkább szól a fociról a szövetségek és alapítványok munkája. Az embernek az az érzése a külföldi berendezkedést vizsgálva, hogy akárcsak egy jó és átgondolt autó esetében a sofőr köré, a futballban a focisták köré épül a rendszer. Ez aztán mindenhol meg is mutatkozik, a csapat nyer - minden téren. Angliában például egy új tehetséggondozó programot indított fiatal játékosok számára. Egy BBC interjúban a Fulham Akadémia igazgatója Huw Jennings at mondta, hogy a fiatalkortól való edzés hosszú távon hat majd a nemzeti futballra.
     
    Infrastruktúra
    A Magyar Labdarugó Szövetség (MLSZ) felkérésére a Double Pass nevű független belga cég, felmérést készített az futball akadémiák, azaz az utánpótlás bölcsőjének állapotáról. Mindezt azért, hogy megtudják, hol tartanak a vezető európai klubokhoz képest és, hogy pontos képet kapjanak róla merre kell haladniuk. A 2014-ben elkészült első, 134 oldalas jelentés pontosan rámutatott a jelenlegi rendszer hibáira, miszerint szervezeti szinten vannak problémák. Nem világosak a célkitűzések, egyének hoznak stratégiai döntéseket, miközben az akadémiák és a klubok kapcsolata nem tisztázott és rendezett.
     
    -
    Forrás: Flickr.com

     
    Habár az infrastruktúra fejlesztése indokolt volt és üdvözölt, az edzéseket és az utánpótlás nevelését, a tehetségeket nem megfelelően támogatják. Hiányoznak a rendszeres és alapos felmérések, a részletes funkcionális, technikai-taktikai és pszichológiai vizsgálatok.
     
    Fizikai felkészültség
    Különböző összehasonlításokban vizsgálhatjuk meg egy csapat vagy játékos teljesítményét. Bicskei Bertalan egy filmes interjúban az NB I-es összmozgás-mennyiséget vetette össze a jobb focistákéval. Az élvonal játékosai extrém esetben 14-15 kilométert is futnak egy meccs alatt. Ez a szám itthon 5-10 kilometer. Bicskei szerint az igazi differencia mégsem itt mérhető. Szerinte az intenzív mozgás, az intenzív mozdulatok az igazán mérvadóak. Az nyugat-európai szint 200-250 robbanékony mozdulat meccsenként, ez a magyar átlagot tekintve körülbelül négyszeres szám. A volt válogatott labdarugó véleménye alapján a fizikai felkészítés csak az egyik fele a problémának, inkább a technikai hiányosságainak tudja be a jelenséget.
    Korábban a német válogatott is segítségre és edzései újragondolására szorult. Bár a legutolsó világbajnokságot megnyerték, előtte utoljára 1990-ben került erre sor. Az erőnléti edzők csapatát Mark Versetegen erősítette és módszerei meghozták a sikert a csapat számára. A New York Times részletes interjút készített az edzővel, többek közt módszereiről is. Verstegen elmondta, hogy “a fizikai edzés nagyon általános volt, sok hosszú futással. Ugyan a játékosok még mindig sok időt töltenek a technikai és taktikai munkával, de a fizikai felkészülés fókuszáltabb és egyénre szabottabb.”.
     
    Mentális felkészültség
    Meglehetősen háttérbeszorult a mentális felkészülés fontossága, pedig esszenciális szerepe van. Még kevésbé elterjedt a sportpszichológus alkalmazása, pedig a szakértők szerint a pszichológusoknak folyamatosan jelen kellene lenniük és össze kellene dolgozniuk a stábbal. Amíg más fejlett országoknál minden csapatnál és válogatottnál - természetesen nem csak a fociban - van állandó pszichológus, addig a magyaroknál ez nincs így. “A sportpszichológiai technikákat ugyanúgy tanulni kell, mint például a kapura dobást vagy lövést. Sajnos az edzői társadalom egy része még mindig azt hiszi, hogy minden a pályán dől el. Mentálisan is edzeni kell!” – fogalmazott dr. Lénárt Ágota sportpszichológus, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Pszichológia Tanszékének vezetője az MTI megkeresésére még 2010-ben az Európa-bajnokság kézilabdaveresége után. Becslései szerint a magyar olimpiai keret tagjainak mintegy fele járt már sportpszichológusnál, ugyanakkor csak a versenyzők negyedének van állandó kapcsolata pszichológusával. Nyugaton és a tengerentúlon minden élcsapatnál, illetve válogatottnál állandó a pszichológusi jelenlét.
     
    -
    Forrás: Wikimedia.org

     
    Más országoban fejlett mentális edzést alkalmaznak, melyek hasonlóak a stratégiai játékokban, mint amilyen a foci és a póker is. Luca Pagano profi pókerjátékos is külön coach segítségét kérte. Elmondása szerint az is fontos, hogy az adott szakember tisztában legyen a sport sajátságaival, hogy könnyebben azonosulhasson játékosok problémáival. A pszichológsok munkája segíthet ugyanos a döntéshozási képesség fejlesztésében, ahogy a helyzetfelmérő készség és az anlitikus gondolkodás elsajátításában is.
     
    Hogyan lehet jó focistákat nevelni?
    Pontosan a fent leírtakból kirajzolódó elveket kell követni. Tehát szükségünk van infrastruktúrára, hogy megfelelő körülmények között lehessen edzeni. Megfelelő technikai alap kell már nagyon fiatal kortól, majd nagy fizikai terhelés a kamaszkorban. Aztán szükség van edzőkre, akik céltudatosan magas szakmai tudással vezetik a sportolók fejlődését, sportpszichológusokra, akik mentális téren segítenek a gyerekeknek, sportolóknak. Egyébként pont ezekben nem jeleskedik az itthoni rendszer, de a Double Pass-al aláírt három éves együttműködés a jó irányba mozdíthatja a dolgokat. Szabó Tamás az MLSZ részéről az auditálás vezetője az MTI-nek elmondta a sportsmarketing.hu interjút hogy ez egy “Magyarországon eddig példa nélküli, széles spektrumot átölelő vizsgálat, amely támpontot ad ahhoz, hogy a sikeres külföldi akadémiákhoz képest hol járunk, és hogyan tudunk előrelépni.”
dátum: 2015.08.03, 08:43
Magyarfutball Blog

A Magyarfutball.hu blogja - érdekességek, kuriózumok, anekdóták a magyar labdarúgás mindennapjából.

Kategóriák
  1. egyéb (33)
  2. Bolhapiaci kincsek (55)
  3. Fan Art (7)
  4. Focis játékok (8)
  5. Futball és művészet (15)
  6. Gépház blog (17)
  7. Grund focipályák (4)
  8. Így szeretlek Magyar Futball! (4)
  9. Játékvezetők (2)
  10. Külföldi példák (3)
  11. Magyar foci mindenhol (24)
  12. Magyarfoci in English (3)
  13. Magyarfoci máshogy (31)
  14. Meccsen jártunk (4)
  15. Mezek (6)
  16. Programajánló (17)
  17. Retro (1)
  18. Szurkolók (3)
Kapcsolat / contact
info@magyarfutball.hu
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!