magyarfutball.hu

2010.09.07 Gulácsit kölcsönadta a Liverpool - visszatér sikerei színhelyére

Ismét kölcsönadja a Liverpool Gulácsi Pétert, a kapus ahhoz a Tranmere-hez kerül, amelyet az előző szezon végén már bentmaradáshoz segített. A futballista honlapunknak elmondta, jó tapasztalatokat szerzett a Roversről korábban, és szeretne segédkezni abban, hogy a gárda elhagyja az alsó régiókat.

Ismét kölcsönben gyűjthet tapasztalatot Gulácsi Péter, a Liverpool kapusa. A futballista egy hónapra ahhoz a Tranmere-hez kerül, amelyben az előző szezon végén már szerepelt. Az az időszak remekül sikerült a portásnak, hiszen bravúros teljesítményével bentmaradáshoz segítette a pengeélen táncoló alakulatot. A Vörösök kikötötték, hogy bármikor visszahívják a magyart, ha akár Reina, akár Jones megsérül vagy megbetegszik. A légiós a nap folyamán már régi-új egyesületénél tréningezetett.
A helyzet most sem sokkal jobb, a Rovers a 21. helyen áll a harmadik vonalban. Úgy tudjuk, Gulácsi már szombaton, a Charlton ellen ismét magára öltheti a Tranmere mezét.
Megkeresésünkre a hálóőr a következőket mondta a fejleményekről:
– Mindenképpen szerettem volna kölcsönbe kerülni. Igazság szerint már korábban is, de a liverpooli kapushelyzet ezt nem engedte meg. Roy Hodgson ragaszkodott hozzá, hogy augusztus végéig nem mehetek sehová. Most a válogatott szünetet követően végre zöld lámpát kaptam, de abban maradtunk, hogy csak a közelbe mehetek, mivel hasznos lenne, ha az edzéseket továbbra is Melwoodon végezném, és csak a mérkőzések előtti napon csatlakoznék a csapatomhoz. Az érdeklődők között ott volt ezúttal is a Tranmere, és mivel tavaly kölcsönösen jók voltak a tapasztalataink egymással, így abban maradtunk, idén is belevágunk egy kölcsönadásba. Messzire nem kell, menjek, hiszen a Tranmere stadionja a Mersey másik partján van, azaz mindössze pár perces autózás. A csapat a bajnoki tabella alján szerepel, nyilván az a feladat, hogy javítsunk a pozíciónkon. Idén amúgy láttam már a Tranmere egy hazai meccsét, akkor sajnos kikaptak hazai pályán, ami nem ritkaság ebben a bajnokságban, hiszen az eddigi négy hazai találkozóból hármat elveszített a csapat. Remélem, hogy holnap sikerül a Charlton ellen javítani ezen a mutatón, és ebben én is segíteni tudok – nyilatkozta Gulácsi.