magyarfutball.hu

2008.04.14 Gyepes egy éves szerződést kapott Angliában

Egy évvel meghosszabbította Gyepes Gábor szerződését az angol harmadosztályú Northampton
Town együttese. A korábbi ferencvárosi védő a januári átigazolási időszakban érkezett a „Suszterekhez” és akkor az idény végéig szóló kontraktust írt alá. Úgy tűnik, teljesítménye elnyerte a klub vezetőinek tetszését és a következő szezon végéig szóló szerződést kötöttek a válogatott bekkel.

Gyepes azután szerződött Angliába, hogy felépült súlyos térdsérüléséből, mely után sokan már leírták. A 26 éves futballista azonban a Northamptonnál megtalálta számítását és a tavaszi szezonban 10 mérkőzésen erősítette a bordó-fehér együttest.
Nemrég ismét térdsérülést szenvedett, és akkor sokan attól féltek, kiújult korábbi térdproblémája, de szerencsére csak három meccset kellett kihagynia. A hétvégi, Southend elleni 1-1- alkalmával vissza is térhetett a Northampton védelmébe és ismét a csapat egyik legjobbja volt, bár az utolsó percben sárga lappal figyelmeztette a bíró. A magyar védő szerződéshosszabbításának természetesen a csapat edzője is nagyon örült.
- Nagyon örülök, hogy Gábor nélunk marad. Amióta itt van, remekül teljesít és fizikálisan is egyre jobb formába lendül. Azt hiszem, egy jó felkészüléssel kiváló szezont produkálhat, és óriási segítség lehet számunkra. Megvan a kellő rutinja a játékhoz, amivel kellő támogatást adhat a fiatalabb játékosaink számára – fejtette ki véleményét a klub honlapján Stuart Gray.
A Northampton jelenleg 11. helyen áll a bajnokságban és Gyepesen kívül már egy tucatnyi játékossal szerződést hosszabbított. Az együttes jövőre gyaníthatóan a feljutást célozza meg.