magyarfutball.hu

fénykép helye
nemzetiség
Magyarország
életkor
21 éves
poszt
hátvéd
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Parma
2019 -
eredmények / elismerések
?
fénykép helye
2015-ben Sopronból került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia kötelékébe. Az U14-es csapatban történt bemutatkozását követően az U15, az U16, az U17 és az U19 meghatározó játékosa volt. Az U17-es válogatott tagjaként részt vett a 2019-es írországi Európa-bajnokságon, ahol az ötödik helyen végzett a nemzeti csapattal, így kijutott a világbajnokságra. 2019 nyarán szerződtette klubunktól az olasz Parma, így az őszi brazíliai világbajnokságon már az olasz klub futballistájaként szerepelt.

Parma, 2019-

A nagyon jó európa-bajnoki szereplésének is köszönhetően volt pár komoly megkeresésem külföldi csapatoktól, de a Parmát választottam, mert érződött rajtuk, hogy engem szeretnének, és nem csak egy játékost a sok közül. Kezdetben a Primaverában játszom, de ez nem kimondottan U19, mivel itt játszhatnak túlkorosak is, szóval akár az is előfordulhat, hogy 4-5 évvel idősebb játékosok ellen is játszhatok. Emellett hetente két-háromszor a felnőtt csapattal is tudok edzeni, ami nagyon jó a tapasztalatszerzés miatt, mivel sokat lehet tanulni az ott játszó játékosoktól, például Bruno Alvestől.1

...
Várom a 2024/2025-ös évadot, mert szerintem fiatalabban is megálltam a helyemet az Internazionale, a Lazio és a Samp­doria ellen, azóta pedig tapasztaltabb, érettebb, magabiztosabb futballista lettem. Nem az lesz, hogy csak kényszerhelyzetben számít rám a szakmai stáb, hétről hétre úgy készülhetek, hogy lesz esélyem bekerülni a kezdő tizenegybe – ez pedig nagyon más érzés. Marco Rossi szövetségi kapitánytól is azt a visszajelzést kaptam, hogy megállnám a helyemet ezen a szinten.3
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2024.05.22, 21:32
    Serie B-ben 21 évesen 16 meccsen 1338 perc átlagban 83perc, hatalmas gratuláció és nagy taps jár!! Csak hab a tortán ha ilyen fiatalon oroszlánrészt vállalva Serie B bajnok is lesz! Csak így tovább! Rendkívül érett a játéka, labdabiztos, hosszú labdái is jók, fizikailag is jó felépítésű. Emellett van tapasztalata egész fiatalon már a topszintből, három év másodosztályú rutin is van. Ezek alapján maximálisan készen áll a Serie A-ra és minden adottsága meg van ahhoz, hogy topligás stabil játékos legyen. Én aggódtam érte egy-másfél éve és a váltást gondoltam megfelelőbbnek de nem hiába én vagyok a menedzsere és jó döntés volt maradni. Idén ahogy fent írtam már egész sokat játszott és biztos vagyok benne hogy a következő idényben minimum ennyit biztosan de lehet még többet is fog játszani. Hatalmas csiszolatlan gyémántja a válogatottnak, kezdetben jobb oldali belső védő szerepét fokozatosan átveheti és 4-5 év múlva topligás rutinnal akár a védelem tengelyében Orbán helyét is! Sok sikert!

    Persze majd rossi mester eldönti, hogy 4 év alatt az a 38 meccs, és a mostani gyakorlatilag már 0 játékperc elég lesz e a kerettagsághoz... Reméljük, drukkolunk hogy ebből egy tündérmese kerekedjék, de ez most nagyon nem úgy néz ki. /tényleg a legkisebb rossz szándék nélkül írom, hogy véleményem szerint ebből kölcsönadás, eladás v. full perem lesz/

    mely másik belső védőt ajánlanád a válogatottba? Melyiket, aki ilyen fiatalon legalább ilyen erősségű ligában ennyi percet játszott az idényben? Az a problémád hogy 4 év alatt 38 meccse van, 4 éve 17 éves volt, azaz neked az a problémád hogy 17 és 21 év között mennyi meccse volt. Legtöbb NB1-es vitézünk 17 és 21 éves koruk között az ifiben játszik majd néha keretbe kerül a padot koptatni aztán 21 éves koruk körül bedobogatják őket 2-3 veretes NB1-es meccsre 5-10percekre. Az a srác akit pedig most lealacsonyítasz 18 évesen kapott bizalmat az Inter meg Lazio ellen, utána egészen mostanáig fokozatosan kapta a perceket a mennyeinél erősebb ligában. Ezen felül akivel feljutást követően szerződést hosszabbítanak az nem arra szokott utalni hogy mennyire el kívánják távolítani a keret környékéről is.

    hosszú távon biztosan stabil kerettag lesz a válogatottban, de rövid távon a kérdés szerintem teljesen jogos. A játékpercei teljesen rendben vannak a korát és a bajnokság színvonalát tekintve (ahogy írtad), és ha egy kicsit több szerencséje lett volna, akkor most stabil kezdő lett volna az idény végén is a korábbi teljesítménye miatt.

    Ha a válogatottban már korábban beépült volna úgy, mint Szalai Attila, akkor sem lenne kérdés, hogy kerettag lenne, de most pont szerencsétlenül jött össze neki minden. Ettől függetlenül szerintem minden szurkoló örül, hogy lesz egy stabil topligás védőnk a válogatottban hosszú távon.

    https://www.nemzetisport.hu/olasz-labdarugas/2024/05/balogh-botond-serie-a-jatekoskent-a-valogatotthoz-is-kozelebb-kerulhetek/kommentek
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2023.11.25, 14:56
    Évekkel ezelőtt, egy harmatos U-válogatott meccsen láttam először játszani. Az egyetlen volt, aki jól, megbízhatóan játszva megütötte a mércét. Messze kiemelkedett a társak közül érett, okos játékával. Szurkolok neki.

    Meg kell neki fizikalisan fejlodnie, h stabil jatekos legyen a Parmaban, foleg ha feljutnak az elsobe.

    Évek óta a legnagyobb belsővédő reménységünk, de sajnos kicsit megállt itt a történet. Jelenleg Csinger fellépett mellé és Dárdai Marci meg is előzte(persze ő bal oldali és amíg u21 es addig nem fog minket választani) a rangsorban. Yaakobishvili van még aki a közeljövőben odaérhet. Nagyon szurkolok Baloghnak. Ha a Parma játszatná már 1 éve ő lenne Lang helyén a jobb oldali belső védőben. Osorio sérülése jól jött neki most. Nincs keretben most sem. Szóval remélem Balogh ismét kezdeni fog. A Parma is felismerhetné, hogy rendszeresen játszva és válogatottként az értéke sokszorozódna. Hajrá Botond!!

    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2988295