magyarfutball.hu

2017.03.08 Paulo Vinícius magyar állampolgár lesz!

Két játékosunk Székesfehérváron teszi le az állampolgársági esküt. Bernd Storck szövetségi kapitány azonban már szerdán jelezte, Viníciust várja a nemzeti csapat edzőtáborába, ahogy Kovácsikot és Fiolát is a Vidiből.

Asmir Suljic és Paulo Vinícius péntek délelőtt Székesfehérváron, szűk körben teszi le a magyar állampolgársági esküt. A két játékosnak így lehetősége nyílik, hogy akár a magyar válogatottban is szerepeljen. Vinícius szerda délután még közelebb került ehhez, hiszen Bernd Storck időközben kihirdette a magyar keretet, amely a portugálok elleni március 25-i világbajnoki selejtezőre készül, és ebben ő is helyet kapott.
"Nagy változás lesz az életemben, hogy magyar állampolgár leszek. Több, mint öt éve élek Magyarországon, otthonomként tekintek erre az országra. Életem meghatározó eseményei fűződnek Magyarországhoz. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, itt született meg, és itt is nevelkedik a két gyermekem. Egy barátságos, jó kedvű, biztonságos és befogadó ország Magyarország, ahol otthonra leltem. Bár azon még nem gondolkodtam, hogy mihez kezdek majd, ha befejezem a labdarúgó-karrieremet, de az biztos, hogy Magyarországon szeretnék élni a jövőben is. Természetesen új kihívást jelent számomra az, hogy mostantól bekerülhetek a nemzeti csapatba is. Ehhez azonban folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtanom, hiszen remek labdarúgók szerepelnek válogatottban. Szeretnék köszönetet mondani a Vidinek, a szurkolóknak és mindazoknak, akik az elmúlt években segítettek nekem" - fogalmazott a vidi.hu-nak Paulo Vinícius.
"Amikor a Vidibe igazoltam, már akkor szóba került az a lehetőség, hogy magyar állampolgár leszek. Pénteken mindez valóra válhat, nagyon boldog vagyok. Ezzel megnyílik előttem is egy ajtó, melyen átlépve a magyar válogatottba juthatok. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem elég csupán a magyar útlevél ahhoz, hogy bemutatkozhassak a nemzeti csapatban, ehhez hétről hétre kimagasló szinten kell szerepelnem a Vidiben, hogy felhívjam magamra Bernd Storck figyelmét. Köszönettel tartozom Magyarországnak, szeretném meghálálni a belém vetett bizalmat" - mondta Asmir Suljic.
A válogatott keretébe egyébként Kovácsik Ádám és Fiola Attila is meghívót kapott a Vidiből!