magyarfutball.hu

2023.12.22 Urbán Flórián távozik Csornáról!

Urbán Flórián szerződése nem került meghosszabbításra. A Csornai SE felnőtt csapatának új vezetőedzője Horváth Rudolf lesz, aki már korábban dolgozott egyesületünknél.

Horváth Rudolf a megyei I. osztályban már eredményesen tevékenykedett felnőtt és utánpótlás csapatainknál is. Csornáról az Illés Akadémiára vezetett az útja, majd az NBIII-as Kaposvárnál épített fiatal játékosokból az osztályban meghatározó, stabil csapatot. Magánéleti okok miatt távozott Kaposvárról és nagy örömünkre közel a családjához a Csornai Sportegyesületnél vállalt munkát.

Horváth Rudolf: - Személyes okok miatt úgy döntöttem úgy, hogy a lakhelyemhez közelebb vállalok munkát a jövőben, így elfogadtam a Csornai SE megkeresését, ahol minden feltétel adott a minőségi szakmai munkához. Családi János Elnök Úr az elmúlt időszakban, már többször is tett ajánlatot az újabb közös munkára, aminek, így most eljött az ideje. A mostani nehéz helyzet ellenére, teljesen új szemlélettel, szeretnénk egy helyi fiatal magra épülő, megalkuvást nem tűrően játszó, eredményesebb, Csornai SE-et felépíteni, ami hosszú távon a harmadosztály egyik meghatározó együttese lesz, így ennek megfelelően kezdtük el immáron a közös munkát.

Köszönjük Urbán Flórián munkáját, Horváth Rudolfnak pedig sok sikert kívánunk!

Hajrá Csorna!