magyarfutball.hu

2006.01.07 Elhunyt Zavadszky Gábor

Ma hajnalban, tragikus hirtelenséggel elhunyt Zavadszky Gábor, a ciprusi Apollon Limassol magyar labdarúgója.

A 31 éves, négyszeres magyar válogatott labdarúgó szerdán csapata mérkőzésén állítólag szalagszakadást szenvedett, majd napról napra gyengébbnek érezte magát. Hrutka János, Zavadszky barátja és egykori csapattársa az NSO-nak elmondta, hogy hamarosan találkozik a szerencsétlenül járt játékos feleségével, és együtt repülnek Ciprusra.

Zavadszky Gábor 1974. szeptember 9-én született, Budapesten. Pályafutását a Ganz-Mávagban kezdte, majd játszott az Építőkben, és innen került legnagyobb sikerei színhelyére, a Ferencvároshoz. Az Üllői úton nem csak a bajnokcsapat tagja lett, hanem meghatározó játékosa a Dunai Antal által gardírozott olimpiai válogatottnak is. A felnőtt válogatottban Bicskei Bertalan vezetése mellett Ausztrália ellen mutatkozott be a nemzeti együttesben, 2000-ben. Ezt követően még háromszor ölthette magára a címeres mezt, legutóbb San Marino ellen. A Dunaferrben, majd az MTK-nál is kihagyhatatlan játékos volt a középpályán. Tagja volt annak az FTC-nek, amely - egyedülálló módon - kvalifikálta magát az UEFA Bajnokok Ligájába 1995-ben, és ott volt az atlantai olimpiát megjárt csapatban is. 2004 nyarán szerződött a ciprusi Apollon Limassolhoz. Feleségét, ikreit, két hét éves kisfiút hagyott hátra.