magyarfutball.hu

2009.01.12 Lisztes Rostockban

Ahogy arra számítani lehetett, Lisztes Krisztián fél éves szerződést írt alá a Bundesliga II-ben szereplő Hansa Rostock együttesénél - tájékoztatta a pepsifoci.hu-t a 49-szeres válogatott középpályás. Az irányítótól nem csak jó játékot várnak az északi városban, hanem azt is, hogy a fiatalok tanulhassanak tőle.

Lisztes Krisztián a sikeres orvosi vizsgálat után féléves szerződést kötött a német második vonalban szereplő Hansa Rostock együttesével. A középpályás, aki hazatér, majd szerdán utazik vissza Németországba, a pepsifoci.hu-nak elmondta, szerinte előbb-utóbb alapember lehet a kikötővárosban, és emellett a szakmai stábnak is besegíthet.
– Ugyan éppen, hogy belecsöppentem a felkészülésbe, megpróbálom minél előbb beverekedni magam a kezdőbe. Nem tudom, hogy a rajton számít-e rám Dieter Eilts, mindenesetre beszélgetésünk azt sejteti, idővel mindenképpen a kezdők között kaphatok szerepet. Egyébként a klubbal igen hamar sikerült megállapodnunk, Eilts pedig azt is várja tőlem, hogy a pályán kívül segítsem munkáját, tapasztalatommal egyfajta vezére legyek a keret fiatalabb labdarúgóinak. Bár a csapat jelenleg az alsóházban szerénykedik, biztos vagyok benne, hogy mihamarabb sikerül elindulnunk felfelé. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb a családom is követni tud majd Rostockba – mondta honlapunknak a REAC-ot otthagyó karmester.
Lisztesnek a Hansa a Stuttgart, a Werder Bremen és a Mönchengladbach után már a negyedik német együttese.