magyarfutball.hu

2009.06.18 Lipcsei az NB I-re igent mondott: marad a Fradinál!

Lipcsei Péter csütörtökön délelőtt egyeztetett Berki Krisztiánnal, az FTC Zrt. vezérigazgatójával jövőjéről. A zöld-fehérek kapitánya a 100%Fradi sportmagazinnak elmondta, elviekben megállapodtak a folytatásról. Lipcsei elmondása szerint hároméves szerződést kap, és egy dolgot kért: ne kelljen az NB III-ban futballoznia.

Lipcsei az új kontraktus értelmében már ősztől besegít az NB III-as tartalékegyüttes szakmai munkájába, játékosként viszont az NB I-es keretet erősíti majd.
– Elviekben megállapodtunk, de természetesen a megbeszélteket papírra is kell vetni, illetve több kérdést tisztázni kell még. Mindkettőnk célja az, hogy mire július 3-án elindul a csapat Angliába, addig minden részletben megállapodunk majd. Ahogy korábban is említettem, én egy évet még szeretnék játszani, de kizárólag az NB I-ben. Felmerült, hogy az NB III-as csapatban is szerepelhetek, de alacsonyabb osztályban nem szeretnék játszani, nekem ez az egy kérésem volt. Természetesen arról szó nincs, hogy bérelt helyet szeretnék magamnak, de képesnek érzem magam arra, hogy bebizonyítsam Bobby Davisonnak, hogy erőssége lehetek az NB I-es Ferencvárosnak is, hihetetlen motiváció van bennem. Abban maradtunk, hogy az első évben igyekszek besegíteni edzőként az NB III-as csapat mellett, de számomra egyelőre az az első, hogy játékosként bizonyítsak. Hároméves megállapodást köthetünk, ennek megfelelően később edzőként szeretném segíteni a Ferencvárost – nyilatkozta Lipcsei a 100%Fradinak.