magyarfutball.hu

2012.02.08 Visszavonult a DVSC aranygenerációjának „mindenese"

Kiss Zoltán egy évvel ezelőtt szerződött Debrecenből a görög Panszerraikoszhoz, de fél év után eljött a csapattól, és nyár óta nincs klubja. A középpályás a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, többé már nem is lesz, ugyanis a vállalkozásai mellett már nincs ideje a futballra, ezért 31 évesen úgy döntött, nem tér vissza a pályára.

A Nemzeti Sport Online a bajnokságok nyári, illetve téli szüneteiben rendszeresen érdeklődik a korábban NB I-ben játszó, de adott pillanatban klub nélküli játékosoknál, hogyan alakul a jövőjük, mik a terveik. A görög Panszerraikosztól nyáron hazatérő Kiss Zoltánt is többször hívtuk az elmúlt időszakban, de egészen mostanáig nem adott konkrét választ, nem zárta ki a folytatás lehetőségét. Ezúttal azonban már határozott volt...

„Jelen pillanatban úgy tűnik, befejeztem a labdarúgást. A magánvállalkozásaim annyira lekötik az időmet, hogy már nem tudnék maximálisan a játékra koncentrálni. Lett volna lehetőségem Ciprusra szerződni, és itthonról is kerestek, de a vendéglátás és a mezőgazdaság területén indított vállalkozásaim nem tették lehetővé, hogy elfogadjam az ajánlatokat. Gondolkodtam azon, hogy esetleg alacsonyabb osztályban folytatom, de most arra sem lenne időm" – fogalmazott az NSO kérdésére a 31 éves, ötszörös válogatott labdarúgó, aki hangsúlyozta, pályafutása minden pillanatára örömmel gondol vissza.
„Nem úgy terveztem, hogy már harmincegy évesen felhagyok a labdarúgással, de így hozta az élet. Már a pályafutásom alatt elkezdtem építeni a futballt követő életemet, és a vállalkozásaim mostanra teljesedtek ki annyira, hogy ezt a döntést meg kellett hoznom. Ugyanakkor nincs bennem semmilyen rossz érzés vagy csalódottság. Nagyon sok sikerben, aranyéremben volt részem a Debrecennel, játszhattam a válogatottban is, szóval nincs hiányérzetem" – nyilatkozta Kiss Zoltán.
A püspökladányi születésű játékos a DVSC-ben nevelkedett, és 1998. május 9-én, 17 évesen a későbbi bajnok Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben. Első meccse nem sikerült jól, hiszen 5–0-s vereséget szenvedtek a Megyeri úton, de a következő fordulóban, a Diósgyőr elleni keleti rangadón csereként beállva, a 88. percben győztes gólt szerzett (2–1).
Érdekesség, hogy kezdetben még támadóként számítottak rá, de később a pálya szinte valamennyi pontján feltűnt, volt védekező középpályás, de játszott néha a védelemben is, például jobb oldali védőt. Kiss Zoltánt hamar elfogadta a debreceni közönség, és nemcsak egy-egy gólja, hanem hatalmas munkabírása, megbízható, általában kiegyensúlyozott teljesítménye miatt is.
1999 és 2001 között a belga Germinal Beerschot labdarúgója volt, de ezt, illetve az utolsó, görögországi fél évet leszámítva csak Debrecenben játszott, a DVSC-n kívül más magyar csapatban sosem futballozott. Tagja volt a nagy debreceni aranygenerációnak, mind az öt bajnoki aranyéremben része volt, a jelenlegi csapatból ezt már csak Dombi Tibor és Bernáth Csaba mondhatja el magáról. Hozzájuk hasonlóan Kiss is játszott a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában.
És, hogy marad-e kapcsolata a labdarúgással?
„Az edzősködés sosem vonzott. A haverokkal még eljárunk terembe focizni Hajdúszoboszlóra, amolyan sörmeccsekre, de ez a történet ezzel alighanem be is fejeződött" – válaszolta Kiss Zoltán.