magyarfutball.hu

2008.09.26 Elhunyt Kalocsay Géza!

Kalocsai (egyes források szerint Kalocsay) Géza 1913. május 30-án született Beregszászon. Az egykori válogatott balszélső éppen úgy híres arról, hogy Csehszlovákiában és Magyarországon is nyert bajnoki címet, mint arról, hogy nagy sikerrel dolgozott Belgiumban és Lengyelországban is. De leginkább arról nevezetes, hogy ő az első magyar válogatott futballista, aki világbajnoki érmet nyert - igaz, csehszlovák színekben.

1932-ig az akkor már Csehszlovákiához csatolt Beregszászon futballozott. Tizenkilenc éves korában került a kontinens akkori egyik legjobb csapatába, a prágai Spartába, amellyel öt év alatt bajnok és a Közép-Európa-kupa győztese lett. Háromszor játszott a csehszlovák válogatottban is, részt vett tartalékként az olaszországi világbajnokságon is. Nem lépett ugyan pályára - balszerencséjére a kor egyik legkiválóbb balszélsője, Antonin Puc volt a vetélytársa -, de érmet kapott.

1937-től két évet Franciaországban, az Olympique Lille-ben légióskodott, majd, miután játszott csapatával a francia kupa döntőjében, 26 évesen "hazatért", s a Kispestben futballozott. 1940-ben átigazolt a Ferencvárosba, amellyel bajnoki címet nyert, majd pályafutását harmincévesen az Újpestben zárta le. Azon kevés futballista egyike volt, aki a magyar mellett egy idegen válogatottban is szerepelt.

A jogi diplomát szerzett Kalocsai doktort Sebes Gusztáv csábította el a paragrafusok világából. Az itthon többnyire Kacsának becézett egykori balszélső edzősködni kezdett.

Pályafutásának állomásai a következők voltak: Nyíregyházi Madisz, Pápai Perutz, Debreceni Dózsa, Debreceni VSC, Szegedi Honvéd, Vasas Izzó, Pécsi Dózsa, FK Partizan (szerb), Standard Liege (belga), Újpesti Dózsa, Husszein Dey (algériai), Górnik Zabrze (lengyel), Ferencváros, Videoton, MTK, National (egyiptomi).

Bajnoki címet nyert Belgiumban, Algériában és Lengyelországban. Zabrzéban mindmáig a klub történetének egyik legkiválóbb edzőjeként emlegetik, ő tette le (1966 és 1969 között) annak a csapatnak az alapját, amely 1970-ben mindmáig egyetlen lengyel klubként kupadöntőt játszott, a KEK döntőjében szerepelt.

Dr. Kalocsai Gézát a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.