magyarfutball.hu

2023.08.29 Bolla Bendegúz kölcsönben a Servette-hez igazol!

Az előző idényben bajnoki ezüstérmes – a mostaniban pedig Európa-liga-csoportkörös – klub kölcsönben szerezte meg Bollát, de vételi opcióval, tehát jövő nyáron végleg megvásárolhatja.
kép
„Örülök, hogy sikerült lezárni ezt a nyári bizonytalan időszakot. Jó következő lépcsőfok lesz a Servette, amely vételi opcióval is rendelkezik, amennyiben játszom a meccsek 65 százalékán” – árulta el az M1 aktuális csatornának a 23 éves játékos, aki arról is beszélt, hogy voltak megkeresései a német első- és másodosztályból, valamint Csehországból és Görögországból.

Bolla szerint az nagy előny számára, hogy a Servette az Európa-liga csoportkörében szerepelhet, mert így az európai kupaporondon is megmutathatja magát, illetve tapasztalatokat gyűjthet.
„Az elmúlt két évben, amikor játszottam a Servette ellen, nagyon szimpatikus csapat volt. Minden évben megvolt az esélye, hogy bajnok legyen. Azt gondolom, ez a mostani idényben is így lesz” – mondta Bolla, aki kifejtette, új együttese offenzív, rövid passzos futballt játszik, ezért szerinte a támadójátékával hívhatta fel magára a figyelmet.
Bolla a válogatott kapcsán kifejtette, sokszor beszélt Marco Rossi szövetségi kapitánnyal a nyáron, ezért is volt fontos, hogy lezárult az átigazolása a nemzeti együttes következő összetartása előtt. Megjegyezte, pályafutása egyik legfontosabb idénye előtt áll, tekintve, hogy ennek a végén rendezik a 2024-es Európa-bajnokságot.
„Nagy örömmel üdvözöljük Bolla Bendegúzt a csapatban. Pályán mutatott sokoldalúsága és tehetsége tökéletesen illeszkedik az elképzeléseinkbe. Meggyőződésünk, hogy új dinamikát hoz a védekező játékunkba” – mondta Thierry Regenass, a Servette elnöke a klub hivatalos honlapján.
A magyar válogatott szélső védő a szintén svájci Grasshoppersnél töltötte az elmúlt két idényt kölcsönben, majd visszatért a Wolverhamptonhoz, ott azonban Matt Doherty és Nelson Semedo is megelőzi a posztján, így nem kapott lehetőséget.