magyarfutball.hu

2008.07.25 Duró József lett a Tiszafüred vezetőedzője!

Ábrahám Tamás szakosztályvezető elmondta, hogy az érkezők között van több egykori füredi játékos, mint Antal István, Lugosi Zsolt, Magi Béla és Németh János. Szintén új ember lesz soraikban a két futsal válogatott játékos, a Jászapátiban megfordult Sivák Péter és Szente Tamás. Sőt, ha kell Duró József futballcsukát húz majd a bajnoki meccseken. A fürediek célja, hogy stabil középcsapattá váljanak az NB III. Mátra-csoportjában. A rajt augusztus 10-én, hazai pályán az Újpest II. ellen lesz a Ulvicki Attiláék számára.

Tudvalévő, hogy a tisza-tavaiak nagyon jók a strandfociban, többek között magyar bajnokok és Grand-Prix győztesek. Ezért nem is véletlen, hogy a Tiszafüred-Nemzeti Étterem legénységét meghívták Bécsbe, egy nemzetközi homokfocitornára. A nagyszabású mérkőzéssorozaton, többek között brazil, argentin, nigériai, horvát német, szerb és svájci csapatok lesznek Tóth Tiborék vetélytársai.