magyarfutball.hu

2012.09.04 17 szakember vehette át a pro licences diplomát

Tizenhét szakember vehette át kedden a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) telki edzőközpontjában a pro licences edzői diplomáját.

A végzettek között van hat korábbi válogatott labdarúgó, Détári Lajos, Horváth Ferenc, Mátyus János, Lipcsei Péter, Bódog Tamás és Vincze István, továbbá Bozsik Péter volt szövetségi kapitány, illetve Kenyeres Imre, a nemzeti együttes mostani másodedzője.

„Ezek a szakemberek idén májusban az európai szövetség megfigyelése és ellenőrzése alatt szerezték meg a létező legmagasabb európai futballedzői diplomát" - mondta Mezey György, a felnőttképzési intézet igazgatója. Hozzátette, a szakmai képzés 420 órás modult foglalt magában, benne volt az angol nyelv oktatása is, továbbá a tanulmányok során olyan klubokhoz látogattak el, mint a Real Madrid, a Manchester United vagy a Borussia Dortmund.

Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint a jelenlegi támogatási rendszer mellett nincs ok, ami miatt a magyar futball ne kerülhetne vissza a világ élvonalába, s ennek a folyamatnak a része az edzőképzés is.

„Az elmúlt két évben jelentős munkát végzett a szövetség, hogy az országban javuljanak a futball körélményei és az infrastruktúrája. Ennek köszönhetően a jövőben jobb csapatok állhatnak majd a pro licences edzők rendelkezésére, legalábbis ezt segíti elő a Bozsik-program, amelynek révén egyre több gyerek futballozik, és az utánpótlásképzés színvonala is emelkedett" - mondta Csányi.

Az új diplomások nevében Kenyeres Imre mondott köszönetet, és az ünnepség után azonnal edzőruhára cserélte öltönyét, mert kezdődött a világbajnoki selejtezősorozat pénteki, andorrai rajtjára készülő válogatott tréningje.