magyarfutball.hu

  1. Soha nem feledhető, mámorító érzés, mindentől függetlenül ezzel a győzelemmel bentmaradtunk a másodosztályban. No meg ami utánna történt, az a feledhetetlen ünneplés!No, meg a hazaút!
  2. Sándor István vezetőedző első mérkőzése a Karcagi csapattal. Nagy elszántsággal, óriási akarattal mindenki nagy meglepetésére legyőztük a Kecskemétet, teljesen megérdemelten.
  3. Óriási élmény, végig szurkoltuk, ami a csövön kifért, soha nem feledem!
  4. Egész nap zuhogott az eső, de a pálya jól bírta.Szerinten többen voltunk mint 3000 fő!Szóval a meccsről.Megilletődve kezdtük a játékot, de nem alárendelten, csak nem volt meg a kellő bátorság! Amikor már kettővel ment a Fradi, bátrabban kezdtünk focizni, és a Fradi nevelés Mitasz Tamás góljával közelebb kerültünk. Szerintem fáradt a Fradi, mert az utolsó negyed órában ki sem tudott jönni a kapuja előteréből, szóval mentek a fiúk rendesen, tisztességgel, pedig volt három ordító helyzetünk is , egyenlíteni mégsem sikerült.Jó meccs, nagy élmény volt!
  5. 2019.02.21, 10:22 - Karcagi SE - Makói FC 2007
    Az utolsó mérkőzésünk volt az NB II-ben, mert ekkor már tudtuk, hogy szégyenszemre az Önkormányzat kihátrált a foci támogatása mögül. Sőt, egészen a Megye I-ig visszaléptettek minket! Siralmas, borzasztó meccs volt, sem a mi fiaink,sem a velünk együttérző Makói srácok nem voltak valami toppon. Temetési hangulat uralkodott.Sport értéke nem igen volt ennek a találkozónak!
  6. 2019.02.21, 10:17 - Makói FC - Karcagi SE 2006
    Tóth Lajos góljával nyertünk, egy igen jóiramú, izgalmas mérkőzésen. Edzőnk Sándor István Kórházban volt, de mindenki nagy meglepetésére erre a mérkőzésre elhozták a vezetők, ez biztosan nagy lökést adott a fiúknak!Nagyon jót szurkoltunk, kb 30 fővel!