magyarfutball.hu

  1. 2021.06.16, 16:29 - 33 FC - MAC 1912
    Magyar Athletikai Club — „33" Football Clnb: 3:1.


    A vasárnapi mérkőzést egyébként az óriási szél­vihar nagymértékben befolyásolta, bár azért a MAC jobb játéka kétségtelenül megállapítható volt. A játéko­sok a vihararnál is jobban szenvedtek amiatt az óriási por miatt, amelyet a szél a pályáról felkavart és amely az egész mezőnyt néha valóságos felhőbe borítva eltün­tette a nézők szemei elől. Legfőbb ideje, hogy a pályaintözéség valamit tegyen a talaj javítása érdekében, mert a vasárnapi körülmények között footballozni ha­tározottan sportellenes cselekedet volt.
    A két csapat játékát birálva, a MAC. győzelmét főleg szép és gyors össze játékának köszönheti. Krempels jő labdaosztogatásai révén a két kitűnő összekötő, Bod­nár és Ónodi kitünően érvényesül; Vangel mint jobb- szélső, szépen játszott. Jó napja volt a fedezetsornak, mely a csatársor munkáját önfeláldozóan támogatta. A védelem kieleégitően működött.
    A „33“-nak nem volt jó napjuk. Horváth hiányát nagyon megérezte a csapat, ...
  2. Ferencvárosi Torna Club — Nemzeti Sport Club 1 : 0.

    Egyike a szezon legunalmasabb és legkomoly­talanabb küzdelmeinek. Mindkét csapat úgy ját­szik, mint aki biztos a dolgában. Az FTC hogy a mérkőzést megnyeri, a NSC hogy azt elveszíti. Sőt a NSC úgy látszik, annyira biztos ebben, hogy Burriánt és Tóthot nem is játszatta, hanem az an­golok ellen tartogatta. A NSC egyébként is felfor­gatott csapattal játszott, Kovács hátvédet, Feldmann pedig centercsatárt játszott. A FTC Borbás kivételével teljes csapattal játszott, Borbás helyén Weinberrel, a jobb fedezet helyén Smolinggal. A mérkőzés mindvégig unalmas és primitiv volt. A FTC állandóan nagy főlénynyel játszik, de rendszertelen támadásaival nagyobb eredményt el­érni nem tud. Egyébként a csapat érthető módon fáradt is volt és nagyon nem is ambicionálta az eredményes játékot. A második félidőben, Weinber nem játszott, de a FTC tiz emberrel is állan­dóan támadott. A NSC az egész mérkőzésen ko­moly akciót alig produkált. Csatársora ...
  3. 2021.06.16, 00:10 - MAC - Terézvárosi TC 1912
    Magyar Athletikai Club—Terézvárosi Torna Club 6: 2 (Félidő 2: 1)

    Ezerötszáz főnyi nézközönség előtt játszotta le a fenti két csapat utolsó bajnoki mérkőzését.
    A MAC két tartalékkal, Kehrling és Fodor helyén Moor és Riedllal játszott. Bodnár elemében volt s három goaljával biztosította csapa­ta részére a győzelmet. TTC kezd s egymásután két veszélyes támadást intéz a MAC-kapu ellen. Ezt egy hirtelen MAC támadás követi. Majd Fe­kete támad, szökteti szélsőjét, aki centerez, Krempelsz hibáz s Pach megszerzi a vezető goalt.
    A MAC mind erősebb tempót diktál, beszorítja ellen­felét s a 25. percben Onody kiszökik s kiegyenlít. A 40. percben Bodnár szé­pen szökteti Vangelt, kinek beadásából Bodnár 25 méterről süvítő lövéssel megszerzi a vezető goalt. A második félidőben a TTC nagy erővel fekszik bele a játékba, egymásután két kornert ér el, de eredmény nélkül. A MAC halfsora azonban bírja az erős iramot; a 27. percben Tóth Vangelnek ad­ja a labdát, akinek beadásából Bodnár kapásból...
  4. Budapesti Torna Club — III. ker. Torna és Vivó Egylet 2:0 (1: 0).

    A döntő mérkőzés csütörtökön volt a Határ ­utcai pályán, hol a házigazda III. kerületieket kel­lett legyűrni a piros-fehéreknek.
    A döntő jelentőségű mérkőzésen a BTC bi­zonyságát szolgáltatta annak, hogy nem érdemelné meg a kiesést. Mindvégig sokkal jobb volt ellen­felénél és ha szerencséje van, hát nagyobb goal-aránynyal is győzött volna. Az első goal a félidő 15-ik percében esett Pocz gyönyörű egyéni kiszö­kése révén. Helycsere után már a második perc­ben a Vivők hálójában a labda, hová Kovács lövése juttatta. A mérkőzés további során is a BTC volt fölényben.
    Wellisch Imre jól vezette a fontos mérkő­zést.
    Pesti Hírlap, 1912. június 7.
  5. 2021.06.15, 23:51 - Budapesti-Csepeli AK - MTK 1912
    Magyar Testgyakorlók Köre — Budapest-Csepeli Atlétikai Klub 5 : 2 (4 : 0).

    A nagy meleg dacára mintegy 5—6000 néző kereste föl az üllői-uti pályát, ahol egy csöppet sem élvezetes mérkőzésben volt része.

    A MTK már az első félidőben biztosította magának a győzelmet Lane nagyszerű játéka ré­vén. Egymás után három goalt lőtt és különösen harmadik goalja ideálisan szép volt. Helycsereután a BAK jutott az első goalhoz lefutás révén, majd Kertész az ötödik goalt rúgja, mire az utolsó percben a BAK egy goallal felel.
    A második félidőben sajnálatos baleset tör­tént, amennyiben Domit egy védés alkalmával úgy fejbe rúgták, hogy kisebb fokú agyrázkódás miatta Dollinger-klinikára kellett szállítani. Helyette 20 percig Biró állt a kapuban. Hajós József vezette a mérkőzést.
    Pesti Hírlap, 1912. június 7.
  6. 2021.06.14, 23:42 - III. kerületi TVE - MAC 1912
    Magyar Athletikai Club — III. ker. Torna- és Vívó Egylet 2:2 (2:1)

    Hogy milyen volt ez a mérkőzés? -— minden, csak szép nem. Voltak izgalmas momentumai és ha szerencséjük van a Vívóknak, még győzhettek is volna a különben sokkal jobb kék-sárgákkal szemben. Az első goalt a balszélső fejese révén a vivók érték el, melyet Krempelsz gyönyörű lövése egyenlített ki. Majd Onody védhetetlen goallal megszerzi a MAC-nak a vezetést. Helycsere után a szél a Vívókat támogatja, de csupán kiegyen­líteni tudnak. A győztes goal eléréséhez már nem volt elég erejük az első félidőbeli kétségbeesett já­ték folytán. Az utolsó öt perc ugyan majdnem döntést hozott, de csakhamar a biró füttye jelezte végét a páratlanul izgalmas pillanatoknak.
    Feltűnő jó játékot produkált a MAC két hátvédje, akik talán még sohasem játszottak oly jól, mint ezúttal, — mig a Vívóknál a fiatal kapu­védő mutatott igazán kiválót. A mérkőzést, mely­nek mintegy 2500 főnyi közönsége volt, Sugár Ist­ván vezette.
    Pest...
  7. 2021.06.14, 23:19 - MTK - Budapesti TC 1912
    Budapesti Torna Club—Magyar Teslgyakorlók Kö­re 1:0 (1:0) (Hungária-ut)

    Kevés számú, de annál zajosabb kö­zönség előtt folyt le a mérkőzés, melyet a közönség vi­selkedése a durvaság medrébe terelt. A piros-fehérek lel­kes, játékukkal teljes mértékben kiérdemelték a győzel­met, mely a bajnoki listán olyan helyre juttatta őket, ahonnan önérzetesen gondolhatnak vissza a néhány hét előtti időre, midőn a közvélemény kiesésüket biztosra vette. MTK a megsérült Domonkos és Szántó helyén tartalékkal állt ki, ez a körülmény azonban cseppet sem menti vereségét, annál is inkább, mert a BTC győzelme, ha többet foglalkoztatja, a baloldalát, sokkal, imponálóbb lehetett volna. BTC támadásai vezetik be a mérkőzést, melyek egyike mar a 12. percben eredménynyél jár, amennyibe Mähr beadását Knapp elfogja ugyan, de a ráfutó Kovács elöl kitérni akarván, a labdát a kapuvonalon átemeli, mi­re a biró goalt ítél. Erős támadással felelnek a testgya­korlók, Sebestyén beadását azonban Kertész I. tiszta h...
  8. 2021.06.14, 23:04 - Törekvés SE - MTK 1912
    Törekvés Sport Egylet — Magyar Testgyakorlók Köre: 2:0 (0:0)

    Ugyancsak az Üllöi-uti pályán volt ez a mérkőzés is, amelynek nem várt kimenetele volt Az első félidöben a jobb MTK sehogysem bír goalt rugni a jól működő Tö­rekvés védelemmel szemben. Helycsere után ezen ugy igyekszik segíteni, hogy össze-vissza forgatja a csapatját, aminek természetesen nem maradhatott el káros kö­vetkezménye. Ürögdi, a Törekvés balösszekötője, rugta félidő két goaliát, mig Biró Gyuszi egy tizenegyes mellé lőtt. Biró: Hajós J. volt.
    Pesti Hírlap, 1912. február 6.
  9. BTC - VII ker. SC 1:0 (1:0)

    Üllői-ut
    Bíró: Orova Henrik

    A VII ker.-töl az FTC fölött kivivott győ­zelme után többet vártunk s mai veresége igazolta, hogy múlt vasárnapi eredménye nem volt reális. Lelkesen, szorgalmasan, de rendszertelenül játszik a csapat s technikai készültség dolgában ma mélyen alatta maradt a BTC nek. A BTC-ben Winkler védett s vele együtt a közvetlen védelem kifogástalanul teljesítette feladatát. A fedezetsorban Kanyaurek tulságosan erősen majdnem durván játszik. A csatársorban Schwenk és Pócz nyújtott jót, e két szélső igen gyengén szere­pelt, A VII kér. legjobb embere Hoffmann volt, mig Kojsza ma indiszponációval küzdött.

    A BTC nyomban erős támadással indul de támadása csak kornert hoz, a melyet Kanyaurek a kapu főié fejel. Majd Brauohler éles lövése a kapu mellett halad el. A VII. ker. csak meddő lefutásokkal kísérletezik. A 30 p.- ben Hajdú éles lövését Kocsis fogja de ki­ejti kezéből a labdát s Pócz belövi, megsze­rezvén a BTC győztes gólját....
  10. 2021.06.14, 12:51 - III. Kerület - MAC 1920
    III ker. TVE-MAC 1 : O (1: 0) Határ- utcai pálya. — 2000 néző — Biró Vértes Imre.

    Múlt vasárnapi debüjén mindkét csapat respektabilis eredményt ért el, már találkozá­sukat tehát méltó érdeklődéssel kisérte a fut­ball közönsége. A III. ker. TVE-nek jutott a győzelem és sikerét elsősorban fedezetsorának köszönheti, hogy játékosait lelkes ambíció és győzni akarás hatotta át. Ezzel szemben a MAC fedezetsora nem állott feladatának ma­gaslatán, nem támogatta csatársorát s inkább a védelembe húzódott, csatárai ezideig túlságos önbizalommal, csaknem indolenciával dol­goztak.
    A III. ker. TVE csapatában Neuhaus kapusnak nem volt komolyabb védeni valója. A két beck hibátlanul látta el feladatát és könnyen verte vissza a MAC erélytelen táma­dásait. A halfsorban Stark végzett hasznos munkát, de a két szélső half is elsőrangút nyújtott úgy a védelmi munkában, mint a labdaadogatásban. A csatársor legjobb embere Hegyi balszélső volt, aki gyors lefutásaival és pontos centerezéseivel mindenko...
  11. 2021.06.14, 12:36 - UTE - Vasas 1920
    UTE-Vasas 2:1 (1:0). Népszigeti pálya. 2500 néző. Biró: Gerő Ferenc.

    A Vasasok csapata Stengl, Jellinek. Szentmiklósi nélkül, 15 percig 10 emberrel játszott. Az UTE feltétlen jobb volt ellen­felénél s a győzelem megérdemelt volt.
    Az első félidőben változatos játék folyik s csak a félidő végén kerül ez UTE fölénybe, ekkor éri el az UTE a vezető gólt Sohaller éles lövésével, amely védhető tett volna.
    A második félidőben a Vasasok igen sűrűn hozzák veszélybe az UTE kapuját, bár az UTE ekkor fokozza az iramot, ugy hogy egy ideig erősen, ostromolja a Vasasok háló­ját, Paalusznak a széléről jól irányított centerezett labdája a kapus leje fölött jut a hálóba.

    Ezutén a Vasasok érik el egyetlen gól­jukat olymódon, hogy a két hátvéd hibájá­ból Rákosihoz kerül a labda, akinek erős lövéBe Knoll kezei között jut a hálóba.
    Az UTE osapatábaa a védelemben csak Vogel II volt jó. A fedezetkor hibátlanul dol­gozott. A csatársor szépen kombinál, a kapu előtt határozatlan; Paulusz, Schalle...
  12. III. ker. TVE—VII. ker. SC 1:1 (0: 0) — Határ-utcai pálya. — 4500 néző. — Biró : Nagy László

    A két csapat találkozása nem hozta azt az érdekes küzdelmet, amolyet a bajnokságban elfoglalt pozíciójuk és az eddigi teljesítmé­nyeik alapján várni lehetett. De különben is az. eldöntetlen eredmény sem fedi hűen a kőt csapat közti erőkülönbséget, mert a III. kér. gólokkal volt jobb ellenfelénél és ha ez a gólarányban nem jutott kifejezésre, úgy ez bal­szerencséjükön múlt. A csapat főoreje a csa­társorban domborodott ki. Hegyi helyén tar­talék szerepelt, aki azonban nagyszerűen al­kalmazkodott az együtteshez. Kitűnő volt a két szélső, Majher és Sztanosik, mig a fede­zetek közül Stark játéka magaslott ki.
    A VII. ker. komplett csapatában csupán a védelem nyújtott elfogadhatót. Kojsza elemé­ben volt, a-hátvédok közül Hoffmann volt a jobbik. Wagner tartalékkapus néhány szép védéssel vonta magára a figyelmet. Változa­tos játék után hamarosan kidomborodik a III. kerületiek fölénye, de az e...
  13. BTC-TTC 1 : 1 (1 : 1) — Halom-utcai pálya — Biró : Hoffenreích Károly.

    Az első félidőben a BTC a töhbet támadó fél s a 35. percben megszerzi Horváth révén a vezető gólt. A 40. perben Chován egy kapuelőtti kavarodásban kiegyenlített. A második félidőben is jobbára a TTC térfelén, folyik a játék. Pótznak több ízben is alkalma van a győztes gól megszerzésére, ám sorba el­hibázza a jó helyzeteket. A BTC-bon a két hátvédnek, Kanyanreknek és Schwengnek a játéka kíván dicséretet. A TTC-ben elfogad­hatót produkált a védelem, továbbá Steinitz, Chován és Maly.
    Sporthírlap, 1920. október 4.
  14. 2021.06.13, 23:31 - Budapesti AK - MAC 1920
    MAC-BAK 2:0 (0:0)

    Üllői-uti pálya
    Biró: Kiss Menyhért

    Az erőviszonyoknak megfelelő eredménnyel végződött e kevésbé érdekes mérkőzés. A BAK az első gólig lelkesen védekezett ugyan, de azután beletörődött a vereségbe. Az első félidő a MAC fölényét mutatja, de csatárai a legszebb helyzeteket kiaknázatlanul hagyják. A félidő közepén a BAK is szóhoz jut, de a belső csatárok nem tudják egymást meg érteni. A második félidő 4. percében Rácz lefut, letut, labdáját Wolenszky kézzel kiüti ős Gutvillig melléről a hálóba jut (l: 0). A MAC továbbra is támad. A 33-ik percben Forika faultolja Ráczot, aki ezért inzultálja, mire a bíró kiállítja. Változatos játék folyik, mindkét félnek több kedvező helyzete van, de ered­ményt csak a 43. percben Lederer beadásából Simon ér el (2 : 0). A MAC-ban Kocsis, Lederer óa Rácz, a BAK-ban Szabó és Gállos tűntek ki. A két kapus, bár nem sok dolguk volt, megfelelt; jó volt még Omelka, Weiner és Kovásznál — amíg le nem sántult.
    Sportvilág, 1920...
  15. 2021.06.13, 23:22 - Törekvés SE - 33 FC 1920
    Törekvés—„33“ FC 2 :0 [0 :0). Halom­utca. — 2000 néző. — Biró : Nyúl Dezső.

    Az adott körülmények között reális győ­zelmet aratott a Törekvés, az eredmény kialakálásában azonban nagy része volt annak, hogy Zsák a villamos közlekedés miatt meg­késett s helyét László, a „33“ gyógyuló félben levő jobbszólsője foglalta el. De még talán ez nem lett volna döntő befolyással a mérkőzés sorsára, ha a „33“ FC csatársora rendre el nem rontja a legkedvezőbb helyzeteket. A 33-asok az első félidőben állandóén fölényben voltak, do a belső csatárok minden alkalmat elszalasztottak. Közben a Törekvés keresztül­törte az ellenfél védelmét, a 25. percben kornerhez jutott s ebből folyóan Micsinai meg­szerezte a vezető gólt. Utána folytatódnak a a 33-as támadások és Dürrnek több nehéz labdája akad. A második félidőben már vál­tozatos a játék. A 30. percben Grüner és Úrik összefut, a földön fekve egymást rug­dossák, mire a biró mindkettőt kiállítja. A 3ó. percben egy foul miatt megítélt szabad­rúgás...
  16. 2021.06.12, 17:08 - Budapesti AK - 33 FC 1913
    33-as Futball Klub—Budapesti-csepeli AtlétikaiKlub 2:1 (2:1)

    Hétfőn az üllői-uti pályán zajlott le a heves és érdekes küzdelem, amely a szemmel láthatóan kvalitásosabb együttes győzelmével végző­dött. A 33-asok ezidei meglepő eredményeiket igazol­ták hétfőn produkált játékukkal s a legszebb re­ménységre jogosították híveiket. A csatázó sornak, de mondhatni az egész csapatnak lőerősségét, Horváth centerforwardsot nélkülözték, mégis egységesen, gyorsan, lelkesen és szívósan dolgozott a csapat. A B.A.K.-ból Ludwig és Késmárky hiányzott. Pótolni természetesen Rudassal, illetőleg Bódissal nem lehe­tett őket. A két csapat között azonban annyira ki­tetszett az erőkülönbség, hogy a B.A.K. teljes legénységét sem tarthatjuk jobbnak, mint a 33-as F.K.-nak Horváth-al kiegészített legénységét. Igen jó volt egyénileg is a győztes csapat. Egyedül csak Stitzl játéka mutatott kívánni valót. Pompásan dol­gozott Mandl centerhalf. Adogatása, lekapcsolása és az egész játékot irányitó akciója igaz...
  17. Ferencvárosi Torna Klub — Nemzeti Sport Klub 3:1. Félidő 0:0

    Meglehetősen unalmas tónusban folyt le a két csapat mérkőzése. A FTK az első félidőben sehogyse boldogult szívósan védekező ellenfelével s dacára nagyobb fölényének, néhány eredménytelen korneren kívül több eredményt elérni nem tudott.
    Szünet után fokozódik az iram. Offenzivában természetesen megint a FTK van. Egymásután viszi a legveszélyesebb támadásokat, de eredmény nél­kül. A 15. percben Feldmann, az NSK védelmének lelke, megsérül és kiáll. Evvel meg van pecsételve a NSK sorsa. A FTK csatársorának fölénye mindin­kább kidomborodik. Schlosser csakhamar meg­szerzi a vezető golat, amit pár perc múlva Borbás fejeséből a második goal követ. Ezután az NSK tá­mad s Tanyai egy sikerült kiszökése megszerzi a NSK egyetlen goalját. Félidő végén rúgja Kórody az FTK harmadik goalját. Biró: Herzogh Ede.
    Pesti Napló, 1911. március 28.
  18. 2021.06.12, 15:48 - Nemzeti SC - UTE 1913
    UTE—NSK 5:0 (3:0). Az Amerikai-uti pályán lefolyt bajnoki küzdelemben az UTE teljes csapatá­val, a NSK pedig Burdán helyén Tanyaival szere­pelt. Az UTE az egész mérkőzés menete alatt ugyan jobbnak bizonyult, de az erödifferenciákat az 5:0-ás eredmény nem fedi teljesen. Az újpestiek goaljait Vogel (3) és Rácskó (2) lőtték. A mérkőzés vége itt is eldurvult, úgy, hogy a biró kénytelen volt két újpesti s egy NSK játékost kiállítani. Biró: Boross
    Pesti Napló, 1913. március 4.
  19. 2021.06.12, 15:45 - Terézvárosi TC - 33 FC 1913
    be. A TTK ezúttal óriási lelkesedéssel fek­szik bele a játékba s ez okozza azután a többszöri emberre menést, ami Mandl (33 FK) kiállításával sem ért véget. A tiz emberrel játszó 33-sok ellen a TTK már eredményesebben működött. Balszárnyá­nak kitűnő játéka állandóan a 33 FK térfelén tar­totta a játékot, amihez még S z é k á n y indolens játéka is hozzájárult. így történt azután, hogy a TTK Recht réven vezetéshez jut, amely előnyt a félidő végéig meg is tart. Szünet után a 33-sok négy csatára erősen belefekszik a játékba. Sűrü tá­madásai után Bakos állitólagos kezelése miatt ti­zenegyeshez jut a 33 FK. amelyből Horváth ki­egyenlít. A 33-sok a goal után is sokat tartózkod­nak a TTK térfelén, aminek vége a Vanicsek
    II. által lőtt vezető goal lett. Ezután a játék eldur­vul. A biró kénytelen volt Molyt és Csárdást kiállítani, A 33-sok legjobb embere Vanicsek I. volt, aki a centerfedezet posztján óriási munkát végzett. Biró: Schubert.

    Pesti Napló 1913 március 4.
  20. 2021.06.12, 15:42 - Budapesti AK - Törekvés SE 1913
    Mindkét fél 3 tartalékkal vette fel a küzdelmet, bár a BAK csapatában játszott György és Gállos. A BAK az első félidőben szép passzjátékkal dolgozva Schaffer révén szerzi meg a vezetést. A Törekvés ambiciózus csapatánál a legfőbb hiba a csatársorban rejlik, amely nem tudja támadásait befejezni. A második félidőben egy ideig a BAK támad, s ezalatt Schaffer egy érvénytelen goalt rúg. Maid a Tö­rekvés is ielnyomul s Györgynek ugyancsak akadt dolga. Ennek dacára a lefutásokkal operáló BAK Késmárky fejese révén még egy goalt ér el. Biró: Puskás.

    Pesti Napló 1913 március 4.
  21. 2021.06.12, 15:10 - MTK - MAC 1913
    A mér­kőzést a szél ellen játszó MAK erős támadása ve­zeti be, amely után közel 10 percig állandó offenzivában van az atléták csapata. Bodnár erős fe­jesét s Kunst lövését Knapp csak nehezen tudja védeni. Ezután a MTK nyomul fel és három komért ér el. Huzamosabb ideig tartó mezőnyjáték után Klement leadásából Rácz megszerzi a vezetést. A goal után a MAK támad, de támadásaiban nincs rendszer, A csatároknál hiányzik a kellő nyugodt­ság, úgy hogy a MTK védelemnek könnyű dolga akadt a támadások leszerelésében. A 43-ik percben Révésznek egy hosszú rúgására Lane ráfut, s Kehrling hibájából a kék-fehérek második goal­ját lövi. A második félidőben mindkét fél egyfor­mán Veszi ki részét a támadásból, bár ekkor is nagyrészt középjáték folyik, amely a mérkőzés vé­gén elfajul. Biró: Langfelder.
    Pesti Napló, 1913. március 4.
  22. A BAK-ból ta­lán egyedül Csehnek a játékát illeti elismerés.Tűrhető volt Koós jobbösszekötő is, a kiből hasznos embere lesz a csapatnak.
    Schaffer végleg beigazolta, hogy nem az a rettegett center, Késmárky és Gállos mi sze­repet sem vitt az egész küzdelemben. A half­sor kapkodón dolgozott, György sokat védett,dő még többet is védhetett volna. A FTC erős szél ellen játszva a 21. és 26-dik p.-ben goalt csinál Pataki gyönyörű lövése révén.
    A második félidő goaljainak sorát Schlosser hosszú lövése nyitotta meg. Későbben Szury fejesét Ungár a kapuban fogta el, de a bírónem Ítélt goalt. Il-e3böl lőtté Schlosser a 4-dik goalt. Ezt a Weinber fouljáért megítélt és az Ungár által kivédett BAK 11-es követte. Schlosser és Pa­taki szép lövése az 5-dik, és 6-dik goalt jelen­tette. 11-esből Schlosser lőtte az utolsó goalt. A feleselő Szury kiállításával zárult a match.
    Sporthírlap, 1913. marcius 10.
  23. 2021.06.12, 00:17 - MAC - Terézvárosi TC 1913
    Az első goalt Bodnár lőtte. Közvetlenül ezután Kehrlingről kornerre jutott a labda, meleg hely­zetbe sodorván a MAC kapuját. Rácz szép egyéni támadását goallal fejezte be (2:0), majd TTC tá­madott s Fekete lövését Ujsághnak kellett fogni.
    A II. félidőben Fodor egymásután két goalt lőtt. Az elsőt kornerből. A TTC egyetlen goalját szabadrúgásból Menczer fejelte.
    Sporthírlap, 1913. február 24.
  24. Az első goalt Pataki beadásából Tóth lőtte. Később Rumbold előretöréséből ugyancsak Tóth szerzi meg a második goait. A harmadikat és ötö­diket Schlosser, a negyedik goalt Tóth csinálta.
    A II. félidőben Borbás kitűnő beadásából Schlosser két goallal növelte az eredményt, majd pompás Borbás—Schlosser összjáték után Tóth nyolcra szaporította a goalok számát. Két meg­említést kívánó mozzanat következett ezután. Az egyik: A két centerhalf: Kovács és Bródi csúnyán összekapott, mire a biró mindkettőt kiállította. A másik: Tóthot elfoultolták, a megítélt 11-est Ungár a kapu főlé lőtte.
    Sporthírlap, 1913. február 24.
  25. Az első goalt Schlosser lőtte szabad­rúgásból (19 p.) a másodikat Pataki plaszirozta.
    A 34 dik p.-ben megítélt 11-bői Schlosser szerzete meg a harmadik a 40-ik p.-ben Tóth a negyedik goalt.
    A második félidőt Patakinak gyors egymásután­ban szerzett két goalja nyitotta meg. A 30 dik p.-cen jutott a Törekvés egyetlen goaljához Bodnár éles lövése révén. Az utolsó goalt Weiss beadásá­ból Pataki lőtte. A Törekvés kapu fölé lőtt 11-esével végződött a mérkőzés.
    Sporthírlap, 1913. február 17.
  26. 2021.06.10, 23:00 - HLAVAY II.
    Elnémult a frontokon a gépfegyver kattogása és az ágyuk siketítő pergőtüze, de a háború csontarcú réme még egyre szedi áldozatait. Február 24-én (hétfőn) este örök álomra hunyta le szemét Hlavay Béla, a Műegyetemi Atlétikai és Foolball Club ifjúsági alelnöke, bajnokcsapatának balszélső csatára, akiben az MTK kiváló reprezentatív játé­kosa, Hlavay György, testvéröccsét siratja. Mint a vasutasezred hadnagya volt a harctéren, a hol az emberfölötti nélkülözések, hóviharban és jég­esőben teljesített szolgálata megőrülték szervezetét. Tüdőcsucshuruttal jött haza és az alattomos kór csirái itthon mindjobban elhatalmasodtak, baja gégesorvadásba ment át és végül végzett vele.

    Hlavay Béla 1893-ban született, tehát 26 éves korában, élte virágában roppant ketté a pályája. Sportolni az NSC-ben kezdett, majd 1912-ben a Műegyetemre iratkozván mérnökhallgatónak, a MAFC részére kérte átigazoltatását. Hlavay Bélá­nak oroszlánrésze volt abban, hogy a MAFC megnyerte az 1913/14. évi II. osztályú...
  27. 2021.06.10, 22:48 - MÁV Gépgyár - Kispesti AC 1919
    Kispesti AC—Máv. Gépgyári SK 4:1 (1:1). — Halom-utcai pálya. — 800 néző, — Biró Gerő Ferenc.

    A félidő 26. percében lövi Kónya a KAC első gólját. A Máv a 40. percben egyenlít ki olyan­képen. hogy a KAC terhére megítélt 11-est Bobor a kapuba lövi. A második félidő 6-ik percében Jeny szép beadásából Stallmach gyönyörű fejes­gólt csinál, majd a 12. percben Krebsz lövi a har­madik gólt. A negyedik gólt a Dunner durva foulja miatt megítélt 11-esből Blachnik rúgta. Ez­után a Máv egy-két embere erőszakos játékba csapott át, aminek a következménye Dunner ki­állítása vollt.
    Sporthírlap, 1919. február 24.
  28. 2021.06.10, 22:36 - MTK - Törekvés SE 1919
    MTK—Törekvés SE 2:1 (2:1). — Hungária- uti pálya. — 7000 néző. — Bíró: Újvári Ödön.

    Az első gólt az MTK éri el a 7-ik percben Schaffer passzából Konrád II. szép lövése révén.
    A 33-ik percben Feldmann egy ártatlan labdát a 16-oson belül egészen érthetetlenül kézzel fog meg; a megítélt tizenegyest Úrik védhetetlenül belövi.
    A 45-ik percben 'a sokak szerint ofsiden álló Winkler lefut, a labdát élesen, a felső kapulécre lövi, s a visszapattanó labdát Siosszer bevágja.
    Sporthírlap, 1919. február 24.
  29. 2021.06.10, 22:31 - Orova Henrik
    Orova Henrik szövetségi biró a minap töltötte be születésének negyvenedik évfordulóját. Orova csaknem egy évtizede működik a footbalcsoportban mint biró s nevét általános tisztelet és közbecsülés övezi.
    Sporthírlap, 1919. február 24.
  30. 2021.06.10, 21:30 - ZANGA
    Zanga Károly, a Főv. TK békeidőbeli jobb­oldali fedezet játékosa, aki 1916. évben 1. osz­tályú válogatott jelölt volt, a forradalom ki­törése időjében az olasz fronton eltűnt s azóta, nem adott életjelt magáról.
    Sporthírlap, 1919. január 6.
  31. 2021.06.09, 23:55 - Konrád Sándor
    Konrád 1. a Pécsi AC professzionista trénere.
    Konrád Jenő, az MTK válogatott játékosa, aki. Bécsben az Amatőrök csapatában játszott,állandó tartózkodásra Pécsre költözött s a Pécsi AC professzionista trénere lett.
    Sporthírlap, 1920. március 4.
  32. 2021.06.07, 21:31 - 33 FC - Törekvés SE 1920
    Már az első percben 11-eshez jut a Törekvés, de a Csapkay által rúgott labdát Zsák kivédi. A győztes gólt a 27-ik percben Úrik rugja. A második félidő vége felé Kreutz Fülöp biró Vanicseket (33 FC) kiállítja.
    Pesti Napló, 1920. április 11.
  33. 2021.06.07, 21:27 - Budapesti TC - Kispesti AC 1920
    A goalt a második félidő 35-ik percében szép egyéni játék után Jesznás rúgta, mig az öt perccel előbb ugyanő, csak általa elért goalt Gerő Ferenc biró lesbenállás miatt érvénytelenítette.
    Pesti Napló, 1920. április 11.
  34. 2021.06.07, 18:46 - Ferenczvárosi TC - MAC 1920
    Érdekes lefolyású, izgalmas mérközés volt, amely csak nyolc perccel a befejezés előtt dőlt el 2:1 arányban a Ferencváros javára. Az FTC győztes goalja azonban olyan körülmények között jött létre, hogy a MAC indíttatva érezte magát a meccs megóvására.
    Az eset a következő: Tóth, az FTC kistermetű, de annál nagyobb játéktudással rendelkező csatára, akit a közönség „Potya" néven fogadott a szeretetébe, a büntető területen belül két védőjátékos között áttörést kísérel meg. Az egyik a védelem hevében elgáncsolja, mire a biró lefütyüli a játékot. Ugyanakkor Tóth kiszabadul és goalt lő. A bíró (Bóna Pál) a goalt a MAC élénk tiltakozása dacára megítéli.
    Pesti Napló, 1920. április 8.
  35. A vezető goal-t az első félidő hetedik percében a TTC szerzi meg Neumann révén. Húsz perc múlva a különben nagyszerűen játszó Fried sulyos hibáját Pataky ügyesen kihasználva a kiegyenlítő goalt rúgja.
    Pesti Napló 1920 március 26.

    A mérkőzés időpontja március 25. volt.
  36. 2021.06.06, 22:41 - Nemzeti SC - Kispesti AC 1920
    A játékidő első felében a széltől támogatott NSC van inkább frontban, de a KAC is sokszor és veszélyesen támad. Szünet után változatos játék folyik. A 20-ik percben Jeszmás sértően lép fel az erélyesen bíráskodó Kreutz Fülöppel szemben, amiért utóbbi kizárja őt a játékból. A KAC tis emberrel is fölénybe kerül, sokat támad, de pozitív eredményt nem tud elérni.
    Pesti Napló, 1920. március 21.
  37. 2021.06.06, 22:16 - Taffel Miksa
    Taffel Miksa meghalt A magyar sportnak ismét gyásza van. A bírói kar egyik kitűnősége, Taffel Miksa hosszú szenvedés után ma reggel gégesorvadásban meghalt. Halála annál nagyobb részvétet keltett sportkörökben, mert éppen mostanában többrendbeli segélyakciót indítottak gyógyítási költségeinek fedezésére, sajnos azonban, a nemes intencióju mozgalom keresztülvitelére már nem kerülhetett a sor. Taffel a háború alatt tünt fel mint játékbiró és hamarosan a legjobbak közé emelkedett. Élesszemü, határozott, energikus bíró volt, aki a szabályok labirintusában jól eligazodott.
    Pesti Napló, 1920. március 19.
  38. Két perccel szünet előtt a belső csatárok összjátékából Weisz lőtte a Törekvés goalját, amelyet a második félidőben negyedórai játék után Pataki éles magas lövéssel kiegyenlít. 10.000 néző.
    Pesti Hírlap, 1920. március 9.
  39. 2021.06.05, 12:03 - Bayer Henrik
    Elhunyt játékos.
    Bayer Henrik, a BTC egykori kitűnö csatára, spanyol-betegségben meghalt. Ma délután volt a temetése, amelyen klubja testületileg vett részt.
    Pesti Napló 1920 március 2.
  40. 2021.06.03, 23:31 - Schuszter Béla
    Elhunyt 65 éves korában a harmincas évek volt kitűnő labdarúgója, Schuster Béla, az egykori Budai II volt csapatkapitánya.
    Népszabadság 1975 november 20.
  41. 2021.06.01, 20:37 - Izsáki László

    Halál vezetés közben
    HALÁLOZÁS. Szombaton a kora reggeli órákban, 65. életévében tragikus körülmények között meghalt Izsáki László, a Győri ET01963. évi bajnok és MNK-győztes labdarúgócsapatának tagja. Az egykori kiváló hátvédet gépkocsivezetés közben érte a halál Győrben. Vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott, majd fának hajtott, de az orvosi vélemény szerint akkor már beállt a halál.

    Nemzeti Sport 2008 február 3.
  42. 2021.02.23, 16:25 - Ferencvárosi FC - Gamma FC 1940
    Helyesbítem: A Gamma edzője Sós Károly
  43. Szolnok: Gulyás - Draskóczi, Kispéter - Csabai, Selmeczi, Fazekas - Szántó, Nagy, Kolláth,

    Sárkány, Korom

    Edző Wéber Lajos

    G: Sárosi (13.)
    Nemzeti Sport, 1940. március 11.
  44. 2021.02.23, 15:06 - Újpest FC - Kassai AC 1940
    Újpest: Sziklai - Futó, Joós - Szalay, Szűcs, Balogh - Kocsis, Pálya, Hidasi, Mester, Tóth
    Edző: Mészáros István

    Kassa: Földes - Péteri, Tölgyesi- Takács, Pésztor, Nádas - Tóth, Jánosi, Ádám, Várszegi, Vadász
    Edző: P. Szabó Gábor

    G: Hidasi (4.) Mester (17.) Tóth (Kassa) (28.) Tóth (Újpest) (30.) Hidasi (63.) Hidasi (66. , 11-es) Szűcs (87.)
    Nemzeti Sport, 1940. március 4.
  45. 2021.02.23, 14:10 - Taxisok - Ferencvárosi FC 1940
    Taxi: Parádi - Aradi, Kojsza- Bátori, Szabó II, Varga - Darázs, Takács II, Serfőző, Kohut, Pásztói
    Edző : Takács Géza

    G: Serfőző (10.) Pósa (30., 11-es) Kiss (47.) Kiss (49.) Sárosi (73.) Kiszely (85.) Sárosi (87.) Sárosi (89.)
    Nemzeti Sport, 1940. június 3.
  46. Törekvés: Kiss I. - Lőrinczy, Bánkuti - Szűcs, Roják, Kónya - Molnár, Keszei II, v. Karácsonyi, Kiss II, Horváth
    Edző: Szeder István

    G: Sárosi (6.) Sárosi (41.) Kiszely (64.) Sárosi (85.) Sárosi (86.) Gyetvai (90.)
    Nemzeti Sport, 1940. május 27.
  47. 2021.02.23, 13:24 - Kassai AC - Ferencvárosi FC 1940
    Jv: Iványi

    Kassa: Jávor - Selmeczi, Tölgyesi - Takács, Lendvai, Nádas - Tóth, Várszegi, Bodoni, Pásztor, Vadász
    Edző: P. Szabó Gábor
    Nemzeti Sport, 1940. május 24.
  48. Bocskai: Vörös - Nádas, Janzsó - Nagy, Móré, Békési - Kristóf, Berecz, Csókai, Füleki, Hárai
    Edző: Palotás István

    G: Gyetvai (7.) Gyetvai (35.) Kiszely (60.) Jakab (65.) (Sárosi (70.)
    Nemzeti Sport, 1940. május 14.
  49. 2021.02.23, 12:50 - Ferencvárosi FC - Gamma FC 1940
    Gamma: Háda - Szebehelyi, Szegedi - Király, Tóth, Borhy - Váradi, Sütö, Toldi, Korányi, Takács
    Edző: Fiala Antal
    Nemzeti Sport, 1940. május 6.
  50. 2021.02.23, 12:13 - Stamler Péter
    Stamler Péter 1947 07.18. Budapest

    http://focibiro.hu/jatekvezeto/index.php?kod=151
  51. 2021.02.23, 11:58 - Molnár József
    Molnár József 1950 07. 18.

    http://focibiro.hu/jatekvezeto/index.php?kod=6187
  52. 2021.02.23, 11:47 - Kurmai Zoltán
    Lettrich Ferenc 1952 augusztus 22. Budapest

    Foci 1992

    http://focibiro.hu/jatekvezeto/index.php?kod=430
  53. 2021.02.23, 11:43 - Molnár József
    Molnár József 1956 szeptember 3.

    Foci 1992
  54. 2021.02.19, 16:43 - Schöffer Imre
    Schöffer Imre lett a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/379]BEAC trénere és már meg is kezdte a tréningek vezetését a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/343]lágymányosi pályán.
    Nemzeti Sport ,1921. szeptember 17.
  55. 2021.02.19, 16:38 - Bodnár Sándor
    UTE — MAC 0 0 ([url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/47182]UTE - MAC 0:0, 1921.09.11)
    Népsziget- Bíró: Ujváry.

    Szomorú esemény tette nevezetessé ezt a mérkőzést: Bodnár Sándor, egyike a legkiválóbb játékosoknak, akiket a magyar humus kitermelt, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/265/fogl_karoly]Fogl II-vei való összecsapásnál lábát törte.
    Nemzeti Sport, 1921. szeptember 12.
  56. 2021.02.19, 16:16 - Kertész Vilmos
    Kertész II. a kőbányai AFC amatőrtrénere lett.
    Nemzeti Sport, 1921. szeptember 10.
  57. 2021.02.19, 14:56 - Taussig Imre
    VAC: Taussig Imre, volt MTK válogatott jobbszélső által trenírozott csapat minden csütörtőkön dolgozik a Postás-pályán.
    Nemzeti Sport, 1921. augusztus 27.
  58. 2021.02.19, 14:43 - STERBA
    Sterba, a III. ker. TVE volt játékosa a bécsi I. osztályú Admirának lett a trénere.
    Nemzeti Sport, 1921. augusztus 22.
  59. 2021.02.19, 14:34 - Rapos Béla
    BTC: A csapat tréningjét Rapos, a régi gárda neves tagja fogja vezetni.
    Nemzeti Sport, 1921. augusztus 20.
  60. 2021.02.17, 12:51 - 33 FC - Ferenczvárosi TC 1921
    33.FC: Zsák - Csárdás, Kulik- Boros, Zloch, Eichbaum - beller, Vanicsek, Kovácsy, Bakonyi, Weck

    K: Zloch (50.)
    Nemzeti Sport, 1921. május 23.
  61. 2021.02.13, 14:13 - Lovász Béla
    Életének kilencvenharmadik évében elhunyt Lovász Béla, a dunaújvárosi labdarúgás egyik legnagyobb alakja – számolt be a szomorú hírről a Dunaújváros PASE közösségi oldala.

    Lovász Béla 1927. május 8-án Komáromban született egy vasutas család hatodik, legkisebb gyermekeként.
  62. 2021.02.11, 16:07 - Peics Sándor
    Lényegesen, gyarapodni fog őszre az UTE játékereje Peics Sándornak, a Pécsi MSC volt center-halfjának, délvidéki válogatott játékosnak belépésével. Esetleg már korábban is játékengedélyt fog kapni Peics, tekintettel arra, hogy a szerbek annyira üldözték, sőt a kiutasitási parancs is készen állott számára úgy, hogy hogy csak hirtelen elutazással tudta megelőzni a további kellemetlenkedéseket.
    Nemzeti Sport 1924 április 16.
  63. TTC: Kopácsi - Kovács, Fried - Neumann, Pankovits - Maly, Recht, Győry, Bernstein, Rosenberg

    G: (I.félidő): Schwarz, Recht (2. félidő): Recht, Schwarz, Győry, Schwarz(74.), Schwarz (87.),

    Kelemen (89.)
  64. 2021.02.11, 14:53 - Fehéry Ákos
    A Magyar Futballbirák Testülete
    mélyen lesújtva jelenti, hogy a bírói karnak dísze, a labdarúgosport úttörő bajnoka
    Fehéry Ákos
    szöv, Játékbiró
    1921. évi április 2-án hetekig tartó szenvedés után, az élők sorából elköltözött.
    Mint játékos és bíró egyaránt mintaképe volt az önzetlen — a sportért minden áldozatra kész — sportembernek.
    Munkás élete büszkesége volt a magyar bírói karnak, halála mélységes gyásza az egyetemes sportnak.
    Emléke örökké élni fog közöttünk.
    Nemzeti Sport 1921 április 5.
  65. VII. ker: Wagner - Juhász, Hoffmann - Wester, Kojsza, Krika - Jánossy, Csuzmann, Brunner - Knoll, Herzog

    G: Jánossy (52.)
    Nemzeti Sport, 1921. április 5.
  66. 2021.02.11, 13:25 - Nagy András

    Szeptember 4.: Nagy II András, a Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapatának egykori háromszoros válogatott játékosa Tuniszban, hosszas betegeskedés után hunyt el. Nagy 1945-ben hagyta el Magyarországot, s Franciaországban játszott az Olympique Marseille csapatában is. Később edzősködött az Egyesült Államokban is, majd Tunéziában remek munkájával szerzett megbecsülést magának. Több klubnál, majd a válogatottnál is tevékenykedett. Október 6- án ünnepelte volna 77. születésnapját.
  67. 2021.02.10, 15:15 - Mérei Vilmos
    Isten éltessen, Vilikém!
    — Nagyon köszönöm, s főleg azt, hogy gondoltatok rám.
    (így kezdődött születésnapi beszélgetésünk az MTK-VM örökifjú mindenesével törzshelyén, az Operett presszóban. Mérei Vili — igen, csak így, Vili, hiszen mindenki így ismeri nemcsak szű- kebb otthonában, az MTK-ban, hanem szerte e [futball]honban — ugyanis december 11-én volt 75 éves.

    Nemzeti Sport 1990 december 12.
  68. 2021.02.10, 15:00 - MAC - Ferenczvárosi TC 1921
    MAC: Fehér-Kehrling, Szaffka—Kocsis, Fodor, Weiner-Rácz, Bodnár, Kunst, Szalay, Boldog.

    G: Schwarz (44.) Nikolsburger (57.) Kertész (63.) Nikolsburger (71.) Wiener (88.)

    Jv: Schiller Gyula
    Nemzeti Sport, 1921. február 28.
  69. BAK: Mayer—Müller, Fórika—Erbstein, Szabó, Gábor—'Maczkó, Okos, Szabó, Fröhlich, Strasser

    Góllövő: Strasser (1. félidő végén)
    Nemzeti Sport, 1921. február 14.
  70. 2020.08.14, 12:37 - Zilahi László
    HALÁLOZÁS

    Hosszú szenvedés után 74 éves korában elhunyt Nagyváradon Zilahi László háromszoros román válogatott labdarúgó, aki a negyvenes évek első felében a Debreceni VSC színeiben játszott.
    Nemzeti Sport, 1996. április 16
  71. 2020.08.07, 15:47 - Reichard Ottó
    A Magyar Labdarugók Szövetsége országos elnöksége mély fájdalommal Jelenti, hogy a labdarűgósport régi harcosa, több. évtizedes, becsületes és önzetlen támogatója, őszintén szeretett és tisztelt munkatársa,
    Reiehard Ottó
    volt országos alelnök
    soraiból örökre eltávozott.
    Ütolsó útjára 1947 augusztus 26-án délután fél S órakor a rákoskeresztúri Izr. temető halottasházából mindannyian elkísérjük. Az igaz jóbarát és sportférfiű emlékét örökre megőrizzük!

    Népsport 1947 augusztus 26.
  72. 2020.08.07, 14:59 - Reichard Ottó

    Reicbard Ottó, az NSC kontinentális hírű futballvezetője, a magyar labdarugás elméleti és gyakorlati tudósa, hosszú szenvedés után elhunyt. Vele slrbaszállt a futball aranykorának utolsó nagy alakja ia.


    REICHáRD OTTÓ
    gépészmérnök
    végtelen türelemmel viselt hosszú azenvedés ut&n 1947 augusztus hó 2i-én elhúnyt.


    Magyar Nemzet 1947 augusztus 26.
  73. 2019.12.21, 19:02 - Vámos Soma

    Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy Vámos Soma, a magyar labdarúgás és játékvezetés fáradhatat- ; lan régi harcosa, március 16-án 84. életévében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 10-én 12 •
    B órakor lesz a farkasréti temetőben. . Vámos Sománé, Vámos György, Ili és Évi.

    Népszabadság 1965 március 20.
  74. 2019.12.20, 17:49 - Veréb Béla
    A helyes név Vereb, ékezet nélkül!
  75. 2019.11.28, 23:25 - Péntek Sándor
    1951 november 5-én született (Népsport 1975 március 6.)
  76. 2019.11.28, 23:18 - Katona László
    1955 nájus 31-én született a Népsport 1976 nárcius 6-i száma szerint
  77. 2019.10.02, 22:04 - Orczifalvi István
    .
    ORCZYFALVI ISTVÁN, a Szeged labdarúgócsapatának edzője felmentését kérte tisztsége alól. A SZEAC vezetősége a kéréshez hozzájárult, s ideiglenesen Faragó Gyulát, a szegediek volt labdarugóját bízta meg a csapat szakvezetésével.

    Népszabadság 1963 október 10.
  78. 2019.09.19, 21:01 - Noszkay Gyula
    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy élete 79. évében elhunyt Noszkai Gyula, aki sportpályafutását a ’30-as években Vasas SC-nél kezdte. Mint játékos és edző sokat tett kedvenc sportága, a labdarúgás fejlődéséért és eredményességéért. Nagy figyelmet fordított az ifjú tehetségek felkutatására és nevelésére. Számos élvonalbeli labdarúgó köszönheti sikeres pályafutását az ő munkájának. Nagy szeretete a labdarúgás iránt haláláig elkísérte.
    Nemzeti Sport, 1999. június 27.
  79. 2019.09.19, 20:57 - Csákány Jenő
    1945-47 Eintracht Frankfurt
    1947-48 Mainz 05
    1948-1960 Wiesbaden játékosa
    1961 Wiesbaden edzője

    Nemzeti Sport 1999 június 27.
  80. 2019.09.19, 20:45 - Kaló Pál
    2017-ben elhunyt.
    A nyári uborkaszezont sajnos rossz hírrel kell megtörnünk: hosszú, türelemmel viselt betegség után 73 éves korában elhunyt Kaló Pál, a Csepel SC NBI-es labdarúgója, majd utánpótlás trénere.A Csepelben leginkább jobbszésőként bevetett sportember a labdarúgó archívumok szerint is 1964. június 7-én a Vasas ellen 2:0-ra megnyert találkozón mutatkozott be az első osztályban a Török – Vellai, Kiss J., Molnár T., Kleibán A., Pocsai, Kalmár, Németh L., Kaló, Rottenbiller Matus összeállítású csapatban, Preiner Kálmán edzősége idején, ahol mindjárt góllal debütált: Rottenbiller 29. percben szerzett találatát toldotta meg még eggyel a 63. percben. A Vasas összeállítása így nézett ki: Szentmihályi – Ihász, Mészöly, Sárosi, Bakos, Fister, Pál, Machos, Kékesi, Puskás, Farkas J., edző: Noszkay Gyula. Később, a legendás Fatér Károly – Vellai István, Molnár Tibor, Pető Attila, Faludi Dezső, Kandi György, Rottenbiller István, Kalmár László, Losonczi Flórián, Gondár György össz...
  81. 2019.09.19, 20:04 - Noszkay Gyula
    Meglepő hírt hallottunk szombaton: Illovszky Rudolf, aki 15 évig játékosa, 6 éve pedig edzője volt a Vasas első csapatának, megvált a piros-kékektől. Illovszky azzal az indokolással kérte a felmentését, hogy külföldi meghívásnak szeretne eleget tenni.

    A Vasas SC elnöksége megadta a felmentést, hozzájárult Illovszky Rudolf távozásához. Az új edző, ideiglenes megbízatással Noszkay Gyula, a Vasas egykori kapusa lett, aki eddig a tartalékcsapat edzője volt. Nosz- kay utóda pedig Bundzsák Dezső lesz. Noszkay már át is vette az első csapatot, vasárnap pedig Bundzsákot "iktatják be” a tartalékcsapatnál.
    Népsport, 1963. augusztus 4.
  82. 2019.08.24, 18:49 - Nádasdi Lajos
    Elhunyt Nádasdi (Nédli) Lajos,az MTE, majd a Bp. Vörös Meteor sokszoros válogatott kézilabdakapusa, a Szentlőrinci AC volt NB I-es labdarúgó-csapatának kapuvédője. Temetéséről később intézkednek.
    Népsport, 1969. március 11.
  83. 2019.08.24, 17:15 - Tatár József
    Tatár József
    1951. február 12-én született, Az újoncok közül ő a legfiatalabb. Tagja volt az ŐRT- csapatnak. Tbilisziben az ifjúsági tornán tűnt fel. Sárbogárdról igazolta őt a Dunaújváros. Eredeti posztja szélső, de a csatársor bármelyik posztján megállja a helyét. Palicskó Tibor edző bízik abban, hogy megfelelően pótolja majd az eltávozott Márthat
    Népsport, 1969. március 3.
  84. 2019.08.24, 15:42 - Müller Heinrich
    A Nemzeti Sport 1998 október 29. Tollhegyen c. cikke szerint Bécsben született.
  85. 2019.08.24, 14:11 - Bognár Ferenc
    Elhunyt a Vidi legendája

    SZÉKESFEHÉRVÁR. Nyolcvanadik életévében elhunyt a Videoton SC egykori labdarúgója, Bognár Ferenc, aki visszavonulása után több évtizeden keresztül a klub vezetőségében dolgozott. Csapatkapitánya volt annak az együttesnek, amely 1967-ben a klub történetében először kiharcolta az NB l-es tagságot.
    Nemzeti Sport, 2012. február 24.
  86. 2019.08.23, 18:25 - Paczolay Károly
    Elhunyt Paczolay Károly

    Vasárnap, hatvanéves korában, hosszú beteqséq után elhunyt Paczolay Károly. Nevét mindenki ismeri a labdarúgóvilágban.
    A BTK-ban és a KAC-ban játszott jobbszélsőt, majd amikor abbahagyta a Játékot, hosszú éveken át edzősködött. Éveket töltött el a Bp. Honvéd-ban. Az UEFA-tornát nyert ifjúsági válogatottnak edzője volt és több budapesti Ifjúsági válogatott csapatnál is tevékenykedett. Élete utolsó érveiben a Bp. Honvéd központjában dolgozott. Halálával nagy veszteség érte nemcsak a Bp. Honvédet, de az egész magyar labdarúgó társadalmat. Temetéséről később történik intézkedés.
    Népsport, 1968. március 19.
  87. 2019.08.23, 16:22 - Szokoli István
    HALÁLOZÁS

    Hetvenegy éves korában elhunyt dr. Szokolyi István, a Kolozsvári AC és a Szegedi AK egykori NB I-es labdarúgója. Május 2-án 12 órakor Szegeden, a Belvárosi temetőben kísérik utolsó útjára.
    Nemzeti Sport, 1995. április 28.
  88. 2019.08.23, 16:12 - Keskeny Károly
    HALÁLOZÁS

    Hetvennyolc éves korában elhunyt Keskeny Károly, a DVSC labdarúgócsapatának egykori kapusa, aki később a vasutasok kézilabda-szakosz- tályvezetőjeként tevékenykedett, s az ötvenes évek végén a DVSC főtitkárává választották. Temetéséről később intézkednek.
    Nemzeti Sport, 1996. július 10.
  89. 2019.08.23, 15:12 - Janák István
    Elhunyt Janák István

    Janák István, a Dorog, az Elektromos és a Szállítók egykori kapusa életének 64. évében elhunyt - értesítette lapunkat a család. A legendás Ilku István mellett a Dorog NB I-es gárdájának kapusa volt, egy évtizeden át szolgálta a klubot. Visszavonulása után még védett az MTK öregfiúkcsapatában.
    Amilyen csendben élt, olyan halkan távozott.
    Emlékét kegyelettel őrizzük.
    Janák István hamvasztás utáni búcsúztatása április 7- én, szerdán 12 órakor lesz a Fiumei úti temető sírkertjében.
    Nemzeti Sport, 1999. március 31.
  90. 2019.08.22, 20:46 - Viczenik Ede
    VICZENIK EDE, a BEAC volt kitűnő kapusa, az egykori jeles nemzetközi játékvezető, hosszas betegség után elhunyt. Temetése kedd délután 14.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben.
    Népszabadság, 1963. január 20.
  91. 2019.08.11, 13:50 - Vermes Vilmos

    Vermes (Weinberger) Vilmos Ernő
    Született: Budapest, 1916. április 8.
    Posztja: balösszekötő, balszélső
    Klubjai: Ferencvárosi Torna Club (1930-35), Budai 11 (1935-1938), Hungária (1938-1939), Levszki Szófia (1939. február-augusztus), Beitar Tel-Aviv (1939. augusztus-1956).
    Sikerei: Budapest-válogatott, majd a magyar B- válogatott tagja, Magyar Kupa-győztes (1935, a döntőben nem játszott), magyar bajnoki harmadik (1936, 1939), Palesztina kupagyőztese (1940, 1942). Izraeli válogatott: 4/2 (1949. július 30.-1949. szeptember 18.).
    Edzőként: Beitar Tel-Aviv, Beitar Jerusalem.

    Nemzeti Képes Sport 1996 július 16.
  92. 2019.08.08, 21:15 - Győrvári József
    MÁRCIUS


    - Az Újpesti Dózsa egykori kiváló labdarúgója, Győrvári József 63 éves korában távozott az élők sorából. Tagja volt az 1959-60-as bajnokcsapatnak.

    Nemzeti Sport 2003 január 2.
    Futball-legendáktól búcsúztunk
  93. 2019.08.08, 19:08 - Kamarás-Klein Árpád
    Kamarás Árpád, a magyar labdarúgó játékvezetés egyik legnagyobb egyénisége 79 éves korában elhúnyt. Temetéséről később történik intézkedés.
    Népsport 1978 február 19.
  94. 2019.08.08, 18:29 - Hámori László
    Halálozás

    56 eves korában váratlanul elhunyt Hámori László, volt aktív labdarúgó, FIFA-játék- vezető, országos JT-ellenőr. Temetése november 29-én, szerdán 12 órakor lesz Pécsett a Központi Temetőben.
    Népsport, 1989. november 25.
  95. 2019.08.08, 17:35 - Barna Sándor
    Halálozás
    Életének 68. évében Győrött tragikus hirtelenséggel elhunyt Barna Sándor, az ETO hosszú éveken át volt kiváló kapusa, a győriek 1963. évi bajnokcsapatának tagja. A kiváló sportember aktív pályafutásának befejezése után klubja kapusedzője volt, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó- szövetségben intézte az átigazolási ügyeket. Temetéséről később intézkednek.
    Nemzeti Sport 2001 május 23.
  96. 2019.08.08, 17:21 - Horváth László
    Elhunyt Horváth László

    Hatvanegy éves korában elhunyt Horváth László, a Rába ETO korábbi labdarúgója. A bal oldali középpályás 1970 és 1979 között játszott az ETO-ban, tagja volt az 1973-1974-es bronzérmes együttesnek. Az élvonalban 200 bajnoki mérkőzésen szerepelt, és 23 gólt szerzett. Pályafutása befejezése után edzőnek állt, Sopronban telepedett le. Két alkalommal ült az élvonalban szereplő EMOSZ-SLC kispadján.
    Nemzeti Sport 2014. augusztus 29.
  97. 2019.08.08, 14:26 - Polyvás Dániel

    HALÁLOZÁS
    Elhunyt a csatár
    Súlyos betegség után nyolcvanesztendős korában elhunyt Polyvás Dániel, a Szegedi Haladás és a jogutód SZEAC labdarúgója. Az egykori csatár tagja volt az 1960-1961-es szezonban hatodik helyezett együttesnek, 114 NB l-es bajnokin tizenhárom gólt szerzett. Temetéséről később intézkednek.

    Nemzeti Sport 2014 április 17.
  98. 2019.08.08, 12:03 - Géczi Lajos
    Elhunyt Géczi Lajos

    A bíró húsz évig vezetett NB l-es meccseket

    Türelemmel viselt betegség után 89 éves korában, december 29-én elhunyt Géczi Lajos korábbi NB I-es játékvezető. Az 1919. december 25-én Szentesen született sportember edzősködött is a kisvárosban, de legtöbbre a játékvezetésben vitte, hiszen minden lépcsőfokot végigjárva eljutott az NB I-ig, az élvonalban 1953-tól húsz évig bíráskod
    hatott. Ágya fölött - sípja társaságában - ott függött a számára oly kedves bekeretezett fénykép: Albert Flóriánnal fog kezet egy szombathelyi mérkőzés után.
    Tisztesség, becsületesség, szakmai tudás és a labdarúgásért érzett felelősség jellemezte egész életében.
    Nemzeti Sport, 2008. december 31.
  99. 2019.08.07, 17:51 - Tóth István

    Búcsú Tóth Istvántól
    HALÁLOZÁS. Hosszan tartó betegség után 56 esztendős korában elhunyt Tóth István, a Csepel, a Ganz Mávag és a Motim TE egykori labdarúgója. A gyászszertartás március 12-én, pénteken 15 órakor kezdődik a mosonmagyaróvári temetőben.

    Nemzeti Sport 2010 március 11.
  100. 2019.08.01, 20:57 - Vörös János
    HALÁLOZÁS. Ötvenöt éves korában, hosszan tartó betegségben elhunyt Vörös János, a SZEOL FC volt NB I-es és NBI B-s labdarúgója. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 28-án 15 órakor lesz Szegeden, a Dugonics temetőben.
    Nemzeti Sport, 2000. november 28.