magyarfutball.hu

  1. Nagykanizsa, 2000. március 12. vasárnap (tud) - Labdarúgó PNB, 21. forduló:

    Nagykanizsa-LinAir FC - Dunaferr SE 0-1 (0-1)
    Nagykanizsa, 3500 néző, V: Ábrahám
    gólszerző: Orosz (44.)

    Nagykanizsa:
    Gelencsér - Pálfi, Szalai, Kónya (Kovács L., 50.) - Popovics, Agics - Farkas (Balogh, a szünetben), Svélecz (Szabó Z., 62.), Mikler - Gordian, Azoitei

    Dunaferr:
    Rabóczki - Molnár, Salamon, Éger, Kiss Gy. - Zavadszky, Ja:kl, Komódi (Lengyel, 69.), Rósa (Kóczián, 62.) - Orosz (Nagy T., 67.), Tököli

    44. perc: Tököli egy csel után jó labdával ugratta ki Oroszt, aki 12 méterről lőhetett, labdája a bal oldali lécről vágódott a hálóba (0-1).
    65. perc: jobb oldali hazai szöglet után Gordian óriási helyzetbe hozta Szabó Z-t, aki három lépésről az üres kapuval szemben a jobb oldali lécre fejelte a labdát.

    A találkozó első felében a vendég listavezető játszott jobban, szünet után feljavultak a hazaiak, de egyenlíteni nem tudtak.
    MTI
  2. 2018.05.05, 17:46 - Újpest FC - Diósgyőri FC 2000
    Budapest, 2000. március 11., szombat (MTI) - A labdarúgó PNB-ben az Újpest FC csapata a Megyeri úti stadion betiltása miatt a Szőnyi úton fogadta a Diósgyőrt.

    A találkozó előtt a bejáratnál az újpesti drukkerek egy csoportja összecsapott a vendég szurkolókkal. A rendőrök könnygáz használatával választották szét a verekedőket, három rendbontót őrizetbe vettek.

    Újpest FC-Diósgyőri FC 5-0 (3-0)
    Szőnyi út, 2000 néző, V: Szarka
    gólszerzők: Kovács Z. (7., 45.), Tóth (39.), Waltner (74.), Pető (82. - 11-esből)
    kiállítva: Filipovics (80.), Kunzo (81.)
    sárga lap: Filipovics (50., 80.)
    csere: Tokody helyett Waltner (68.), Tóth helyett Csillag (74.), Dvéri helyett Kopunovic (81.), illetve Vitelki helyett Szakos (a szünetben), Konyha helyett Cupik (a szünetben), Kákóczki helyett Takács (64.)

    7. perc: Dvéri indításával Pető húzott kapura, 8 m-es lövését Nagy védte, a kipattanó labdát Kovács 3 m-ről az üres kapuba helyezte (1-0).
    39. perc: Tóth 18 m-ről a jobb felső sarokba...
  3. Budapest, 2000. március 11. szombat (MTI) - Labdarúgó PNB, 21. forduló:

    Kispest-Honvéd FC - Zalahús ZTE FC 1-0 (1-0)
    Bozsik-stadion, 2000 néző, V: Puhl
    gólszerző: Faragó (22.)
    sárga lap: Kocsárdi (76.)

    Kispest:
    Vezér - Szekeres, Lőrinc, Medgyesi - Füzi (Pintér, 61.), Szabó A. (Csábi, 58.), Piroska (Szabó T., 65.), Téger, Farkas - Faragó, Horváth Gy.

    ZTE:
    Vlaszák - Szőcze, Kocsárdi, Szabó I Zs., Filó (Bunc, 71.) - Bonchis, Nagy L. (Babati, 56.), Csóka, Balog - Szabó Cs. (Szőke, 51.), Róth

    22. perc: Gyors baloldali hazai támadás végén a beadásra ketten is érkeztek, Faragó 8 m-ről egyből a hálóba továbbította a labdát (1-0).

    26. perc: Nagy L. lépett ki a jobb oldalon egy kényszerítőzés után, közeli lapos lövése alig kerülte el a kaput.
    37. Baloldali hazai beadást követően Faragó teljesen üresen fejelhetett kapura, Vlaszák visszavetődve védett.
    63. perc: Medgyesi baloldali átívelését Faragó 10 m-ről, kapásból lőtte kapura, Vlaszák vetődve védett.

    Az első...
  4. 2018.05.05, 17:23 - Ferencvárosi TC - Vác FC 2000
    Budapest, 2000. március 11., szombat (MTI) - Labdarúgó PNB, 21. forduló:

    Ferencvárosi TC-Vác FC 8-0 (5-0)
    Üllői út, 5207 néző, V: Hajdó
    gólszerzők: Koller (10. - öngól), Horváth P. (12., 69.), Bárányos (18.), Váczi (27.), Tóth M. (37., 56.), Földvári (84.)
    sárga lap: Földvári (53.), illetve Ráki (20.), Somogyi (29.)

    FTC:
    Szűcs L. - Lakos - Szűcs M. (Lilik, 73.), Nagy N. - Földvári, Csoknay, Váczi (Vén, 62.), Füzi - Bárányos (Schultz, 62.), Horváth P., Tóth M.

    Vác:
    Telek - Ráki, Koller, Burzi, Somogyi (Szász, a szünetben) - Sováb (Prukker, 23.), Andrássy, Nagy T., Bucsi (Hadás, a szünetben), Szűcs - Gasparik

    10. perc: Horváth P. az ellenfél térfelén szerzett labdát, majd egy remek cselsorozat után 8 m-ről, balról a kapu elé lőtt, s a labda Koller lábáról pattant saját kapujába. Öngól (1-0).
    12. perc: Tóth M. balról, élesen lőtt középre, Horváth P. mellel maga elé tette a labdát és középről, 10 m-ről a kapuba lőtt (2-0).
    18. perc: Füzi ívelt balról a hosszú o...
  5. Siófok, 2000. március 11. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 21. forduló:

    Siófok FC-MTK Hungária FC 2-2 (1-1)
    Siófok, 2500 néző, V: Kiss B.
    gólszerzők: Kulcsár (41., 72.), illetve Kenesei (10.), Illés (62.)
    sárga lap: Bimbó (23.), Jerson (50.), illetve Szamosi (36.), Erős (40.), Buzsáki (77.)

    Siófok:
    Bíró - Juhász, Bimbó, Szabadi, Hanák - Zabundu, Kovács, Grósz, Bédi - Kulcsár (Lukács, 75.), Jerson (Földes G., 73.)

    MTK:
    Babos - Komlósi (Horváth Cs., 27., Buzsáki, 77.), Kuttor, Szamosi, Elek - Erős (Schindler, a szünetben), Halmai, Illés - Kenesei, Gusatu, Madar

    10. perc: Gusatu kapott labdát a siófoki kaputól 8 m-re, visszagurított az érkező Keneseinek, aki 18 m-ről Bíró kapujába bombázott (0-1).
    41. perc: Kovács szabadrúgását Kulcsár 5 m-ről a hálóba fejelte (1-1).
    49. perc: Horváth 20 m-es lövése a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe.
    62. perc: Horváth kényszerítőzött Illéssel a 16-oson belül, a válogatott középpályás először a felső lécre bombázott, ma...
  6. A nela a tatabányai Nagy Sándornak adja a lapot, a futbalmanach, MTI, Nemzeti Sport a nyíregyházinak. A Nemzeti Sport szerint Kiss Béla elleni szabálytalanságért kapta a lapot.
  7. Tatabánya, 2000. március 11. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 21. forduló:

    Lombard FC Tatabánya - Nyírség-Spartacus 2-1 (2-0)
    Tatabánya, 3000 néző, V: Makai
    gólszerzők: Goncalves (24.), Kiprich (43.), illetve Novák (52.)
    sárga lap: Szabó V. (62.), Szalma (77.), illetve Kondora (69.), Nagy S. (79.)

    Lombard:
    Gelei - Szabó V., Mészöly, Szalma - Árki, Kovács A. (Letenyei, 89.), Goncalves, Arany - Kiprich (Kiss B., 74.), Tüske (Nagy S., 69.), Vincze

    Nyírség:
    Celeszki - Ács, Szatke, Nagy S. - Turóczi (Szécsi, 75.), Bessenyei (Göncz, 62.), Kondora, Karkusz - Csernyijenko, Novák, Domokos (Kocsis, a szünetben)

    24. perc: Kovács Attilát buktatták, 20 m-re a kaputól, a szabadrúgást Goncalves lőtte a kapu jobb oldalába (1-0).
    43. perc: Kiprich ugrott ki a labdával, és 13 m-ről a hosszú sarokba lőtt (2-0).
    52. perc: Kocsis futott el a bal oldalon, lapos beadására Novák érkezett, aki estében lőtt a kapu közepébe (2-1).

    Küzdelmes, jó iramú találkozón a Lombard kétgólos e...
  8. Az MTI Szilinek adja Balassa öngólját (Nemzeti Sport, futbalmanach, nela).
  9. Szombathely, 2000. március 10., péntek (tud) - Labdarúgó PNB, 21. forduló:

    Haladás-Vasas DH 1-2 (0-1)
    Szombathely, 2000 néző, V: Hanacsek
    gólszerzők: Balassa (89.), illetve Kabát (45.), Szili (72.)
    sárga lap: Halmosi (88.), illetve Kabát (22.), Szili (67.)

    Haladás:
    Takács T. - Nagy G., Balassa, Horváth A., Simon - Marginean, Kaj (Győrvári, 81.), Nagy Cs., Sipos N. - Sátori (Borbély, 87.), Halmosi

    Vasas:
    Kövesfalvi - Herczeg, Juhár, László - Mónos, Zováth, Galaschek, Aranyos - Kabát, Szilveszter (Szili, a szünetben), Tiber (Sowunmi, 65.)

    45. perc: Kabát néhány métert vezette a labdát, 14 m-ről lőtt, a labda Takács T. mellett a jobb alsó sarokba került (0-1).
    72. perc: Szili végzett el szabadrúgást 23 méterre a hazai kaputól. A labda a sorfalon irányt változtatott, s a balra mozduló Takács kapus mellett a jobb sarokba pattant (0-2).
    89. perc: Nagy Cs. bal oldali szögletét Balassa 3 m-ről a kapu bal oldalába fejelte (1-2).

    A fegyelmezettebben, kevesebb hib...
  10. 2018.05.05, 14:51 - Sárosi György
    Sárosi György autogramja:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525524690_sarosi_gyorgy_alairas_autograph.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/vb-ezustermes-dr-sarosi-gyorgy-ftc-ferencvaros-dedikalt-ujsagkivagas-fenykepe-labda-futball-foci-2623152173.html
  11. 2018.05.05, 14:46 - Lázár Gyula
    Lázár Gyula autogramja:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525524387_lazar_gyula_alairas_autograph.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/vb-ezustermes-lazar-gyula-ftc-ferencvaros-dedikalt-ujsagkivagas-fenykepe-labda-futball-foci-2623151660.html
  12. 2018.05.05, 14:43 - Toldi Géza
    toldi Géza autogramja:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525524179_toldi_geza_alaira_autograph.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/vb-ezustermes-toldi-geza-ftc-ferencvaros-dedikalt-ujsagkivagas-fenykepe-labda-futball-foci-2623149926.html
  13. 2018.05.05, 14:22 - Monor, Monori SE
    1. Szurkolóinkat legjobban foglalkoztató kérdés, hogy hol is lesznek az NB II-es mérkőzések?

    Természetesen szerettük volna, hogy hazai pályán, Monoron tudjuk a hazai mérkőzéseket megrendezni, ennek érdekében már rég elkezdtük és folyamatosan zajlanak az egyeztetések, ugyanakkor egy NB II-es létesítmény létrehozása -a szigorú szövetségi előírások okán- olyan anyagi és idő teherrel járnak, amelynek megoldása lehetetlen a jövő évadra.
    Sajnos tény, hogy a monori létesítmény, még az NB III-as licenc kritériumoknak is csak szűkösen felel meg. Törekszünk arra a városvezetéssel karöltve, hogy minél hamarabb Monoron tudjuk rendezni a hazai mérkőzéseket, de addigis az NB II-es induláshoz más helyszínt kellett keresni. Igyekeztünk olyan létesítményt találni, ami mind közelségében, mind minőségében, mind anyagilag a legjobb megoldás lehet számunkra. Teljes őszinteséggel jelentjük, hogy a pálya közelségének sorrendjében kerestük meg a létesítményeket. Sajnálatos tény, h...
  14. 2018.05.04, 12:17 - Szászberek, Szászbereki SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525429039_szaszberek_se_logo_cimer.jpg
    https://www.facebook.com/berekofficial/photos/a.100811163771461.1073741826.100810970438147/100813710437873/?type=1&theater
  15. 2018.05.04, 11:28 - Várvölgy, KSE Várvölgy
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525426083_varvolgy_fc_logo_cimer.jpg
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=101461583266249&set=a.101461579932916.2873.100002072226901&type=3&theater
  16. 2018.05.04, 11:27 - Gersekarát, Gersekarát SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525426015_gersekarat_se_cimer_logo.jpg
    https://www.facebook.com/309361335867163/photos/a.309362455867051.1073741825.309361335867163/1187041911432430/?type=1&theater
  17. 2018.05.04, 11:25 - Sajókaza, Sajókaza SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525425878_sajokaza_se_logo_cimer.jpg
    (2017. augusztus -)
    https://www.facebook.com/sajokazase/photos/a.127076807639012.1073741827.127072834306076/505259749820714/?type=1&theater
  18. 2018.05.04, 11:21 - Pusztavám, Pusztavámi TK
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525425658_pusztavami_tc_logo_cimer.png[/bigimg]
    http://pusztavamtc.hu
  19. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525425542_nyirmartonfalva_se_logo_cimer.jpg
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=101609103277209&set=ecnf.100002843584511&type=3&theater
  20. 2018.05.04, 11:14 - Nőtincs, Nőtincs SE
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525425233_notincs_se_logo_cimer.jpg[/bigimg]
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1420289531389990&set=pb.100002268711763.-2207520000.1525425170.&type=3&theater
  21. A mérkőzésre a jegyek elfogytak, ezért a pénztárak sem nyitnak ki. Szurkolói különjáratok indulnak.

    A szezon talán legfontosabb mérkőzésére kerül sor május 5-én, szombaton 19:30-as kezdettel a Pancho Arénában, ahol csapatunk a listavezető Ferencvárosi TC-t fogadja az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Az összecsapásra minden jegy elfogyott.
    http://www.vidi.hu/2018/05/02/szurkoloi-informaciok-a-ferencvaros-elleni-rangadora1.html
  22. 2018.05.02, 21:39 - Budapest, Budapesti TC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525289981_btc_meghivo_1923.jpg
    http://www.vatera.hu/1923-meghivo-tancestelyr-btc-budapesti-torna-club-2622001475.html
  23. 2018.05.02, 21:36 - Paks, Fehérvári úti Stadion
    Komoly problémákba ütköztek a 2 milliárdos paksi stadion építése közben, ami miatt nem keveset csúszik az egész beruházás. A legutóbbi információk szerint az építkezés legutolsó ütemének határideje, ami egyben a műszaki átadás-átvételi eljárás és a nem jogerős használatbavételi engedély megszerzésének végső időpontja is 2018. október 15. Ez a mostani szerződésmódosítás miatt 2019. február 15-re tolódik ki.

    Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a vállalkozó, vagyis a Pharos '95 Kft. a "B" lelátó földmunkái során jelentős számú, eddig ismeretlen nyomvonalon és mélységben található vezetéket talált. A területről pontos közmű térkép nem állt és nem is áll rendelkezésre.

    "A vezeték feltárása nehézségekbe ütközött. A kutatóárkokat csak óvatos kézi munkával, körültekintően lehetett kialakítani, ami az időjárási körülmények között időigényes feladat volt. A feltárás során megállapítást nyert, hogy a részben feltárt vezetékek nem tes...
  24. 2018.05.02, 19:20 - Selin Yevhen
    Evgen Szelin az MTK Budapestben folytatja.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525281614_selin_yevhen_mtk_2018.jpg
    A 29 éves Evgen Szelin, a görög élvonalbeli Aszterasz Tripolisz együtteséből igazol hozzánk. A ballábas, ukrán középhátvédre – aki balhátvédként is bevethető – 2013-ban a Dinamo Kijev csapott le. 2017-ben Görögországba szerződött.
    A 190 centiméter magas védő 22 alkalommal szerepelt az ukrán U21-es válogatottban, és 15-ször a felnőtteknél is lehetőséget kapott, pályára lépett a labdarúgó Európa-bajnokságon is.
    Evgen szerződése 2018. július 1-jén lép hatályba.
    2018.05.02
    http://mtkbudapest.hu/hirek/ukran-valogatott-vedovel-erositettuk
  25. Budapest, 2000. március 18., szombat (MTI) - Labdarúgó PNB, 22. forduló:

    Vasas DH-Győri ETO FC 1-0 (1-0)
    Fáy utca, 3000 néző, V: Ábrahám
    gólszerző: Tiber (36.)
    sárga lap: Farkasházy (31.), illetve Vasas (55.), Böjte (90.)
    cserék: Farkasházy helyett Szilveszter (64.), Kabát helyett Sowunmi (79.), Tiber helyet Simek (87.), illetve Nagy helyett Erős (a szünetben), Herczeg helyett Vayer (69.)

    35. perc: Farkasházy ugratta ki Tibert, aki ballal, 13 m-ről lőtt, a labda a jobboldali kapufa tövéről pattant mellé.
    36. perc: gyors Vasas-támadás végén Kabát átadását Aranyos bal oldalról középre gurította, s az érkező Tiber 6 m-ről az üres kapuba passzolt (1-0).
    44. perc: Vasas jobboldali beadását Csiszár 7 m-ről fejelte kapura, Kövesfalvi bravúrral védett.
    46. perc: Farkasházy baloldali szögletét Tiber tovább csúsztatta, s Kabát 4 m-es fejesét Posza óriási bravúrral a léc fölé tolta.
    73. perc: Vayer 17 m-es szabadrúgását Kövesfalvi biztosan védte.
    87. perc: Aranyos jobboldali...
  26. Budapest, 2000. március 18., szombat (MTI) - Labdarúgó PNB, 22. forduló:

    MTK Hungária - Ferencvárosi TC 2-3 (2-2)
    Hungária krt., 6000 néző, V: Hanacsek
    gólszerzők: Illés (17., 45.), illetve Bárányos (41.), Füzi (43.), Tóth M. (66.)
    sárga lap: Halmai (18.), Erős (74.), Komlósi (81.), illetve Váczi (17.), Szűcs M. (89.)

    MTK:
    Babos - Schindler, Kuttor (Komlósi, 69.), Szamosi, Elek - Erős (Balaskó, 80.), Halmai, Illés - Madar, Gusatu (Kenesei, 63.), Egressy

    FTC:
    Szűcs L. - Szűcs M., Lakos, Crnomarkovic, Nagy N. - Bárányos (Lilik, 85.), Csoknay, Váczi (Vén, 49.), Füzi - Horváth P. (Halgas, 91.), Tóth M.

    17. perc: Bárányos hátul cselezgetett, Elek becsúszva szerelte, a labda Illés elé perdült, aki két lépés után, közelről a jobb sarokba gurított (1-0).
    41. perc: Horváth P. ügyes csel után indította Füzit a baloldalon, a középpályás beívelését Babos elvétette, és Bárányos közvetlen közelről egyenlített (1-1).
    43. perc: Tóth M. pazar sarkalásával Füzi kilépett az ...
  27. 2018.04.29, 12:50 - Vác FC - Kispest-Honvéd FC 2000
    Vác, 2000. március 18., szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 22. forduló:

    Vác FC - Kispest-Honvéd FC 0-1 (0-0)
    Vác, 1500 néző, V: Sápi
    gólszerző: Horváth Gy. (78.)
    sárga lap: Hajdú (23.), Fejéregyházi (47.), illetve Csábi (21.), Téger (45.), Medgyesi (49.)

    Vác:
    Telek - Burzi, Koller, Szász - Nagy T. - Sováb, Fejéregyházi (Bárány, 75.), Hajdú - Andrássy (Gasparik, 67.), Szűcs, Havrán

    Kispest:
    Vezér - Lőrincz - Szekeres, Téger, Medgyesi - Füzi, Piroska (Szabó A., a szünetben), Csábi (Szabó T., a szünetben), Farkas (Fehér, 62.) - Faragó, Horváth Gy.

    31. perc: Nagy T. baloldali szabadrúgása veszélyesen csavarodott kapura, a középpályás Piroska azonban szögletre mentett.
    36. perc: a váci védők ügyetlenkedése után Piroskához került a labda, két lépést tett vele, s 20 m-ről erős lövést küldött a váci kapura, Telek azonban hárított.
    69. perc: Fejéregyházi a balösszekötő helyén Szűcsöt indította, akinek középre tartó lövését Vezér bravúrral védte.
    78. perc: Faragó tört...
  28. Diósgyőr, 2000. március 18., szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 22. forduló:

    Diósgyőri FC-Lombard FC Tatabánya 1-2 (1-1)
    Diósgyőr, 4000 néző, V: Bede
    gólszerzők: Radu (22.), illetve Nagy S. (26.), Szalma (85.)
    sárga lap: Ganea (30.), Hompoth (82.), illetve Goncalves (8.), Süveges (30.)

    Diósgyőr:
    Nagy Z. - Takács V., Harnócz, Hompoth - Szakos, Herczku, Radu (Lipták 62.), Lippai, Ganea (Kákóczki, a szünetben), Cupik (Konyha, a szünetben), Frunza

    Lombard:
    Gelei - Szabó V., Mészöly, Szalma - Süveges, Kovács A., Kiprich (Arany 90.) - Goncalves, Jeremejev (Zsivóczky 58.) - Nagy S., Vincze I. (Füzesi 89.)

    20. perc: Harnócz késlekedett a felszabadítással, Kiprich elvette tőle a labdát, Vincze I. elé játszott, de a csatár 14 m-ről nagy helyzetből a jobb sarok mellé gurított.
    22. perc: Szakos 25 m-ről ballal hatalmas erővel a felső lécet találta telibe, a kipattanó labdára Radu érkezett, és 8 m-ről fejjel küldte a földön fekvő Gelei fölött a kapuba közepébe (1-0).
    26. ...
  29. 2018.04.29, 12:01 - Paksi FC - Videoton FC 2018
    Fantasztikusan kreatívok vagyunk. Ívelgetések ezerrel.
    Huszti látványosan szart se ér sajnos.
    Most már lassan ki lehetne találni valamit arra az esetre, ha Lazo nincs a pályán. Megpróbáltuk Huszti ívelgetését, az nem jött össze (komolyan már a félpályánál szabadot kaptunk, azt is felíveltük, nevetséges). Tudom, hogy az utóbbi időben ezt Lazoval is képesek voltunk előadni, de Kokó mintha a pályán se lett volna. Stefan is egyszer ha nagy helyzetbe kerül, azt kihagyja, mint a Loki ellen. Lehet, hogy most buktuk el a bajnokságot, aztán ki tudja, jövőhéten lehet megint sziporkázunk, hogy aztán valami idegenbeli meccsen bukjuk el megint.
    Semmi meglepő nem történt a meccsen, a jobb csapat nyert.
    Most őszintén: a magyar fociban mindenki túl van fizetve, a magyar játékosok is, de akkor ilyen légiósokra minek akkora lóvét áldozni? A Paks miben mutatott kevesebbet, tőlünk kiselejtezett magyarokkal?

    Ez nem egy bajnokcsapat, az, hogy lehoz...
  30. 2018.04.29, 11:59 - Debreceni VSC - Vasas FC 2018
    Egy agyon nyert meccset sikerült majdnem elbaxni!

    Attól függetlenül a kiállitásig rendben voltunk.

    Grat!


    Martin volt ma az egyik legjobb!
    Így megérte leutazni.

    80 percig gyönyörűen játszottunk. Aztán jött a pánik, de így is meglett a bravúros három pont.
    Végre 11 en voltunk a pályán Remili nem nyomta le a játékot, valòszínűleg jövőhèten már megint ott lesz. Azért az jelent valamit hogy most is inkább Gogyicskát hozták be.
    Vancsa Miki Barczija és Egerszegije megmutatta, hogy milyen játékosok is ők valójában.
    Hihetetlen milyen teljesítményt nyújtottak mások is.
    Martinnal a szögletek, talán a szabadrúgások is, végre rendben lesznek.
    (Burma szvsz az első gólt ő hozta össze és egy párszor "szépen" átverték, Vogyicskánál ismét voltak amatőr megoldások, sajnos.)

    Hát ez tényleg szép volt, bár a vége elég necces.
    És még valami: Oenninget nagyon keveset, alig mutatták: Jó meccs volt!
    [quot...
  31. 2018.04.29, 11:20 - Debreceni VSC - Vasas FC 2018
    Ezek sem érdemelnek mára mást,csak szemrehányást!

    Még a heti fizetséget is büntetésként számolnom el

    nekik.

    Lelketlen,ellenfelet kiszolgáló játék,semmi más.

    Szégyenletes hazai szereplés.

    Szinte a tálcán felkínált vereséggel végre

    idegenbeli győzelem a Vasasnak.

    Gyanús ez a hazai csapat általi hozzáállás és a közreműködés

    a vendégek sikeréhez .
    persze lehetne mondani, hogy menekül a Vasas, és a végén emberelőnyben kettőt is rúgott a csapat, de ez sovány vigasz! Két formánk van, az egyik a mai, a másik pedig az, amit szeretnénk tartósan látni.... Nem az csak a fontos, hogy hányadikok leszünk, hanem az, hogy milyen játékot, és hozzá állást látunk a csapattól.... Mi lesz a következő szezonban? Ez az ami jelenleg megjósolhatatlan.....
    Elhiszitek, hogy tavasszal még nem nyertünk hazai pályán bajnokit? 15 pontból egyet szereztünk. Pedig milyen veretes ellenfeleink voltak. Tavaly ősszel akkor kezdtünk jól szerepelni, mikor Holman e...
  32. osszessegeben elegedett is vagyok :-)

    ok, a jatek elag szar volt, de a vedelmunk ugy tunik osszeallt
    Eppel nagyon sz.r volt, nagyon igazságtalannak érzem, hogy nem Danilo kap 90 perceket.
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018387
  33. Most értem haza, végre kihasználtuk a Vidi botlását, ellenük is nyerni kell egy hét múlva. Elképesztően szar volt ma a védelmünk, nem tudom mi van a fiúkkal. Viszont sokat támadtunk, de szerény helyzetkihasználással. Jó éjt Nektek, hajrá Fradi!
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1525163991_ferencvaros_haladas_2018_instat.jpg
    Az 53:20-es tiszta játékidős bajnokin a meccs 63%-ában volt a mieinknél a labda. 23 szabálytalanságot fújt le a jól bíráskodó Szőts Gergely, csapatunknak kivételesen hárommal többször (13-10). A legtöbb szabálytalanságot – hatot – David Williams szenvedte el. Mi 24-szer kísérleteztünk kapura lövéssel, a vendégek 10-szer, mi 11-szer találtuk el azt, míg a szombathelyiek csupán háromszor. A szögletek aránya 12-2.

    Rengeteg párharc volt a meccsen, a mieink 97-et nyertek meg, a szombathelyiek 95-öt. A legtöbb párharcot, 22-ből 11-et Nando nyerte meg. A mieink 84%-kal passzoltak (436/519), a vendégek 73.5%-kal (228/310). A...
  34. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524986110_ferencvaros_haladas_csapatkep_insta.jpg
    https://www.instagram.com/p/BiIGD9tFKzq/?taken-by=ftcofficial
  35. 2018.04.28, 11:26 - Dunaferr SE - Siófok FC 2000
    Dunaújváros, 2000. március 18. szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 22. forduló:

    Dunaferr SE-Siófok FC 3-0 (2-0)
    Dunaújváros, 3000 néző, V: Juhos
    gólszerzők: Tököli (15., 90.), Orosz (20.)
    sárga lap: Kovács B. (68.)

    Dunaújváros:
    Rabóczki - Molnár Z., Salamon, Kiss Gy., Kóczián - Zavadszky (Nagy T., a szünetben), Ja:kl, Komódi, Rósa H. - Orosz (Mozgovoj, 79.), Tököli

    Siófok:
    Bíró - Juhász, Szabadi, Hanák - Babos (Soós, 70.), Kovács B., Bédi, Grósz, Földes (Sánta, 85.) - Kulcsár, Jerson (Lukács, 67.)

    15. perc: Rósa H. futott el a baloldalon, pontos beadására középen egyedül érkezett Tököli, aki 10 m-ről, ballal a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).
    20. perc: Kiss Gy. baloldalról emelt középre, Orosz az egymásra váró védők közül kilépett, és a labdát jobbal, 8 m-ről a jobb felső sarokba továbbította (2-0).
    27. perc: Babos jobboldali beadását Kulcsár 7 m-ről fejelte mellé.
    41. perc: Komódi lövése lepattant a védőkről, 12 m-ről ismételhetett, ám a jobb sarok mellé gurít...
  36. 2018.04.28, 11:03 - Pécsi MFC - Haladás 2000
    Pécs, 2000. március 18., szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 22. forduló:

    Pécsi MFC-Haladás 1-2 (0-0)
    Pécs, 2000 néző, V: Kiss B.
    gólszerzők: Varga E. (56.), illetve Balassa (46.), Horváth A. (77.)
    sárga lap: Gera (53.), Varga E. (56.), illetve Nagy G. (70.), Marginean (90.)

    Pécs:
    Sólyom - Dienes, Földvári, Németh - Toldi, Gálffy (Popovics a szünetben), Sipos J., Ruskó (Varga E. a szünetben) - Gera, Puskas, Király (Kardos 79.)

    Haladás:
    Varga Z. - Nagy G., Balassa, Simon - Nagy Cs., Somfalvi, Kaj, Horváth A., Sipos N. (Tóth P. a szünetben) - Rosca (Győrvári 87.), Borbély (Marginean 61.)

    34. perc: Király lefordult Balassáról, de 2 m-ről, éles szögből az oldalhálóba lőtt.
    46. perc: Nagy Cs. jobboldali szögletét Sólyom elvétette, a tumultusban felugró Balassa 3 m-ről a hálóba fejelt (0-1).
    52. perc: Somfalvi baloldali beadását Rosca az ötösről a keresztlécre vágta.
    56. perc: Király balról visszaadott Varga E. elé, aki 14 m-ről a kapu bal oldalába lőtt (1-1).
    77....
  37. A futbalmanach Azoitei - Svélecz cserét is ír a szünetre. (nela, Nemzeti Sport, MTI viszont nem)
  38. Nyíregyháza, 2000. március 18., szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 22. forduló:

    Nyírség-Spartacus - Nagykanizsa-Linair FC 2-0 (0-0)
    Nagykanizsa, 2500 néző, V: Puhl
    gólszerzők: Szatke (53.), Csernijenko (84.)
    kiállítva: Kónya (75.)

    Nyírség:
    Celeszki - Ács, Szatke, Nagy - Turóczi (Baranyi, 86.), Kondora, Dican, Karkusz - Csernijenko, Novák (Besenyei, 78.), Domokos (Kocsis, a szünetben)

    Nagykanizsa:
    Gelencsér - Pálfi, Szalai, Kónya - Balogh (Kovács 68.), Popovics, Agic, Gordian, Mikler (Pulai, 62.) - Szabó, Azoitei

    2. perc: Domokos emelt Csernijenko elé, aki fejjel továbbcsúsztatott az üresen álló Turóczihoz, ő 12 m-ről hatalmas helyzetben fölé lőtt.
    53. perc: Novák szöglete Csernijenko testéről pattant a kapu felé, Gelencsér még hárítani tudott, ám Szatke két lépésről nem hibázott (1-0).
    75. perc: A kanizsai térfélen az oldalvonalnál Kónya csúszott be és szabálytalanul szerelte Novákot, Puhl játékvezető konzultált asszisztensével, majd piros lapot mutatott fel ...
  39. 2018.04.28, 09:02 - Marosújvár, Marosújvári FC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524898927_marosujvari_fc_meghivo.jpg
    http://www.vatera.hu/marosujvari-futball-klub-bali-meghivo-1912-2621148431.html
  40. 2018.04.27, 20:13 - Debrecen, Debreceni TE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524852770_debreceni_te_cimer_logo_jelveny.jpg
    http://www.vatera.hu/antik-debreczeni-torna-egyesulet-ii-ezust-dij-debrecen-kituntetes-jelveny-2620897166.html
  41. 2018.04.27, 13:55 - Magyarország - Anglia 1988
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524830082_magyar_angol_1988.jpg
    Tony Adams and Gary Pallister pictured on this day 30 years ago after England's 0-0 friendly draw away to Hungary. It was Pallister's England debut while a Second Division player with Middlesbrough.
    https://www.facebook.com/englandmems/photos/a.479412932182295.1073741829.287541434702780/688916091231977/?type=3&theater
  42. Budapest, 2000. március 25. szombat (MTI) - Labdarúgó PNB, 23. forduló:

    Vasas DH-Pécsi MFC 4-0 (1-0)
    Fáy utca, 4000 néző, V: Puhl
    gólszerzők: Aranyos (17.), Kabát (46., 77.), László (88.)
    csere: Farkasházy helyett Szili (a szünetben), Tiber helyett Sowunmi (60.), illetve Puskás helyett Berdó (82.), Király helyett Popovics (82.), Ruskó helyett Kovácsevics (85.)

    11. perc: Mónos jobboldali beadását Galaschek 10 m-ről lőtte kapura, Sólyom a léc fölé tolta a labdát.
    17. perc: Kabát a bal oldalon kapott labdát, lágyan középre emelt, s a nagy lendülettel érkező Aranyos 8 m-ről fejelt a kapuba (1-0).
    46. perc: A csereként pályára lépő Szili a 16-oson belül cselezgetett, visszagurított az üresen lévő Kabáthoz, aki két lépés után 12 m-ről a hosszúsarok irányába lőtt, a labda a jobboldai kapufáról pattant a hálóba (2-0).
    62. perc: Kabát jó ütemben ugratta ki Szilit, aki 11 m-ről a baloldali kapufát találta el.
    77. perc: Szili szép cselekkel tört be a pécsi 16-oson belülre, job...
  43. Szombathely, 2000. március 25. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 23. forduló:

    Haladás-Zalahús ZTE FC 0-1 (0-0)
    Szombathely, 4000 néző, V: Bede
    gólszerző: Balog (49.)
    sárga lap: Somfalvi (40.), Marginean (50.), Nagy G. (86.), Horváth A. (90.), illetve Filó (40.), Bonchis (80.), Szőke (84.)
    csere: Sátori helyett Marginean (a szünetben), Borbély helyett Sipos N. (76.), Rosca helyett Győrvári (83.), illetve Győri helyett Szőke (72.), Nagy L. helyett Strasser (85.), Sebők helyett Róth (89.)

    12. perc: Halmosi szögletét Borbély 4 m-ről a kapu fölé fejelte.
    15. perc: Horváth A. szöktette Halmosit, aki beadás helyett balról 15 m-ről fölé bombázott.
    38. perc: Ismét Horváth A. passzolt remekül Halmosi elé, akinek 15 m-es lövését Vlaszák a kapu fölé ütötte. A szöglet után Balassa a kapu torkából mellé fejelt.
    45. perc: Filó 22 m-es lapos lövését Varga Z. a jobb alsó sarok elől szögletre ütötte.
    49. perc: Sebőköt buktatták a 16-os oldalvonalánál, a szabadrúgást Balog ballal Varga ...
  44. Nyíregyháza, 2000. március 25. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 23. forduló:

    Nyírség-Spartacus FC - Siófok FC 3-0 (0-0)
    Nyíregyháza, 2000 néző, V: Kassai
    gólszerzők: Nagy S. (53.), Dican (58.), Csernijenko (69.)
    sárga lap: Novák (27.), Karkusz (37.), illetve Grósz (21.), Kovács (74.), Földes (85.)

    Nyírség:
    Celeszki - Ács, Szatke, Nagy S. - Turóczi (Besenyei, a szünetben), Dican, Kondora, Karkusz - Domokos (Kocsis, 38.), Novák (Szécsi, 78.), Csernijenko

    Siófok:
    Bíró - Juhász, Bimbó, Hanák (Földes, 62.) - Zabundu (Babos, 53.), Szabadi, Kovács, Grósz, Bédi - Jerson (Lukács, a szünetben), Kulcsár

    52. perc: Kondora jobboldali szögletére remekül ugrott fel Nagy S. és 8 m-ről a jobb felső sarokba fejelt (1-0).
    58. perc: Dican 22 m-es szabadrúgásból mesterien csavart a jobb felső sarokba, Bíró csak hozzáérni tudott a labdához (2-0).
    69. perc: Csernijenko 28 m-es szabadrúgása után a labda egy siófoki lábat érintve került a jobb sarokba (3-0).

    Az unalmas első félid...
  45. Nagykanizsa, 2000. március 25. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 23. forduló:

    Nagykanizsa-Linair FC - Diósgyőri FC 2-1 (1-0)
    Nagykanizsa, 2500 néző, V: Szabó J.
    gólszerzők: Agic (40. - 11-esből), Papp (86.), illetve Radu (89.)
    sárga lap: Farkas (9.), Svélecz (90.), illetve Lipták (26.), Kunzo (40.), Raican (45.), Kákóczki (65.), Hompoth (68.)

    Nagykanizsa:
    Gelencsér - Pálfi, Szalai, Mikler - Farkas (Balogh, 76.), Popovics, Agics, Gordian, Pulai (Svélecz, 58.) - Szabó Z., Purt (Papp, 43.)

    Diósgyőr:
    Nagy - Kunzo, Harnócz, Hompoth - Szakos, Lipták (Herczku, a szünetben), Radu, Lippai (Vitelki, 55.), Kákóczki (Pozder, 70.) - Raican, Frunza

    40. perc: Purt cselezgetett a jobb oldalon, majd befordult a 16-oson belülre, amikor az alapvonal közelében két diósgyőri védő is buktatta. A megítélt büntetőt Agic biztosan értékesítette. (1-0)
    86. perc: Papp-Svélecz összjáték után Papp a visszakapott labdát 12 m-ről ballal lőtte laposan a bal sarokba (2-0).
    89. perc: Szabadrúg...
  46. Budapest, 2000. március 25. szombat (MTI) - Labdarúgó PNB, 23. forduló:

    Ferencvárosi TC-Dunaferr SE 2-2 (0-1)
    Üllői út, 10 000 néző, V: Szarka
    gólszerzők: Tóth M. (47., 52.), illetve Molnár (30.), Tököli (85.)
    sárga lap: Csoknay (75.), illetve Éger (12.), Salamon (54.), Tököli (60.), Molnár (77.)

    Ferencváros:
    Szűcs - Földvári (Bükszegi, 61.), Lakos, Crnomarkovic, Nagy N. - Bárányos, Csoknay, Vén (Lilik, 72.), Füzi - Horváth P., Tóth M. (Váczi, 78.)

    Dunaferr:
    Rabóczki - Molnár, Salamon, Éger, Kiss (Kóczián, a szünetben, Nagy T., 56.) - Zavadszky, Lengyel, Ja:kl, Rósa (Komódi, 78.) - Orosz, Tököli

    26. perc: Vén a felezővonal tájékáról indította Horváthot, aki két védő díszkíséretében tört be a dunaújvárosi büntetőterületre és 10 m-ről estében leadott lövését Rabóczki csak bravúrral tudta hárítani.
    30. perc: Molnár, a vendégek jobbhátvédje saját térfele közepén szerelt, indította Oroszt, aki átvette, majd sarokkal visszatette a labdát Molnár elé, a védő még La...
  47. Budapest, 2000. március 24. péntek (MTI) - Labdarúgó PNB, 23. forduló:

    Kispest-Honvéd FC - MTK Hungária FC 0-2 (0-1)

    Bozsik-stadion, 1000 néző, V: Hanyecz
    gólszerzők: Erős (21.), Schindler (71.)
    sárga lap: Faragó (90.), illetve Szamosi (91.)
    cserék: Szabó A. helyett Füzi (72.), Pintér helyett Szekeres Zs. (84.), Szabó T. helyett Fehér (84.), illetve Madar helyett Egressy (73.), Erős helyett Vörös (86.), Schindler helyett Kenesei (91.)

    21. perc: Halmai sarokkal Gusatu elé tálalt, ő egyből Erőst játszotta meg, aki 17 m-ről, ballal félmagasan a jobb sarokba bombázott (0-1).
    35. perc: Halmai hosszú vágta után Madart szöktette a baloldalon, a szélső középre ívelését Illés az ötösről óriási helyzetben a jobb sarok mellé fejelte.
    65. perc: Szabó A. 25 m-ről váratlanul lövésre szánta el magát, s a bal felső sarokba tartó bombáját Babos csak üggyel-bajjal mentette szögletre.
    71. perc: Halmai átadását Erős a 16-osnál átvette, majd Schindler elé perdített, aki ballal a 11-es...
  48. 2018.04.27, 12:20 - Győri ETO FC - Újpest FC 2000
    Győr, 2000. március 24., péntek (tud) - Labdarúgó PNB, 23. forduló:

    Győri ETO FC-Újpest FC 3-1 (1-1)
    Győr, 4000 néző, V: Megyebíró
    gólszerzők: Csiszár (6.), Herczeg (63.), Vayer (87.), illetve Waltner (8.)
    sárga lap: Bajusz (50.), illetve Lőw (84.)

    Győr:
    Posza - Böjte, Győri, Bajusz - Mracskó, Csiszár, Kiser, Erős (NagyL., 74.), Vasas (Salagean, 90.) - Herczeg (Vayer, 85.), Ferenczi

    Újpest:
    Bíró - Kiskapusi, Szlezák, Szélesi - Pető, Kerényi (Csillag, 76.), Lőw, Dvéri, Tóth N. - Waltner (Kopunovics, 80.), Kovács Z.

    2. perc: Waltner 12 m-es lövését Posza ütötte ki.
    5. perc: Mracskó indította Kisert, aki 13 m-ről kapura lőtt, a labda Bíróról perdült a kapu mellé.
    6. perc: Csiszár 20 m-es lövése Bíró mellett vágódott a kapuba (1-0).
    8. perc: Győri a hazai térfél közepén Waltnerhez passzolt, aki kapura vezette a labdát, majd 10 m-ről a jobb alsó sarokba lőtt (1-1).
    15. perc: Kovács Z. egy szép csel után 5 m-ről a jobb kapufát találta el.
    41. perc: Mracskó í...
  49. 2018.04.27, 10:56 - Nemzeti Bajnokság 1939/1940
    NB I I. osztály II. helyezettje
    1939-40
    MLSZ
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524819342_1939_1940_nbi_ezusterem.jpg
    http://www.vatera.hu/mlsz-erem-anyaga-ezust-35mm-fradi-volt-az-elso-mtk-a-masodik-2620478786.html
  50. Programfüzet:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524766327_magyarorszag_torokorszag_1962_programfuzet_1.jpg
    többi oldal:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524766354_magyarorszag_torokorszag_1962_programfuzet_3.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524766366_magyarorszag_torokorszag_1962_programfuzet_4.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524766378_magyarorszag_torokorszag_1962_programfuzet_5.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524766389_magyarorszag_torokorszag_1962_programfuzet_6.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524766400_magyarorszag_torokorszag_1962_programfuzet_7.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524766343_magyarorszag_torokorszag_1962_programfuzet_2.jpg
    https://www.ebay.co.uk/itm/Football-Programme-National-teams-Turkey-Turkie-Hungary-1962/253585304749
  51. Debrecen, 1998. szeptember 8., szerda (tud.) - A labdarúgó Raab Karcher Professzionális Nemzeti Bajnokság (PNB) 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen:

    DVSC-Epona - BVSC-Zugló FC 3-1 (0-0)
    Debrecen, 5000 néző, V: Puhl
    gólszerzők: Kiss Z. (51.), Ilea (70.), Böőr (83.), illetve Kiss I. (87.)
    sárga lap: Vadicska (60.), illetve Pomper (10.), Vincze (31.), Brovcsenko (32.)
    piros lap: Vincze (90.)
    csere: Bagoly helyett Böőr (21.), Stupar helyett Ilea (46.), Kiss Z. helyett Madar (71.), illetve Füzi helyett Polonkai (56.), Usvat helyet Kiss I. (59.), Anghel helyett Szaszovszky (77.)
    jók: Pető, Dombi, Szatmári, Böőr, Kiss Z., illetve Bondarenko, Vincze, Resko

    A 19. percben Bagoly ugratta ki Dombit a kimozduló Koszta azonban résen volt és hárított.
    A 26. percben Dombi indította Stupart a jobb oldalon, akinek beívelését Csehi futtából kapura lőtte, Koszta szépen védett.
    A 38. percben Dombi vezette a 16-osra a labdát, majd lőtt, de a BVSC veterán kapusa ezúttal is helyén v...
  52. Győr, 2000. március 11. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 21. forduló:

    Győri ETO FC-Debreceni VSC 1-1 (0-0)
    Győr, 2500 néző, V: Arany
    gólszerzők: Vayer (46.), illetve Kerekes (53.)
    kiállítva: Vámosi (60.)
    sárga lap: Csiszár (22.), illetve Bagoly (57.), Kovács (85.)

    Győr:
    Posza - Böjte, Vámosi, Győri - Mracskó, Csiszár, Erős, Vasas - Herczeg, Ferenczi (Markovics 79.), Vayer (Salagean 65.)

    Debrecen:
    Téglási - Gojan - Bodnár, Turján, Kovács - Siklósi, Bagoly, Zahorecz, Böőr - Sabo (Dobos 90.), Kerekes (Várszegi 79.)

    20. perc: Szabadrúgás után Ferenczi 7 m-ről fejelt a bal kapufa mellé.
    46. perc: Erős átadásából Vayer 12 m-ről lőtt a debreceni kapuba (1-0).
    53. perc: Turján beemelését Kerekes 4 m-ről fejelte a léc alá (1-1).
    60. perc: Böőrt a győri kaputól 30 m-re felvágta Vámosi, Arany játékvezető egyből piros lapot adott a győri középhátvédnek.
    63. perc: Sabo 8 m-es fejesét Posza ütötte a léc fölé.
    64. perc: Herczeg beadásából Erős 6 m-ről tisztán fejelhete...
  53. Diósgyőr, 2000. március 8., szerda (tud) - Labdarúgó PNB, 20. forduló:

    Diósgyőri FC-Debreceni VSC 0-1 (0-0)
    Diósgyőr, 4000 néző, V: Juhos
    gólszerző: Sabo (75.)
    sárga lap: Vitelki (30.), Frunza (56.), illetve Vadicska (40.), Bagoly (87.), Szatmári (90.)

    Diósgyőr:
    Nagy Z. - Pozder - Harnócz, Kunzo - Herczku, Filipovics (Frunza a szünetben), Lippai, Ganea - Cupik (Radu 66.), Konyha, Vitelki (Kákóczki a szünetben)

    Debrecen:
    Téglási - Bodnár, Gojan, Vadicska, Szatmári - Bernáth (Dobos 38.), Zahorecz, Bagoly, Böőr - Ulveczki (Sabo 34.), Siklósi (Várszegi 83.)

    5. perc: Herczku az alapvonalról visszagurított Vitelki elé, de a középpályás a 11-es pontról magasan kapu fölé lőtt.
    25. perc: Pozder saját 16-osán elvesztette a labdát, Ulveczki csapott le rá, lövését Nagy Z. kiütötte.
    43. perc: Bagoly futtából 18 m-ről a bal felső sarok fölé bombázott.
    44. perc: Vitelki baloldali beadását Konyha lekezelte, fordulásból lőtt, ám Téglási vetődve tisztázott.
    62. perc: Sikl...
  54. Debrecen, 2000. március 4., szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 19. forduló:

    Debreceni VSC - Nyírség-Spartacus FC 2-0 (0-0)
    Debrecen, 6000 néző, V: Puhl
    gólszerzők: Bajzát (66.), Böőr (85.)
    sárga lap: Gojan (16.), Siklósi (87.), illetve Kondora (83.)

    Debrecen:
    Téglási - Bodnár, Gojan, Vadicska, Szatmári - Ulveczki (Dobos, 56.), Bagoly, Siklósi, Böőr - Bajzát (Várszegi, 89.), Sabo (Kerekes, 63.)

    Nyírség:
    Celeszki - Ács, Szatke, Nagy S. - Karkusz, Kondora, Novák, Dican, Túróczi - Domokos (Kocsis, 71.), Baranyi (Csernijenko, 77.)

    13. perc: Sabo közeli fejese a jobb kapufáról csorgott a kapu mellé.
    44. perc: Nagy S. buktatta Bagolyt a 16-os előtt. A szabadrúgást Szatmári végezte el, de lövését Celeszki megfogta.
    52. perc: Böőr indult el a vendégtérfél közepéről, könnyedén lefutotta Szatkét, már csak Celeszkivel állt szemben, a Nyírség kapusa azonban bravúrral hárított.
    66. perc: Vadicska 15 m-es lövése lecsorgott a védőkről, a labdára Bajzát csapott le, s bár Cele...
  55. 2018.04.24, 18:40 - Debreceni VSC - Újpest FC 2000
    Debrecen, 2000. március 17., péntek (tud.) - Labdarúgó PNB, 22. forduló:

    Debreceni VSC-Újpest FC 2-3 (0-0)
    Debrecen, 3000 néző, V: Szabó Zs.
    gólszerzők: Sabo (51.), Böőr (63.), illetve Kovács Z. (55.), Tóth N. (60.), Waltner (90.)
    sárga lap: Vadicska (15.), Szatmári (19.), Gojan (30.), Sabo (59.), illetve Kiskapusi (5.), Szélesi (17.), Dvéri (36.)

    Debrecen:
    Téglási - Bodnár, Gojan, Vadicska, Szatmári - Siklósi (Bajzát, 21.), Bagoly, Kovács N., Böőr - Kerekes, Sabo

    Újpest:
    Bíró - Kiskapusi, Szlezák, Lőw - Zimmermann (Kerényi, 77.), Szélesi, Dvéri, Pető T., Tóth - Waltner, Kovács Z.

    25. perc: Kovács Z. kényszerítőzött Dvérivel a DVSC 16-osán belül, majd a jobb sarok mellé perdített.
    27. perc: jobboldali beívelés után Sabo elé került a labda, aki csinált egy cselt, majd 13 m-ről lőtt, Bíró védett.
    51. perc: Bajzát indította a jobb oldalon kilépő Sabót, aki 13 m-ről, éles szögből lőtt a hosszú sarokba (1-0).
    55. perc: baloldali ÚTE-akció végén Kovács Z. Téglá...
  56. Budapest, 2000. április 1., szombat (MTI) - Labdarúgó PNB, 24. forduló:

    Újpest FC-Lombard FC Tatabánya 0-1 (0-0)
    Szőnyi út, 2000 néző, V: Hajdó
    gólszerző: Vincze (56.)
    sárga lap: Kiskapusi (1.), Zimmermann (36.), Szélesi (90.), illetve Árki (81.)

    Újpest:
    Bíró - Kovács B., Szlezák, Kiskapusi, Szélesi - Pető, Dvéri, Zimmermann (Csillag, a szünetben), Tóth N. - Waltner (Terjék, 61.), Kovács Z.

    Tatabánya:
    Gelei - Hornyák, Mészöly, Szalma, Virág - Kiss (Szentjobbi, 67.)Árki, Goncalves (Kovács A., 70.), Zsivóczky - Nagy (Tüske, 83.), Vincze

    5. perc: Hornyák ívelt jobbról középre, Vincze továbbcsúsztatta a labdát és az érkező Zsivóczky 16 méterről, ballal a bal kapufa tövét találta telibe.
    14. perc: röviden szabadított fel a tatabányai védelem, a labda Pető elő került, aki 25 méterről hatalmas bombát zúdított kapura, a labda a jobb kapufáról vágódott a mezőnybe.
    54. perc: a brazil légiós, Goncalves a bal oldalról nagyszerű labdát tálalt Nagy elé, de ő 10 méterről...
  57. Nyíregyháza, 2000. április 1., szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 24. forduló:

    Nyírség-Spartacus FC - Ferencvárosi TC 3-0 (3-0)
    Nyíregyháza, 12 000 néző, V: Szabó Zs.
    gólszerzők: Szatke (21.), Csernyijenko (39., 43.)
    kiállítva: Tóth (83.)
    sárga lap: Szatke (19.), Nagy S. (83.),illetve Csoknay (27.), Lakos (64.), Váczi (70.), Földvári (76.)

    Nyírség-Spartacus:
    Celeszki - Ács, Szatke, Nagy S. (Gerliczki, 89.) - Turóczi, Kondora, Dican, Karkusz - Csernyijenko, Novák, Kocsis

    Ferencváros:
    Szűcs L. - Szűcs M., Lakos, Nagy N. (Crnomarkovic, 26.) - Kriston, Csoknay, Bárányos (Váczi, a szünetben), Füzi (Földvári, a szünetben), Vén - Horváth, Tóth

    21. perc: Novák jobboldali szögletét Csernijenko fejjel megcsúsztatta, a középen érkező Szatke 5 m-ről lőtt a kapuba (1-0).
    39. perc: Kocsis bal oldalról ívelt át a hosszú oldalra, Csernijenko 3 m-ről fejelt a jobb sarokba (2-0).
    43. perc: Novák jobboldali szögletét követően Csernijenko 5 m-ről fejelt a kapu közepébe (3-0).
    ...
  58. 2018.04.23, 12:44 - Pécsi MFC - Győri ETO FC 2000
    Pécs, 2000. április 1., szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 24. forduló:

    Pécsi MFC-Győri ETO FC 1-1 (0-1)
    Pécs, 2000 néző, V: Juhos
    gólszerzők: Gera (67.), illetve Ferenczi (16.)

    Pécs:
    Sólyom - Varga Ernő - Németh, Dienes - Gálffy, Varga Endre (Földvári 72.), Sipos, Puskas, Kardos - Gera (Popovics 76.), Király (Toldi 81.)

    Győr:
    Posza - Böjte, Győri, Bajusz (Vámosi a szünetben) - Mracskó (Vayer 80.), Csiszár, Kiser, Erős G. (Baumgartner 69.), Vasas - Herczeg, Ferenczi

    3. perc: Csiszár és Böjte nem értették meg egymást, Gera közéjük lépett, 6 m-ről a kapufára emelt, majd az onnan kipattanó labdát ismét a jobb kapufára lőtte.
    16. perc: Egy szögletet jobbról Vasas ívelt be, amit a középen magasra felugró Ferenczi 6 m-ről a léc alá fejelt (0-1).
    67. perc: Gera indította Kardost, akinek 8 m-es lövése a győri kapusról szögletre vágódott. A sarokrúgást Király ívelte be, Gera az ötösről a bal alsó sarokba fejelt (1-1).

    A mezőnyben sokkal jobban játszott a Pécs, több ...
  59. Dunaújváros, 2000. április 1., szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 24. forduló:

    Dunaferr SE - Kispest-Honvéd FC 2-0 (0-0)
    Dunaújváros, 4000 néző, Ábrahám
    gólszerzők: Ja:kl (54.), Kiss Gy. (59.)
    sárga lap: Ja:kl (85.), illetve Füzi (28.), Horváth Gy. (47.)

    Dunaferr:
    Rabóczki - Kiss, Salamon, Éger, Kóczián - Zavadszky, Ja:kl, Lengyel (Mozgovoj, 75.), Rósa H. - Tököli, Nagy T. (Komódi, 60.)

    Kispest-Honvéd:
    Vezér - Szekeres J., Lőrincz, Medgyesi - Dubecz, Téger, Csábi, Szabó T. (Szekeres Zs., 62.), Füzi K. (Pintér, a szünetben) - Piroska (Németh N., 77.), Horváth

    25. perc: Rósa H. 18 méteres lövése után Vezér a bal felső sarok elől ütötte szögletre a labdát.
    36. perc: Tököli a bal oldalon becsapta Csábit, beadását Zavadszky 7 méterről fejelte a felső lécre.
    54. perc: Rósa H. játszott Ja:kl elé, aki 20 méterről jobbal a bal alsó sarokba lőtt (1-0).
    59. perc: Rósa H. végzett el szabadrúgást a bal oldalról, középre ívelését Kiss György közelről kotorta a hálóba (2-0...
  60. 2018.04.23, 12:23 - Diósgyőri FC - Siófok FC 2000
    Diósgyőr, 2000. április 1., szombat (tud.) - Labdarúgó PNB, 24. forduló:

    Diósgyőri FC-Siófok FC 0-0
    Diósgyőr, 3000 néző, V: Dubraviczky
    sárga lap: Frunza (84.), illetve Hanák (60.)

    Diósgyőr:
    Nagy Z. - Kunzo, Pozder, Harnócz - Szakos, Filipovics, Lippai, Vitelki, Kákóczki - Frunza, Barva (Herczku, 57.)

    Siófok:
    Bíró - Juhász, Bimbó, Soós - Zabundu (Jerson, 66.), Babos, Kovács B., Grósz, Hanák - Kulcsár, Földes G.

    8. perc: Vitelki szögletet végzett el balról, Bíró aláfutott a labdának, Harnócz 8 m-ről a kapu tetejére emelt.
    24. perc: Vitelki baloldali beadását Harnócz 7 m-ről a jobb alsó sarok mellé fejelte.
    61. perc: Frunza 28 m-es szabadrúgását Bíró csak kiütni tudta.

    Alacsony színvonalú és rengeteg hibával tarkított mérkőzést vívtak a csapatok. A diósgyőriek a szünet után mezőnyfölénybe kerültek, de a kapu előtt határozatlannak bizonyultak. A csapatok egymás hibáiból éltek, egyik fél sem érdemelt volna győzelmet.
    MTI
  61. Zalaegerszeg, 2000. március 31., péntek (tud.) - Labdarúgó PNB, 24. forduló:

    Zalahús ZTE FC-Vasas DH 0-0
    Zalaegerszeg, 4000 néző, V: Hanacsek
    sárga lap: Szili (23.), Tóth (86.)

    Zalahús ZTE FC:
    Vlaszák - Kocsárdi, Szabó I, Csóka, Balog - Bonchis (Babati, 70.), Szabó II, Nagy, Gaál - Sebők, Győri (Szabó Cs., 40.)

    Vasas DH:
    Kövesfalvi - Mónos (Simek, 69.), Juhár, Tóth A., László - Szili, Galaschek (Bekő, 85.), Zováth, Aranyos - Kabát, Tiber (Sowunmi, 66.)

    5. perc: Baloldali Vasas-szögletet követően Galaschek 7 m-ről pörgetett kapura, Vlaszák biztosan hárított.
    12. perc: Sebők beadását Győri 12 m-ről fejelte a jobb sarok mellé.
    13. perc: Vlaszák egy jobboldali beadást középre ütött ki, a labda Kabát elé került, aki kapásból 10 m-ről a bal kapufát találta el.
    20. perc: Győri emelte a labdát Gaál elé, aki 14 m-ről az oldalhálóba lőtt.
    30. perc: Szabó II indításával Sebők futott el a jobb oldalon, de beadását Kövesfalvi biztosan hárította.
    53. perc: Bonchis 20 ...
  62. 2018.04.23, 12:02 - Vác FC - Haladás 2000
    Vác, 2000. március 31., péntek (tud.) - Labdarúgó PNB, 24. forduló:

    Vác FC-Haladás 2-4 (0-4)

    Vác, 600 néző, V: Puhl
    gólszerzők: Nagy T. (61. - 11-esből), Gasparik (82.), illetve Bodor (5.), Halmosi (23.), Somfalvi (28., 38. - mindkettőt 11-esből)
    kiállítva: Bárány (28.)
    sárga lap: Takács (73.)

    Vác FC:
    Telek - Andrássy - Burzi, Sováb (Bárány, 26.), Somogyi, Hirt - Nagy T., Szűcs (Gulyás, 63.), Hadár - Gasparik, Greff (Hajdú, a szünetben)

    Haladás:
    Varga Z. - Balassa (Seper, a szünetben) - Takács, Pusztai, Simon - Rosca, Kaj, Bodor, Halmosi (Tóth, 84.) - Somfalvi, Marginean (Balogh, 69.)

    5. perc: A váci térfél közepén Somfalvi indítása Bodorhoz került, aki a kapura tört, s 12 m-ről kilőtte a jobb alsó sarkot (0-1).
    23. perc: Halmosi kapott labdát a félpályánál, lefutotta Sovábot, szabadon betörhetett a 16-oson belülre, s 10 m-ről a hálóba helyezte a labdát (0-2).
    28. perc: A váci büntetőterületen belül a mindössze 2 perce becserélt Bárány lerántotta Halmos...
  63. Az eltiltott Várhidi Péter helyett Kostorják Zsolt meccselt.
  64. 2018.04.23, 09:08 - Vác FC - Ceglédi VSE 2018
    Klausz László eltiltása miatt Trepák Attila meccselt ceglédi részről.
  65. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524409657_nyirvasvari_fc_logo_cimer.jpg
    https://www.facebook.com/1912479065649426/photos/a.1912479262316073.1073741826.1912479065649426/2055665537997444/?type=1&theater
  66. 2018.04.22, 17:05 - Egervár, Egervári TE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524409497_egervari_te_cimer_logo.jpg
    https://www.facebook.com/601500006688868/photos/a.601500200022182.1073741825.601500006688868/601500206688848/?type=1&theater
  67. 2018.04.22, 17:00 - Piricse, DBFC SE
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524409240_dbfc_se_cimer_logo.png[/bigimg]
    MLSz adatbank
  68. 2018.04.22, 16:41 - Dunaferr SE - Debreceni VSC 2000
    Dunaújváros, 2000. február 26., szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 18. forduló:

    Dunaferr SE-Debreceni VSC 3-2 (3-0)

    Dunaújváros, 5000 néző, V: Kiss B.
    gólszerzők: Tököli (2., 28.), Salamon (45.), illetve Vadicska (66.), Siklósi (70.)
    sárga lap: Kóczián (60.), illetve Böőr (14.), Bernáth (44.)

    Dunaferr:
    Rabóczki - Molnár Z., Salamon, Éger, Kóczián - Zavadszky, Ja:kl, Lengyel, Rósa H. (Nagy T., 59.) - Orosz (Nikolov, 81.), Tököli

    Debrecen:
    Fekete - Bodnár, Zahorecz, Szatmári - Bagoly, Bernáth, Siklósi, Vadicska, Böőr - Sabo (Kerekes, 57.), Ulveczki

    2. perc: Orosz húzott el a bal oldalon, pontosan adott középre, az érkező Tököli ballal egyből 16 m-ről a kapu jobb oldalába vágta a labdát (1-0).
    28. perc: Orosz a vendégek 16-osának jobb oldalán szerzett labdát Zahorecztől, majd Tököli elé kotorta, aki egyet tolt rajta, majd 12 m-ről a vetődő Fekete alatt a jobb alsó sarokba lőtt (2-0).
    37. perc: Középen Orosz kapta a labdát, aki egyből a bal oldalon érkező Rósa e...
  69. Vida labat is jol szetbaszta, azert rugta 20 meterrel fole a szabadot mintbegy reszeg komuves a Palatinuson. Meg megtiltotta a sracoknak hogy egy rohadt kenyszeritot meg tudjanak csinalni normalisan. Es meg sorolhatnam.

    Edzovel, edzo nelkul, ez harmadosztaly.

    Ha a Kovesd nem a dontetlenert jon, romma verhettek volna. Ott szopattak egy-egyben ahol es ahogy akartak. Gergo es James hozta az ikszet.
    Ilyen szánalmasan szar fos nulla meccset már rég láttam . . . Pedig én alapvetően optimista vagyok, de mindkét csapat megérdemelten fog kiesni a picsába .
    Edzőnk elmesélhetné, mi is volt a mára kidolgozott taktikája.

    Azon túl, hogy 'basszuk előre a labdát, oszt maj' lesz valami'
    Te nézted ezt a meccset? Ez valami kegyetlen gyenge teljesítmény volt.

    Láthatóan a 'jajj, csak ki ne kapjunk' jegyében telt, ami némi szerencsével sikerült, de a bent maradáshoz győzelekre van szükség, sajnos döntetlenekkel nem lehet bent maradni.

    ...
  70. 2018.04.22, 15:40 - Videoton FC - Debreceni VSC 2018
    Nem nagyon emlékszem ennyire borzalmasan szar félidőre, mint a tegnapi második volt. A meccs a konkrét nézhetetlen kategóriába tartozott, a Debrecen kapusa még hátrányban is inkább az időt húzta, mi meg az égvilágon semmit nem akartunk azon kívül, hogy valahogy vége legyen. Komolyan mondom, mint ha egy sztárcsapat ellen a nemzetközi kupában a továbbjutásért játszottunk volna, maximum akkor tudnám elviselni, hogy a semmit ragozzuk ennyire unalmasan. Ez a játék a nézőkért van (elvileg), de még ha el is fogadom, hogy "mekkora a tét", könyörgöm, ebben a semmire se jó magyar bajnokságban legalább akciókat vezető, támadó, helyzeteket kialakító, szenvedélyes Vidit akarok látni, ahogy a történelemben nem egyszer, akkor is ha nem lettünk bajnokok! Konkrétan rossz nézni a csapatot, ahogy semmit se akaró ellenfelekkel szemben betanult sablonokat csinál, mármint félig, mert végig nem sikerül az istennek sem... Az egy szem Negón kívül senkiben nincs a dinamikának nyoma sem (Stopirában még né...
  71. 2018.04.22, 15:37 - Videoton FC - Debreceni VSC 2018
    Az a jó Barna Szabi bénaságában, hogy mindeközben Kis Szacsa klasszis védővé fejlődik, mivel mindig neki kell kijavítania a hibáit
    Jól meccsel Bübü. Jól tette hogy lehozta Varga Kevint.
    Ja, sajnos az a gond szimplán képességbeli problémák vannak ha megnézzük Szacsa, Mengolo egy-egy megmozdulását, de mondhatnék akárkit szinte. Nagyon nehéz így eredményt elérni egy Videoton ellen.

    Az a vicc, hogy ez a mai Videoton még talán így is fogható lett volna, az első félidőben momentumunk sem volt, a második teljesen kiegyenlített volt. Kicsivel több bátorság, keménység kellett volna a kapujuk előtt.

    Azt hiszem ezt a mait hívják tisztes vereségnek, az jól látszott hogy nem akarunk belefutni a Puskás meccs után egy újabb nagy különbségű vereségbe, így 1-0 után sem változtattunk semmit szinte. Talán jobb is, ha nekik megyünk könnyen lehet kontrából kaptunk volna még 2-3 gólt gyorsan.
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018140
  72. - idei legjobb teljesitmenyt lattam, Supka jol megszervezte a csapat jatekat, vegre! ha igy kezdunk tavasszal (ez az osszeallitasra is igaz), tobb pontunk lenne

    - Eppelt nem csereltem volna le, plane nem ilyen koran

    - ma talan csak a szerencse hianyzott (meg talan a szablayos golunk megadasa)

    - a hangulat nem volt rossz (2600 nezo), de messze volt attol a szinttol, ami egy kispesr-ujpest rangadotol varnek
    Sajnos, a rögvalóság, hogy Danilo 31 évesen is többet és élvezetesebbet produkál 30 perc alatt, mint a magyar centerek, akár Novothny, akár Eppel, akár Priskin és Böde...

    A taktika eddig sem volt rossz, a Fradi ellen is szervezett volt a csapat, ugyanúgy nem volt helyzete a Fradinak kidolgozott akcióból, mint most, csak akkor még a védelemben Kosút nyomta Bobál helyett és a védekezni nem tudú balhátvéd, Kukoc..

    Plusz Kamber eladott labdái.

    Supka taktikailag abszolút felkészült arc szerintem.
    Szerintem egész tavasszal most ny...
  73. 2018.04.22, 15:12 - Ferencvárosi TC - Paksi FC 2018
    Ando egy idióta volt, ez tény! Már agyhugykövet kaptam amikor már tizedszer mutatta, hogy ez volt az utolsó, aztán csodálkozik a végén, hogy már bármit megengednek maguknak a játékosok és szinte mindenki valamilyen vérző sebbel fejezte be a meccset. De ez a meccs egyáltalán nem rajta múlt. (Spiro esete nem lehetett 11-es mert játékon kívül történt az eset).
    Ami az igazi problémát jelenti, hogy Gera és Hajnal után Leo (volt?) az utolsó akibe némi kreativitás szorult és tudna valamit szervezgetni. Látszott a csapaton a tanácstalanság, nem volt aki fazont szabjon a csapatnak. A védelem szétesése (Otigba és Leo sérült, Pedroso és Batik nulla formában) meg előre prognosztizálta, hogy kaphatjuk a gólokat.
    Csak egyes játékosok kritikán aluli bemutatója miatt lett ez az eredmény. Sajnálom, de itt buktuk el a bajnokságot.
    Minden további ellenfelünk fáradtan lép majd a vidi ellen pályára a rákövetkező fordulóban...
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/201...
  74. 2018.04.19, 16:27 - Dóc, Dóc KE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524148050_nyarfas_fc_doc_logo_cimer2.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524148064_nyarfas_fc_doc_logo_cimer1.jpg
    https://www.facebook.com/469646773079991/photos/a.480026668708668.114425.469646773079991/534589639919037/?type=1&theater
  75. Győr, 2000. április 5., szerda (tud) - Labdarúgó PNB, 25. forduló:

    Győri ETO FC-Lombard FC Tatabánya 0-1 (0-0)
    Győr, 2000 néző, V: Bede
    gólszerző: Vincze (60.)
    sárga lap: Csiszár (25.), Ferenczi (77.), illetve Zsivóczky (54.), Hornyák (70.)
    cserék: Erős helyett Baumgartner (a szünetben), Herczeg helyett Vayer (70.), Kiser helyett Nagy L. (75.), illetve Kiss helyett Szentjobbi (60.), Zsivóczky helyett Jeremejev (72.), Goncalves helyett Kiprich (78.)

    2. perc: Nagy S. közeli fejesét Posza tolta a léc fölé.
    8. perc: Vasas 22 m-es erős szabadrúgását védte Gelei.
    16. perc: Hazai szöglet után Győri előrevetődve fejelt kapura, Gelei ismét hárított.
    27. perc: Bajusz buktatta a 16-oson belül Vinczét, a büntetőt Goncalves a felső lécre lőtte.
    28. perc: Ferenczi közeli fejesét Gelei a léc alól hárította.
    35. perc: Formás győri akció végén Böjte 14 m-ről bombázott a kapu fölé.
    47. perc: Baumgartner 16 m-es lövését fogta Gelei.
    49. perc: Böjte beívelése után Gelei lábáról pat...
  76. Pécs, 2000. április 5., szerda (tud) - Labdarúgó PNB, 25. forduló:

    Pécsi MFC-Zalahús ZTE FC 2-2 (0-0)
    Pécs, 1000 néző, V: Makai
    gólszerzők: Gálffy (79.), Toldi (90.), illetve Szabó Cs. (62.), Balogh (75.)
    sárga lap: Földvári (75.), illetve Szabó II Zs. (68.), Róth (86.), Szabó Cs. (90.)

    Pécs:
    Matus - Dienes, Varga Ernő, Sipos - Gálffy, Toldi, Puskas, Varga Endre (Fónay 71.), Kardos (Popovics 76.) - Gera, Király (Földvári 70.)

    ZTE:
    Vlaszák - Kocsárdi, Szabó I Zs., Filó - Bonchis, Nagy L., Balogh, Szabó II Zs. (Csóka 86.), Gaál - Győri (Róth a szünetben), Sebők (Szabó Cs. a szünetben)

    10. perc: Szabó I Zs. indította Nagy L.-t, de 12 m-es lövését Matus vetődve fogta.
    35. perc: Király 14 m-es lövése megpattant Szabó I Zs. lábán, ezzel majdnem becsapta Vlaszákot, de a zalaegerszegi kapus szerencséjére a labda a bal kapufa tövéről az alapvonalon túlra pattant.
    41. perc: Kardos baloldali beadásáról Puskas egy méterre a gólvonaltól éppen hogy lekésett.
    62. perc: ...
  77. 2018.04.19, 12:22 - Siófok FC - Debreceni VSC 2000
    Siófok, 2000. április 5., szerda (tud.) - Labdarúgó PNB, 25. forduló:

    Siófok FC-Debreceni VSC 4-1 (0-1)
    Siófok, 1000 néző, V: Puhl
    gólszerzők: Földes G. (52., 61.), Kulcsár (59.), Lukács (86.) illetve Bagoly (17.)
    sárga lap: Juhász (44.), Jerson (60.), Kulcsár (60.), Szabadi (80.), illetve Zahorecz (46.), Goian (74.)

    Siófok:
    Bíró - Juhász, Bimbó, Soós (Szabadi, 53.) - Babos, Grósz, Kovács, Hanák - Kulcsár, Jerson (Lukács, 78.), Földes G. (Sánta, 87.)

    Debrecen:
    Fekete - Bodnár, Goian, Zahorecz (Sándor Cs., 50.), Bernáth - Dombi, Vadicska, Bagoly, Siklósi - Sabo (Várszegi, 76.), Kerekes (Ulveczki, 76.)

    2. perc: Jerson lépett ki középen Grósz átadásával, a kifutó Fekete mentett a csatár elől.
    15. perc: Kovács 18 m-es lövését védte Fekete.
    17. perc: szöglet után Bagoly fejelt 6 m-ről Bíró kapujába (0-1).
    45. perc: Bodnár buktatta Juhászt a 16-oson belül. A büntetőt Kovács a kapu mellé lőtte.
    52. perc: Juhász szöktette jobboldalon Földest, aki kicselezte Goia...
  78. Nagykanizsa, 2000. április 5., szerda (tud) - Labdarúgó PNB, 25. forduló:

    Nagykanizsa-Linair FC - Újpest FC 1-1 (0-0)

    Nagykanizsa, 3000 néző, V: Szarka
    gólszerzők: Cs. Horváth (55.), illetve Tóth N. (60.)
    sárga lap: Visnovics (9.), Purt (73.), illetve Kovács B. (80.), Kiskapusi (91.)

    Nagykanizsa:
    Gelencsér (Kovács Z. 66.) - Pálfi, Popovics, Mikler - Gordian, Kovács L. (Balogh 61.), Svélecz, Agics, Visnovics - Szabó Z. (Cs. Horváth a szünetben), Purt

    Újpest:
    Bíró - Kiskapusi, Kozma, Szlezák - Kovács B., Pető, Dvéri, Lőw, Tóth N. - Terjék (Kopunovics 80.), Tokody (Waltner 61.)

    9. perc: Terjék lövése a védőkről Tokody elé pattant, aki 5 m-ről óriási helyzetben az oldalhálót találta el.
    34. perc: Terjék a 16-oson belül szép csellel tisztára játszotta magát, de a hosszú sarokra helyezett lövését Gelencsér nagy bravúrral szögletre tenyerelte.
    55. perc: Svélecz labdájával Mikler húzott el a bal oldalon, pontos beadását a szünetben beállt újonc, Cs. Horváth 7 m-...
  79. Budapest, 2000. április 5., szerda (MTI) - Labdarúgó PNB, 25. forduló:

    Ferencvárosi TC-Diósgyőri FC 2-0 (1-0)
    Üllői út, 2000 néző, V: Hajdó
    gólszerző: Rob (24.), Váczi (61.)
    sárga lap: Földvári (9.), Bárányos (25.), Csoknay (66.), illetve Szakos (22.), Vitelki (25.), Filipovic (34.), Herczku (35.)
    cserék: Bárányos helyett Crnomarkovic (72.), Földvári helyett Halgas (75.), Rob helyett Lászka (85.), illetve Tsupik helyett Raican (a szünetben), Herczeg helyett Barva (67.)

    15. perc: Horváth P. nagyszerű ütemben ugratta ki középen Váczit, akinek ballábas lövése már túljutott a kapuson, és vészesen közeledett a bal alsó sarok irányába, ám a labda a tócsán "megcsúszott" és elgurult a kapufa mellett.
    24. perc: Vitelki a félpálya közelében csúnyán megrúgta Bárányost, aki felpattant, csaknem felöklelte a diósgyőri játékost, Vén azonban a játékkal törődött, egyből Rob elé tálalt, aki a 16-oson átvette a labdát, majd laposan, a jobb sarokba lőtt (1-0).
    40. perc: hatalmas kavarod...
  80. Budapest, 2000. április 4., kedd (MTI) - Labdarúgó PNB, 25. forduló:

    Vasas Danubius Hotels-Vác FC 3-0 (1-0)
    Fáy utca, 4000 néző, V: Bukovics
    gólszerzők: Aranyos (20.), Kabát (48., 83.)
    sárga lap: Burzi (36.), Somogyi (86.)
    csere: Simek helyett Szilveszter (a szünetben), Tiber helyett Pál (70.), illetve Telek helyett Krajecz (a szünetben), Hirt helyett Bucsi (a szünetben), Burzi helyett Almási (64. perc)

    20. perc: Kabát ügyes csellel lerázta a bal szélen Burzit, középre gurított, és az érkező Aranyos 12 m-ről habozás nélkül laposan a bal sarokba lőtt (1-0).
    26. perc: Aranyos ívelt keresztbe a bal oldalról, a váci védők feje felett átszállt a labda, Sowunmi lekezelte, de az ötösről óriási helyzetben a jobb sarok mellé lőtt.
    48. perc: Sowunmi kapott egy átadást a jobb oldalon, hosszan vette át a labdát, az így Kabát elé perdült, aki még 10 métert vezette, majd a léc alá bombázott (2-0).
    83. perc: Jobboldali támadást követően Szilveszter az alapvonalról visszagurított,...
  81. 2018.04.19, 11:28 - Haladás - MTK-Hungária FC 2000
    Szombathely, 2000. április 4., kedd (tud) - Labdarúgó PNB, 25. forduló:

    Haladás-MTK Hungária FC 0-4 (0-1)
    Szombathely, 3500 néző, V: Kiss B.
    gólszerzők: Gusatu (25., 47.), Illés (66.), Kenesei (87.)
    kiállítva: Komlósi (49.), Egressy (80.)
    sárga lap: Nagy Cs. (43.), Kaj (62.), Horváth A. (80.), illetve Komlósi (26., 49.)
    csere: Rosca helyett Győrvári (74.), Nagy Cs. helyett Borbély (88.), illetve Elek helyett Egressy (a szünetben), Madar helyett Kovács H. (60.), Gusatu helyett Kenesei (82.)

    18. perc: A hazai védők röviden szabadítottak fel, Erős 23 m-ről lőtt, de rosszul célzott.
    20. perc: Horváth A. 25 m-es bombaszabadrúgását Babos csak kiütni tudta, de nem volt közelében hazai támadó.
    23. perc: Bodor óriási helyzetben csúnyán fölé bombázott.
    25. perc: Erős beadása után Gusatu 4 m-es fejese a gólvonalon álló Simon fejéről a felső lécre, onnan a hálóba pattant (0-1).
    47. perc: Illés ugratta ki a leshatáron álló Madart, a játékos középre gurított, Gusatu 5 m-ről a k...
  82. Budapest, 2000. április 4., kedd (MTI) - Labdarúgó PNB, 25. forduló:

    Kispest-Honvéd FC - Nyírség-Spartacus FC 0-1 (0-0)

    Bozsik-stadion, 2000 néző, V: Hanacsek
    gólszerző: Csernijenko (72.)
    sárga lap: Piroska (10.), Téger (42.), Medgyesi (61.), illetve Kondora (18.), Kocsis (26.), Turóczi (44.)
    cserék: Dubecz helyett Szabó T. (57.), Piroska helyett Fehér (57.), Szabó A. helyett Torghelle (76.), illetve Turóczi helyett Göncz (80.), Kocsis helyett Szécsi (90.)

    Az első félidőben semmi említésre méltó esemény nem történt.
    66. perc: több, mint egy óra eltelte után a kispesti B-közép hátat fordítva a pályának éneklésbe, önszórakoztatásba kezdett.
    72. perc: az első valamire való akcióból gólt ért el a vendégcsapat. Turóczi cselezett ügyesen a hazaiak 16-osának jobb oldalán, majd élesen lőtt középre, Csernijenko pedig középről, 5 m-ről előrevetődve fejelt a kispestiek a kapujába (0-1).

    Eseménytelen, alacsony színvonalú mérkőzésen az egyetlen helyzetét értékesítve megérdem...
  83. A 2018. április 22-i, Sopron elleni soron következő bajnoki mérkőzésünket a putnoki Várady Béla Sportközpontban rendezzük meg. A belépés díjtalan.

    A következő bajnoki idény licenc eljárási folyamatában ugyancsak ezt a pályát szeretnénk hazai pályaként használni mindaddig, amíg a saját pályánk átépítése be nem fejeződik.

    Reméljük, szurkolóink minél nagyobb számban jelennek meg a mérkőzésen, hiszen nagy szükségünk van a sportszerű támogatásukra!

    Hajrá Barcika!
    https://kbsc.hu/hirek/kbsc-hirek/2018-04-18/putnok-ad-helyet-a-sopron-elleni-merkozesnek
  84. 2018.04.19, 10:41 - Kétbodony, Kétbodony SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524127249_ketbodony_se_cimer_logo_jelveny.png
    https://www.facebook.com/634655173363742/photos/a.634658626696730.1073741825.634655173363742/634658633363396/?type=1&theater
  85. 2018.04.18, 15:20 - Békéscsaba, Honvéd Zalka SE
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524057617_honved_zalka_se_cimer_logo_jelveny.jpg[/bigimg]
    forrás: Győr Béla
  86. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524057373_kossuth_kfse_cimer_logo_jelveny.jpg
    forrás: Győr Béla
  87. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524057277_szolnoki_honved_se_cimer_logo_jelveny.jpg
    forrás: Győr Béla
  88. Kis adalék (mert nagyon sokan rosszul tudják...)
    Az SBFC bővebb neve Salgótarján-Baglyasalja FC. A Szojka Ferenc stadion az jó, a kék-fehér csapatszín is. Az alapítási éve viszont 2007. Ebben az évben jutott fel a Somosi SE az NB-III-ba, közben fuzionált a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2789]Nógrád-Volán Baglyasalja FC csapatával így a 2007-es őszi szezont SBFC néven kezdte a Mátra csoportban. A csapat 2 idény után kiesett, elfogyott a pénz, és a megye II-ben kezdte a 2009-es őszi pontvadászatot.... 10 meccs után visszaléptek (kizárták?) ez elég zavaros, a lényeg az, hogy megszűnt.
    Molnár Zoltán - játékos
  89. Diósgyőr, 2000. április 9. vasárnap (tud) - Labdarúgó PNB, 26. forduló:

    Diósgyőri FC - Kispest-Honvéd FC 1-3 (0-1)
    Diósgyőr, 5000 néző, V: Puhl
    gólszerzők: Filipovics (48. - 11-esből), illetve Faragó (33., 82.), Horváth Gy. (76.)
    sárga lap: Kunzo (45.), Harnócz (52.)

    Diósgyőr:
    Nagy Z. - Filipovics - Kunzo, Hompoth, Harnócz - Herczku, Lipták, Lippai, Kákóczki (Konyha, 62.) - Frunza, Raican (Cupik, 78.)

    Kispest:
    Vezér - Csábi, Lőrinc, Szekeres - Dubecz, Téger, Szabó A. (Pintér, 65.), Szabó T., Piroska (Farkas A., 80.) - Faragó, Horváth Gy. (Torghelle, 88.)

    16. perc: Herczku a jobb oldalról emelt kapu elé, Frunza megelőzte a kimozduló Vezért, de 7 méterről a bal sarok mellé csúsztatott.
    33. perc: Szabó A. a jobb oldalról végzett el szabadrúgást, laposan középre lőtte a labdát, amely a védők között eljutott Faragóhoz. A csatár 10 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt (0-1).
    45. perc: Lippai a 16-os jobb oldali sarkáról célozta meg a kispesti kaput, de Vezér...
  90. 2018.04.18, 11:48 - Újpest FC - Siófok FC 2000
    A futbalmanach nem jelzi Bíró lapját a 84. percben, az MTI Bíró Imrének adja, a nela Bíró Szabolcsnak. Beadva a Nemzeti Sport alapján Imréhez.
  91. 2018.04.18, 11:47 - Újpest FC - Siófok FC 2000
    Budapest, 2000. április 8. szombat (MTI) - Labdarúgó PNB, 26. forduló:

    Újpest FC-Siófok FC 2-0 (1-0)
    Szőnyi út, 1500 néző, V: Szabó Zs.
    gólszerző: Kovács Z. (17., 69.)
    kiállítva: Bimbó (53.)
    sárga lap: Tamási (11.), illetve Bimbó (16., 53.), Földes (49.), Soós (65.), Lukács (82.), Bíró I. (84.)
    csere: Terjék helyett Waltner (66.), Kovács Z. helyett Tokodi (77.), Dvéri helyett Szélesi (81.), illetve Jerson helyett Lukács (70.)

    17. perc: Terjéket vágták fel a siófoki kaputól 25 m-re: a szabadrúgást Tóth Kovács Z. fejére ívelte, aki 6 m-ről a bal sarokba csúsztatott (1-0).
    20. perc: Lőw jó ütemben ugratta ki Terjéket, aki a 11-es pontról lőtt, de Bíró I. reflexmozdulattal hárított.
    28. perc: Dvéri szabadrúgását követően Tamási az ötösről nagy helyzetben fejelt a bal sarok mellé.
    53. perc: Tóth N. labdájával Kovács Z. tört ki a balösszekötő helyén, Bimbó csúnyán felvágta az újpesti csatárt, amiért megkapta a második sárga lapját, így Szabó Zs. leküldte a pályáról.
    ...
  92. Zalaegerszeg, 2000. április 8. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 26. forduló:

    Zalahús-ZTE FC - Győri ETO FC 2-1 (2-0)
    Zalaegerszeg, 4500 néző, V: Arany
    gólszerzők: Filó (40.), Róth (44.), illetve Erős (47.)
    csere: Nagy L. helyett Csóka (68.), Róth helyett Babati (78.), Sebők helyett Győri (89.), illetve Bajusz helyett Mracskó (46.), Salagean helyett Vasas (46.), Erős helyett Baumgartner (56.)

    2. perc: szögletrúgást követően Nagy L. 17 m-es lövését biztosan fogta Posza.
    6. perc: Nagy L. középre sarkalta a labdát, de Erős 12 m-ről, ordító helyzetben a bal sarok mellé lőtt.
    28. perc: Nagy L. 18 m-es emelését a jobb felső sarokból tornázta ki Posza.
    40. perc: Szabó II. szögletét Filó 5 m-ről fejelte a kapuba (1-0).
    44. perc: a védőkről levágódó labdát Róth kapásból, 14 m-ről bombázta a jobb felső sarokba (2-0).
    47. perc: Erős lépett ki a tétovázó hazai védők közül, és 14 m-ről a léc alá emelt (2-1).
    53. perc: Szabó Cs. 8 m-es fejesét Posza bravúrral védte.
    68. perc: Bo...
  93. Debrecen, 2000. április 8. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 26. forduló:

    Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 2-0 (2-0)
    Debrecen, 5000 néző, V: Juhos
    gólszerzők: Bagoly (9.), Siklósi (23.), Bajzát (92.)
    sárga lap: Bagoly (28.), Bernáth (45.), illetve Váczi (16.), Füzi (53.), Nagy (73.)

    Debrecen:
    Fekete - Bernáth, Gojan, Vadicska, Szatmári - Dombi, Kovács, Bagoly, Siklósi (Ulveczki, 88.) - Kerekes (Bajzát, 85.), Sabo (Várszegi, 86.)

    Ferencváros:
    Szűcs L. - Szűcs M. (Gyepes, 78.), Lakos, Nagy - Halgas (Rob, 24.), Földvári, Crnomarkovic, Vén, Füzi - Váczi (Kovács B., 64.), Horváth

    9. perc: Sabo szabadrúgása után Bagoly érkezett és at ötösről a jobb sarokba fejelt (1-0).
    21. perc: Kerekes szépen perdített Sabo elé, aki 10 m-ről lőtt, Szűcs L. bravúrral hárított szögletre.
    23. perc: Kerekes a 16-osról emelt vissza Siklósinak, ő pedig 18 m-ről lőtt a bal sarokba (2-0).
    28. perc: Vén ugratta ki a jobb oldalon Robot, aki 13 m-ről a hosszú sarok mellé lőtt.
    52. perc: Sabo...
  94. Tatabánya, 2000. április 8. szombat (tud) - Labdarúgó PNB, 26. forduló:

    Lombard FC Tatabánya - Nagykanizsa-LinAir FC 1-0 (0-0)
    Tatabánya, 4500 néző, V: Megyebíró
    gólszerző: Vincze (75.)
    sárga lap: Goncalves (54.)

    Tatabánya:
    Gelei - Szabó V., Mészöly, Szalma, Virág - Kiss (Tüske, 58.), Árki, Goncalves (Kovács, 69.), Zsivóczky - Nagy (Kiprich, 58.), Vincze

    Nagykanizsa:
    Kovács Z. - Pálfi, Popovics, Mikler - Farkas, Agic, Kovács L., Svélecz, Kónya - Papp (Cs. Horváth, a szünetben), Gordian

    13. perc: Goncalves átadásával Vincze lépett meg a jobb oldalon, de 16 m-es lövését Kovács Z. kitornázta.
    29. perc: Vincze a 16-oson belül Zsivóczky elé tolta a labdát, de Kovács Z. merész előrevetődéssel hárított.
    50. perc: Vincze pontosan indította a jobb oldalon Kisst, aki 14 m-ről a bal kapufa mellé lőtt.
    70. perc: Farkas jobboldali beadását Gordian 8 m-ről fejelte kapura, Gelei a jobb sarok előtt csípte el a labdát.
    75. perc: Röviden szabadított fel a vendégvédelem, Vi...
  95. 2018.04.17, 19:12 - Cheregi Marius
    Cheregi...óriási.

    Ahány riporter,annyiféleképpen ejtették a nevét.

    Seregi,Cseregi de még asszem Keredzsi is.

    Talán vagy 6szoros román válogatott Marius...de amúgy egy igazi kutyaütő volt.
    Volt párszor román válogatott, de hozzánk már öreg rókaként érkezett 2000 nyarán, lehúzott nálunk 3 szezont, majd tőlünk vonult vissza. Végül is elmondhatja, hogy a Fradival 1x magyar bajnok, 2x bajnoki 2., s 1x magyar kupa győztes :)
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018131
  96. 2018.04.17, 19:10 - Csoknay Norbert
    Csoknyait emlékszem a szlovák 3. ligából hoztuk, Érsekújvárról (Nové Zámky) és az volt a védjegye, hogy a térdmagasságban szálló labdába akart belefejelni. Két meccsen szóhoz jutott ő is a 2000/2001-es bajnokcsapatban :)
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018131
  97. 2018.04.15, 18:37 - Budapest, 3R Spartacus Calcio SE
    Csapatunk jogelődje a Kereskedelmi és Hitel Bank SE volt, melynek alapítási éve 1993, pontos dátumot nem tudok.
    Kiss Balázs
  98. 2018.04.15, 17:53 - Budapest, Budapest Honvéd FC
    1950-es zászlón használt címer:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523807560_budapesti_honved_cimer_1950.jpg
    erről a zászlóról:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523807582_budapesti_honved_cimer_1950_zaszlo.jpg
    Édesapámtól örököltem egy csapatzászlót,nem merem kimosni mert mindig azt hallgattam hogy ezt még Puskás Öcsi a kezében tartotta.
    forrás:
    Németh Anna
  99. 2018.04.15, 17:23 - Budapest, Pamutkikészítő MTE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523805785_pmte_cimer_logo.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523806081_pmte_jubileumi_kiadvany_4.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523806066_pmte_jubileumi_kiadvany_3.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523806044_pmte_jubileumi_kiadvany_2.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523806022_pmte_jubileumi_kiadvany_1.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523806095_pmte_jubileumi_kiadvany_5.jpg
    PMTE Pamutkikészítőgyár sportegyesületének (Nagyszombat utcai pálya) 25 éves jubileumi kiadványa
  100. 2018.04.15, 17:20 - Budapest, Pamutkikészítő MTE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523805645_pamutipari_mte_cimer_logo.jpg
    forrás:
    Szandrik Gyula