hozzászólások

1. 
   admin heimo

   # 1

   2015.10.09, 21:22

   Hegyi Iván: Legfelső Tisza-part
   
   Mondták: „6-2 Szegeden.” Az ember meg se rezdült. Az Újpest abban az évadban nyolcat vágott be a székesfehérvári MÁV Előrének, hatot a Békéscsabának meg a „Zetének”, ötöt a Csepelnek, a Kaposvárnak... S volt, hogy a Szegedet 11-0-ra verte (még 1968-ban). „De a SZEOL javára.”
   
   Micsoda?!
   
   Az eredmény nagyobb izgalmat keltett, mint Keserű Jánosné könnyűipari miniszter felszólalása az Országgyűlés téli ülésszakán. Várhidi Pál, a lila-fehérek edzője pedig azt konstatálhatta 1977. december 17-én: a futball olykor nehéz ipar.
   
   Igaz, a Megyeri úti együttes kapott már egy hatost abban a periódusban: a Videoton november 16-án úgy győzte le 6-4-re a Dózsát, hogy egy óra múltán 6-0 volt az állás a mesterhármast elérő Tieber László és társai javára. Ám Szegeden beszedni fél tucatot?!
   
   Ehhez tudni kell, hogy az újpestiek 1969 és 1975 között szériában hétszer nyerték el a bajnoki címet, majd az 1977–78-as évadban Fehérvárig veretlenül álltak az élen, míg a Tisza partjára egy vereséggel – a Sóstói stadionban elszenvedettel – érkeztek. Utóbb 95 gólt szerezve hódították el az aranyérmet, míg a Szegedi Olajipari Sport Club és a Szegedi Atlétikai Klub egyesüléséből 1977 februárjában létrejött, szép nevű SZEOL AK sereghajtóként kiesett, s a szóban forgó mérkőzés előtt is az utolsó, azaz a tizennyolcadik helyet foglalta el a tabellán.
   
   Ennek megfelelően a pesti Corvin Áruházban nagyobb volt a forgalom, mint a Felső-Tisza-parti sporttelep környékén, már csak azért is, mert javában tartott a fenyőünnepi vásár. Noha a korabeli beszámolók szerint a tőkés országokból származó finom pipereárut hiába keresték az emberek, a vevők már jóval a nyitás előtt hosszú sorokban álltak a Blaha Lujza téren, és morogtak a zimankóban: „De kényelmesek ezek a kereskedő urak, csak tízkor kezdenek...” Pedig a műszak igazán nem henyélt, hiszen minden alkalommal hetven percig tartott, amíg a dolgozók a több száz kulccsal kinyitották az áruház összes helyiségét.
   
   A szegedi stadionban szintén fázósan toporgott az a négyezer drukker, aki a dél-magyarországi együttes lehangoló helyezése és az időjárás-előrejelzés ellenére is kiment a meccsre. (A meteorológiai prognózis így szólt: „Ködös, hideg idő, a legmagasabb hőmérséklet a tartósan ködös helyeken néhány fokkal fagypont alatt, máshol nulla és plusz négy fok között.”) Az NB I akkori nézőszámátlaga 8817 volt, jóllehet abban az esztendőben 75 ezer szurkoló jelenlétében rendezték a Népstadionban az Újpest–MTK (5-2), Vasas–FTC (4-1) kettős találkozót. Ez ma leginkább azért érdekes, mert távlati terveiben a magyar labdarúgás tízezres átlaggal kalkulál, miközben Népstadion sincs, futball sincs...
   
   Ellenben hetvenhétben az Újpest a gálacsapatával vonult fel, benne a Fazekas László, Törőcsik András, Zámbó Sándor hármassal, melynek alakításait úgy bámulták a IV. kerületben (és nemcsak ott), mint a moszkvai hokimeccseken a Borisz Mihajlov, Vlagyimir Petrov, Valerij Harlamov sor jégrevü-attrakcióit. Ám a szegedi pályán a Forgács Lajos, Birinyi István, Jernei István trió muzsikált ellenállhatatlanul. Mindhárom labdarúgó két gólt ért el, s a 81. percben 6-1-re vezetett a SZEOL.
   
   Igaz, akkorra már csak nyolc vendégjátékos csúszkált a fagyos talajon, mivel a 112 NB I-es meccset dirigáló Tátrai László játékvezető 1-0-nál a szegedi Szalai Istvánt és az újpesti Fekete Lászlót, 3-1-nél Kolár Endrét, míg 4-1-nél Törőcsiket kiállította. A lilák táncosát azért vezényelte az öltözőbe, mert – miután tizenegyest ítélt a házigazdák javára – a válogatott center kirúgta a pályáról a büntetőpontra letett labdát. Visszahozták, Jernei meg berúgta. Utóbb a Kiskundorozsmáról igazolt csatárt nyilvánították a mezőny legjobbjának, elvégre két gólján kívül gólpasszt is adott, és Kolár leküldésében, valamint a tizenegyes „kiharcolásában” is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
   
   A meccs után égtek a szegedi telefonvonalak („Barátom, hallottad?”), hála annak, hogy akkoriban adták át a város új távbeszélő-központját. A Délmagyarország című lap örömmel állapította meg: „A kéthónapos próbaüzem bebizonyította, a berendezések megállják helyüket. Már nem várunk hosszú, idegesítő perceket a tárcsahangra, ha felemeljük a kagylót.”
   
   Újpesten kihúzták a csatlakozót a falból, hogy még véletlenül se kelljen hallgatni a zrikát, ám a lilák többször már nem kaptak ki abban a bajnokságban: a hátralévő tizennyolc fordulóban tíz győzelmet és nyolc döntetlent számláltak. A SZEOL pedig nemhogy elbúcsúzott az első osztálytól, de három hosszú év adot töltött a második vonalban, míg újra felkerült (és 1981. októberében 2-1-re legyőzte az Újpesthez hasonlóan nagy hírű Ferencvárost). Ám a helyi árudákban már hetvenhét karácsonyán áldották a fiúkat: Szegeden akkoriban semmi sem fogyott jobban, mint Újhelyi István, Hojszák István, Kozma Zoltán...
   
   A pályán futball-, a trafikban gombfocihős.
   
   SZEGED–ÚJPEST 6-2 (2-0) 1977. december 17., Szeged, 4000 néző. Jv.: Tátrai.
   
   Szeged: Újhelyi – Hojszák – Szalai,Forgács, Zámbori, V. Tóth – Kozma Zoltán, Birinyi, Kádár – Hegedűs, Jernei(Kozma György, 70.).
   
   Újpest: Bodnár – Kolár, Dunai Ede,Viczkó, Tóth József (Kellner, 55.) – Sarlós, Zámbó – Fazekas, Törőcsik, Fekete, Nagy László.
   
   Gól: Forgács (18. és 65.), Jernei (34. és 67., az utóbbi 11-esből), Fazekas (49.), Birinyi (54. és 81.), Nagy (86.).
   
   hmgy