hozzászólások

1. 
   FoB73

   # 1

   2025.05.26, 20:11

   2020. március 28-án voltt 36 éve, hogy átéltem a számomra egyik legfontosabb bajnoki mérkőzést,
   1984-ben 11 éves voltam és néha már elmehettem Vasasról Pécsre egyedül, elsősorban a Keresztanyámhoz a Terihez Meszesre a Fényszövhöz ahol a fényképészként dolgozott.
   5. osztályos voltam és már nagyon akartam NBI-es mecssekre járni. Apámnál ez esélytelen volt, soha nem szerette a focit, sőt kifejezetten ellenszenvvel viseltetett iránta, az ő pályája az autó-motor sport volt. Nem nagyon hiányoztunk a Szenkút-Remeterét-Lapis útvonalon zajló autós hegyi versenyekről, a sokszor éjszakába nyúló Mecsek Rallyeról, és általában ott voltunk a Moto-Cross versenyeken is. Sőt Horváth „Kincse” Gézát, mint Vasas leghírhedtebb motorosát néha elvittük egy-egy edzésre is Abaligetre.
   Mauro Nesti, id. Tóth János, Hideg János voltak a nagy kedvencek a hegyiversenyen, és már bontogatta a szárnyait a rallye későbbi utánozhatatlan nagy királya, a Pécsi legenda RANGA László is.
   A Moto-Crosson meg Németh Kornél Kaposvárról, és a Gyurászik Laci, Lacházáról volt a király.
   Szóval foci ügyekben sajnos csak édesanyámra támaszkodhattam, persze nála meg a néptánc játszotta az elsődleges szerepet. Évekig jártam is buzgón a Mecsek Táncegyüttesbe néptáncolni. De 1984 márciusában végre eljutottam az első NB 1-es meccsemre. Természetesen a Vasas szerepelt Pécsen, Irénke mama elvitt Uránvárosba és nagy szerencséjére találkoztunk a Sátor Karcsi bácsival, aki a munkatársa férje volt és az Uránbányánál dolgozott. Így rá tudott minket bízni az öcsémmel. Anyukám belépőt is vett nekünk 17 Forint volt a diákjegy ebből 1 forintot az edzett ifjúságért mozgalomnak kellett kifizetni. Nem kellett volna belépőt venni, de akkor azt még nem tudtuk, hogy vörös úttörő illetve az öcsém esetében kék kisdobos nyakkendővel ingyen is bemehettünk volna. A z Uránváros felőli kapunál lett a székhelyünk és akkor még megengedhető volt, hogy a gyerekek a kerítést átugorva a kapu mögött a pálya szélén üljenek. Ráadásul a szünetben és a meccs végén be lehetett futni a játékosokhoz (!)és autogramot kérni . Ez volt számomra az igazi kincsesbánya, persze én elég félős voltam, hogy mindezt megtegyem, de hát ilyenkor mindig számíthattam a Jani öcsémre. 5 autogramot szereztünk így az első NB1-es meccsen, és közte volt a legfontosabb a kedvencemé a Vasas centeréé Kiss Lacié. A mai napig emlékszem erre az 5 aláírásra, Mészöly Kálmán, Kiss Laci, Izsó Ignác, Leboniczky Imre és egy a PMSC-ből, a sztáré Róth „Rocsó” Antalé. Az autogram vadászat egyébként még 4-5 évig fennmaradt és lényegében mindenkiét begyűjtöttem az NB1-ből aki számított, egyedül Törőcsikkel nem boldogultunk, ő egyszerűen elzavart minket. A vadászatban egyébként abban az időben egy vetélytársam akadt Pécsen , Balogh Szilárd, ő volt az, aki ugyanúgy felismerte a játékosokat és tudta ki a legértékesebb, ha esetleg nem mond nektek ez a név semmit, kicsit segítek nem sokkal később szerintem marketing okokból Vujity Tvrtko névre váltott. A meccset sajnos a Pécs nyerte a Vasas ellen 1-0-ra, de ezzel elkezdtem meccsekre járni.
   Egyedül azonban egyelőre nem mehettem, és akkor 1984. március 28-án jelentkezett a bátyusom az Erhard, hogy a Verebes féle Rába ETO-t ő is akarja látni és elmehetek vele meccsre. Szerdai nap volt, azóta is imádom, bár egyre kevesebb van belőlük a szerdai bajnokikat. Én a Vasasi iskolában már eksztázisban vártam, hogy újra meccsre mehetek. Gyakorlásképpen az osztálytársaimtól begyűjtöttem az aláírásukat, azóta is életem egyik vesztesége, hogy 2003 zavaros évében eltűnt az a füzetem. A füzetben szépen piros vékonyfilccel beírtam a várható összeállításokat, a német órán, ahova akkor csak kevesen jártunk és mindig a normál tanítási renden kívül esett valami megmagyarázhatatlan okból a parcsini domboldalon zajlott, én már szinte semmi hasznosat nem csináltam, csak a meccsre koncentráltam. Azóta sem tudom, hogy Beleky Gabriella tanárnő miért pont aznap döntött úgy, hogy nem a tanteremben tartja a német órát, lehet, hogy a az első igazi tavaszi napfény inspirálta.
   A bátyussal, ha jól emlékszem a Budai Vámnál találkoztam, ott dolgozott akkoriban buszsofőrként. Sajnos nem tudott időben eljönni a munkahelyéről és egy kicsit elkéstünk. Próbáltunk valami helyet keresni, de szinte semmit nem láttunk, főleg én, az ember tömegtől, szóval az első félidőből szinte semmit sem láttam, de a hangulat a rengeteg ember egyszerűen magával ragadott. Stadion két kapu mögött része egyszerűen földes volt nem volt lebetonozott rész, a 12 ezer ember így egymás hegyén hátán nézte a Verebes féle csodacsapatot, akik vezettek is a szünetben a gólt, sőt mondom a meccsből is alig láttam valamit az első félidőben. A bátyus megpróbált átmenni az ülőhelyekre, onnan még lehetett látni valamit, de aztán egyszer csak talált egy kis szegletet, ahonnan látott valamit. Engem a szünet után egy bácsi szánt meg és segített fel egy fára a város felőli kapu mögött onnan néztem a második félidőt az embertömeg felett. És láttam a csodát, a PMSC egyre- másra vezette a formás támadásokat és 3-1-re megfordította a meccset a sztárokkal (Hannich, Burcsa, Kurucz, Szabó O, Szentes) teletűzdelt ETO-val szemben. Nálam azt hiszem ekkor eldőlt azóta is 36 év után is mint a narkós várom a meccseket, hétvégenként és várom, hogy csodát lássak.
   Szegény apám 87’ nyarán azt mondta fiam felvettek Pécsre a Széchenyi Gimnáziumba, komoly dolgokkal kell foglalkoznod, most már igazán elhagyhatnád azt az idétlen, gyerekes fotballt. Sok víz lefolyt azóta Dunán, elértem ezt-azt az életben, de még ma is szenvedéllyel várok minden mérkőzést, most pedig, hogy már 3 hete nem láttam foci meccset élőben és lassan elvonási tünetek is jelentkeznek rajtam.
   Azt hiszem akkor ott 36 éve 1984. március 28-án dőlt el végképp minden, és bár PMSC drukker soha nem lettem, ( mert 4 évesen a bátyusomtól megkaptam a 77’-es Vasas gomfocicsapatát, és a családunk több tagja is (Weszek, Schmidtek) Vasas drukker volt, így 77’ben én is az lettem, és ezen azóta sem változtattam )
   Megérdemlik ezek a derék pécsi legények vagy ma már nagypapák, sőt néhányan már az égi pályákon játszanak, hogy leírjam a nevüket, természetesen a klasszikus számozással:
   1 Bodnár
   2 Schulteisz Ɨ
   3 Toma
   4 Brezniczky
   5 Bendes (14 Gallai)
   6 Róth (12 Réfi)
   7 Nagy Imre
   8 Czérna Ɨ
   9 Dárdai Ɨ
   10 Lőrincz
   11 Mészáros
   
   Edző: Rónai István
   
   A meccs után rábeszéltem a bátyust, hogy hadd maradjak ott és várjam meg a játékosokat a játékoskijárónál, ő persze nem jött velem sietett haza, mert akkor még Bólyban laktak. Így egyedül élvezhettem végig az ünneplést, ami teljesen más volt, mint a ma szokásos győzelmi ünneplések, spontán jött nem volt benne semmi művi, ott a játékoskijárónál, a parkolóban alakult ki, Verebes Józsi bácsi meg csendben elkullogott a csapatbuszhoz.
   Először mentem haza egyedül 11 évesen a város másik végéből Uránvárosból Vasasra. 1984 tavasza az egyik legszebb időszak volt az életemnek, bár április 14-én nem engedett édesanyám a ZTE elleni meccsre (azóta is bánom, hogy nem tudtam meg időben, hogy az unokabátyám Wesz Józsi Szellőről ott volt azon a meccsen és elmehettem volna vele) , de ott voltam a Csepel 1-1, Videoton 0-1, és az Ú.Dózsa 1-1 elleni meccsen Újmecsekalján abban a stadionban, ami azóta sem sokat változott.