magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2022/2023 Komárom-Esztergom vármegye, III. osztály, Északi csoport 6 Naszályi SE 6 26
2021/2022 Komárom-Esztergom megye, III. osztály, Déli csoport 6 Naszályi SE 6 41
2020/2021 Komárom-Esztergom megye, III. osztály, Déli csoport, Alsóház 6 Naszályi SE 2 36

összes eredmény, részletek »

címer: Naszályi SE

A háború után, 1945-ben, Naszályon is – mint szerte az országban – megalakult a MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) helyi szervezete. A falu futball rajongói már nyár elején jelezték a szervezetnél, hogy focizni szeretnének. Ekkor kezdődtek többek között a focipálya javítási munkálatai is: „...betemették a bombatölcséreket és mivel kapuk sem voltak, megácsolták. Hálót úgy fontak, hogy Papp József-ék lakásán a mestergerendába kis szögeket vertek és az így rögzített háló fonása szakirányított volt, ugyanis e sportágat kedvelő és sportoló Czérna Zsigmond a füzitői lengyárban kötélfonómester volt. Az így közösen font háló sokáig elég volt a kapun. Szertár nem volt, így a labdát, hálót, zászlókat minden játék után hazavitték. Nem tűnt el semmi. Amit tettek, a sport szeretetéért tették.” (Süveg Zoltán: Földközelben Naszályon, 1989.) 1945-től még csak barátságos mérkőzéseket játszott a csapat.
1946-ban felmerült az igény egy különálló sportegyesület létrehozására. A MADISZ sportkedvelői úgy döntöttek, hogy NAC (Naszályi Atlétikai Club) néven, alapszabály szerinti sportegyesületet alapítanak – az Ifjúsági Szövetségen kívül. A vezető Papp József lett, de csak 1947 őszéig, ugyanis ekkor, mint játékos, átigazolt az olajfinomító üzem csapatába.
Az 1946-os idénytől tehát, a NAC már képviseltette magát a járási bajnokságokban. Az akkori csapat: Szabó Lajos, Argai László, Papp Ferenc, Czérna Ferenc I, Czérna Ferenc II, Fenyvesi István, Czérna Zsigmond, Czérna János, Boros János, ifj, Daróczi József, Kiss Nándor, H. Czérna László, Papp József.
Egy gondolat erejéig érdemes kitérni a kötelező sorkatonai szolgálatra, ami akkoribban 2-3 évet jelentett. A fiatalok bevonulása miatt a játékosállomány szinte folyamatosan cserélődött. Ez alapvetően meghatározta a csapat erejét és egységét. Az is előfordult, hogy a visszatérő fiatal már egyáltalán nem - vagy nem a településen - folytatta a sportot.
A Naszály 1973-ban került fel először a megyei első osztályba, amit még néhány alkalommal meg tudott ismételni a 70-es, 80-as évek során, de ezektől a sikerektől eltekintve nagyrészt az alsóbb (körzeti) osztályokban szerepelt. A ’73-as körzeti bajnok, és feljutó csapat játékosai közül megemlítendő: Bencsik I., Bécsi L., Benkő Gy., Blanár J., Csonka F., Fejes M., Fekete B., Fülöp L., Kugli I., Maráz T., Novotni J., Sás M., Somodi J., Szukenyik I., Varga L., Vörös D..
Az 1990-et követő két évtized volt az egyesület legeredményesebb időszaka: szinte folyamatos volt a megye I-es tagság: kisebb megszakításokkal - öt megye II-es idényt kivéve, az első osztályban szerepelt az egyesület labdarúgócsapata. E húsz év meghatározó játékosai voltak (a teljesség igénye nélkül): Bartus, Bécsi, Bognár, Borsodi, Dudás, Gulyás, Hebling, Herczegh, Járfás, Kisbenedek, Kolompár, Kugli, Kustánczi, Mátyás, Mészáros, Nagy F., Németh G., Németh M., Nyári, Passa, Pap K., Pintér, Seres, Süveg, Szabadi, Szabó, Tóth Z., Veréb, Vígh, Zámbó. A vezetők, edzők és segítők közül megemlítendő Sás Mihály, Szőlősi Dániel, Németh Lajos, Sümegh István, Tóth János, Fábián Imre, Borsodi Zoltán, Tóth Sándor, Hagymási Zoltán, Illés László, dr. Szabó Tibor, Éliás Róbert, és nem utolsó sorban Pap Norbert jelenlegi elnök (és utánpótlás edző) áldozatkész munkája. A legelőkelőbb helyezést is ekkor, a 2004/2005-ös idényben érte el a gárda: felállhatott a képzeletbeli dobogóra, miután harmadik lett a megye I-ben, olyan csapatokat megelőzve, mint Esztergom, Tata vagy Nyergesújfalu.
A kétezres évek végére azonban, fokozatosan meggyengült a keret, nem kis részben a finanszírozási problémák és a helyi utánpótlás elhanyagolása miatt. A vezetésből és a segítők közül is többen távoztak ezekben az években. Kulcsemberek igazoltak el, illetve fejezték be a pályafutásukat. Ennek következtében a Naszály egyre nehezebben vette az akadályokat az – egyébként évről évre erősödő – első osztályú bajnokságban, míg végül kiesett a megye II-be 2011-ben.
A következő - immár másodosztályú - kiírásban sem az elvárt teljesítményt nyújtotta a csapat, sőt, a vártnál is gyengébben szerepelt, mivel a csalódást jelentő 12. helyen zárt. Ezzel, már a legoptimistábbak előtt is világossá vált, hogy a tartós megye II-es részvételért is keményen meg kell küzdeni, ám végül ezzel a feladattal sem tudott megbírkózni az egyesület: a következő megye II-es idényében az utolsó (16.) helyen végzett és kiesett a legalsó osztályba 2013-ban. További játékosok távoztak, emiatt nem egy poszton 17-18 éves ifistákkal kellett kiegészíteni a tervezett "kezdő 11"-et.
A 2013/14-es idényt tehát a megye III. északi csoportjában kezdte a csapat, - nagyrészt a még másodosztályban bronzérmet nyerő U-19-es ifjakra építve - és a kezdeti nehézségeket leküzdve, stabilizálta helyét a középmezőny elején.
A hagyományokat és a közelmúlt eredményeit egyaránt megbecsülve elmondható, hogy nem is lebeghet más célkitűzés a klubért dolgozó mindenkori vezetők, játékosok, segítők szeme előtt, mint hogy a Naszály újból meghatározó szereplője legyen a megye másod-, vagy akár első osztályának.

Igaz László, 2014.07.20

Segítség Felhasználók által beadott adatok

2016.03.05, 10:47 vulkahn weboldalak
2014.12.23, 15:25 vulkahn weboldalak
2014.12.23, 15:24 vulkahn dicsőséglista

összes / részletek »

teljes név
Naszályi Sportegyesület
Szurkolók
kapcsolódó csapatok
cím
2899 Naszály
Rákóczi Ferenc u. 27/a
Komárom-Esztergom megye
 
elérhetőség
telefonszám +36 (30) 384 3595
e-mail naszalyse@gmail.com
alapítás
1946
klub színei
zöld - fehér
bajnokság (2023/2024)
névváltozások
  1. Naszályi AC
    1946 - ?
  2. Naszályi TSz SK
    ? - ?
  3. Naszály Községi SK
    1992 - 1999
  4. Naszály SE
    1999 - 2017
  5. Weldtech-Naszályi SE
    2017 - 2020
  6. Naszály SE
    2020 -
dicsőséglista
  1. Körzeti bajnok
    1972/1973, 1994/1995
  2. Megye II 3. hely
    2000/2001, 2003/2004
  3. Megye I 3. hely
    2004/2005
hivatalos honlap
kapcsolódó weboldalak
szurkolói csoportok
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!