magyarfutball.hu

2011.08.25 Stieber kicsattan az örömtől, hogy válogatott lehet

Stieber Zoltán nagyon elégedett rövidke mainzi korszaka eddigi fejleményeivel, és természetesen amiatt is kifejezetten boldog, hogy meghívót kapott a felnőtt válogatottba.

Már van "kanadai pont" Stieber Zoltán neve mellett a Bundesligában, a Mainz szélsője gólpasszt adott a Schalke ellen végül 4-2-re elbukott összecsapáson.

– A sport már csak ilyen, benne vannak a kudarcok. Hátrafelé már nem nézünk, csak előre, vasárnap jóvá kell tennünk a botlást. Szerintem alapvető dolgokon nem kell változtatni. Meg kell próbálni Hannoverben a legjobbunkat nyújtani, ezért fogunk dolgozni egész héten – emlékezett vissza a találkozóra a labdarúgó a klub honlapján, majd mérleget vont eddigi mainzi időszakáról is.

– Nagyon elégedett vagyok! Eddig háromból két Bundesliga-mérkőzésen szerephez jutottam, szerintem jó úton vagyok, de azt is tudom, hogy képes vagyok még fejlődni. A többi meg úgyis magától jön.

Stieber életében az utóbbi napok legfontosabb fejleménye az, hogy a labdarúgó meghívást kapott a válogatott svédek és Moldova ellen készülő keretébe.

– A napokban felhívott a Magyar Labdarúgó Szövetség egyik munkatársa, onnan tudtam meg a hírt. Nagyon örülök neki, hogy bekerültem a keretbe, és hogy a hazámat képviselhetem – vázolta érzéseit a futballista.