magyarfutball.hu

2023.11.16 Poór Patrik a BVSC-hez igazolt!

A válogatott szünetben korábbi egyszeres felnőtt válogatott játékost igazolt a BVSC Poór Patrik személyében. A legutóbb az MTK-nál futballozó hátvéd komoly NB I-es rutinnal érkezett csapatunkhoz.

Poór Patrik éppen szerdán ünnepelte 30. születésnapját, ez a kerek jubileum pedig különös ajándékot tartogatott számára, hiszen megegyezett a labdarúgó Merkantil Bank Liga 14. helyén álló klubunkkal, hogy a Szőnyi úton folytatja pályafutását.

A komoly NB I-es múltra visszatekintő belső védő még 2007-ben került az MTK kötelékébe, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára. Az egyébként több poszton is bevethető játékos két idényt az angol Liverpool akadémiáján is eltöltött. Végül onnan visszatérve mutatkozott be a kék-fehéreknél a felnőtt csapatban, ahol aztán alapember lett.

Ezt követően az NB I-ben szerepelt a Puskás Akadémiánál, a Paksnál, valamint a DVSC-nél. Utóbbival kiharcolta a feljutást a másodosztályból. Tavaly visszatért az MTK-hoz, amellyel feljutott az élvonalba, de utána nem hosszabbítottak vele. 176 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, egyszer pedig a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Éppen kilenc éve az oroszok elleni felkészülési találkozón állt be a nemzeti csapatba.

Rutinja sokat segíthet a védelmünkön. Sok sikert kívánunk Patriknak! Hajrá, BVSC!