magyarfutball.hu

2013.08.01 Korábbi válogatott futballistával erősített a Csepel Hungary

Pintér Zoltán a BLSZ4. 1. csoportját nyerő friss BLSZ3-as csapatba igazolt. A korábbi egyszeres válogatott labdarúgó az utánpótlás segítése mellett a felnőtt csapatban játszani is fog.

Jól is jön a tapasztalt játékos a csepelieknek, hiszen az egyébként fiatal és jó képességű labdarúgókból álló csapat erős csoportba került a BLSZ3-ban. Ha eddigi menetelésüket és hozzáállásukat nézzük, akkor nyugodtan mondhatjuk nem valószínű, hogy meg szeretnének maradni ebben az osztályban, céljuk ismét a feljutás lesz, ehhez jó lépésnek tűnik a több mint 250 NB1 –es meccsel rendelkező 35 éves labdarúgó érkezése.
Úgy tudjuk Pintér Zoltán Halászi Ferenccel, a klub szakmai igazgatójával, a felnőtt csapat edzőjével remek kapcsolatot ápol, többek között ennek is köszönhető a nem mindennapi igazolás létrejötte.