magyarfutball.hu

2002.07.09 Vincze Ottó Zalaegerszegen folytatja

Háromévi németországi szereplés után búcsút intett a Bundesligának Vincze Ottó. Az egykori ferencvárosi labdarúgó szerdán indul Zalaegerszegre, ahol csütörtökön kapcsolódik be a BL-selejtezőre készülő együttes felkészülésébe.

- Zökkenőmentesen sikerült megegyezni a Cottbus vezetőivel?
- Ha nem is ment simán, elvégre elég szép összegről mondtam le, azért békében váltunk el.

- Miként emlékszik vissza a Németországban eltöltött három esztendőre?
- Mannheimben eleinte remekül ment a játék, Rappolder edző ki is nevezett csapatkapitánynak, ám miután megsérültem, s néhány hónapot ki kellett hagynom, átszervezte az együttest, s ezután engem is mellőzött. A viszonyunk megromlott, mivel nehezen viseltem a kispadot, ezért is fogadtam el a Cottbus invitálását. Ez rossz döntés volt a részemről.

- Erre mikor jött rá?
- Amikor Miriuta is maradt Cottbusban, ám ekkor már aláírtam a szerződést. A tavalyi esztendőt elvesztegetett időszaknak tartom, különösen annak tudatában, hogy a Bundesliga II-ben a feljutással kacérkodó Greauther Fürth vezetői tárt karokkal vártak.

- Ajánlatokban most sincs hiány?

- Szerencsére sokan érdeklődnek utánam. A görög bajnokság hetedik helyezett együttesénél, a Panioniosznál kinn is voltam egy hét próbajátékon, alá is írhattam volna a szerződést, ám garanciákat kértem, azóta nem jelentkeztek az athéniak. A Bundesliga második vonalában szereplő Karlsruhe jelenlegi edzője, az egykori kaiserslauterni gólkirály, Stefan Kuntz nagyon akarta, hogy hozzájuk igazoljak, de végül az anyagiakon hiúsult meg ez a megállapodás. Szívesen maradtam volna még Németországban, de mivel szorít az idő, eldöntöttem, visszatérek Magyarországra.

- Nyilván a ZTE-hez, mivel korábban nekünk is jelezte, szavát adta a zalai elöljáróknak, ha itthon folytatja, akkor csak a "Zete" jöhet szóba.
- Tartom is a szavamat. Csütörtökön már Bozsik Péter együttesével edzek. Szerdán indulok haza, leteszem a csomagokat, s indulok Zalaegerszegre.

- Milyen edzettségi állapotban van?
- Június 30-án kezdtem el a tréningeket, azóta minden nap edzek, de ha jól tudom, a ZTE játékosai két hét előnyben vannak velem szemben. Többek között ezért is szeretnék mielőbb bekapcsolódni a zalaiak felkészülésébe, mert nyakunkon a bajnokság és a Bajnokok Ligája selejtezője.