magyarfutball.hu

2019.07.23 Vancsa Zalán a Vasashoz igazol!

A fiatal támadó évek óta - így a tavalyi szezonban is - egy évvel idősebbek között szerepelt, alapembere volt klubja U16-os csapatának, akikkel - országos bajnokságban - második helyen végeztek a tabellán. Zalán a szövetség szakembereinek figyelmét is fölkeltette, tagja volt a nemzeti válogatott Finnország, Lengyelország, Szlovákia és Ausztria elleni keretének, sőt gólokkal is bizonyította rátermettségét. A tehetséges futballista pályafutása Angyalföldön kezdődött, így a kérdésre, hogy milyen érzésekkel húzza magára újra a piros-kék mezt, egyetlen, de annál őszintébb szóval kezdte válaszát: "Hazatértem!"
kép
- Szemmel látható a Vasas Kubala Akadémia fejlődése, ez pedig inspiráló volt számomra, amikor fölmerült az átigazolás lehetősége. Nagyon sok örömet szeretnék szerezni a Vasasnak, a csapatomnak és önmagamnak is, így mindent meg fogok tenni, hogy bizonyítsak, hiszen a családommal együtt ezer szállal kötődöm a klubhoz. A labdarúgást itt kezdtem 5 évesen, 3 évet töltöttem a Vasasnál, tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy hazatértem...