user profile: pancso (comments / 2)
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1740341857_kepernyokep_20250223_211608.png
forrás: Veszprémi Napló, 1977. december 9. -
Hetvenéves a Kazári SE
Kazáron a 30-as évek elején Csekey Sándorvezető közjegyző a fiataloknak ajándékozott egy igazi körlabdát, mely után egyre többen hódoltak a sportágnak. A zöld-fehér egyesület 1934. augusztus 2-án alakult meg, melynek elnöke Illés István római katolikus hitoktató káplán lett. A pályát az úgynevezett Pap-tagban (a mai Váci Kötöttárugyártól balra a réten) alakították ki, a kapukat a Nógrádi Szénbányák Vállalat készítette el. A szereléseket a Váci Reménység Egyesület biztosította. Elsőként a Salgó Serleg bajnokságba nevezték be, melyben Salgótarján és környékén lévő kis csapatok indultak. Itt különböző osztályokban voltak, s jó eredményeket értek el. A negyvenes években már a telepi pályán játszották a mérkőzéseiket, mely a mai napig is az otthonuk. Az együttes a második világháború után az Észak Nyugati Alszövetség I/B osztályában szerepelt.
Nógrád megyében 1951-től indult a szervezett bajnokság. Kazár csapata a megyei I. osztályban 16. helyen végzett... -
Miért szüntette meg három szakosztályát a Zalatej SE?
ZALATEJ SE néven 1979-ben alakult meg a Zala megyei Tejipari Vállalat sportegyesülete. Először kosárlabdában, később kézilabdában és labdarúgásban jött létre szakosztály.
...
a labdarúgók a városkörnyéki bajnokságból feljutottak a megyeibe,
...
— A felügyelő sportszerv, a vállalati dolgozók és a vezetők részéről igényként merült fel, hogy minőségi szakosztály alakuljon a vállalatnál.
...
Egy 640 személyt foglalkoztató vállalat nem bír el három, bajnokságban szereplő szakosztályt. A labdarúgóknál egyébként csak szakosztály-átadás történt és hivatalosan még Bak-Zalatej néven kellene szerepelnie a csapatnak. Ha ugyanis feloszlik, a Bak sem indulhatott volna a megyei bajnokságban.
...
PRÓBÁLKOZTUNK a labdarúgó együttes megtartásával — mondja Kiss Ferenc SZB-titkár. — Elképzelésünk szerint a város élelmiszeripari vállalatai együtt vállalták volna az anyagi terheket, de az üzemek nem tudtak anyagi támogatást nyújtani.... -
A Joint SzIT SC a jövőben Meteor Joint SC néven fog szerepelni.
forrás: A Magyar Labdarúgók Szövetsége hivatalos közlönye, 1950. március 9. -
Mezőberényben 1932-ben megalakult a Mezőberényi Textil Sportkör. Az első alapszabály szerint az egyesület célja: "a rendszeres testedzés különféle nemeinek művelése és terjesztése, az ifjabb erők nevelése, valamint tagjai körében a társas érintkezés fejlesztése". Elsőnek alakult a labdarugó szakosztály, amely 1935-37 években az I. osztályban, 1938-40 években a II. osztályban szerepelt. 1940 áprilisban a labdarugó szakosztályt feloszlatták, de az egyesület fennmaradt.
forrás: Vörös Lászlóné: A Pamuttextilművek története (Budapest, 1973) -
A felszabadulás előtt a gyárakban általában sport, kulturális tevékenység nem volt. Kivételek ez alól: az 1934-ben megalakult FRAMA S.C. Ez a sportegyesület kizárólag labdarugó szakosztályból állott. A labdarugó csapatnak több tagja ma is a gyár dolgozója.
forrás: Vörös Lászlóné: A Pamuttextilművek története (Budapest, 1973) -
Az Olajbányász-dosszié
A klub 18 esztendeje alakult, az alapítók a labdarúgók voltak.
...
Saját pályájuk soha sem volt! Állandóan albérletben, megtűrtként edzettek, játszották a bajnoki mérkőzéseket.
...
Ugyanis, amikor hazajöttünk, és másnap edzést akartunk tartani a Mátyás király úti pályán , be sem engedtek a kapun, ezt mondták: fel is út, le is út, ide többé ne jöjjetek! Másnap Acsay Attila azt közölte: feloszlott a szakosztály.
...
Az Olajbányász labdarúgóinak legutóbbi otthona — amely már-már végleges megoldásnak látszott — a Mátyás király úti stadion volt. Ők: „Nagyon jól éreztük itt magunkat, mindenünk megvolt, a városi tanács 1973-ban kelt rendelete azonban kimondta, hogy ez a stadion a jövőben kizárólag az ifjúsági sportot szolgálhatja, ide települ városi sportiskola valamennyi részlege.
...
Az Olajbányász klubcégjelzéssel ellátott, február elsején kelt hivatalos levelét, amely így szól: „Az Alföldi Olajbányász SE elnöksége úgy határozott, hogy a labdar... -
Pályaavatás Gyöngyösön
Május 21-én vasárnap, 10 órakor került sor Gyöngyösön, a Zalka SE új sporttelepének ünnepélyes avatására. A több mint 20 holdnyi területet magában foglaló sporttelepen füves és salakos labdarúgó pályák, lelátók, kézi- és röplabda-, valamint atlétikai pályák várják a város sportolóit.
forrás: Népújság, 1972. május 20. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739652346_kepernyokep_20250215_214515.png
forrás: Vas Népe, 1979. július 15. -
Régi kívánság volt Nagytarcsán, hogy községi sportkör alakuljon. Ennek valóra váltása érdekében szervező bizottságot létesítettek, s a közelmúltban tartották az alakuló közgyűlést. A tanács képviselőjén kívül megjelent Kertesei Péter, a Malinovszkij SE elnökhelyettese, valamint Tóth János, községi KISZ-titkár. Rónaszéki Tibor ismertette a sportkör megindításával kapcsolatosjavaslatot.
Az egyesület színe a zöldbázis szerve fehér, a községi tanács, amely összesen 2 ezer forintot biztosít az új klub számára. Egy szakosztállyal kezdik a munkát, a labdarúgóval és a tervek szerint a bajnokságból visszalépett Kerepes II. helyén szerepelnek majd a gödöllői járási II. osztályban. Amíg a Malinovszkij SE sporttelepe elkészül, addig a régi játékteret közösen használják.
forrás: Pest Megyei Hírlap, 1976. március 12. -
Sajnálatos, hogy a K. Előre csapata, amely az ősszel már-már összekovácsolódott, most visszalépett. Egyik legnagyobb kaposvári üzemünknél, a 23-as AKÖV-nél nincs lehetőség arra, hogy a sportkörön belül, városi bajnokságban működjék egy labdarúgó-csapat? Aligha hinnénk, hogy ez így lenne.
forrás: Somogyi Néplap, 1961. április 12. -
Ritka eset történt a járási labdarúgó-bajnokság I. osztályában Az őszi első, a nagybaráti MEDOSZ csapata feloszlott, s visszalépett a járási bajnokság küzdelmeitől. Az ok: átszervezték az állami gazdaságot. A nagybaráti üzemegységnél nincsenek meg feltételek ahhoz, hogy két csapat is szerepeljen a (Egy csapatot nem bajnokságban bírna el sportkör?)
forrás: Somogyi Néplap, 1961. április 12. -
1965-ben alakult a sportegyesület, a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság egyesülete. A megalakulás időszakában három szakosztályában összesen mintegy hatvanan sportoltak.
...
1968-ban a városi bajnokság hatodik helyezettjei vettünk, de 1969-re leromlott a csapat. Ennek oka elsősorban abban keresi idő, hogy labdarúgóink zömét a vízügyi Szakközépiskola, és a Zrínyi Gimnázium adja. Többen közülük érettségi után elmennek - más együttesekhez.
...
Nincs saját pályájuk, s szükségmegoldásként a Vasutas-pályát kénytelenek igénybe venni, hetenként két alkalommal.
forrás: Kelet-Magyarország, 1970. január 9. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739569097_kepernyokep_20250214_223755.png
forrás: Kelet-Magyarország, 1969. június 1. -
Névváltoztatás
A Nagykállói MEDOSZ Sportegyesület megváltoztatta nevét. A jövőben mint bázishoz, a Virágzó föld TSz-hez kívánják kapcsolni Nagykállóban a sportegyesületet. Ezért a Nagykállói Virágzó Föld Tsz SE nevet veszi fel a nagy múltú Kállói egyesület.
forrás: Kelet-Magyarország, 1970. augusztus 8. -
Bemutatjuk a Tiszavasvári MEDOSZ Sportegyesületet
A Tiszavasvári MEDOSZ Sportegyesület a gépjavító állomás, az állami gazdaság, a 115-ös ITSK, a földművesszövetkezet, s a község termelőszövetkezeteinek dolgozóit foglalkoztatja. A fenti szervek mellett a sportegyesület tevékenységét jelentősen segíti a községi tanács is.
A Tiszavasvári MEDOSZ SE-nek jelenleg 285 tagja van, ebből pártoló tag 110, aktív sportoló pedig 175 fő. A sportegyesület asztalitenisz, súlyemelő, labdarúgó, kézilabda és sakkszakosztályban foglalkoztatja sportolóit.
...
A labdarúgó szakosztály a járási labdarúgó-bajnokságban működteti csapatát, közepes eredménnyel.
...
Az elmúlt évekhez viszonyítva a Tiszavasvári MEDOSZ SE nagy fejlődés elé tekinthet az 1970-es esztendőben. Eddig ugyanis komoly gondot okozott, hogy a sportegyesületnek nem volt pályája. A Tiszavasvári Lombik SE sporttelepe többnyire a túlzsúfoltság miatt nem tudta a MEDOSZ sportolóit fogadni.
Reménykeltő, hogy a községi tanács e... -
Hat szakosztállyal új sportkör alakult
Alig egy hete, hogy megtartotta alakuló közgyűlését megyénk legújabb sportköre, a Nyíregyházi Dimitrov Honvéd Sportegyesület. A sportkör magába foglalja az összes nyíregyházi, helyőrségi sportolókat. Az új egyesület hat szakosztállyal — labdarúgó, kézilabda, röplabda, ökölvívó, asztalitenisz és sportlövész — kezdi működését.
forrás: Kelet-Magyarország, 1963. október 27. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739465915_kepernyokep_20250213_175826.png
forrás: Új Néplap, 2017. június 19. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739465253_kepernyokep_20250213_174703.png
forrás: Pest Megyei Hírlap, 1982. május 30. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739397146_kepernyokep_20250212_225217.png
forrás: Tolna Megyei Népújság, 1988. július 20. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739396908_kepernyokep_20250212_224820.png
forrás: Nemzeti Sport. 1993. június 23. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739396631_kepernyokep_20250212_224341.png
forrás: Petőfi Népe, 2001. július 16. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739396327_kepernyokep_20250212_223834.png
forrás: Petőfi Népe, 2006. január 6. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739312256_kepernyokep_20250211_231717.png
forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július 4. -
Honvéd Szabó SE
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739311606_kepernyokep_20250211_230639.png
forrás: Budapesti Honvéd SE műsorfüzete, 1979 -
Honvéd Rákóczi SE
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739311507_kepernyokep_20250211_230459.png
forrás: Budapesti Honvéd SE műsorfüzete, 1979 -
Honvéd Papp SE
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739311373_kepernyokep_20250211_230238.png
forrás: Budapesti Honvéd SE műsorfüzete, 1979 -
Honvéd Bem SE
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739311267_kepernyokep_20250211_230056.png
forrás: Budapesti Honvéd SE műsorfüzete, 1979 -
Honvéd Kossuth KFSE
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739310928_kepernyokep_20250211_225508.png
forrás: Budapesti Honvéd SE műsorfüzete, 1979 -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739310191_kepernyokep_20250211_224244.png
forrás: Népsport, 1974. július 22. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739140403_kepernyokep_20250209_233316.png
forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június 4. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739140244_kepernyokep_20250209_233037.png
forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július 8. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739139872_kepernyokep_20250209_232424.png
forrás: Hajdú-Bihari Napló, 2001. július 3. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739139353_kepernyokep_20250209_231543.png
A Nyírlugosi MEDOSZ SE csapata nyerte a nyírbátori járási labdarúgó-bajnokságot. A lugosi labdarúgók 43 pontot szerezve végeztek az élen. Négy ponttal előzték meg a Szakolyi Tsz SE-t és kilenccel a Nyírgyulaji Tsz SE-t.
forrás: Kelet-Magyarország, 1981. július 21.
-
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739138702_kepernyokep_20250209_230452.png
forrás: Kisalföld, 2017. június 24. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739138524_kepernyokep_20250209_230156.png
forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október 31. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739138401_kepernyokep_20250209_225951.png
forrás: Dunaföldvári Part-oldalak, 2006. július 1. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739138040_kepernyokep_20250209_225350.png
forrás: Kisalföld, 2017. július 5. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739137797_kepernyokep_20250209_224948.png
forrás: Új Krónika, 2009. június 29. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739137641_kepernyokep_20250209_224712.png
forrás: Pápai Hírlap, 2000. június 27. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739137228_kepernyokep_20250209_224021.png
forrás: Délmagyarország, 1987. június 19. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739136689_kepernyokep_20250209_223053.png
forrás: Délmagyarország, 1980. július 15. -
Nemegyszer jártunk már a Hajdúböszörményi Gépjavító Vasas pályáján, őszintén szólva, nem tartozik a megye legszebb vagy legjobb pályái közé. A játéktér göröngyös, hepehupás, a nézőtér nincs sem mivel elválasztva a játéktértől, az esetleges rendellenességek elkerülése érdekében az öltözőhelyiségek jobb megoldása igen messze van a pályától) is szükségesnek látszik.
forrás: Hajdú-Bihari Napló, 1970. december 19. -
Megszüntette labdarúgó-szakosztályát a Hajdúböszörményi Gépjavító Vasas SE. A játékosok a város NB III-as együtteséhez, a Hajdúböszörményi Bocskai SE-hez igazoltak át.
forrás: Népsport, 1974. augusztus 11. -
...a Hortobágyi MEDOSZ nem nevezte csapatát a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságra...
forrás: Hajdú-Bihari Napló, 1974. augusztus 15. -
Visszalép a Gyulavári
A legfrissebb hírek szerint nem nevez a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságba a Gyulavári VFC együttese. Nem hivatalos információink szerint a gárda a helyi Termál FC NB II-es gárdájának a fiókcsapata lesz, s csupán a megyei II. osztályban kíván indulni.
...
A klubhoz közel álló forrásból úgy értesültünk, hogy az egyesület elnöksége a csökkentő önkormányzati támogatás, valamint a játékosok ezzel fordított arányban lévő igénye miatt döntött a visszalépés mellett.
forrás: Békés Megyei Nap, 2001. július 26. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/02/1739052894_kepernyokep_20250208_231419.png
forrás: Tolna Megyei Népújság, 1970. április 22. -
A Mohácsi Vörös Meteor sportkör nem rendelkezik saját pályával A labdarúgók így kémjelének a vásártéren edzeni, mert a Mohácsi Petőfi sportkör a pályáján nem hajlandó edzési lehetőséget biztosítani. A vásártéren lévő ,,sportpálya"* nem a legegészségesebb. Nem beszélve arról, hogy a sportolók kénytelenek a cédulaházban egy kis helyiségiben öltözni, ahol a tisztálkodási lehetőség egyáltalán nincs biztosítva Ilyen körülmények között nem kell csodálkozni azon, hogy a sportolók egymás után maradoznak el az edzésekről. A sportpálya hiánya miatt nem tudják sportoltatni a vállalat női sportolóit sem, mert a női sportolók érthető okból nem mennek sportolni a vásártérre.
forrás: Dunántúli Napló, 1954. augusztus 28. -
Újabb sportegyesületi fúzióról kaptunk értesítést. Taszáron a honvédségi és a községi sportkör lépett frigyre. Szombaton a T. Honvéd és a Taszári TSZSK közgyűlése megszavazta, hogy a téesz egyesülete beolvad a Honvédba és a jövőben Taszári Egyetértés Honvéd SE néven szerepel. Az egyesület elnökének Balogh Lászlót, a T. Honvéd labdarúgócsapatának volt edzőjét választották, helyettesének pedig Gyurkó Józsefet jelölték. A különálló sportkörök két labdarúgócsapata közül tovább szerepeltetik a megyei I. osztályban levőt, míg a II. osztály déli csoportjában játszó volt községi együttest visszaléptették. A volt tréner, Balogh László szerepét a felnőttcsapatnál Borsa András veszi át. További változás, hogy tavasztól ifjúsági csapatot is indít a klub, s a válogatott kerettagokat is adó tájfutókon kívül a repülőmodellezők is egy-egy szakosztályban sportolhatnak a továbbiakban is.
forrás: Somogyi Hírlap, 1991. február 22. -
Újabb sportegyesületi fúzióról kaptunk értesítést. Taszáron a honvédségi és a községi sportkör lépett frigyre. Szombaton a T. Honvéd és a Taszári TSZSK közgyűlése megszavazta, hogy a téesz egyesülete beolvad a Honvédba és a jövőben Taszári Egyetértés Honvéd SE néven szerepel. Az egyesület elnökének Balogh Lászlót, a T. Honvéd labdarúgócsapatának volt edzőjét választották, helyettesének pedig Gyurkó Józsefet jelölték. A különálló sportkörök két labdarúgócsapata közül tovább szerepeltetik a megyei I. osztályban levőt, míg a II. osztály déli csoportjában játszó volt községi együttest visszaléptették. A volt tréner, Balogh László szerepét a felnőttcsapatnál Borsa András veszi át. További változás, hogy tavasztól ifjúsági csapatot is indít a klub, s a válogatott kerettagokat is adó tájfutókon kívül a repülőmodellezők is egy-egy szakosztályban sportolhatnak a továbbiakban is.
forrás: Somogyi Hírlap, 1991. február 22. -
Visszalép a K. Dózsa labdarúgócsapata
A Felszabadulási Kupában feltűnően gyengén szerepel a Kaposvári Dózsa labdarúgócsapata. A nagy múltú együttes már tavaly is csak üggyel-bajjal menekült meg a kieséstől a megyei bajnokság I. osztályában és most is sereghajtó.
A Dózsa sportkör elnöksége a héten megvizsgálta a labdarúgó-szakosztályban folyó munkát, s ezzel kapcsolatban több határozatot hozott Tegnap levél érkezett a megyei labdarúgó-szövetséghez, melyben a sportkör elnöksége bejelenti, hogy az egyesület szünetelteti a labdarúgó-szakosztály működését.
forrás: Somogyi Néplap, 1970. május 7. -
„Új csapat“ van születőben Nagyatádon
Különböző hírek keltek szárnyra az utóbbi hetekben, napokban a Nagyatádi MTE sportkörével kapcsolatban. A személyi változások meg az a körülmény, hogy a Nagyatádi Konzervgyár és a fonalgyár is önálló sportkörrel rendelkezik, nehéz helyzetbe hozták az eddigi csaknem egyeduralkodó Nagyatádi MTE vezetőit.
...
A minap közgyűlést tartottak Nagyatádon. ... Célszerűnek mutatkozott, hogy ismét a konzervgyár legyen a nagyatádi első osztályú polgári labdarúgócsapat bázisa. Pénteken délután tárgyalások kezdődtek.
...
Ezért határoztak úgy, hogy egyesüljön az MTE és a Konzervgyári SE. Az egyesített csapat a megyei I. osztályú bajnokságban kíván szerepelni.
forrás: Somogy Néplap, 1967. január 15. -
„Új csapat“ van születőben Nagyatádon
Különböző hírek keltek szárnyra az utóbbi hetekben, napokban a Nagyatádi MTE sportkörével kapcsolatban. A személyi változások meg az a körülmény, hogy a Nagyatádi Konzervgyár és a fonalgyár is önálló sportkörrel rendelkezik, nehéz helyzetbe hozták az eddigi csaknem egyeduralkodó Nagyatádi MTE vezetőit.
...
A minap közgyűlést tartottak Nagyatádon. ... Célszerűnek mutatkozott, hogy ismét a konzervgyár legyen a nagyatádi első osztályú polgári labdarúgócsapat bázisa. Pénteken délután tárgyalások kezdődtek.
...
Ezért határoztak úgy, hogy egyesüljön az MTE és a Konzervgyári SE. Az egyesített csapat a megyei I. osztályú bajnokságban kíván szerepelni.
forrás: Somogy Néplap, 1967. január 15. -
Új sportegyesülettel gazdagodom a kerület. Néhány lelkes sportember kezdeményezésére sportegyletet alakítottak Németbólyban. Az új sportegylet Németbólyi Levente Torna Egylet néven már felvételét kérte az MLSz. délnyugati kerületénél mely valószínűség szerint a II. osztály mohácsi csoportjába fogja beosztani. Reméljük, a németbólyi példát csakhamar a többi hozzá hasonló és nálánál nagyobb község is követi.
forrás: Dunántúl, 1925. július 23. -
A Szpartakusz pécsi sportkörét 1952-ben szervezték meg. A sportkör a kesztyűs, cipész és szabó szövetkezetekben már előzőleg működő sportcsoportokra épült. A szervezéssel kapcsolatos munka oroszlánrészét két lelkes sportember Molnár György és Kövér Jenő vállalták, akik fáradságot nem kímélve először az általános szakosztályt hozták létre, majd megalakították a labdarúgó és sakk szakosztályt.
forrás: Dunántúli Napló, 1956. július 20.
-
Szpártákusz Sportkör fennállásának ötéves évfordulójához érkezett. Szombaton a Szövetkezetek Megyei Kultúrházában jubileumi közgyűlésre jöttek össze a sportkör tagjai és barátai. A vezetőség beszámolója után kitüntetéseket osztottak szét. A legjobb társadalmi aktívák a sportkör ötéves fennállásának emlékére alapított díszes veretet kapták.
forrás: Dunántúli Napló, 1957. december 29. -
Mint az elmúlt hetekben már többször beszámoltunk róla, a Vegyiművek SE megyei első osztályából visszalépett labdarúgó-együttese felé a nemrégiben újjáalakult Szolnoki Munkás Testedző Egyesület kívánt mentőövet dobni.
...
A Vegyiművek átvételének kísérlete két szempontból bukott meg.
...
Eddigi fő szponzorunk, a Bige Holding jelenlegi anyagi helyzete nem teszi lehetővé a további támogatást. A klubunk ugyan nem szűnik meg, de az már szinte biztos, hogy felfüggesztjük működésünket, és nem indulunk a következő bajnokságban.
forrás: Jászkun Krónika 1998. július 11. -
A Hungária Vegyiművek SK és a Kénsavgyári HSG fúzióját jóváhagyta azzal, hogy az új egyesület Bp. Vegyiművek SK néven szerepel a jövőben.
forrás: Budapesti Labdarúgó Szövetség hivatalos közlönye, 1962. augusztus 27. -
A Vasas Dinamó november 21-i közgyűlése olyan határozatot hozott, hogy a sportegyesület nevét ÉVIG SE-re változtatja, mert a Vasas Dinamó elnevezés nem tükrözi a sportegyesület hovatartozását.
forrás: Népsport, 1969. november 23. -
Eggyel kevesebb. Megszűnt — elsősorban gazdasági okok miatt — a Tarnaszentmáriai TSZ SK.
forrás: Népsport, 1969. november 23. -
1945...Augusztus 5-én a kultúrház — a Szent Imre Otthon— nagytermében megalakult a Sárszentmiklósi Sport Egyesület. Az alakuló közgyűlést eredményes szervezőmunka előzte meg, közel 150 fő előtt mondott beszédet a sárbogárdi polgári iskola igazgatója.
...
A felszabadulás után újjászervezett sportmozgalom az 1950-es évek elején újabb lendületet vett, a község fiataljai számára a sport a testedzésen túl a szabadidő eltöltését is jelentette. A sportmozgalom átszervezésére 1951. április 18-án került sor, megalakult a Sárszentmiklósi DISZ Sportkör, amely jogelődjének tekintette a Sárszentmiklósi SE-t és a Sárszentmiklósi EPOSZ SE-t is.
forrás: Sárbogárd város története, 1989 -
Elmondta, hogy a Szentgotthárdi Munkás Sportegyesület helyett a Szentgotthárdi Városi Sportegyesület nevet vették fel. ...
forrás: Vas Népe, 1998. július 1. -
Megszűnt, megalakult
Az MSV Szentgotthárdi Selyemgyár Textiles Sport Egyesülete március 30-án tartott közgyűlésén szokatlan, de jó előre előkészített határozatot hozott. A sportegyesület, amelyiknek 1200 pártolótagja volt a gyárban, sokat tett az elmúlt években nemcsak a tömegsportért, hanem a minőségi sport fejlesztésében is. Most kimondta — saját megszűnését.
Ennek a határozatnak alapos indokai voltak. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy Szentgotthárd nagyközség reméli: néhány éven belül — valószínű a település alapításának 800. évfordulójára — városi rangot kap. A városi rang megszerzésének egyik feltétele pedig az egységes és virágzó sportélet is.
A textiles egyesület megszűnésével egyidejűleg megszűnt a Vasas Szentgotthárd Sport Egyesület is, amely a volt Kaszagyár, illetve ma a Rába gyáregységének támogatásával működött.
A két gotthárdi egyesület megszűnésével mód nyílt arra, hogy megalakuljon az egységes sportegyesület, amely a „keresztelőn” a Szentgo... -
A felszabadulás után a kézilabda mellett a labdarúgásvált a legnépszerűbb sportággá. Kezdetben mindhárom gyári sportegyesület (Selyemgyár, Kaszagyár, Dohánygyár) külön-külön próbálkozott futballcsapat szervezésével. A Textiles kék-fehér színű felszerelésben a megyei II. osztályban szerepelt, a Vasas piros-kék színben közepes eredménnyel képviselte helységünket a megyei bajnokság I. osztályában. A két egyesület 1957-ben fuzionált, és labdarúgó csapata is Vasas-Textiles néven szerepelt 1966-ig. Az egyesülés következtében a csapat játékosállományban és anyagiakban is megerősödött.
...
1966-tól újra ketté vált a sportkör. A labdarúgás bázisa a Vasas Sportegyesület lett.
...
1978-ban pedig létrejött a helység egységes sportegyesülete a Szentgotthárdi Munkás Sport Egyesület(SZMSE).
forrás: Wolf János - Szabó László: Sport és testedzés, 1981 -
Kasza és selyem = Vasas-Textiles
A járás legnagyobb különlegessége a Szentgotthárdi Vasas-Textiles sportkör. Két egészen más profilú gyárnak: a kaszagyárnak és a selyemgyárnak az egyesülete.
forrás: Népsport, 1964. augusztus 10.
-
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1737793453_tzer1.jpg
forrás: Régi Pécs facebook oldal / Kistelegdi gyűjtemény -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1737788358_csgyk_fototar_komlo_sporttelep_196x_1.jpg
forrás: https://mandadb.hu/tetel/380336/Komloi_Sporttelep -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1737788420_csgyk_fototar_vemend_sportpalya_1960_1.jpg
forrás: https://mandadb.hu/tetel/383049/Vemendi_sportpalya -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1737787598_egy_tribn_emlekere.jpg
forrás: Dunántúli Napló, 1985. március 11. -
1982-ben:
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1737787226_tzer.jpg
forrás: csgyk.hu / fototar -
Az elmúlt év elején alakult meg a Pusztavacsi Biksza Miklós Honvéd SE labdarúgó-szakosztálya. A bemutatkozás kitűnően sikerült, 7 pont előnnyel nyerték a dabasi járási bajnokságot.
...
Az együttes vendégségben, Örkényben vívja mérkőzéseit.
...
Az „albérlet” fejében karbantartják az Örkényi sporttelepet, ahol általában 200— 250 néző kíváncsi a találkozókra, de 500 szurkolóra is volt már példa.
...
A leszerelések miatt évről évre változik a játékosállomány.
forrás: Pest Megyei Hírlap, 1965. november 12. -
Nyírbogdány visszalépett!
Nem várt hírt kapott a megyei labdarúgó-szövetség a Nyírbogdányi Lombik Sportegyesületétől. Az egyesület, elnöke hivatalosan bejelentette, hogy a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő felnőtt és ifjúsági csapatukkal visszalépnek a bajnoki küzdelmektől. Ennek megfelelően a most folyó bajnokság tavaszi idényében sem kívánnak már szerepelni.
...
A sportegyesület elnöke a visszalépést azzal indokolta, hogy a labdarúgó-szakosztály működéséhez nem voltak meg a megfelelő személyi feltételek.
forrás: Kelet-Magyarország, 1975. január 19. -
Egyesült a Nyirádi Bányász és a Halimbai SE
Az új sportkör neve: Bakonyi Bauxit Bányász
A közelmúltban a halimbai és nyirádi bauxitbányát Bakonyi Bauxitbánya néven egyesítették. Az egyesülés a két vállalat dolgozóit közös vállalattá kovácsolta össze, ennek következtében a sportkörök vezetői is a két sportkör fúziója mellett döntöttek. A július 18-án megtartott fúziós gyűlés a két szakszervezet jóváhagyásával kimondta, hogy a jövőben az új sportkör „Bakonyi Bauxit Bányász SK” néven működik.
Az új sportkör a vállalattal karöltve 1958-ban Halimbán sporttelep építését tervezi, labdarúgó, atlétikai, röplabda és teniszpályákkal, s ezenkívül sor kerül egy úszómedence létesítésére is. Mindaddig, amíg e tervek megvalósítására sor kerül, a sportrendezvényeket Halimbán és Nyirádon arányosan fogják rendezni.
Az új sportkör labdarúgó szakosztálya 3 csapatot indít az 1957—58-as bajnokságban. Az első csapat a megyei I. osztályú bajnokságban, az ifi gárda a megyei ifjúsági bajnok... -
A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban kilenc mérkőzés lesz vasárnap, a II. osztályban viszont csak hét, mivel a Hosszúháti MEDOSZ visszalépett, s így fordulóról fordulóra egy-egy csapat szabadnapos lesz.
forrás: Hajdú-Bihari Napló, 1976. október 23. -
A V. Építők visszalépett a megyei I. osztályból
A Veszprémi Építők SK a nehéz anyagi körülményeire való tekintettel visszalép a megyei I. osztályból. A hírek szerint a megyei I. osztályú jogukat egy másik megyei Építők csapatnak adnák át. A vezetőség fúziós tárgyalásokat szeretne kezdeményezni a MÁV Előrével, s ha ezek kedvező útra jutnak, akkor egyesülne a két sportkör. Ha nem jön létre a fúzió, akkor a Veszprémi Építők csapata a Veszprém városi bajnokságban indulna. A sportkör illetékes vezetői szombaton tartott értekezletükön határoztak így.
forrás: Középdunántúli Napló, 1958. augusztus 19. -
... a múlt esztendőben a Kaposvári Előre meg a Helyiipari SK labdarúgócsapata is feloszlott.
forrás: Somogyi Néplap, 1962. január 11. -
... a múlt esztendőben a Kaposvári Előre meg a Helyiipari SK labdarúgócsapata is feloszlott.
forrás: Somogyi Néplap, 1962. január 11. -
Megszűnt a K. Közlekedési SE
A hét elején rendkívüli közgyűlés zajlott le a kaposvári Közlekedési Sportegyesületnél. Hosszas vita után az ülés jóváhagyta az egyesület feloszlatását. Az utóbbi időkben a közlekedési tárcában beállott változások tették indokolttá. Mint emlékezetes, a KKSE 1979. február 16-án alakult meg, s akkoriban ezt amolyan mintaegyesületnek tekintették; példájára máshol is össze kívánták vonni a KPM-hez tartozó kis egyesületeket. A kaposvári megmaradt mintának, másutt nem követték a példát. Az élet ilyen rövid idő múltán azt diktálta, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot Illetve: kellene. Mert mi a helyzet? A Volán SC azonnal kimondta önálló megalakulását, és a közös sportegyesületből átvette a motocross, az autós- és a sakkszakosztályt. A Közúti Építők ismét önállóan adnak otthont a tekének. Csak labdarúgók gazdátlanok egyenlőre. A volt KH Vasutas újjáalakulásáról ugyanis nem esett szó. Illetve: szó esett, de kiderült, hogy a vasút nem tud pénzt... -
A Baromfiipari SK arra való hivatkozással, hogy labdarúgócsapata kiesett, bejelentette: a sportkör feloszlik (!?).
forrás: Somogyi Néplap, 1965. november 21. -
A hét végén a megyei I. osztályban is megkezdődött a tavaszi idény. A bajnokság első meglepetése már az első mérkőzés előtt jelentkezett, a Pécsi Dinamó visszalépett. Az ok, hogy nincs elegendő játékosuk. Ezt a magyarázatot kétkedve fogadjuk, mert nem tartjuk valószínűnek, hogy az Erőműnél és környékén ne akadna egy csapatra való fiatal. A szakvezetésnek kellett volna agilisabbnak lennie és még idejében gondoskodni az utánpótlásról.
A Dinamó visszalépésével csökkent a létszám, így fordulónként egy csapat szabadnapos. A táblázaton nem történt lényegesebb változás.
forrás: Dunántúli Napló, 1972. március 12. -
Megszűnt az István-aknai Bányász SK
ÚJSÁGHÍR: „Az István-aknai Bányász bejelentette a Megyei Labdarúgó Szövetségnél, hogy visszalépteti csapatát a megyei I. osztályú bajnokságtól. Az István-aknaiak ifjúsági és serdülő csapataikat sem szerepeltetik tovább. A Steinmetz Kupa vasárnapi mérkőzését is lemondta az István-aknai Bányász.
Részlet a jegyzőkönyvből: „A sportkör ez idáig is csak úgy tudta magát fenntartani, hogy a tömegsportra kapott összegen kívül még az üzemi szakszervezeti bizottságtól is részesült anyagi támogatásban. Ez a jövőben a tömegsport rovására nem adható, a vállalat szakszervezeti bizottságától kapott támogatás viszont a két szakosztály fenntartásához nem elegendő. A sportkör ilyen körülmények között nem tud eredményes munkát végezni. A szakszervezeti összbizalmi testület ezért az 1982. február elsején úgy határozott, hogy az István-aknai Bányász Sportkört 1982. március 1-ve megszünteti.”
Kovács Lajos, az István-aknai Bányász Sportkör elnöke: — Szere... -
A Zagyva-völgy fiataljai, a Rónabányai Bányász és a Vízválasztói Vasas egyesülő közgyűlésén szentesítették az előzetes tárgyalások eredményeit.
Az erőműnél és az ötvözetgyárnál a felszabadulás után alakult meg a sportkör. A minőségi fejlődés csak a két kis egyesület fuzionálása után következett be. 1966-ban országos Vasas Kupát nyertek a vízválasztóiak a tömegsport-munkában elért eredményeikért.
Az új sportkör neve: Ötvözet ,Munkás Testedző Egyesület. Elkészítették a címerét is.
forrás: Nógrád, 1969. február 25. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1737214909_zagyvarona_100_ev.jpg
forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2020. február 19. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1737214726_mte_1981.jpg
forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2020. február 19. -
Az út vége Salgón
A labdarúgás kedvelői megütközve fogadták a hírt, hogy a Salgói Bányász megyei I osztályban tavaly helytáll labdarúgó-szakosztálya feloszlik. Ezt a tényt hivatalosan bejelentették a JTL-en az egyesület vezetői. A jövőben tehát nem kívánnak labdarúgással foglalkozni, csupán tekével.
A Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség az NB III-as sorsolást már ismeri, de a megyei I. osztály programját addig nem tudják elkészíteni amíg el nem dől, hogy 14 vágó, 16 csapat vág neki az idei bajnokságnak. Ha ugyanis megalakul a Balassagyarmati SC, akkor ebbe beolvad a Bgy. MÁV, és előreláthatólag az NB III-ban indulnának a Bgy. Dózsa legjobbjaival együtt, így két csapat kiválásával 14-re csökkenne a megyei I. osztályban az együttesek száma. Ellenkező esetben nincs más megoldás, minthogy a már kiesettnek tekintett Szorospataki Bányászt visszahívják!
A Salgói Bányász labdarúgó-szakosztálya az út végéhez érkezett. Pedig régi hagyományokkal rendelkeztek. 1906-ban a 400 lakosú... -
Nagy meglepetés a Szorospataki Bányász 2. helye. Ehhez tudni kell, hogy 1968-ban ez a csapat kiesett, de mivel Salgó visszalépett, a szövetség Szorospatakot visszahívta.
...
A Szorospataki Bányász szépen búcsúzott a megyei 1. osztálytól, a bajnokságtól. Salgó csapata után újabb jó képességű együttes dőlt ki a sorból. A szénbányászat visszafejlesztése következtében ugyanis megszűnt a Szorospataki Bányász SK, és labdarúgó-szakosztálya is. Beolvadtak a Nagybátonyi Bányászba.
forrás: Nógrád, 1970. január 7. -
A Dráva menti járási székhelyen ugyanis megszüntette működését a pár éve alakult Vasas sportklub. A Vasas-labdarúgók szinte kivétel nélkül mind Barcsi SC együtteséhez kérték át az igazolásukat.
forrás: Somogyi Néplap, 1968. január 24. -
Bemutatjuk a barcsiak új sportkörét — a Vasast
Alig több mint egy éve alakult. ... Matécz János, a Barcsi Vasas elnöke azzal indokolta sportkörük megalakulását, hogy üzemük fiatal dolgozói közül sokan álltak elő azzal az igénnyel, hogy szükség lenne a Vasas sportklubra is. ... Társadalmi összefogás révén szinte máról holnapra — no és természetesen a »vasgyár« hathatós anyagi segítségével — elkészült a sportpálya és annak egy modern öltözője is. ... Somogy megye egyik legfiatalabb sportköre, a B. Vasas a múlt év végén — tehát már az első esztendőben — egy osztállyal följebb lépett.
forrás: Somogyi Néplap, 1967. április 9. -
...a több szakosztályt működtető HÓDGÉP—METRIPOND SE megszűnt. Január 1. óta csak a Metripond SE létezik és kizárólag a futballszakosztályt „üzemelteti”. Vagyis: megalakult az ország első futballklubja, amelynek néhányan, találóan, már „nyugatis” nevet is javasoltak. Legyen 1. FC Metripond. ...
forrás: Sportvezető , 1985. június 1. -
Megszűnt egy szakosztály
...
A kívülállók számára talán meglepetés, ami történt, de azok, akik figyelemmel kísérték az együttes vergődését, tudták, előbb-utóbb bekövetkezik a visszalépés. Már évekkel korábban szó esett erről. Szinte tálcán kínálta a bajnokság befejezése a feloszlatást.
...
Az új gazdasági szabályozók nem teszik lehetővé, hogy a labdarúgásra — ilyen szinten — százezreket költsenek. A rendelet szerint egy dolgozóra évenként 750 forint jut — kulturális és sportcélokra. Miután Rákospalotán mintegy 900-an dolgoznak, könnyen kiszámítható a végösszeg. De még ez is kevés lett volna az NB III-as költségvetésre. Ezért kellett megszüntetni a csapatot.
...
csak az NB III-as labdarúgócsapat oszlott fel. A sportkör tovább dolgozik — s a futball is marad. Igaz, csak tömegsportszinten.
forrás: Élelmezési Dolgozó, 1976. február 1. -
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1737063059_q2jv69of.png
-
A Győri Textiles SE 1973 januárjában megszüntette az NB 1-be felkerült férfi kézilabdaszakosztályát. Ugyanez az egyesület 1976 nyarán feloszlatta az NB III-ból kiesett labdarúgócsapatát.
...
Hogy az egyesületet fenntartsuk, pusztán, hogy fenntartsuk, minden dolgozónk fél napi nyereségét vonjuk le. 160 000 forint jut így a klub működésére. Nem többre! Tehát létesítménybővítésre, utánpótlás-szakosztályok alakítására, új edzők, szakemberek szerződtetésére semmi!
...
Amikor kiestünk, tulajdonképpen felsóhajtottunk, hiszen a megyei első osztályban — legalábbis úgy tudtuk — nem kell ifjúsági csapatot is fenntartani. Aztán kiderült, hogy tévedtünk... Mivel nem tudtuk megoldani az utánpótlás kérdését, feloszlottunk.
...
Az elmúlt években a győrieken kívül a soproni és a pápai textilesek is búcsút mondtak a labdarúgásban az NB-nek. A pamutipart már csak hírmondók képviselik...
forrás: Népsport, 1976. december 3. -
1972-ben:
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1736880159_pitok_1972.jpg
Forrás: fentrol.hu, Lechner Nonprofit Kft.
A felhasználás csak megrendelés számának birtokában lehetséges. -
... 1954-ben Újvárosban új sporttelep épült. ...
forrás: 24 óra, 2011. január 8. -
Felszámolják a sporttelepet
Annak idején, amikor a Komárom Megyei Építőipari Vállalat csődbe ment, önálló gazdasági társaságok kapták meg bizonyos vagyonrészeit. A Koming Kft. törzsvagyona lett az Újvárosban található futballpálya és sporttelep. A kft. sem bírta sokáig, a felszámolási eljárást megelőzően, amely még napjainkban is tart, a tatabányai önkormányzat teljes egészében megvásárolta a gazdasági társaságot. A telepet egy ideig bérelték, azonban a mögöttük hagyott egy év alatt teljesen lepusztult, az ott működő labdarúgó-szakosztály is megszűnt.
Eladják a pályát
A képviselő-testület részben zárt ülésen tárgyalt a pálya sorsáról. Mint Jagicza Istvántól, a pénzügyi iroda vezetőjétől, a Koming Kft. felszámolójától megtudtuk, a képviselőtestület határozata értelmében hamarosan eladásra kínálják a valaha szebb napokat is megélt KOMÉP-pályát. A reménybeli befektető gyakorlatilag bármilyen célra megvásárolhatja a több hektárnyi területet, ám nehézipari vagy környezets... -
Tatabánya, KOMÉP-sporttelep. A kis öltözőház két labdarúgó pályára néz. Az egyiken most kapaszkodik új talajába a dús, zöldbársony gyepszőnyeg. A vágyott és óvott kedves - amelyet egyelőre csak kézzel tapintanak — majd tavasszal, mire a fű megerősödik, akkor lesz igazán az övék. A másikon, a salakoson edzésre készül az első csapat.
forrás: Képes Sport, 1973. október 2. -
... még a TISE neve is felemlítődik. ... És már nemcsak jogutód, a KOMÉP sincs. Ez az erős egyesület, mely már nem a felsőgallai Kálvária-hegy oldalában tartott fent sporttelepet, hanem a város új részében épített magának újat. ...
forrás: 24 óra, 1993. szeptember 14. -
...Az elnökség javaslatot tett a „Gépjavító MEDOSZ SK” név megváltoztatására és helyette a „MEZŐGÉP SK” név felvételét javasolta. A közgyűlés a névváltoztatást egyhangúlag elfogadta. ...
forrás: Mezőgép Híradó, 1971. november 1. -
1963 őszén Ambrus Imre igazgató, Pataki János szakszervezeti sportfelelős, továbbá Ecseki Mihály, Kiss József, Hauk Iván és Nagy Lajos sporttársak részvételével megalakult a gépjavító vállalat sportköri elnöksége, amely a MEDOSZ SK létrejöttét jelentette.
...
1964-ben elsőnek a labdarúgócsapat indult a városi bajnokságban,...
forrás: Mezőgép Híradó, 1974. március 1. -
1960-ban: https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2025/01/1736717037_szentetornya_1960.jpg
Forrás: Forrás: fentrol.hu, Lechner Nonprofit Kft.
A felhasználás csak megrendelés számának birtokában lehetséges.