magyarfutball.hu

  1. 2022.03.02, 22:32 - III. Kerület - MAFC 1920
    III. ker. TVE - MAFC 1:0 (0:0)

    Határ-­utcai pálya, 1500 néző
    Biró: Hoffenreich Károly

    Aki a műegyetemi csapatot husvétkor játszani és küzdeni látta, az bizonyára nem kis esélyt adott neki a III kerületiek ellen. Kellett is volna nagyon ez a két pont a piros-feketéknek, mert utolsóelőtti helyezésük nem a legmegnyugtatóbb pozíció a részükre.

    Sajnos a technikusok határozott balszerencsével küzdöttek a Vivók ellen s bár a mezőnyben nem voltak rosszabbak nála, mégis átkeltett adniok a győzelmet, mert az utolsó percekben hátvédőjük a 16-os vonalon belül faultot vétett s a megítélt 11-esből azután elérte a III. kerületi csapat a győztes gólt, amelyért különben hiába harcolt.

    A játék mindkét részén meglehetős óvatos volt, s ehhez képest mindkét csapatban inkább a vé­delem dolgozott. A csatársorok a mezőnyben tet­szetősen játszották, a kapuk előtt azonban nagyon határozatlanok voltak. A győztes csapatban Harrer, Hegyi III. és Kléber játékát emelhetjük ki a védelemből, Szabó...
  2. 2022.03.02, 22:25 - Terézvárosi TC - MAC 1920
    MAC - TTC 2:2 (1:0)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Schreiner Károly

    A várakozásnak megfelelően kemény küzdelmet vívott egymással a két csapat, mely végül is el­döntetlenül védzödött egy ujabb értékes ponthoz juttatván a Terézvárosiakat. A játék igen változa­tos, heves iramuú és mindvégig érdekes sőt izgal­mas lefolyásu volt, s a két félidő képe homlokegyenest ellenkezőt mutatott. Az első félidőben a MAC-ot látjuk többet frontban, a második félidő­ben azonban a TTC domináló főlénybe kerül, s annak ellenére, hogy a MAC már 2:0-ra vezetett, nemcsak kiegyenlítenie sikerült, de balszerencséje nélkül a győzelmet is kivívhatta volna.

    A TTC kapujában Kopácsi állott; az első gólt jó helyezkedéssel feltétlenül védhette volna. Hegyi és Fried nem mutattak ugyan kimagasló formát, de megbízhatóan látták el feladatukat. A fedezet­sor jól szedett labdát és a csatársor támogatásá­ból is kivette részét, mig a csatársorban ezuttal a Recht—Chován—Procenko belső trió tett ki külö­nösen magáért, ...
  3. 2022.03.02, 22:16 - Nemzeti SC - UTE 1920
    UTE — NSC 2:0 (0:0)

    Millenáris pálya, 2000 néző
    Bíró: Nyul Dezső

    Rendkívül erős mérkőzést vivott a két csapat,s a küzdelem az erőviszonyoknak megfelelően a jobbik csapat győzelmével végződött. Az NSC azonban, ha kissé vigyáz, elkerülhette volna a vereséget. A második félidő 31-ik percéig ugyanis 0:0-ra állott a mérkőzés. Az NSC játékosai azonban ahelyett, hogy okos védelmi taktikával igyekeztek volna a hátra lévő percek alatt védekezni, egymás között veszekedtek, amit az UTE okosan kihasználva, megszerezte a győzelmet.

    Az UTE mai játékával teljesen kielégített. Knollnak a kapuban nem volt komolyabb dolga. A két Vogel az NSC tehetetlen csatáraival szemben játszi könnyedséggel végezte feladatát. A véde­lemben Király agilitásával tűnt ki, mig a csatársorban Szidon gyorsaságával és pontos leadásaival vonta magára a figyelmet.

    Az NSC játéka alapos csalódást keltett. Rend­szertelen kapkodás és tervszerütlenség jellemezte játékukat. Áll ez különösen a csatársorra, mely a b...
  4. 2022.03.02, 22:09 - Ráczkevy Gyula
    Ráczkevy Gyula, a BAK csatára, akit a BAK hűtlen játékosai helyén akart szerepeltetni, mult héten barátai után Svájczba utazott, s ott az FC Biel színeiben fog szerepelni. A BAK veszteséglistáján ő a tizedik név.

    Sporthirlap, 1920 augusztus 26.
  5. 2022.03.02, 22:05 - ÚTSE - Budapesti AK 1920
    BAK - UTSE 1:0 (0:0)

    Népszigeti pálya, 2500 néző
    Biró: Vértes Imre

    Heves iramu és mindvégig kemény küzdelmet vívott a két csapat, amelyből némi szerencsével, a BAK csapata került ki győztesként. A két csa­pat erőviszonyának legjobban a 0:0-ás, vagy 1 : 1-es eldöntetlen eredmény volna, mig azonban a BAK csatársora Engel révén egy kedvező alkal­mat ügyesen kihasznált, addig az UTSE csatárai nem tudták a kinálkozó helyzeteket góllá értéke­síteni. A mérkőzés alatt inkább mezőnyjátékot láttunk a kapuk előtt mindkét csatársor bizony­talanul funkcionált.

    Váratlanul gyengén játszott a BAK csatársora, különösen a három belső idegessége és erőtlen akciói szereztek bosszus perceket a BAK híveinek. Nem sokkal többet produkált a két szélső csatár sem, de Engelnek egy kiszökésével sikerült eldön­teni a BAK javára a mérkőzést Gállost Ráckevi gyengén helyettesitette. A fedezetsorból hiányzott Erbstein, akit Geller helyettesiteti, de nem bírta végig az iramot és a II. félidőben helyet ...
  6. 2022.03.02, 21:28 - MOLNÁR A.
    Molnár Aladár, a 33-asok béke­beli csatára sok évi orosz fogság után hazaérkezett és már megjelent egye­sületében, ahol szeretettel fogadták. Molnár orosz fogságban sem hanya­golta el kedvenc sportját és állan­dóan futballozott; ugy, hogy az ősz­szel ismét erőssége lehet a 33-as csa­patnak.
    Sporthirlap, 1920. július 19.
  7. 2022.03.02, 21:22 - Klein Manó
    Az e heti „adás-vételi ügyek" a következő eredményeket hozták: Klein Manót, a BAK szélsőcsatárát, az MTK-hoz igazolták...
    Sporthirlap, 1920. július 15.
  8. 2022.03.02, 21:16 - Bródy Sándor
    Bródi Sándor Itthon. Megjönnek, las­san hazaérkeznek Szibériából a magyar kato­nák. Hat évi távollét után hazavergődött végre az FTC nagyszerű kapitánya, Bródi Sándor is, aki Przemysl elestével került orosz fogságba. Szombathelyről táviratozta meg a hírt, amely bizonyára széles körben fog örömet kelteni.
    Sporthirlap, 1920. július 12.
  9. 2022.03.02, 21:05 - Oláh György
    Itt van elsőnek Oláh Györgynek, a 33 FC játékosának az ügye, aki december 15-én a III. ker. TVE részére kért átigazolást. Ezt Oláh még junius 15-ike előtt visszavonta. Most aztán Oláh mégis azzal a kére­lemmel fordult az intézőbizottság­hoz, hogy hatálytalanítsa a vissza­vonást, mert a blanketta keltezését nem ö irta. A tanúvallomásokból kiderült, hogy tényleg nem ő irta be a blanketta dátumját, ellenben ő irta alá arra a nevét s hogy ez az aláírás komoly volt, mutatta, az, hogy még junius 16-án elfoglalt egy állást, amelyet a 33 FC egyik vezető tagja révén kapott. Oláhnak azonban nem tetszett az állás, gondolt tehát egy nagyot és merészet és óvást emelt a visszavonás ellen a keltezés miatt.
    Sporthirlap, 1920. július 8.
  10. 2022.03.02, 20:03 - UTE - Kispesti AC 1920
    KAC - UTE 2:1 (1:1)

    Nép­szigeti pálya, 3500 néző
    Bíró Nagy László

    A KAC bizonyságául annak, hogy megérdemelten jutott a bajnoki lista második helyére, szép és fair játék után utolsó bajnoki mérkőzését is megnyerte és pedig ugyanabban az arányban verte az UTE-t, mint az ősszel. A sáros és nehéz talajon is mindkét fél biztonsággal mozgott s a játék képe éppenséggel nem mutatta, hogy a végén vagyunk a szezonnak. Különösen a kispestiek játszottak lan­kadatlan tűzzel. A KAC az egész mérkőzés alatt egységes és megértő játékot produkált. A védelem a kellő pillanatban mindig résen volt a ve­szélyesebb támadások leszerelésénél, a fedezetsor segített a védelem mun­kájában is és hasznosan támogatta a csatársort is. A csatársor — az első félidőben a jobbszárny, a második félidőben a balszárny — eredményes munkát végzett A csapat legjobb része a három belső csatár (Kiszely, Jeszmás és Eisenhofer) és a centerhalf (Blassnik) volt. Jenyt erősen lefogták, ugyannyira, hogy csak amikor az e...
  11. 2022.03.02, 19:57 - Vasas - Törekvés SE 1920
    Vasas — Törekvés 1:1 (1:0)

    Hungária-uti pálya, 4000 néző
    Biró: Schiller Gyula

    Egyenrangu ellenfeleknek a szezon végét meghazudtoló friss, lendületes játékban volt része a szép számban megjelent nézőközönségnek. A csapa­tokat, jóllehet a mérkőzésnek nem volt nagyobb fontossága, mindvégig a győzni akarás vágya hevítette, ami különösen a hatalmas tempóban jutott kifejezésre. A Vasasok a turán szere­pelt csapatukkal, Törekvés a sérült Ging, Dürr, az MTK-ba lépett Guttmann és az ujdonsült férj. Csermely helyén tartalékokkal állott fel. Plattkó néhányszor imponáló biztonsággal mentett. A hátvédek közül Zatykó volt a jobbik, bár Stengl sem volt rossz. A Vasas csapat gerince a Reiner—Gottlieb—Neuwelt összeállí­tásu fedezetsor volt. A csatársorban Koffler és Rákosi voltak a legjobbak. Kofflert a második félidő 25 percében a biró egy két lábbal való beugrásért kiállította. A törekvés kapujában Burián védett — igen bizonytalanul. A hátvédek szürkén de hasznosan dolgoztak. A fedezet...
  12. 2022.03.02, 19:47 - Budapesti TC - Nemzeti SC 1920
    a BTC lefeküdt az NSC-nek.
    ... a BTC-nek Szabó Sándor nevű játékosa találkozott Stierrel s miután föltűnt a ruházatában beállott változás... Stier erre elmondotta, hogy egy NSC rajongótól kapott ruhát, inget és nyakkendőt. Elmon­dotta továbbá, hogy az illetőnek az Erzsébet-köruton üzlete van.
    Szabó a Stierrel történt találkozását és beszélgetését elmondotta Hajós Alfrédnek, aki sürgősen szakosztályi ülést hivatott össze.
    A szakosztály ülésén jelen volt Stier Ferenc is, akit kérdőre vontak a felőle terjesz­tett vádak ügyében.
    Sporthirlap, 1920. november 21.
  13. 2022.03.02, 19:26 - UTE - Vasas 1920
    Vasas — UTE 1:0 (1:0).

    Népszigeti pálya, 3000 néző
    Bíró: Koch Lajos

    A szezon utolsó elsőosztályu baj­noki mérkőzését a szerencsésebb csa­pat nyerte, amennyiben a Vasasok kezdés után 40 másodperccel érték el a győzelmet jelentő góljukat. Ettől kezdve az UTE volt döntő fölényben, ámde a jól tömörülő Vasas védelem­mel nem boldogult. Két alkalommal azonban már csak a szerencse men­tette meg a Vasasok kapuját a góltól. A Vasasoknál Plattkó védett kitünően, akinek hasznos támogatói voltak Zatykó és Stengl. Jól dolgozott a Neuwelt— Gottlieb—Reiner összeállí­tásu halfsor, mig a csatársorban csak a két szélső, Koffler és Katzer volt jó. Az UTE-ben a közvetlen védelem­nek nem volt komolyabb dolga, a fedezetsorban . Baubach igen gyenge volt, a szélsők, Kelecsényi és Szidon azonban megfeleltek. A csatársor na­gyon megérezte Priboj hiányát, ami a csatársor felforgatását tette szüksé­gessé. Vogel I. a jobbszélen és Paulusz mint balösszekötő nem váltak be. Schaller és Kósa jól játszotta...
  14. 2022.03.02, 19:20 - Vasas - MTK 1920
    MTK — Vasas 5:0 (2:0)

    Hungária-uti pálya, 7000 néző
    Bíró: Filkorn

    Mialatt a kiesésre álló csapatok élet-halál harcot vivnak egyetlen gólkülönbözettel járó eredményes játékért, addig az MTK egyre-másra aratja nagyarányu győzelmeit. A Vasasok két tartalékkal felállt csapata minden igyekezettel azon volt, hogy a kék-fehérek erőteljes támadásainak ellentálljon. Az első félidőben, amikor az MTK nappal szem­ben játszott és a Vasasok jól bírták az iramot, az erőviszony még valahogyan kiegyenlitettnek látszott. Az első félidő vége, de különösen a második félidő azonban az MTK állandó fölényének jegyében állott. Mint az UTE elleni mult vasárnapi mérkőzésén, ezuttal is a csatársor vette ki oroszlánrészét a játékból. Orth kivételével, aki térdrándulasa folytán kissé lomhán mozgott, a tőbbi csatárok temperamentumosán vezették a támadást. Különösen Winkjer és Kertész II. voltak lövő-kedvükben, de említést érdemel Molnár balszélső folyton javuló hasznos já­téka. A halfsor ezuttal a s...
  15. 2022.03.01, 23:44 - 33 FC - Budapesti AK 1920
    BAK —„33“ FC 1:0 (0:0)

    Margitszigeti pálya, 2500 néző
    Biró: Nyul Dezső

    Egyenrangu ellenfelek érdekes küzdelme, melyet nem a jobbik, hanem a szerencsésebb csapat nyert meg. A játék nagy részében a „33“-asoké volt a támadó szerep, de csatáraik a legkedvezőbb hely­zeteket is kihasználatlanul hagyták, mig a BAK egy szerencsés helyzetet ügyesen értékesített. A játék mindvégig igen fair keretek között mozgott, amiért elismerés illeti ugy a mérkőzést vezető bírót, mint a mérkőző csapatokat. Mindkét részen a közvetlen védelmek nagyszerű munkája ragadta meg a figyelmet. A BAK-nál a Fodor—Müller—Szendrö közvetlen védelem, a „33“-oknál pedig a Zsák—Oláh—Kutik trió imponálóan látta el fel­adatát. Nagyszerű volt a BAK csapatában Károly a cénterhalf posztján; valósággal a lelke volt csapatának s ugy a védelemből, mint a táma­dásból kivette részét. A csatársor a várakozásnál gyengébben funkcionált; leginkább Klein tetszett. A „33“-asoknál a közvetlen védelem mellett Heid, Zloch és Lász...
  16. 2022.03.01, 23:39 - Törekvés SE - MAC 1920
    Törekvés — MAC 6:0 (3:0)

    Hungária- uti pálya, 4000 néző
    Biró: Ujváry Ödön
    (Szombat)

    Nagy meglepetés! A csapatok legutóbbi formái alapján egyenlő erők küzdelmét várta mindenki, ehelyett azonban a Törekvés egyszerűen lelépte az atléták csapatát.
    A mérkőzés előtti zápor alaposan feláztatta a talajt, melyen a csiszoltabb technikai tudással rendelkező Törekvés játékosok igen ott­honosan mozogtak, mig a MAC emberei alig tudtak megállni a lábukon. Bár a talajviszonyok a Törek­vésnek konveniáltak, a vasutas csapat a nagyará­nyú győzelemre teljességgel rászolgált, mert csatárai oly nagyszerű és gólképes támadójátékot produkál­tak, aminőt a legjobb MTK-tól is csak ritkán látunk. Lottka gyors lefutásaival, pontos beadásával igazolta azokat, akik benne látják a válogatott csapat bal­szélsőjét. Jól dolgozott a jobb szélen Micsinay is, mig a Weisz—Urik—Csapkay belső trió rövid lapos játékával teljesen kifullasztotta a MAC védelmét s jól irányított éles lövésekkel fejezte be akcióit....
  17. NSC - TTC 1:1 (1:0)

    Üllői-uti pálya
    Biró: Szüsz Hugó

    A két csapat közül az NSC tervszerübb játéka révén valamivel jobb volt. bár a TTC-nek több gólhelyzete adódott.

    Az első félidőben inkább az NSC van fölényben s a 13. percben Spitz biztos helyzetben hibáz, majd a 22. percben Procenkó lövése kapufát ér. A 37. percben Künstler beadá­sából Gencsv védhetetlen gólt lő. A második fél­időben Procenkó közelről a kapu fölé fejel, majd az NSC az erős iramtól visszaesik s egyideig a TTC van fölényben. A 20. percben Recht foultolja Szendrőt, a labda Malyhoz kerül és középre adott labdájából, de együtvéve a védelem hibájából Recht kiegyenlít. Az NSC-ben ujból szerepelt Tí­már és Künsztler. Utóbbi nagyon óvatosan játszott mig Tímár közepes formát mutatott. A védelem­ben Szendrő, a fedezetsorban Killermann és Szegedi tűnt ki. Gencsv és Spitz önző játékot mutatott. A TTC-ben a védelem volt jó. A fedezetsorban Friedmann és Neumann, a csatársorban Maly és Hovanjátszott jól. Recht gye...
  18. 2022.03.01, 23:24 - MAFC - Kispesti AC 1920
    Kispesti AC - MAFC 1:0 (0:0)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Vértes Imre

    A kiesés ellen elkeseredetten küzdő műegyetemi csapatot határozottan üldözi a balszerencse. Tegnap is lelkes küzdelem után kénytelenek voltak a győ­zelem pálmáját, a nagyobb szerencsével operáló ellenfélnek átengedni, bár a két csapat a játék folyamán csaknem egyenlő erejűnek mutatkozott. Mig azonban a MAFC egy a javára megadott 11-est sem tudott értékesíteni, azalatt a KAC fürge csatárai ügyesen kihasználták Ginzery egy hibás védését és a mérkőzést a maguk javára dönlötték lel. A MAFC-nak immár ez a hatodik mérkőzése, amelyet ily minimális gólaránnyal vesztett el és ez a sorozatos balszerencse a szimpatikus csapatra katasztrofális következményeket zudíthat. A tegnapi játék mindvégig erős tempóju, változatos, de egyuttal példásan fair lefolyásu volt és a csapatok teljes igyekezettel küzdöttek a győzelemért.

    Az első félidő változatos játékkal telik el. A 20. percben Turi hands-e miatt megítélt 11-est Gau...
  19. 2022.03.01, 23:17 - Ferenczvárosi TC - ÚTSE 1920
    FTC - UTSE 3:1 (2:0)

    Üllői-uti pálya, 8000 néző
    Bíró: Gerő Ferenc

    Az FTC könnyűnek vélt győzelme az UTSE váratlan jó játékán és nagyszerű küzdőképességén megtört. Az FTC erős iramban kezdi a játékot s már a másodk percben Kelemen lövése a hálóban akad meg. Továbbra is az FTC marad fölényben, Pataki a 23-ik percben husz méterről szép gólt lő. Az UTSE is jó helyzeteket készit elő, de az FTC védelme résen van. A második félidőben az FTC kissé visszaesik, mire az UTSE lelkes játékkal válaszol. Az FTC harmadik gólját Kelemen lövi a 7-ik percben. Változatos játék következik, amelyből az UTSE Galy révén szép gólt ér el. A mérkőzés végén ismét az FTC van frontban.

    Az FTC csapatában reprezantiv jelöltek Pataki, Blum, Tóth mindvégig kifogástalanul dolgoztak, jbár utóbbit eróssen lefogták. A két hátvéd jól vált be. Szabó nagyon óvatosan játszott; emiat a csatár­sor csak kevés labdát kapott tőle. Wilhelm is ki­elégítő formát mutatott. A csatársor összjáttéka mindvégig precíz volt....
  20. 2022.03.01, 23:10 - III. Kerület - Budapesti TC 1920
    Kollár Zoltánt a BTC hat hónapra ki­rekesztette működő tagjai sorából, mert Székesfehérvárott, ahol a BTC pünkösdkor vendégszerepelt, elhagyta a csapatát. Kollár a tilalmi idő alatt még a tréningeken sem vehet részt.
    Sporthírlap, 1920. június 21.
  21. 2022.03.01, 23:09 - Hegyi Árpád
    Kellemetlen öröm érte a TTC-t az elmult héten. Junius 14-én ajánlott- expressz levelet hozott a posta Biach Ödönnek, a TTC társelnökének a nevére. A levél hátulsó oldalán Hegyi Árpádnak, a TTC hátvédjének a neve szerepel mint feladó. Történe­tesen Biach aznap nem volt Buda­pesten s igy a TTC-hivők arra gon­doltak, hogy a levélben Hegyi át­igazolásának a visszavonása van. A levelet nem merték felbontani, mert Biach nevére szólt, de mert arra gondoltak, hogy elkésnek az igazolás visszavonásának beadásától, mégis csak felbontották a levelet. Az öröm hirtelen szomorusággá vál­tozott, mert nem a visszavonási blankettát tartalmazta a levél, hanem Hegyi meleg hangon bucsuzott benne a TTC-től, amelynek csaknem 14 éven át tagja volt, s közöte, hogy átigazolását fenntartva, a jövőben az Ékszerészek csapatában fog sze­repelni.
    Sporthirlap, 1920. június 21.
  22. 2022.03.01, 23:04 - III. Kerület - Budapesti TC 1920
    BTC — III. ker. TVE 2:0 (1:0)

    Határ ­utcai pálya, 2000 néző
    Biró: Fiedler Konrád

    Az utóbbi hetekben gyengébben szereplő piros­-fehérek biztosan nyerték mérkőzésüket a jelenleg igen gyenge játtékerőt képviselő vivok ellen. A BTC Horváth-al megerősítve, a Vivók ellenben Stark és Szabó nélkül öt ifjúsági játékossal állot­tak fel, s így eleve elvesztették minden esélyüket a győzelemre. Az első félidőben a BTC van fö­lényben, s a 17. percben szerzi meg Horváth a vezetést. A második félidőben változatos játék, s a BTC második gólját néhány másodperccel a mérkőzés befejezése előtt kornerből éri el ugyan­csak Horváth révén. Mindkét csapatban a védel­mek tettek ki magukért. Egyénileg a BTC-nél Kőszegi, Kanyaurek, Bélteki, Kollár és Szánthó voltak jók, mig a vívóknál Haragos és Keck ér­demel dicséretet. A vivók csatársora Hönich II— Klug—Totisz—Göttler—Bary összeállításban ját­szott, de míg Klug és Totisz jól mozogtak, addig Hőnich II egyelőre még gyenge.
    Sporthirlap, 19...
  23. BAK - TTC 0:0.

    Üllői-uti pálya, 1000 néző
    Biró: Kiss Menyhért. (Kedd.)

    A BAK Károly és Deutsch, a TTC Hegyi és Csillag nélkül állt fel. A mezőnyben a BAK volt a jobbik, de gólt lőni a belső csatárok gólképte­lensége miatt nem tudott. Egyénileg a BAK-ban Szendrő, Tóth és Gállos, a TTC-ben Maly és Procenko voltak jók. A biró a BAK-ból Engelt és Müllert. a TTC-bőI pedig Rechtet a második félidőben kiállította.
    Sporthirlap, 1920. június 17.
  24. 2022.03.01, 22:47 - UTE - Törekvés SE 1920
    Törekvés — UTE 1:1 (1:1)

    Nép­szigeti pálya, 3500 néző
    Biró: Fiedler Konrád

    A testi erő kihasználásában és a technikai eszközök alkalmazásában is egyenlő erőt reprezentáló csapatok mérkőzésében volt része a közönség­nek. A második félidőben igen cse­kély mértékben bár, de tulsulyba ju­tott az UTE, a mely ekkor a győzel­met is megszerezhette volna, ha Schaller közvetlen közelről nem a kapusba rugja a labdát. Az első gólt a 7-ik percben Micsinai révén a Törekvés érte el. Három perc mulva Micsinai sulyos foultot követett el Vogel III-al szemben s tettét biró kiállítással bün­tette. A következő percben Priboj kiegyenlítő gólhoz segítette az UTE-et. A félidő végéig változatosan folyt a játék.

    A második félidőben az UTE csatár­sora sűrűn jutott faultba, de csatárai sokat hibáztak. Mindaddig fölényben volt az UTE, amig a biró Pribojt ki nem állította. Ennek a hatása azután némi Törekvés fölényben jutott kife­jezésre.

    A Törekvés csapatában a Dürrt he­lyettesitó Burián igen j...
  25. 2022.03.01, 22:27 - MAC - MAFC 1920
    MAC — MAFC 0:0

    Margitszigeti pálya, 3000 néző
    Biró: Fehéry Ákos

    Jól működő védelmek, gólképtelen csatársorok munkája jellemezte a mérkőzést, amely a Műegyetemiek számára nagy sikert jelent, mert ha a szövetség illetékes faktorai javára igazolják a Vasasok elleni mérkőzést, ugy a ma szerzett értékes ponttal jobb gólarányuk révén megszabadultak az utolsó helytől. A MAFC Ginzerv helyén tartalékkal s egy kissé felforga­tott összeállításban állt starthoz, s ha gyengébb is volt ellenfelénél, lelkes játékával rászolgált a hízelgő ered­ményre. A tartalékkapus, Biró, néhány labdát, ha némi szerencsével is, de szépen védett. A két hátvéd, Solymár és Kossár, tiszta helyzetben elég jól dolgozott. A csapat oszlopa a szélső halfok, Gaug és dr. Smóling volt; különösen előbbi végzett hatalmas munkát és a mezőny legjobb embere volt. A csatársorban csak a Reik— Egry jobbszárnytól láttunk elfogad­ható akciót, a többi csatár egészen primitiven játszott.

    A MAC Simon és Weiner helyén játszo...
  26. 2022.03.01, 22:18 - MTK - ÚTSE 1920
    MTK - UTSE 4:1 (4:1)

    Hungária-uti pálya, 7000 néző
    Bíró: Nagy László

    A bajnokcsapat csatársora elemé­ben volt, jóllehet a meglehetősen gyen­gén szereplő halfsor magára hagyta. A csapat technikai fölénye szemkáp- ráztatóan szép akciókban jutott kife­jezésre. Ez azonban csak az első félidőre vonatkozik. A második féli­dőben az MTK lapos, unalmas, kap­kodó játékot produkált s a legnagyobh erőfeszítéssel sem tudott gólt szerezni. Viszont az UTSE csapata, amely az első félidőben az MTK megsemmisitően nagy fölényével szemben nem tudott boldogulni, a második félidő­ben lelkesen és nagy ambícióval ját­szott és kevesen mulott, hogy gólt nem ért el. Az MTK csapatában fel­tűnést keltő bravuros játékával Mol­nár vált ki. Az UTSE csapatában tar­talék Minárovics és hátvédtársa Dankó tűnt ki.

    A 2-ik percben Kertész II. olyan szerencsétlenül futott össze Rössler balhalffal. hogy percekig nem tudott magához térni. A 6. p.-ben Braun be­adásából Winkler lövi az első gólt. Hat perccel ké...
  27. 2022.03.01, 22:07 - Vasas - Kispesti AC 1920
    KAC — Vas- és fémmunkások SC 2:2 (1:1)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Filkorn Lajos

    A Vasasok szombaton érkeztek meg németországi turájukról s már vasár­napon kiállottak a KAC ellen. Azt hitte ennek következtében mindenki, hogy a KAC könnyen fog elbánni el­lenfelével. A mérkőzés elején azonban a Vasasok igen kellemesen lepték meg híveiket friss, a fáradság nyomait te­ljesen nélkülöző játékkal. Bár legjobb embereik, Gottlieb helyén tartalék ját­szott, egyenrangu ellenfelei voltak a KAC-nak. A tura hatása csak a máso­dik félidő végén jelentkezett, amikor a KAC 9 emberrel is fölénybe került.

    A játék az első félidőben volt csak szép, amikor a Vasasok legjobb tudá­sukat mutatták be. A második félidő­ben történt incidensek és az ezt kö­vető ideges hangulat a játékot is tel­jesen elrontotta.
    Az első félidő elején változatos és szép játék. A KAC éri el az első gólt a 36. percben, amikor Boldog Jenny beadását befejeli. Négy perc multán Rákosi kavarodásból kiegyenlít. A má­sodik fél...
  28. 2022.03.01, 21:25 - Nemzeti SC - 33 FC 1920
    „33“ FC - NSC 1:0 (1:0)

    Üllői-uti pálya, 3000 néző
    Bíró: Ujvári Ödön

    Nem a jobbik, hanem a szerencsésebbik és nagyobb kedvvel és lélekkel játszó csapat győzött. A mezőnyben az NSC volt többet frontban, amit jórészt annak köszönhet, hogy Lászlót, a „33“-asok legjobb csatárát 20 percnyi játék után kiállította a bíró. László nélkül elvesztette a „33“-as csatársor minden akcióképességét, bár tény, hogy egyes lefutásai igen veszélyesek voltak, sőt egy ízben csak a kapufa mentette mez az NSC-t a biztos gól­tól Az NSC szépen kombinált, de csatársorá­nak játékából hiányzott ez akciók befejezésé­hez szükséges határozottság, ugy hogy a jól dolgozó „33“-as védelemmel szemben tehetet­len volt. Egyénileg a „33“-asoknál Zsák, Oláh, Vanicsek és Zloch játszott klválóan, mig az NSC legjobb emberei Payor. Szegedy és Spitz voltak. A gól a második félidő 22. percében Zsák II. korneréböl esett oly módon, hogy a szépen irányított kornerböl kifolyólag a labda Künstler ügyetlensége folytán a ka...
  29. FTC - III. ker. TVE 4:0 (1:0)

    Üllői-uti pálya, 7000 néző
    Biró: Schreiner Károly

    A III. ker. legutóbbi gyenge sze­replése után ma teljes csapatával állván ki, meglepően jó játékot produ­kált; a nagy gólarányu vereséget semmiesetre sem érdemelte meg. Az első félidő első percében már a III. ker. hálójában a labda. A gólt Pataki lőtte husz méterről bombaszerüen. Utána változatos játék folyt, a mely­ben a Vivők csatárai szép támadáso­kat vezetnek. Egy ízben Szabó gyö­nyörű lövése a kapu mellé kerül. A 32. percben a Vívók ellen megítélt tizenegyest Tóth a kapufának rugja, majd Breuer lövését Csajka szépen menti. Az utolsó percekben Nickolsburger tiszta helyzetben hibáz. A má­sodik félidőben leginkább az FTC van frontban, s a lövések egész so­rozata megy a kapura, Ivanovszki az üres kapu mellé lő. A 15. percben Ivanovszky beadását Pataki a gólba emeli. A 28. percben Tóth ideális korneréből Kelemen gólt rug.

    A 36. percben rugja az FTC a ne­gyedik gólt Tóth révén. Az utolsó per...
  30. 2022.03.01, 21:10 - ÚTSE - 33 FC 1920
    „33“ FC - UTSE 1:1 (0:1)

    Nép­szigeti pálya, 2500 néző
    Biró: Fehéry Ákos

    A „33“-asokra nézve döntő jelen­tőségű mérkőzésre az UTSE egy a „33“-asok pedig 2 tartalékkal állottak fel. A mérkőzés előtti felhőszakadás erősen feláztatta és rendkívül síkossá tette a pályát, ugy hogy kombiná­ciós passzjáték csak igen nehezen fejlődhetett ki. A szép játék kifejlő­dését akadályozta ugyan a pálya is, de teljes mértékben lerontotta az UTSE durva, emberre menő játéka. Fehéry biró az első pillanattól kezdve nem fogta elég erős kézzel az UTSE játékosokat, mire azok Liszák Il-vel és Dankóval az élükön vérszemet kapva ugy vágták a „33“-as játéko­sokat, mint a répát.

    Kitűnő kórust szolgáltatott a csont­hangversenyhez a pálya közönsége, amely kvalifikálhatatlan viselkedésé­vel állandóan terrorizálta ugy a bírót mint a vendégcsapatot A „33“-as játékosok szinte kivétel nélkül igen félénken mozogtak, kétes szituációk­ban féltek közbelépni, s ez magya­rázza, hogy a játék egyenlő erők küz­delm...
  31. 2022.03.01, 21:03 - MAC - UTE 1920
    MAC - UTE 1:0 (1:0)

    Üllői-utí pálya
    Biró: Ujváry Ödön

    Mindkét csapat csak most, a szezon végén lendült formába. Élvezetes, mind­végig érdekes és izgalmas mérkőzés­ben részesítették a közönséget. Nem minősíthető ugyan érdemetlennek a MAC győzelme, de ha igazságot kellene tennünk, azt mondanánk, hogy a döntetlen eredmény juttatta volna kifejezésre az erőviszonyokat. A támadásban általában több szerep jutott az UTE-nak, a védelemben azonban a MAC valóban elsőrangut produkált.

    Az első félidő szép mezőnyjáték jegyében folyt le és bővelkedett okos kombinációkban. Kezdés után a MAC lépett föl támadóan és perceken át az ellenfél területén táborozott, majd fölnyomult az UTE is és lövése a kapufáról pattant vissza. Fehérnek többször nyílott alkalma a védésre. Hullámzó játék következett ezután, miközben Schleimer lövése a kapu mellé jutott. A mérkőzés egvetlen gólját a 35 p.-ben Simon szerezte meg védhetetlen lövéssel. A második fél­időben az UTE tiszta fölénybe került A MAC rit...
  32. 2022.03.01, 20:56 - Vasas - MAFC 1920
    MAFC — Vasasok 3:2 (2:1)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Vértes Imre

    A Vasasok csapata Németországban folytatja győzedelmes körutját és igy jogos volt a feltevés, hogy a mára kisorsolt MAFC mérkőzés elmarad. A kiesés szélén álló műegyetemiek azon­ban kiforszirozták a mérkőzést az MLSz intézőbizottságánál. A Vasasok kénytelenek voltak második csapatu­kat szerepeltetni. A MAFC Ginzery híján, akit Romhányi helyettesített, teljes csapattal állt ki. Általában a MAFC fölényes győzelme volt vár­ható, meglepetésre azonban csak kí­nos küzdelem után tudta a legkisebb gólarányu győzelmet kivívni. A mű­egyetemiek csapata tehetetlenül, indolensen játszott Annál lelkesebben dolgozott a Vasasok jóképességünek bizonyult második csapata és mig ezek még valamelyes kombiná­cióval tartották a játékot, addig a MAFC kapkodva, minden rendszer nélkül játszott. Szabadrugásból jut­nak a Vasasok a 3-ik p.-ben Rucskay jobbösszekötő révén a vezetéshez, amit a MAFC csak a 40. p.-ben tud. kiegyenlíteni olyké...
  33. 2022.03.01, 20:14 - Kispesti AC - MTK 1920
    MTK — Kispesti AC 2:0 (0:0)

    Hungária-uti pálya, 8000 néző
    Bíró: Schissler József

    A szezon végére maradt a bajnoki lista vezető helyén álló két csapat mérkőzése. Ez a meccs volt hivatva eldönteni, hogy egyrészt megérdemel­ten jut-e a kék-fehérek csapata a baj­noki címhez, másrészt hogy tényleg a technikai tudásnak és játékképességnek köszönheti a kispesti csapat eddigi sorozatos győzelmeit. Bár az MTK ma nem játszotta ki az utolsó három mérkőzésen mutatott formáját és keserves küzdelemmel érte el győ­zelmét, mégis dokumentálta nagy fö­lényét a KAC és igy a vele egy osz­tályban játszó többi csapat felett. Mai játékában lényegesen hátráltatta a csa­patot Nyul középfedezet hiánya, akit az ezen a helyen már rég nem játszó Kertész III nem tudott kellőleg pótolni. Nyul óriási előnye, hogy nagyszerűen tudja irányítani a halfsor együttesét, a csatársorral való összjátékban. Ma azonban az ő közreműködése sem tudta volna talán ezt a harmóniát meg­teremteni. mert Orth és Winkler tud...
  34. 2022.03.01, 19:58 - MTK - MAFC 1920
    MTK - MAFC 6:1 (3:0)

    Hungária-ut, 2000 néző
    Bíró: Gerő Ferenc

    Az MTK kényelmes játék után érte el nagy gólarányu győzel­mét a műegyetemiek felett. Az eredmény talán lesujtóbb lett volna a MAFC csapatára, ha Orth, aki láthatóan nagyon kímélte magát, erősebben feküdt volna a játékba. Indolens játéka, amely határozottan megakasztotta a csatársort képességének kifejtésében, a kö­zönség körében egyenesen visszatetszést szült. A bajnokcsapatban Schlosszer játszott balszélsőt, Molnár a jobbösszekötő helyén szerepelt. Az utóbbinak állandó formajavulása a csapat határozott megerősödését jelenti.

    A MAFC legjobb tudását vitte küzdelembe és helylyel-közzel nagyon szép mezőnyjátékot mutatott. A kapu elött azonban, különösen lövőképes csatárok híján, az akciói befejezet­lenek maradtak. Gaug a jobbösszekötő helyén fáradhatatlanul és elismerésre méltó buzga­lommal dolgozott, lövései azonban sorjában a kapu fölé mentek. Kiválóan szerepelt a csapatban Smoling. Az MTK góljain Braun, Orth...
  35. 2022.03.01, 19:49 - III. Kerület - ÚTSE 1920
    III. ker. TVE - UTSE 0:0

    Határ-utcai pálya, 2000 néző
    Bíró; Schiller Gyula

    Egyenrangu ellenfelek egyhangu, nivótlan mérkőzése, mely a legjobban megfelelöen gólnélküli eldőntetlen eredménnyel végződött. A csapatok 60 percen keresztül minden terv és cél nélkül, unottan, kedvetlenül hajszolták a labdát s csak az utolsó félórában láttak komolyabban a munkához és mutattak elfogadhatót.

    A játék, folyamán az UTSE csatársora valamivel egységesebben, stílu­sosabban játszott a mezőnyben, mint ellenfele de a Vívók egyéni lefutásai viszont több veszélyt jelentettek, s néhányszor jól irányított lövéssel nyertek befejezést, ámde a mult héten oly rosszul védő Paksy ezuttal kitett magáért és kivédett minden védhetőt. Az Ujpestiek csapatából hiányzott Dankó és Liszák II. A csapat legjobb része a csatársor volt de a gól előtt nem rendelkezik a kellő határozottsággal. A Vivóknál viszont a leggyengébben a csatársor funkcioinált. Egyénileg Hárrer, Hegyi és Kléber érdemel említést.[/quot...
  36. 2022.03.01, 19:18 - MAC - MTK 1920
    MTK - MAC 3:0 (2:0)

    Hungária-utí pálya, 6000 néző
    Bíró: Ujváry Ödön

    A mérkőzés az MTK stílus óriási fölényét mutatta. Az MTK Schlosszer nélkül is iskolajátékot mutatott be, amellyel szemben a MAC teljesen védekezésre szorítkozott. Ha időnkint ki is szabadult a szoros ostromzárból támadása a rendszertelenség és ötletszerüség jeleit viselte magáns így sikerre sem vezethetett. Az MTK csatárai ellenben ma összjáték és helyezkedés tekintetében mintaszerűt produ­káltak és ha a MAC vádelme, élén a kitühb Fehérrel, nem. működik kifogástalanul, ugy nagy gólarányu vere­ségről számolhatnánk be.

    Á játék általában nagy- MTK fölény jegyébenfolyt le s a MAC csak a ka­pott gólok után buzdult fel annyira, hogy néhány támadasi kísérletet tett.

    A nagy hőség mindkét csapatot erősen megviselte és az MTK a második félidőben határozottan visszaesett, különösen akkor, amidőn Orth Braunnal helyet cserélt. A MAC dicséretreméltó
    ambicióval sokszor megszorította veszélyes ellenfelét, szép...
  37. FTC - NSC 1:0 (0:0)

    Üllői-uti pálya, 5000 néző
    Biró; Nagy László

    Az FTC csapata a reá nézve kevés jelentőséggel bíró mérkőzést rendkivül kényelmesen, ambíció nélkül játszotta végig, ami majdhogy meg nem bo- szulta magát. A nagy vervvel és lelkesedéssel játszó nemzetiek ugyanis kis szerencsével könnyen a maguk részére szerezhették volna meg a győzelemmel járó értékes két pontot. A játék folyamán nagyobb technikai készültségével az FTC volt jobbára frontban, de az NSC-nek a második félidőben két olyan kedvező gólhelyzete volt, hogy­ ha történetesen reá mosolygott volna ma Fortuna istenasszony, ugy 2:1-re megnyerhette volna a mérkőzést; igaz ugyan, hogy az FTC is számos kedvező helyzetet hagyott kihasználatlanul.

    Az FTC kapuját a kezét fájlaló Szamosi helyett Csajka védte, s hpz-zátehétjük, kiválóan: néhány nehéz lövést igazán bravurosan tett ártal-matlanná. A hátvédek, Wiener és Hungler II. biztosan látták el könynyü feladatukat. A fedezetsor volt a csapat gerince, bár...
  38. TTC - BTC 1 :0 (0:0)

    Csütörtö­kön a Hungária-uti pályán folyt le a bajnoki mérkőzés Fillkorn Lajos bíráskodása mellett.

    A játékról magáról annyit kell feljegyezni, hogy a BTC volt a jobbik csapat, de lövéseiben a balszerencse kisérte. A mérkőzés sorsát a bírónak egy sulyos tévedése döntötte el. A máso­dik félidő 26-ik percében Procenko kézzel beütötte a labdát s Fillkorn gólt ítélt annak ellenére, hogy László Lajos határbíró figyelmeztette, hogy a labdát kézzel ütötték a hálóba. A gól megítélése nagy recenzust keltett, s vagy negyedóráig szünetelt a játék. Eközben Kopácsi, a TTC kapusa megragadta László határbiró karját és leszakította az ingét. A játék nélkül telt negyedórát Fillkorn nem pótoltatta.
    Sporthirlap, 1920. május 31.
  39. 2022.02.28, 22:15 - Budapesti TC - Nemzeti SC 1920
    NSC - BTC 2:1 (0:1)

    Üllői-uti pálya (Bajnoki mérkőzés.)
    Biró: Schreiner Károly.

    Az NSC megérdemelten verte meg a lustán, kedv nélkül játszó BTC-t. A meccs nagyobb részében a BTC volt fölény­ben, de oly tervszerütlenül, hátra­felé és emelt labdákkal dolgoztak, hogy sikerre nem is számíthattak. Az NSC sem volt jó, de lelkesebben játszott és a BTC védelem, főként Stier, két elemi hibáját ügyesen ki­használták. A győztes csapat lelke Szendrő volt.
    Sporthirlap, 1920. május 27.
  40. TTC - III. ker. TVE 1:0 (0:0)

    Üllöi-uti pálya, 8000 néző
    Biró: Schiller Gyula

    A III ker. TVE technikai készült­ség dolgában szembeötlő módon fölül­multa ellenfelét, mégis vereség jutott osztályrészéül. S ezt csatárai gólképtelenségének tulajdoníthatja. Előljárt ebben a tekintetben Schrott, aki nem­csak gyenge volt a góllövésben, de indolens volt a játékban is.

    Az első félidőben a Vivók egységes játékot produkáltak s ugy _ látszott, hogy könnyűszerrel megszerzik a győ­zelmet. Hőnich a 7-dik percben üres kapuba sem tudja belőni a labdát. Röviddel ezután Csillag lövését kornerre hárítja a III- ker. Hovan jó hely­zetben hibáz, Szabó lövése pedig a kapu fölé kerül.

    A második félidőben a III. kerület visszaesett és a TTC került fölénybe. A 2-dik percben kornerhez jutnak a Vivók, a 6-ik percben pedig a TTC-ét illeti kornerrugás s ebből Csillag szép fejessel — védhető — gólt szerez. (1 : 0) Pillanatnyilag föltüzeli a _1II. kerületie­ket a gól s erős támadásba fognak, de Sz...
  41. 2022.02.28, 21:49 - Budapesti AK - Budapesti TC 1920
    BTC - BAK 0:0

    Hungária-uti pálya
    Biró: Weisz Ferenc
    (Szombat)

    Bizonytalanul dolgozó védelmek és gyengén funkcionáló csatársorok ala­csony nívóju küzdelme, mely a muta­tott formákat hűen visszatükröztetve, góltalan mérkőzés után egy-egy pon­tot juttatott a mérkőző feleknek. A játék teljesen hijján volt a lendületes, kombináción alapuló akcióknak, s külső képén is meglátszott, hogy egyik csapatnak sem fűződik rendkívüli ér­deke a győzelemhez; itt-ott elvétve láttunk ugyan komoly akciót is, de összbenyomásunk az volt, hogy a já­tékosok máris a németországi kéjuta­záson képzelik magukat.

    A BTC Kertész és Hajdu, a BAK Deutsch és Gácsy nélkül állott fel. Stier egy-két bizonytalan védéssel vé­tette magát észre; feltűnő volt a BTC különben jó kvalitású hátvédeinek szemmellátható formahanyatlása. A fedezetsorban csak Kanyaurek tett ki magáért, s a csatársorban is csak a két szélsőtől Dobótól és Szánthótól láttunk tetszetős akciókat.

    A BAK kapujában Fodor imponáló biztonsá...
  42. 2022.02.28, 21:43 - Kispesti AC - Törekvés SE 1920
    Törekvés — Kispesti AC 0:0

    Hungária-uti pálya, 3000 néző
    Biró: Kiss Tivadar
    (Szombat)

    A két csapat legutóbbi eredményei és a bajnokságban elfoglalt pozíciója alapján igazi sportcsemegének ígér­kezett a mérkőzés. Az események azonban nem váltották be a mérkő­zéshez fűzött reménységeket, mert bár mindvégig érdekes, változatos és he­ves iramu játékban volt része a nagy­számu közönségnek, nivó tekintetében, messze elmaradt a játék a csapatok legutóbbi teljesítményei mögött. Igaz ugyan, hogy megfelelő labda sem ál­lott rendelkezésre, s használhatatlan tojással kellett végigjátszani a mecs­cset, ami valósággal lehetetlenné tette a nyugodt kombinációt.A mérkőzésnek a MAC elleni nagy győzelme után a Törekvés volt a favoritja, s bár a játék nagy részében övé volt a támadó szerepe, a csatár­sor munkájából ezuttal éppen a kellő határozottság és lövőképesség hiány­zott, amely pedig a csapat legutóbbi sikerének legfőbb rugójan volt. Csu­pán Lholtka és Weisz játszotta ki for­máját, ...
  43. 2022.02.28, 21:14 - ÚTSE - Nemzeti SC 1920
    UTSE - MSC 1:0 (1:0)

    Nép­szigeti pálya, 2000 néző
    Biró: Nyul Dezső

    A folyton szitáló eső sem tudta le­hangolni a két csapatot. Mindegyikük tudta, hogy itt a nagyon is szükséges és nagyon is értékes pontokért folyik a küzdelem. Ehhez mérten elejétől végig teljes energiával küzdöttek, s az UTSE győzelmét nagyobb ener­giáján kívül csak annak köszönhette, hogy ö rugta az első gólt. Előnye tu­datában s közönségének támogatásá­val azután nem volt nehéz meg is tartania előnyét, bár az NSC legalább az eldöntetlent megérdemelte volna.

    Az I. félidőben csaknem állandóan ő támadott; a II. félidő utolsó negyedórájában pedig valósággal odaszegezte az UTSE-t a kapujához. Azonban ek­kor már a sártengerré vált pálya is az UTSE-t segítette; Künstler a nagy sárban üres kapuba sem tudta be­rugni a labdát, attól eltekintve, hogy az UTSE 11 embere is beállt a kapuba védekezni.

    A játék ennélfogva a pontokért való harc volt inkább, amelyben a csapa­tok a hasznost is a szép és tetszetős el...
  44. 2022.02.28, 21:08 - 33 FC - III. Kerület 1920
    „33“ FC — III. ker. TVE 1:1 (1:0)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Ujváry Ödön

    A két csapatnak a budai hegemóniá­ért folyó mérkőzése, mely egyben a „33“-asok számára a lét vagy nemlét kérdését is jelentette, erős küzdelem után, eldöntetlenül végződött, _ hasznos ponthoz juttatván a budai fekete-fehéreket. A hatalmas viztócsákkal borított, sikos talajon a Vivók na­gyobb technikájukkal otthonosabban mozogtak ugyan, e fölényt azonban a „33“-asok nagyobb lelkesedése és am­bíciója teljesen kiegyenlítette. A „33“-­asokat üldöző balszerencse azonban ezuttal sem hagyta el a csapatot, amennyiben Zsák sérülten védett s oly gólt kapott, amelyet fitten feltét­lenül kivédett volna. Oláh és Kutik jól dolgoztak. A fedezetsor és a me­zőny legjobb embere Zloch volt. Ki­tűnő segítőtársa volt Heid. A csatár­sorban László volt veszélyes. A III. ker. TVE-nél a Korein—Haragos- Huszár közvetlen védelem hibátlanul dolgozott, a fedezetsorban Tótisz, a csatársorban pedig a Szabó -Majherr balszárny volt jó...
  45. 2022.02.28, 20:55 - Vasas - MAC 1920
    MAC - Vasas 1:1 (0:0)

    Üllöi-uti pálya
    Biró: Gerö F.

    A nagy bőségben lefolyt nívós, vál­tozatos és példásan fair mérkőzésben a Vasasok produkáltak tetszetősebb játékot. Mindkét csapat uj összeállí­tással experimentált s a Vasas csapat­ban tett változások kitünően be is váltak. Csatársora szép kombinációs játékkal dolgozott s különösen Jellinek és Szentmiklóssy adott jó teljesítményt. A fedezetsor jól állotta az iramot, hibátlanul játszott a védelem is.

    A MAC-nak a csapat összeállításá­ban tett változtatásai csak részben sikerültek. A reaktivált Kehrling a balösszekötő helyén kifogástalanul játszott, a második félidőben azonban kifulladt. Bodnár játékán kiütközött a tréning hiánya. A centerhalf posztját Kovásznay töltötte be — elsőranguan. Legjobb embere volt csapatnak; mint a hogy a fedezetsor volt a legjobb része az együttesnek. A hátvédek kö­zül Ocskai volt a jobb; Szaffka sok­szor könnyelmüsködött; Fehér néhány szép védéssel növelte rennoméját. Az első félidő...
  46. 2022.02.28, 20:18 - ÚTSE - Budapesti TC 1920
    UTSE - BTC 2:1 (1:0)

    Nép­szigeti pálya, 3000 néző
    Biró: Schiller Gyula

    A kiesés réme a legélesebb sarkan­tyu, amely fényes iramra ösztökéli a hátul kullogó csapatokat. Az UTSE például hétról-hétre javul s a ennek eredményeként szombaton megérde­melt győzelmet aratott, az ujra csap­kodva játszó BTC fölött. Az ujpestiek különösen a fej játékban álltak torony­magasan a BTC fölött, a mihez tempóbirás, óriási lelkesedés és megle­pően észszerű kombinálás társult. A csapat gerince a fürge és jól passzoló halfsor, lelke pedig Leitner jobbszélső volt, aki az UTSE valamennyi táma­dását vezette. Az együttesből egyedül Markovics balszélső rítt ki a gyámol­talanságával.

    A BTC-ben Dobó, Gruber, Kollár és Kanyaurek váltak ki. A többi pri­mitív stílussal, háromemeletes labdák­kal dolgozott, nagyon megkönnyitve az UTSE védelem munkáját.

    A vezető gól az 5. percben esett. Leitner pompás centerét a labdára startoló Kőszegi pár lépésről a saját kapujába vágja. Ebben a félidőben az UTSE ...
  47. 2022.02.28, 20:12 - MAFC - Budapesti AK 1920
    BAK - MAFC (0:0)

    Üllői-uti pálya
    Bíró: Sebök Á.

    A két csapat küzdelme még néhány hét előtt elkeseredett harcot produkált volna. Azóta azonban a BAK biztosí­totta az I. osztályban való bennmara­dását s most már nem nagyon eről­tette meg magát. A MAFC ellenben teljes ambícióval, lelkesen ment a küz­delembe, ami azután egy drága pontot eredményezett megérdemelten a csa­patnak, sőt a játék képe alapján nem lett volna meglepetés, ha a győzelmet is megszerezte volna.

    A kánikulai melegben mindkét csa­pat tartalékkal állt fel. A BAK-ból Erbstein, a MAFC-ból Egri, Teuffel hiányozott. Míg azonban a BAK-ban Károly személyében kitűnő centerhalf helyettesített, addig a MAFC csatársora erősen érezte az említettek hiá­nyát. Pótlásukra Biró Gyula rukkolt előre centercsatárnak, mig jobb halfot Jünker játszott. A csere kitünően be­vált, mert Jünker okosan és szépen passzolt és elég jól szerelt, mig Biró nagyszerűen irányítottá a csatársort. Igen gyenge volt azonban a Teuffelt helyettes...
  48. 2022.02.27, 23:23 - Budapesti AK - Nemzeti SC 1920
    BAK - NSC 6:1 (2:0)

    Üllői-uti pálya, 1000 néző
    Bíró: Vértes Imre.

    A BAK jelenlegi nagy formája alapján nagy favoritként indult a küzdelembe, de a hatalmas gólarányra igazán senki sem volt elkészülve. A játék képe, a muta­tott formák nem is tették indokolttá a sok gólt, de a szerencsének mint már annyiszor, a futball­ban domináló szerep jutott ezuttal is. Kétségtele­nül a BAK volt a jobbik csapat, de ha az NSC akcióit nem üldözi a balszerencse, könnyen más lehetett volna az eredmény.

    Az első félidőben ugyanis állandóan az NSC volt frontban, s a BAK mindössze talán két lerohanással kísérletezett az első és a 43. percben, s mindkettő gólt eredményezett. Az NSC játékának sikertelensége alaposan letörte; a biró Killermannt kiállította, Szegedy és Szendrő önként hagyták el a pályát, s igy nem csodálható, hogy a nagy széllel támogatott BAK további négy gólt ért még el, mig az NSC csak a BAK hatodik gólja után tudott eredményhez jutni Spitz révén. A BAK góljai közül az elsőt...
  49. 2022.02.27, 23:01 - MAFC - UTE 1920
    UTE — MAFC 1:0 (1:0)

    Üllői-uti pálya
    Bíró: Schiller Gyula

    Az előzőleg lefolyt durva, céltalan rugdalódás után valóságos oázisként hatott a két csapat nívós, tetszetős játék keretében megvívott küz­delme. Mint már annyiszor a tavaszi szezonban, ismét a balszerencse fosztotta meg a MAFC-ot munkájának gyümölcsétől s meg nem érdemelt vereséget szenvedett. Csapata legalább is egyen­rangu ellenfele volt az ujpestiek legénységének, sőt a második félidőben többet és tervszerűbben is támadott, mint amazok s igy az eldöntetlenre feltétlenül rászolgált.

    A műegyetemiek csapata veresége ellenére is respektabilis formát mutatott, a mezőnyben szépen kombinált, de az-ellenfél kapuja előtt nem volt szivük a csatároknak küzdeni, ami azután az eredményésség rovására ment. Ginzery néhány labdát szépen fogott, a hátvédek külö- nösen Solymár, biztosan látták el feladatukat. A fedezetsorban viszontláttuk régi reprezentativünket Biró Gyulát, aki álló helyzetekben még ma is régi nagy technika...
  50. 2022.02.27, 22:48 - Terézvárosi TC - 33 FC 1920
    "33" FC - TTC 0:0

    Hungária uti pálya, 3500 néző
    Bíró: Gerő Ferenc

    A két csapáat elöző játékai alapján erős, de nívós küzdelmet várt mindenki, mely azonban sajnálatos események szerencsétlen összehalmo­zódása folytán elmaradt, s céltalan, minden terv nélküli, élvezhetetlen játékban volt része a hét­köznap ellenére is szép számban megjelent kö­zönségnek. A játékot egy a mérkőzés elején tör­tént fájdalmás incidens tette puskaporossá.

    A 11. percben Oláh és Hegyi olyan szerencsétlenül futottak össze, hogy Hegyi sipcsonttörést szenvedett. Ettől kezdve tervszerű játéknak nyo­mát sem láthattuk. A csapatokat olyannyira le­törte a sajnálatos baleset, hogy nem tudtak az egész első félidőben magukhoz térni, s inkább nézték, mint rugták a labdát.

    A második fél­időben azután az idegesség -vett eröt a csapato­kon; mind sűrűbbé válnak, a szabadrugások, amelyek nagyobb része a_ TTC ellen irányul, s a 20. percben, a biró ki is állítja Procenkót a TTC centerét, aki Heidet tette harc...
  51. 2022.02.27, 21:50 - Terézvárosi TC - ÚTSE 1920
    TTC — UTSE 2:0 (0:0)

    Hungária uti pálya
    Bíró: Gerö Ferenc

    A két csapat találkozása a kiesés szempontjából rendkívül fontos volt s eredményében az UTSE-et döntötte kritikus helyzetbe. A TTC csapata az első félidőben mélyen formáján alul játszott, a csapat tagjai egymással civakodtak s ennek folytán ugylátszott, hogy biztos vereség jut osztályrészéül. A második félidőben azonban észbe kaptak. Mintha kicserélték volna őket, lendületes, stílusos játékba kezdettek, folytonosan támadtak, a minek hatása alatt az UTSE fokozatosan engedett, s végül ki­fulladva, teljesen visszaesett.

    A TTC kezd nap és szél ellen. Csakhamar az UTSE lép fel támadóan s kornert ér el a 14. percben Kopácsi csak ököllel tudja a labdát ki­ütni. A 34. percben a TTC veszélyes támadását az UTSE kapusa szépen védi, majd a TTC kor­nert ér el. Ezután az UTSE jut fölénybe, de csa­tárai gólképtelenek. A félidő utolsó percekben némi TTC fölény tapasztalható.

    A második félidőben az UTSE erősen támad s már az...
  52. 2022.02.27, 21:26 - Törekvés SE - MAFC 1920
    Törekvés — MAFC 1:0 (1:0)

    Halom utcai pálya, 1000 néző
    Biró: Schiller Gyula

    A MAFC vasárnapon is folytatta vereségsorozatát, kétségbeesetté téve ezzel helyzetét. Ha a csapatot mai szomoru sorsa sem sarkalja nagyobb erőfeszítésre, ugy menthetetlenül visszaesik a II.-ik osztályba. Pedig a technikus csapat nem érdemelné meg ezt a keserű sorsot. A csapat az ősz­szel határozottan nívós csatárjátékot játszott, mely megütötte az I. osztályu nívót. Tavasszal azonban a csatársoruk sem tudott lábraállani s éppen azokon a mecscseken állott fel leggyengébb összeállításban, amelyeken esélye lett volna a győzelemre.

    A Törekvés meccs már nem volt ilyen mérkőzés. Á Törekvés tavasszal óriási formajavuláson ment át, s ha az utóbbi időben valamennyire engedett is az iramból, a MAFC mai csapata nem lehetett komoly ellenfél a számára.

    A MAFC ténylegesen csak az első félidőben volt ellenfele a Törekvésnek; helycsere után ugyanis a vasutascsapat olyan fölénybe került, hogy a MAFC nem is ...
  53. 2022.02.27, 21:16 - Budapesti AK - III. Kerület 1920
    BAK — III. ker. TVE 3:0 (1:0)

    Hungária-uti pálya, 3000 néző
    Biró: Fiedler Konrád

    Kellemes meglepetéssel szolgált a BAK csapata mai játékával. Elejétől végig importáló stílusban dolgozott a csapat, amelynek nem kell többé ag­gódnia, hogy benne marad a veszélyes zónában Az első félidőben még sikerült a III. ker. csapatá­nak itt-ott a támadó szerepében fellépni, a második félidőben azonban állandóan a Vívók térfelében folyt a játék, s ha az utolsó husz percben a BAK jobban forszírozza az iramot, még több gólt is szerezhetett volna.

    A BAK csapatában különösen Szendrő hátvéd emelkedett ki; valósággal reprezentatív formát mutatott. Jó volt partnere, Müller is. Fodor ka­pusnak kevés dolga volt. A fedezetsorban Tóth nagy klasszist képvisel, Erbstein az első félidő­ben gyengébb volt, a másodikban azonban kitü­nően játszott. Deutsch balhalf mindvégig szorgalmasan és hasznosan játszott. A csatársor meg­értő összjátékot produkált, amelylyel a Vívók halfsorát teljesen kifullasztott...
  54. 2022.02.27, 21:04 - Kispesti AC - MAC 1920
    MAC - Kispesti AC 1:0 (0:0)

    Üllöi-uti pálya, 7.000 néző
    Biró: Ujváry Ödön

    A nagy meleg ellenére igen nivós, tetszetős já­ték keretében vívta meg a két csapat mai bajnoki mérkőzését, amelyet a mutatott formáknak meg­felelően a MAC megérdemelten nyert meg a leg­minimálisabb gólaránnyal. A mezőnyben egv ár­nyalattal jobbak voltak az atléták, a játék nagyobb részében övék volt a támadó szerepe s számos gólhelyzetük volt, míg a KAC az egész mérkőzés alatt egyetlen gólhelyzetet sem tudott teremteni a MAC kapuja előtt.

    A MAC legkomplettebb összeállításában Bod­nárral és Ráccal megerősödve állott fel. Fehérnek a kapuban nem volt komolyabb védeni valója. Kitűnő volt Szaffka s megfelelt Ocskay is. A fe- dezetsor Lenz—Fodor—Weiner összeállításban fá­radhatatlan agilitással látta el feladatát, s főleg a védelem munkájából vette ki részét. A csatársor Simon irányítása mellett szépen kombinál, de a Rác—Bodnár jobb szárny munkáján még erősen megérzik a tréninghiánya. Ráctól az első f...
  55. 2022.02.27, 20:56 - Budapesti TC - 33 FC 1920
    „33“ FC - BTC 3:2 (1:2)

    Üllői-uti pálya
    Biró: Hajós József

    Nagy meglepetés! A lista végén kullogó har­minchármasok hatalmas lelkesedéssel és ambíció­val küzdő csapata megérdemelt győzelmet aratott a formájukban erősen visszament piros-fehérek felett. A kánikulai hőség ellenére erősiramu, nívós mérkőzésben gyönyörködhetett a nagyszámban megjelent közönség. Csupán az utolsó 20 percben estek vissza a csapatók s lett urrá a faradság játékukon.

    A „33“-asok játékát a minden áron való győzni akarás, tűz és lelkesedés hatotta át, aminek meg­felelőleg a csapat legjobb formáját játszotta ki. Zsáknak egyetlen komolyabb védeni valója sem volt. A hátvédek közül Kutik volt a jobbik, Grüner feltűnő indiszponáltan játszott. A halfsorban Zloch játéka magaslott ki. Különösen az első fél­időben valósággal uralta a mezőnyt. Kitűnő segítő társa volt Heid és fáradhatatlan volt Vanicsek. A csa­társor Bakonyi távollétében uj összeállitásban sze­repelt. László, mint jobbszélső, a legjobbat pro...
  56. 2022.02.27, 20:46 - UTE - MTK 1920
    MTK - UTE 4:0 (3:0)

    Népszigeti pálya, 6000 néző
    Bíró: Vértes Imre

    Az MTK-nak nem volt oka megbánni, hogy az ősszel felcserélte a pályaválasztás jogát, mert amellett, hogy gyönyörű időben, kitűnő talajon és sportszerű megértéssel figyelő nagyszámu közön­ség előtt játszotta le ezuttal a mérkőzését könynyü győzelmet is aratott a népszigeti pályán. Ujpest sportpártoló közönsége teljes számban ke­reste fel a tavaszi pompájában tündöklő, lombos fák övezte szigeti pályát, bizonyára abban a reményben, hogv kedvenc csapatának győzelmé­ben, vagy legalább is erős ellentállásában fog gyönyörködhetni, a csapat azonban csalódást hozott. Egy pillanatra sem tudta kétessé tenni a bajnokcsapat biztos győzelmét. A közönséget — és ez kitűnő sportérzékére vall — nem hangolta le az ujpesti csapat kudarca, ellenkezően, teljesen méltányolta a kéek-fehérek szemetgyönyörködtető szép akcióit és tetszésének sokszor kifejezést is adott.

    Az MTK Schlosser nélkül állt fel. Kertész II jobbösszekötőt ...
  57. 2022.02.26, 23:47 - Vasas - Ferenczvárosi TC 1920
    FTC — Vasas 2:0 (2:0)

    Üllői-uti pálya, 8000 néző
    Biró: Renner Ferenc

    Az FTC győzelmi sorozatának ujabb értékes állomásához ért el ma a Vasasok felett aratott győzelmével. Az előző napi WAC mérkőzéssel a lábában is biztosan bánt el a legutóbb gyengén szerepelt, ezuttal azonban ismét jó formát mutató Vasasokkal.

    A csapat gyengéje korábban a csatársor golképtelen játéka volt, mely azonban az utolsó hetek­ben oly nagy mérvű javuláson ment keresztül, hogy ma egyenes a csapat legjobb részének kell a csatársort látnunk. A Kelemen—Pataki—Tóth belső trió Pataki irányítása mellett rövid lapos passzokkal megértéssel, tetszetősen dolgozik, de adott helyzetben jó képességű szélsőiről sem fe­ledkezik meg. Jobb szélsőt ezuttal az előző napon megsérült Szabó játszott, sok igyekezettel, de sé­rülése következtében csak mérsékelt sikerrel. Szabó helyén Blum nyujtott kiválót, mig balhalfot Hungler I. játszott.

    A közvetlen védelem biztosan látta el feladatát.
    A Vasasok ezuttal határozo...
  58. 2022.02.26, 23:42 - 33 FC - Törekvés SE 1920
    Törekvés — „33“ FC 1:0 (1:0)

    Üllöi- uti pálya
    Biró: Kreutz Fülöp

    A lista végén álló „33"-asok élet halál harca volt a mérkőzés. A csapat nagy verv-vel feküdt bele a játékba, de a biró érthetetlen ítélkezései előbb kedvét szegték, majd idegessé tették, aminek nyomán oly durva játékba kezdett, melyhez ha­sonlóan talán még sohasem láttuk a „33“-asokat játszani. A durva játékért meg kell rónunk a harminchármasokat, de pszihologiailag meg tudjuk érteni a csapatot, amelynek minden győzelmi esé­lyét megsemmisítette a biró hibás ítélkezéseinek hosszu sora.

    A mérkőzés folyamán a Törekvés mutatkozott erősebbnek, s a nyujtott játéknak megfelelöleg biztosan nyerte azt. Dürrnek nem volt nehezebb védeni valója. A két hátvéd, Horváth és Siegel biztosan látta el feladatát. A fedezetsor volt a csapat legjobb része. Egyénileg Viola mintasze­rűen fair és intelligens játéka magaslott ki. Ging még messze van régi nagy formájától. A csatár­sor különösen a mezőnyben szépen kombinált, de a ka...
  59. 2022.02.26, 23:36 - Budapesti TC - Kispesti AC 1920
    Kispesti AC — BTC 1:0 (0:0)

    Hungária-uti pálya
    Bíró: Gerő Ferenc

    A BTC jó és a KAC gyenge külföldi szereplése alapján a piros-fehérek győzelmét kellett várni, ám a BTC híveinek csalódás jutott osztályrészül.

    A csapat határozottan jobb volt ellenfelénél, rész­ben azonban példátlan balszerencse üldözte, fő­képpen pedig belső csatárainak tulzásba menő golképtelensége fosztotta meg a sikertől. A meccs nívóját illetően kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy kissé gyönge volt s bizony a tájékozatlan szemlélő alig hitte volna el, hogy két legnagyobb csapataink sorába tartozó ellenfél viv küzdelmet.
    A gyönge játék nyilvánvalóan a külföldi tura okozta fáradság következménye volt.

    A BTC Kőszegi és Horváth, a KAC Krebs nél­kül állott fel. A KAC kezd szél és nap ellen, de a BTC nyomban támadásba fog s ebben a fél­időben csaknem állandóan a KAC térfelében folyt a játék. Közben a KAC ritkán, de veszélyesen támad, Jeny lövése hajszálnyira kerül a kapu mellé, majd Kertész és Koll...
  60. 2022.02.26, 23:20 - MALY
    Játékos-határbiró.

    A TTC—Miskolci Vasutas mérkőzésen nem akadt határbiró az eső miatt.-Maly Antal, a TTC jobbszélsője vállalkozott a határbirói tiszt betöltésére olyan módon, hogy játszott a jobbszélső posztján, de a szokatlan keskeny pályán alig kapott labdát s inkább a tacsvonalon jelezte a bedobásokat, segédkezet nyujtva a bírónak.

    Sporthirlap, 1920 április 8.
  61. 2022.02.26, 23:14 - Ferenczvárosi TC - MAC 1920
    FTC — MAC 2:1 (0:0)

    Élvezetes nyilt játék, amelyben a mezőny legjobb játékosának a MAC. kapusa Fehér bizonyult, aki a FTC. immár goaléhes csatárai elől rendre mentett. Szünet előtt egy „hans" miatt megítélt és Pataki által lőtt tizenegyest is fogott. Helycsere után is jó ideig goal nélkül folyik a játék, végre azonban Tóth szabadrugásából Kelemen goalt lő, melyre azonban a MAC. corner után Fodor kapufáról bepattant goaljával válaszol. Nyolc perccel a meccs vége előtt Tóth szép akcióval a győzelmet jelentő goalt lövi.
    Pesti Hirlap, 1920. április 6.
  62. 2022.02.26, 23:10 - Ferenczvárosi TC - MAC 1920
    FTC — MAC 2:1 (0:0)

    Biró: Bóna Pál
    A nehéztalajon élénk, gyors iramu, változatos játék. FTC fölénye szemmel látható, de a MAC is veszélye­sen támad időnkint Az FTC-ben a csatársor, a MAC-ban a védelem dolgozott kiválóan. Á gólo­kat Kelemen és Tóth, illetve Fodor lőtték.
    Sporthirlap, 1920. április 8.
  63. 2022.02.26, 22:46 - MTK - Törekvés SE 1920
    MTK — Törekvés 4:2 (3:1)

    Hungária uti pálya
    Bíró: Schiller Gyula

    Szinte hagyományos a magyar futballsportban, hogy a gyengébb kvalitású csapatok nagyobb erő­kifejtésre képesek a bajnokságban vezető csapat, mint a rájuk nézve nem olyan veszélyes ellen­felek ellen. Élénk tanubizonyságát szolgáltatta en­nek a Törekvés a mai játékával. A vasutas csapat minden tagja szinte kivétel nélkül tudásának leg­javát nyujtotta és a csapat láthatóan egységes igyekezete oda irányult, hogy a bajnokság legjogosabb aspiránsát győzelmei sorozatában meg­akassza. Győzelmet elérni nem tudott, mert ellen­fele klasszisához nem ért fel és az erősen felázott talaj a jobb labdatechnikával rendelkező csapat segítségére volt. A dicséretreméltó ambíció azon­ban egy mindenképpen izgalmas küzdelmet ered­ményezett, amely a közönség érdeklődését az utolsó percig fogva tartotta. A támadások izgalmas és hullámzó kibontakozásai mindkét részről élveze­tes momentumokban bővelkedtek. A Törekvésnek ezzel a játékáv...
  64. 2022.02.26, 22:24 - Budapesti AK - UTE 1920
    BAK — UTE 1:0 (0:0)

    Hungária-uti pálya, 4000 néző
    Biró: Bóna Pál

    Mindkét csapat multheti teljesítménye után szép játék ígérkezett, azonban a mutatott játék, csak a második félidőben volt kielégítő. Az első félidőben unalmas középjáték folyik; mindkét csapatnak volt alkalma gól elérésére. A második félidőben jobbára a BAK van fölényben s Engel beadásából Ráczkevy védhetetlen lövéséből mégis szerzi a győzelmet jelentő gólt. Későbben Paulusz kapufát rug, majd a 40. percben Kósa biztos gólnak látszó labdáját Fodor, a BAK kapusa hihetetlen bravurral védi. Az UTE az utolsó percekben erő­sen küzd a kiegyenlítő gólért, Priboj lövését Fodor elvetéssel teszi ártalmatlanná.

    A BAK csapatában az ujonnan igazolt Fodor védett, s a BAK győzelmét bravuros védéseivel nagyban elösegitette. A Müller—Szendrő hátvédpár a szokott megbízható hatvédőknek bizonyul- tak. A fedezetsor legjobb embere, Deutsch balfedezet volt. Erbstein kitünően fogta Pribojt, mig Tóth jobbhalf az első félidőben ...
  65. 2022.02.26, 22:14 - 33 FC - Ferenczvárosi TC 1920
    FTC - „33“ FC 3:0 (1:0)

    Üllöi-uti pálya, 9.000 néző
    Bíró: Fehéry Ákos

    A Harminchármasok mult heti győzelme és az FTC csütörtöki gyengébb játéka után sokan meg­lepetést vártak, ez azonban az FTC váratlanul jó játéka folytán elmaradt. A zöld-fehérek csapata ezuttal ugy játszott, mintha egyszerre akarná ki­pótolni sorozatos gyenge játékait, s oly szívvel és lélekkel játszotta végig a mérkőzést, mintha nála és nem a „33“-asoknál lett volna szó a lét vagy nemlét kérdéséről. Szamosinak nem volt nehezebb védenivalója. A két hátvéd, Takács és Hungler II, főleg az utóbbi, hétröl-hétre javuló formát mutat, s ezuttal már kifogástalanul látta el feladatát. A fedezetsor különösen a második félidőben szinte tömte labdákkal csatársorát, s igazi klasszis játékot produkált. Egyénileg Blum nyujtott kiválót. A csatársor ma ugy játszott, mintha nem is a régiek, hanem csupa uj ember játszott volna benne. Patakit hajszálfinom trückjei, pontos lab­daadogatása és szépen plaszirozott lövései eg...
  66. 2022.02.26, 22:01 - MAC - Nemzeti SC 1920
    MAC - NSC 3:0 (0:0)

    Margitszigeti pálya, 3000 néző
    Bíró: Fiedler Konrád

    A MAC váratlanul biztos győzelmet aratott az NSC felett, s ezzel a győzelmével jóidőre megsza­badult az osztályozási gondoktól. A mérkőzésbe a MAC uj csatársorral ment bele. Ismét játszott a csapatban Bodnár Sándor, aki nem sokat vesztett régi formájából; Omelka kikerült a jobbszéle; Schleimer II. ment centerbe, mig a balszárnyon maradt Vigyázó—Boldog. Az uj összeállítás jól bevált s kár volna megbolygatni. Az első félidőben ugyan még nem szokott össze az öt csatár, szünet után azonban feltűnő jól és ötletessen kombinált. A csatársor nyerte meg a MAC-nak az NSC mecscset, bár a védelem és a halfsor is kifogástalanul dolgozott. Különösen jó volt a halfsorban Fodor, a védelemben pedig a két beck: Szaffka—Ocskay; de Fehér is határozottan fejlődik s a MAC standard kapusává növi ki magát.

    Az NSC már eleve meghendikepelve állott ki a mérkőzésre. Legjobb s jelenleg talán egyetlen nagy képességű játékosa, K...
  67. 2022.02.26, 21:47 - III. Kerület - Vasas 1920
    III. ker. TVE - Vasas 1:0 (0:0)

    Határ utcai pálya, 3.000 néző
    Bíró: Schil­ler Gyula

    A Vivók csapatának végre sikerült megtörni a balsikert. Ha tudás dolgában nem is multa felül ellenfelét, lelkesedésben és a teljes szívvel való küzdésben messze tulszárnyalta a vendégcsapatot. A játék, ha nem is volt nivós, eléggé élénk és változatos lefolyásu volt. Az első félidőben a Vasasok kombinációs játékkal uralták a helyzetet, de szünet után elerőtlenedve, a Vívók lelkes játéka deffezívára szorította őket. A szezont olyan szép stílusos és lendületes játékkal kezdő Vasasokat mintha kicserélték volna. Játékuk fáradt, üres és léleknélküli volt.

    A Vivók az első félidőben félénk óvatossággal ügyeltek kapujokra, a szünet után azonban a sikeres ellenálláson felbuzdulva, támadásokba fogtak, amelyeknek sikere rendkí­vüli lelkesedésre ösztökélte a csapat tagjait. A kapuban uj játékos debütált Korein személyé­ben, aki néhány bravuros védésével ízlelítőt adott talentumából. Kiválóan funkci...
  68. A meglepetések közül első helyen áll a TTC. sikere a Törekvés ellen 3 : 1 (1 : 0) arányban. Mindvégig szívós kitartással a TTC. biztosan győzött a vasutas csapat felett. Recht Chován. Maly (TTC.) és Urik (Törekvés) voltak a goallővők.
    Pesti Hirlap, 1920. március 30.
  69. TTC - Törekvés 3:1 (1:0)

    Hungária uti pálya
    Bíró: Hajós József

    Bár a mérkőzés eredménye meglepetésnek lát­szik, azok előtt azonban, akik a mérkőzést végig­nézték, inkább a TTC feljavult játéka volt meg­lepetés. A Terézvárosiak csapata hatalmas javulá­son ment keresztül és játéka alapján ugy a csütörtöki mint a tegnapi eredményét reálisnak kell elfogadnunk. A csapat tegnapi játékával teljes mértékben rászolgált a győzelemre, mert a mérkő­zés egész ideja alatt jobbnak bizonyult ellenfelé­nél. A játék mindvégig gyors iramu és heves lefo­lyásu volt és a bírót csupán Viola néhány ak­ciója késztette közbelépésre. A TTC csapatának legjobb része a védelem volt. Kopácsi biztosan látta el feladatát, mig a Hegyi—Fried hátvédpár egyikét alkotja a legjobb védelemnek. A fedezetsor tegnap sűrűn hátrahuzódott a védelem támogatá­sára és ezért a csatársort nem támogathatta kel­lőképpen. A csatársor és egyben a csapat egyik legjobb embere Maly volt, aki tegnap ismét a régi veszedelmes jobbs...
  70. 2022.02.26, 20:51 - MAFC - Budapesti TC 1920
    BTC — MAFC 1:0 (1:0)

    Üllöi-uti pálya
    Bíró: Nyul Dezső

    A piros-fehérek csapata technikai felsőbbségének tudatában meglehetősen elbizakodottan ment a küzdelemben, s bár biztosan nyerte a mérkő­zést, lélek, nélküli játéka könnyen megbosszul­hatta volna magát. Stiernek nem volt egyetlen komoly védeni valója sem. A két hátvéd mint mindig, ezuttal is megbízhatóan látta el feladatát; különösen Kőszegi imponált. A fedezetsor ugy a védelemben, mint a támadásban jól funkcionál, ámde a csatársor az akciók okos és tetszetős be­fejezésével mindig adós marad. Nem volt egyetlen tagja sem a csatársornak, aki feladatát megelé­gedésre végezte volna. Szánthó II sokat viszi a labdát, s késón centerez. Schwemk és Pócz inkább egy bolyban táncol semmintsem előre viszi a lab­dát. Kollár puha, még Hajdut keveset foglalkoz­tatták.

    A MAFC kapujában Ginzery elfogadhatóan vé­dett, a gólt egy kis szerencsével elháríthatta volna. A két hátvéd; Solymár és Ernst sok igyekezettel játszott. A fedezets...
  71. 2022.02.26, 19:39 - ÚTSE - Kispesti AC 1920
    Kispesti AC - UTSE 3:0 (2:0)

    Nép­szigeti pálya, 2500 néző
    Bíró: Gerő Ferenc

    Az UTSE erős támadásával indul a játék, s már az első percekben jóhelyzetbe kerül, az ujpesti csapat, de Szabó lövését Varga kitűnő helyezke­déssel kiparirozza. Ezután egy ideig középjáték folyik, majd a KAC is lendületbe jön, s erősen ostromolja az UTSE hálóját. A 15 percben esik az első gól olyanképpen, hogy Paksy, as UTSE kapusa kifut a kapuból, s Eisenhoffer az üres há­lóba fejeli a labdát. A KAC kapuját, csak a két hátvéd bizonytalan játéka sodorja komoly veszély­be. Jeszmás egyéni játéka meghozza a KAC má­sodik gólját, ezután ismét a középre terelődik a játék.

    A második félidőben általában a KAC uralja a helyzetet. Az UTSE ritkán, de mindig veszélyesen támad. Hogy a KAC hálója gólmen­tes marad, részben a szerencsének, részben az UTSE csatárok gólképtelenségének tulajdonítható. A félidó közepén Jeszmás a két hátvéd mellett könnyen elhuz, s a kifutó kapus mellett a kapuba helyezve a labdát...
  72. FTC - TTC 1:1 (1:1)

    Üllői-uti pálya, 4000 nézö
    Biró: Schiller Gyula

    A két csapat április 1-re kisorsolt bajnoki meccsét csütörtökön játszotta le s küzdelmük nagy meglepetésre eldöntetlenül végződött. A TTC, amely már a MAFC ellen is javuló formát mutatott, nagy lelkesedéssel és ambícióval fe­küdt bele a játékba s nemcsak egyenrangú ellen­fele volt a zöld-fehéreknek, de egy kis szerencsé­vel meg is nyerhette volna a mérkőzést. -A teréz­városiaknak . mindenesetre több gólhelyzetük volt, mint az FTC-nek. A TTC kapuját ezuttal ismét Kopácsi védte. Néhányszor szépen men­tett. Megbízhatóan dolgozott a Hegyi—Fried hátvédpár is, mig a fedezetsor szürkén, de agilisán dolgozott. A csatársorban a két szélső, Maly és Neumann volt veszélyes, mig a többiek gyengébbeknek mutatkoztak.

    Az FTC kapujában Szamossi állott; a gólt több ügyességgel védhette volna, egvéb komoly dolga nem volt. A két hátvéd, Takács és Hungler, tiszta helyzetben jó! funkcionáltak, de ezuttal néha helyezkedési h...
  73. 2022.02.25, 23:58 - Ónody Zsigmond
    Ónody II. az FTC-ben.

    A MAC kitűnő játékosa, Ónody Zsigmond az FTC-be lépett.
    Sporthirlap, 1920. március 29.
  74. 2022.02.25, 23:47 - MAFC - Terézvárosi TC 1920
    MAFC — TTC 0:0

    Üllői-uti pálya
    Bíró: Lescheditzky Kálmán

    Az üllői-uti pálya közönségének nem volt sze­rencsés napja, ha csak gólt ment ki nézni, mert mind a két I. osztályu mérkőzés, amelyet ott ját­szottak gól nélkül végződött. Szép játék mellett azonban izgalomban is volt része a közönségnek, s ezzel főként ez a két veszélyes zónában vesz­teglő csapat szolgált. S nem lehet letagadni, hogy a III. helyért küzdő FTC—BTC-n kívül ezt az élet-halál harcot is sokan mentek ki megnézni.

    A játék maga nem mozgott valami magas nivon. Mind a két csapat kínosan vigyázott arra, hogy valahogy malőr ne érje a kapuját s tulzott óva­tosságukban szinte megfeledkezni látszottak, arról, hogy talán nem ártana egyiküknek sem, ha gólt is tudnának javukra elkönyvelni.

    A TTC csatársoráról ugyan régóta tudjuk, hogy nem nagyon erőlteti meg magát a gólrugáshan, a MAFC csatársorát azonban ősszel ugy ismertük meg, hogy akar is, tud is gólt lőni. Sajnos — ugy látszik — erről a jó tulajdonságukró...
  75. 2022.02.25, 23:40 - III. Kerület - UTE 1920
    UTE - III. ker. TVE 2:0 (1:0)

    Határ-utcai pálya, 4.000 néző
    Biró: Friedmann Hugó

    A Határ-utcai pályán megjelent közönségnek izgalmas és érdekes lefolyásu mérkőzésben volt része. A játék képe ha nem is volt nagyon nívós, az UTE némi fölénye ellenére is változatos volt, és a III. ker. gyors csatárainak lendületes táma­dásai többizben veszélyeztették az UTE kapuját.

    Az UTE kezdi a játékot és azonnal támadólag lép fel. A 3. percben már Paulusz kornere fenye­get, de a veszélyt sikeresen hárítja el a Vivók vé­delme. Középjáték keletkezik, de a 12. percben az UTE egyik támadása eredménnyel jár, mert Priboj helyezett lövése a hálóban akad meg. A Vívók erélyes támadással felelnek, de Göttler lö­vése a kapu felett süvít el. Szidon rövid időre megsérül és elhagyja a pályát, de az UTE tiz emberrel is uralja a helyzetet. A belső csatárok­nak számos kiváló alkalma kínálkozik a gól lö­vésre, de azt sorra elhibázzák. A félidő végén a Vívók is frontba jutnak és Stark lövését KnolI ráve...
  76. 2022.02.25, 23:30 - Törekvés SE - ÚTSE 1920
    Törekvés — UTSE 2:1 (1:0)

    Halom- utcai pálya, 1500 néző
    Biró: Szüsz Hugó

    Az első negyedóra után ugy festett a helyzet, mintha a Törekvés könnyen tudna végezni ellen­felével, ám az UTSE igen sikeres védekezést fej­tett ki, sőt kiszabadulván szorongatott helyzetéből, több veszélyes támadást is intézett a Törekvés kapuja ellen. A 19. percben esett az első gól olyanképen, hogy Liszák I. öngólt vétett. Ezután is a Törekvés maradt frontban, de a csatárok egyéni akciója a tömörült UTSE védelemmel szemben nem érvényesült. A félidő vége felé az UTSE a támadó fél. Az ujpesti csapat támadása folytatódott a második félidőben is. A kiegyenlítő gólért vivott lelkes küzdelem a 10. percben meg­hozta gyümölcsét. Szabó védhetetlen lövéssel kiegyenlített. A félidő közepéig tartott az UTSE támadása s ezen közben a vezetés megszerzésére is alkalom volt. A Törekvés védelmének kitűnő játékán azonban meghiusult minden akciójuk. Az utolsó negyedórában kifuladt az UTSE, aminek folytán a Törekvés ...
  77. 2022.02.25, 23:24 - 33 FC - Vasas 1920
    „33“ FC — Vasas 1:0 (0:0)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Gerö Ferenc

    A nap legnagyobb meglepetése! A vasasok soórozatos győzelmeik után váratlan vereséget szen­vedtek a tavaszi szezonban meglehetősen jó csa­pattal rendelkező, de eleddig jó adag balszeren­csével küzdő „33“-asoktól. A mérkőzés az orkánszerű szél ellenére erős iramban folyt le. Az első félidőben széltől támogatva a „33“-asok vannak fölényben, s a Vasasok csak szórványos lefutá­sokkal kísérleteznek, a második félidőben pedig egészen megfordított a helyzet, a Vasasok döntő fölénybe kerülnek, sőt a játék utolsó negyedórá­jában egyenesen kapujukhoz szegezik a „33“-asokat, de a budaiak ennek ellenére három csatárra! is nem egyszer igen veszélyesen támadtak. A két félidő ellentétes teljesítményeit összegezve megál­lapíthatjuk, hogy a csapatok egyenrangu játékot produkálták, s a harminchármasokat a győzelem­hez a csapat minden egyes tagját nagy lelkesedés és ambíció segítette hozzá.

    Zsák a „33“-asok kapujában néhány ...
  78. FTC - BTC 0:0

    Üllöi-uti pálya, 10,000 néző
    Biró: Schreiner Károly

    Csinál néha a természet olyan csodákat, hogy bizonyos események váratlanul megismétlik egy­mást. A futballsportban azonban ritka az eset, hogy két mérkőzés annyira hasonlítson egymásra, mint a mult heti FTC - KAC, s az e heti FTC - BTC mérkőzések (az FTC—KAC-nak természete­sen azt a részét számítva, amikor még 0:0 állott a játék.) Ott is, itt is gyors iramban keresztülvitt támadások a csatárok részéről, pompás helyez­kedés és mintaszerű leadások a halfsorok részé­ről; precíz védelmi játék a saját kapuk előtt vál­togatták egymást s még jóformán fel sem szaba­dult az egyik kapu a veszedelemtől, már a másik kapu védőinek kellett akcióba Iépniók.

    A játék változatosságának velejárója volt az öl­döklő iram is, amely elejétől-végig jellemezte a játékot. A diktáló fél mindig az volt, amelyik a hatalmas szelet kapta hátába; de a másik fél mindig át tudta venni a diktált iramot s nem szo­rult pusztán védekezésre.
    ...
  79. 2022.02.25, 22:48 - Nemzeti SC - Kispesti AC 1920
    Kispesti AC — NSC 0:0

    Hungária uti pálya. (Szombaton), 2500 néző
    Biró : Kreutz Fülöp

    Egyenrangu ellenfelek erős küzdelmének volt szemtanuja a hétköznap ellenére is szép számban megjelent nézőközönség. A mérkőzésnek a KAC volt a nagy favoritja, ámde a lassankint formába jövő Nemzetiek nemcsak egyenranguaknak,hanem még egy kis nüansszal jobbnak is bizonyultak, s ha csak egy kis szerencse kíséri akcióikat, győz­tesként hagyhatták volna el a küzdőteret.

    A Nemzetiek főereje a csapat minden tagját át­ható nagy lelkesedés és ambíció volt, mely ha a KAC ellen nem is tudta még két pont alakjában mutatkozó teljes sikerre vinni a klub színeit gyen­gébb ellenfelekkel szemben nagy szolgálatokat fog még tenni. Gallovitsnak a kapuban nem volt komolyabb dolga; a két hátvéd, Hesser és Szendrö főleg helyezkedésükkel és kap­csolásaikkal váltak csapatuk javára. A csapat legjobb embere a középfedezetet játszó Killer- mann volt, aki különösen az első félidőben ugy a vé­delemben, mint a tám...
  80. 2022.02.25, 22:33 - Budapesti AK - MTK 1920
    MTK - BAK 3:0 (1:0)

    Hungária-uti pálya, 7000 néző
    Biró: Kiss Menyhért

    A BAK legutóbbi kitűnő eredményei alapján nagy szenzációnak ígérkezett a két csapat mai találkozása, amelytől azonban meglepetést is vártak. A meglepetés azonban elmaradt; nem azért, mintha a BAK formáján alul szerepelt volna, de mert az MIK együttese különösen a második félidő első 35 percében olyan játékot produkált, amelyhez hasonlót még nem láttunk ebben a szezonban. Kropacseknek nem volt egyet­len komoly védeni, való labdája sem. Feldmann legjobb formáját játszotta ki, bár Mandl is kitett magáért. A csapat gerince a Kertész II—Nyul— Kertész III. összeállításu halfsor volt, amelyben Kertész III. fénykorára emlékeztető játékot produkált A csatársor ezuttal uj és mindjárt jól bevált összeállításban szerepelt. Molnár játszott jobbösszekötőt, mig Winkler a bal­szélre került ki. Ez a változás nagy előnyére vált a csapatnak, mert Molnár megértő partnere volt Braunnak, emellett eredményes is tudott lenni,...
  81. 2022.02.25, 22:16 - Vasas - Terézvárosi TC 1920
    Vasas — TTC 5:2 (2:1)

    Hungária-uti pálya, Biró: Weisz Ferenc

    A Vasasok folytatták győzelmi sorozatukat, amelyben feltartani őket a TTC csapata gyengé­nek bizonyult.

    Az első félidőben még közel egyenlő erejűek voltak az ellenfelek és csupán a TTC balszeren­cséjén mulott, hogy a félidő nem a Terézvárosiak javára végződött; szünet után azonban a balsiker­től elkedvetlenedve visszaestek és a Vasasok fürge csatárai tetszetös játék és csinos kombinációk után biztosan nyerték meg a mérkőzést.

    A játék képe — ennek megfelelően — csupán az első félidőben volt élénk és változatos, mig a második félidőben a Vasasok döntő fölénnyel ját­szottak, amelyet csak nagy ritkán tört meg'a TTC csatárainak egy egy lerohanása. A Vasasok csapa­tának legjobb része ma is a csatársor volt, amelyben Katzer gyorsasága, Koffler határozottsága és a gól előtti erélyes játéka, továbbá a fürge kis Jellinek tűnt ki. Szürke, de alapjában hasznos munkát végzett a fedezetsor, amelynek tagjai hétröl-hétre ...
  82. 2022.02.25, 22:02 - Vasas - Terézvárosi TC 1920
    Nyerges sérülése. Nyerges, a Vasasok jóképességü fiatal kapusa, csapatának a TTC ellen meg­tartott mérkőzésén két ujján komoly sérülést szenvedett, ugy, hogy hosszabb ideig pihenni kényszerül. Távollétében helyét Tapfer tölti be.
    Sporthirlap, 1920. március 18.
  83. 2022.02.25, 21:53 - MAC - Budapesti AK 1920
    BAK - MAC 3:0 (2:0)

    Margitszigeti pálya, 1000 néző
    Bíró: Schiller Gyula

    A BAK derekasan küzdő, de balszerencsétől ül­dözött csapata végre megérdemelt győzelmet ara­tott és értékes két ponttal javitott pozícióján. A játék folyamán mindvégig jobbnak bizonyult ellenfelénél, és ha csatárai történetesen jobban értenek a góllövés tudományához, ugy ma a MAC sulyos vereségéről kellene beszámolnunk. Mai győzelmé­vel a BAK jelentős lépéssel jutott előbbre a ve­szélyes zónából kivezető uton és azt — ha játé­kosai továbbra is lelkes igyekezettel fognak küz­deni — rövidesen messze el is fogja hagyni. Vasárnapi játéka szemre nézve is igen tetszetős volt. A csatársor ügyesen kombinált és nem fukar­kodott a lövésekkel. Mindvégig rendkívül agilis volt a halfsor, a szerelésben kitűnőnek bizonyult a két hátvéd. Wolinszkinek a kapuban nem akadt különösebb védeni valója. A MAC csapatának legjobb része a közvetlen védelem volt Fehér jó helyezkedései és bravúros védései sok kritikus helyzetben,...
  84. 2022.02.25, 21:40 - ÚTSE - MAFC 1920
    UTSE — MAFC 2:0 (1:0)

    Népszigeti pálya
    Bíró: Fehéry Ákos

    Megérdemelt győzelmet aratott az ifjusági játékosokkal felfrissített UTSE a meglepően unottan és lélek nélkül játszó Technikusok felett. Bár az ifjusági játékosok beállítása miatt a játékosok egy része vonakodott játszani, s csak hosszas rábeszé­lés után volt hajlandó kiállani, az események és az eredmény igazolták az UTSE helyesen és sport­szerűen gondolkozó vezetőségét, amely pillanatig sem habozott, s a régi rossz formában levó öre­geket jóképességü fiatalokkal cserélte fel.

    Paksynak az UTSE kapujában csak néhányszor volt alkalma tudását bemutatni. A hátvédek szür­kén, de jól játszottak. A fedezetsor Hierholz—Lisszák II—Rösszler összeállításban kitünően he­lyezkedve a csapat gerince volt, s amellett, hogy jó! szerelte a MAFC támadásait, szinte tömte lab­dákkal a saját csatársorát. A csatársorban az ifjusági Reismann—Markó balszárny igen ügyesen és okosan kombinált, Szabó, mint center jól irányí­totta a támadá...
  85. 2022.02.25, 21:27 - Krejčí Marek
    Elhunyt a volt légiós

    Autóbalesetben életét vesztette a Győri ETO FC egykori futballistája, a szlovák válogatott táma­dó, Marek Krejci. A 26 éves korában elhunyt csatár 2002 tavaszán három baj­noki mérkőzésen szere­pelt az ETO-ban, a leg­utóbbi szezonban a német másodosztálytól búcsúzó Burghausen játékosa volt.

    Az elmúlt években ő a har­madik, korábban az NB I- ben futballozó légiós, aki fiatalon távozott az élők sorából: az egykor Nagy­kanizsán játszó [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/26884/stefan-toleski]Sztefan Toleszki 2002-ben, míg az exkispesti [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21092/vladimir_pasic]Vladimir Pasics 2004-ben halt meg.
    Nemzeti Sport, 2007. május 27.
  86. 2022.02.25, 00:02 - Fodor Endre
    Fodor Endre a BAK kapujában. Fodor Endre, aki többizben védett a »33- FC első csapatában is, majd a Törekvésbe lépett, tudvalevően igazo­lását kérte a BAK részére. Fodor 1919 március 29-én játszott utoljára a Törekvésben s így csak a hónap 29-én volna igazolható. A BAK azzal az-indoklással, hogy az idén szökőév van, kérte az MLSz intézőbizottságát, engedjen el Fodornak egy napot s igazolja március 28-án, annál is inkább, mert erre már precedens is van. Amenynyiben az intézőbizottság teljesíti a BAK kívánságát, Fodor védeni fog ez UTE elleni mérkőzésben. Wolenszky ugyan kifogástalanul látja el feadatát, a BAK mégis fölcserélné Fodorral, mert a fiatal kapus kitűnő formában van.
    Sporthirlap, 1920. március 18.
  87. 2022.02.24, 23:54 - UTE - 33 FC 1920
    UTE — „33“ FC 1:0 (0:0)

    Népszigeti pálya, 1.500 néző
    Biró: Nyul Dezső

    Egyenrangu ellenfelek erős küzdelmét szemlélhette a kellemetlen időjárás ellenére is szép szám­ban megjelent nézőközönség. Az UTE sorozatos kudarcai után végre első győzelmét aratta ezuttal- amelyre azonban egyáltalán nem szolgált rá. Na­gyobb fizikai erejével, támogatva a közönség lel­kesítő, sokszor valósággal terrorisztikus viselkedé­sétől a mezőnyben meglehetős fölénnyel játszott a játék 70 százalékában a támadó szerepe is az övé volt, de támadásai nélkülözték a kellő tervszerüséget és határozottságot, nem végződtek jól irányított lövésekkel, s hogy mégis sikerült gólt lőniük, az tisztára véletlen szüleménye volt.

    Knoll a kapuban néhányszor nehéz helyzetben is jól mentett. A csatársorba előrerukkolt Vogel II. helyén ez ifjusági Emmerling igen biztató for­mát mutatott; különösen rugótechnikája kiforrott máris, Vogel III. szokott jó formáját játszotta ki ezuttal is. A fedezetsorban Szimon volt a l...
  88. 2022.02.24, 23:25 - Nemzeti SC - Törekvés SE 1920
    Törekvés - NSC 2:1 (2:1)

    Üllöi-uti pálya
    Biró: Gerö Ferenc

    A Törekvés, mint nagy favorit indult a mérkő­zésbe s az elején tényleg ugy látszott, mintha gólokkal nyerné a mérkőzést. A Törekvés alig 20 percnyi játék után két góllal vezetett Fél órai játék után változik csak meg a játék képe. A ne­héz talajon a Törekvés emberei kezdenek kiful­ladni, mig az NSC csatárok fürgesége akkor jut érvényesüléshez. A talajt jobban bírják, mint a Törekvés halfjai s néhány egész ügyes támadást vezetnek a Törekvés kapu ellen. Elöljár ebben Künsztler, aki hosszabb pihenő után ismét régi formájában mutatkozott be. As NSC támadások 9O százalékát ő vezette s tegyük hozzá, mindig veszélyesen. Az NSC gólja is az akciójának kö­vetkezményeképpen születik meg, amennyiben centerezését Horváth kézzel téríti el irányától, s a megítélt ll-est Szegedy helyezi a gólba. Volt még ezen kívül is néhány helyzete az NSC-nek, azon­ban Künstleren kívül a többi négy csatár olyan erélytelen és oly gyengén áll a l...
  89. 2022.02.24, 23:09 - Vasas - Budapesti TC 1920
    BTC — Vasas 1:1 (1:0)

    Hungária-uti pálya
    Bíró: Szüsz Hugó

    A bajnokság negyedik helyét elfoglaló két csa­pat mérkőzése a várakozásnak megfelelően elejé­től végig érdekes és változatos lefolyásu volt. A Vasasok esélyét csökkentette, hogy Nyerges és Zatyko helyén tartalékokkal kellett felállania, de viszont csatársora oly jól dolgozott, hogy védel­mének meggyengülése nem okozott nagyobb bajt. A Vasasok támadása ezuttal a legjobb védelem volt számukra. A BTC Horváth kivételével rendes csapatával állott fel a a Vasas tartalékos csapatá­tól eltekintve, halfsorának és védelmének köszön­heti, hogy sikerült az eldöntetlent biztosítania. A föérdem azonban ismét a kitűnő Kőszegi—Gruber hátvédpárt illeti, akik biztosan tartották a Vasasok nagyszerű belső csatárait.

    A Vasasoknak így is alkalmuk volt megnyerni a mérkőzést, de néhány jó helyzetben nem ki­sérte lövéseiket szerencse. Belső csatársoruknak összjátéka azonban ma is megfelelő volt. Kitünően dolgozott a halfsor is, mig a ta...
  90. Kispesti AC — FTC 2:0 (0:0)

    Üllői-uti pálya, 8000 néző
    Bíró: Vértes Imre

    Ha a második félidőben történt botrány el nem rontja ezt a mérkőzést, ugy ma a szezon legszebb játékáról kellene beszámolnunk. így azonban két részre kell választanunk az FTC—KAC mérkő­zést; a botrány előtti és a botrány utáni részre.

    Az első rész igazi futballjáték volt, amelyben mind a két fél legjobb tudását nyujtotta. Heves, a pillanatok kis részét is kihasználó iram jelle­mezte ekkor a játékot, amelyben egyformán ki­vette a részét ugy a támadás, mint a védelem mindkét oldalon. A támadások valamivel nagyobb részét ekkor az FTC vezette; Pataki ma önmagát multa felül: önzetlen, gyors és leleményes centercsatár volt, aki nagyszerű labdákkal látta el szél­sőit Tóth megértő partnere volt passzióval és lö­véseivel egyaránt, mig Kelemen ezuttal ifjusági stílusban játszott; félénk, határozatlan és amellett önző volt. Határozottan fejlődött azonban a két szélső játéka.

    Nem sokkal maradt mögöttük a K...
  91. 2022.02.24, 22:45 - MTK - III. Kerület 1920
    MTK - III. ker. TVE 2:0 (2:0)

    Hun­gária uti pálya, 3000 nézö
    Biró: Ujváry Ödön

    Az MTK mult heti kitűnő szereplése után a kék-fehérek fölényes győzelmét várta mindenki s igy nagy meglepetés nemcsak a kis gólarányu győ­zelem, hanem a nyujtott játék is, amelyhez ha­sonlóan gyengén az MTK-t meg nem láttuk eb­ben a szezonban játszani. Az MTK Kertész II-vel megerősítve kompletten állott fel. mig a Vívók Breuer és Schrott nélkül szerepeltek.

    Kropacsek kevés dolgát is bizonytalanul vé­gezte. A két hátvéd szokatlanul bizonytalanul funkcionált s a fedezetsor is csak egv félidőig bírta az iramot, szünet után azonban erősen vissza­esett. Egyedül Kertész II. bírta mindvégig tüdővel s oly frissen és jól mozgott, mintha mult vasár­nap játszott volna utoljára. A csatársorban is csak Braun állott feladata magaslatán. Orth tulkényelmesen játszott, meglátszott, hogy betegsége meg­viselte. Winkler ma is kerékkötője volt a csatár­sornak. A többiek igen szürkén játszottak.

    A Vívók kapuj...
  92. 2022.02.24, 22:30 - Budapesti TC - MTK 1920
    A Feldmann - Horváth ügy befejezése.

    Megír­tuk az MTK—BTC mérkőzésen történt incidenst, amelyen tudvalevőleg Feldmann Gyula, az MTK hátvédje megrugta Horváth Gyulát, a BTC cen­terét. Az inzultust, minthogy a labda már nem volt ott, Fiedler bíró nem vette észre, s igy Feldmannt nem büntette meg, ellenben Horváthot egv következő kisebb inzultusnál kiállította.

    A BTC-t sértette a kétféle mérték, ezért Feldmannt feljelentette a fegyelmi bizottságnál. A bizottság el is rendelte ez ügy megvizsgálását; mielőtt azonban ítéletre került volna a dolog, a BTC viszsza vonta panaszát. Így csak Horváth ügyével foglalkozhatott a bizottság, amely Horváthot tulerélyes játék miatt megdorgálta. Ezzel a kínos affér mindkét félre kielégítő megoldást nyert.
    Sporthirlap, 1920. március 15.
  93. 2022.02.24, 22:23 - Konrád Sándor
    Melyik Konrád fivér lett professzionista tréner?

    Egyik legutóbbi számunkban bécsi híradás nyo­mán megemlékeztünk róla, hogy Konrád I. pro­fesszionista tréner lett Pécsett. E hírünk némi rektifikációra szorul, mert bár igaz, hogy az egyik Konrád-fivér és pedig a legidősebb, tréner lett Pécsett, nem az általánosan Konrád I. néven is­mert Jenőről, hanem Sándorról van szó, aki közel egy évtizeddel ezelőtt a Typographia játékosa volt. Konrád I. (Jenő) és Konrád II. (Kálmán) jelenleg is a bécsi Amateurök főtámaszai.
    Sporthirlap, 1920. március 15.
  94. 2022.02.24, 22:02 - Budapesti TC - MTK 1920
    MTK - BTC Hungária ut fél 4 Fiedler
    Sporthirlap, 1920. február 26.
  95. 2022.02.24, 22:00 - Budapesti TC - MTK 1920
    Kellemes tavaszi időben zajlot­tak le vasárnap a bajnoki mérkőzések. Az érdeklödés középpontjában a MTK—BTC találkozója állott, ám sem ez a mérkőzés, sem pedig többi, nem elégí­tette ki a várakozást, Mentől beljebb jutunk a baj­noki kampányban, annál világosabban kell látni, hogy csapataink egyre messzebbre távolo­dik attól a nívótól, a melyen a magyar labdarugó-sport a háború kitörése előtt állott. Az uj generá­ció ugy látszik, nem veszi annyira komolyan az üdítő és a lelki tulajdonságokat is fejlesztő sportot, mint a régiek s innen van, hogy a labdarugás szín­vonala süllyed. Az utánpótlás fájdalmasan gyönge s bizony gondolkodóba kell esni a labdarugó-sport igaz barátainak. Szorgalmas, céltudatos munkának kell következni, hogy a háborunak most teljes erő­ből jelentkező pusztításait labdarugó-sportunk kihe­verhesse.

    A kék-fehérek és a piros-fehérek mérkőzé­sétől végre egészséges, izgató küzdelmet remélt a kö­zönség. E helyett azonban sablonos durvaságokkal is tarkított játé...
  96. 2022.02.24, 21:49 - Budapesti TC - MTK 1920
    Az MTK—BTC küzdelme 3:1 (2:1) arányban az MTK biztos győzelmével végződött, mely az eredményben nem is nyert megfelelő ki­fejezést. Egyénieg Mandl és Schlosser, a BTC-nél Kőszegi és Gruber váltak ki. A vezető gólt a BTC rugja, de az MTK már e félidőben vezetéshez jut és a második félidő elején biztosítja az eredményt.
    Magyarország, 1920. március 2.
  97. 2022.02.24, 21:46 - Törekvés SE - Budapesti AK 1920
    Törekvés - BAK Halom utca 3 Szüsz H.
    Sporthirlap, 1920. február 26.
  98. 2022.02.24, 21:43 - Törekvés SE - Budapesti AK 1920
    Törekvés — BAK 3:2 (1:0)

    Végig erős küzdelem, melyből a tempót jobban bíró és szerencsésebb vasutasok kerülték ki győztesen.
    Magyarország, 1920. március 2.
  99. 2022.02.24, 21:40 - ÚTSE - Vasas 1920
    UTSE - Vasas Népsziget 1 Vértes
    Sporthirlap, 1920. február 26.
  100. 2022.02.24, 21:39 - ÚTSE - Vasas 1920
    Vasas — UTSE 4:0 (3:0)

    A nagy formában levő Vasasok eddigi jó eredményeikre ezuttal sem cáfoltak rá s így a csapat e szezon­ban nagy eredményekre van hivatva.
    Magyarország, 1920. március 2.