magyarfutball.hu

  1. NB III.: a stadionban fogadja a DVTK tartalék a Karcagot

    Egy különleges mérkőzéssel fejeződik be az NB III.-as labdarúgó bajnokság a DVTK tartalék számára. A piros-fehérek ugyanis ezúttal a DVTK Stadionban fogadhatják soros ellenfelüket. A Karcag elleni összecsapás vasárnap 17 órakor kezdődik.
    http://dvtk.eu/merkozesek/pre/20313-merkozes-DVTK_tartalek-Karcagi_SE/28061-NB_III_a_stadionban_fogadja_a_DVTK_tartalek_a_Karcagot-cikk-labdarugas
  2. 2023.05.24, 12:35 - Varga Barnabás
    Gólkirály lesz, gratulálok neki! Hahn Jani is az lett, aztán beárazta a szlovák liga. Azóta sincs sehol a paksban. Vargáról ebbe a szezonban minden bepattan, jókor van jó helyen és szépen kapták a tiziket. De elnézve a paks meccseket ő nem az a csatár akit én szeretnék a csapatba. Dobálja magát, a labdákat nem túl hatékonyan tartja meg, összjátékba gyenge. Ha Böde végigtolja kezdőként a szezont akkor ő lenne a gólkirály.
    Hát a piac jol bearazta a magyar NBI-et ezzel a noname csavoval, aki meg az osztrak II, III. ligaban is a futottak meg kat. volt. :D Jot rohogtem amikor Rossi behivta, azt vartam amit kaptam a meccsen :D
    29 lesz mire beilleszkedik,örüljetek ha valaki pénzt ad érte,nem milliókat,úgy hogy eddig soha-senki egy petákot nem fizetett érte.
    Szegény srác nem kellett az akadémiáknak, aztán ő saját maga felhozta magát. most hirtelen már rá is repültek a menedzserek, mert most már pénzt látnak benne. Amikor osztrák 4 osztályb...
  3. 2023.05.24, 12:24 - Szalai Gábor
    Szalai Gábor valóban tehetségesnek tűnik. Jó felépítésű belső védő, aki támadásépítésben is kifejezetten használhatónak tűnik. Meccsenként van egy-egy megindulása, ami a korai Besicre emlékeztet. A kapu előtt jók az ösztönei, gólerős. Persze annyi KTE meccset nem láttam, hogy a hiányosságait is ismerjem. Szeretnék a védelem tengelyében is látni hazai játékost, az őszi szezon után Mocsira, most ő rá tenném a voksom.
    https://ulloi129.hu/2023/05/23/dibuszt-botkat-es-barathot-hivta-be-a-valogatottba-rossi/
  4. 2023.05.24, 11:02 - Baráth Péter
    Engem nem győzött meg, hiányzik belőle a tűz, a bátorság, a na majd èn megmutatom, ami pl. Lisztesben meg van.
    Kicsit túl jó fiú egyelőre nekem.Lehetősèget kapott, valamit azért villanthatott volna, taktikailag viszont biztos fegyelmezett, azt láttam nála, de egyènileg többet várnèk tőle.Szerencsèje volt, mert a posztján 4-en is sèrültek, szerintem semmit nem játszott volna, ha egészségesek a többiek.
    Nála esetemben az volt a probléma, hogy itt az oldalon a kölcsönvétele előtt rendesen fel volt hype-olva, hogy Magyarország legtehetségesebb középpályása és hogy milyen mákunk van, hogy ide tudtuk hozni, stb. Talán arra a vonatra kár volt felülnöm. Amúgy nincs vele gondom, de a híre előtte jár rendesen.
    Az nem lehet, hogy ez a gyerek szóról szóra betartja a taktikai utasításokat? Divat szidni őt, de valamiért csak itt van nálunk, meg a válogatott keretben.
    Inkább úgy fogalmaznék, hogy Rossi a posztján benne lát lehetőséget, hogy a jö...
  5. 2023.05.23, 20:19 - Kecskemét, Széktói Stadion
    Jelentős felújítások kezdődnek a Széktói Stadionban

    A tervek szerint TAO forrásból hamarosan megkezdődik a Széktói Stadion több mint 500 milliós felújítása. A közgyűlés elé frissen készült előterjesztés szerint új, fűthető labdarúgó pálya épül, elindul a fedett nézőtér tervezése, illetve saját parkolót kap a vendégcsapatok busza.

    Az MLSZ előírásainak megfelelően rövidesen elindul a Kecskeméti TE hazai meccseinek otthont adó Széktói Stadion felújítása. Erről kaptak új előterjesztést hétfőn a Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság tagjai. Mint a közgyűlés elé is kerülő három oldalas dokumentumból kiderül, több mint 500 milliós helyi forrás felhasználásával három fejlesztés indul el.

    Az egyik a centerpálya teljes rekonstrukcióját jelenti, új élőfüves borítással, pályafűtéssel, vízelvezetéssel és öntözőrendszerrel.

    A beruházás részeként elindul egy tervezési előkészítési folyamat is a stadion lelátóinak befedése érdekében.

    A projekt harmadik elemek...
  6. Természetesen örülök,nem tudom hogy nyertük meg. Szerintem te se.

    Gratulálok a fiúknak!!

    Nem értékelem túl,ha félidőig 3-0 szavunk se lehet és ez erősen Fradi B csapat volt. Semmit nem von le a győzelem értékéből.

    Az meg érdekes van olyan aki a fradi topikba beírta a meccs előtt 1-2 órával ez lesz...

    Blagojevic az isten!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Gondolom ezt várják itt sokan.

    Ahogy mondtam is,ha bukunk "akkor ez a realitás,fradi erősebb" bla-bla,ha nyerünk akkor meg Blago lesz az isten.

    Viszont Ojediran testcseleit és labdakihozatalait élmény nézni. Remélem ő itt marad és Lagator is. Romanchuk,Dreskovicnak van szerződése. A többi mehet amerre lát.
    Ojedirannak nem most nyáron jár le a szerződése. egyetértek, nagyon jó volt, amúgy is be kellett volna hozni Dzsudzsák helyett a vezetésünknél, így a sajnálatos sérülés miatt nem is kellett egyéb tényezőket megfontolni.

    Kevin is jól szállt be, Romancsukkal is stabilabbak vo...
  7. Annyira lefociztuk a Debrecent az első félidőben, hogy a fiúk elhitték, hogy magától megy.
    Az első félidőben mezőnyben minden volt, amit fájdalmatokban hiányoltok. A pontos befejezések hiányoztak.
    Jó lesz ez, de kell változtatás is.
    Megnyertük a bajnokságot, tehát az eredmény másodlagos... Lenne, ha nem 20000 fizető, ünneplésre vágyó szurkoló előtt történne mindez, vagy ha Csercse előre bejelentette volna, hogy kipróbálunk néhány fiatalt ( nem 5 percre) vagy valami új felállást stb. Mivel ez nem történt meg, ez így blama.
    A meccs, hát, nem is tudom, hogy mondjam, gyalázatos volt. De egy kiváló barátommal mentem ma, akivel nagyon jókat dumáltunk, ittunk 2-2 sört, szóval jó nap is volt, meg nem is. A vonathoz battyogva megszólított egy Fradi-pólós kisfiú: "Kint voltatok a meccsen?" Mondom: igen, erre folytatja: "Szörnyű volt. Csercseszov be volt rúgva. Rosszul cserélt." Gyerekszáj. Gondolom, ezt hallotta a nagyoktól.
    Ryan mai játék...
  8. 2023.05.18, 20:26 - Berényi Erik
    BERÉNYI ERIK ELSŐ PROFI SZERZŐDÉSE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/05/1684434406_berenyi_erik_labdarugo_ferencvaros_2023.jpg
    Fiatal támadóval írt alá megállapodást az FTC.

    Az FTC csütörtökön profi szerződést kötött a 17 éves labdarúgóval, Berényi Erikkel.

    A támadóként bevethető játékos a 2019/2020-as idényben került a Ferencvároshoz, U15-ös csapatunkban debütált, ezt követően U16-os és U17-es együttesünkben is pályára lépett. Az aktuális szezonban U19-es gárdánkban és az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II-ben is szerepelt, az utánpótlásban eddig 14, a felnőttek között pedig egy gólt szerzett.
    2023.05.11
    https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/berenyi-erik-elso-profi-szerzodese
  9. 2023.05.18, 20:24 - Gágyor Domán
    17 ÉVES CSATÁRRAL KÖTÖTTÜNK PROFI SZERZŐDÉST
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/05/1684434233_gagyor_doman_labdarugo_ferencvaros_2023.jpg
    Gágyor Domán Szilárd U19-es együttesünkben és az FTC II-ben is pályára lépett már ebben a szezonban.

    Újabb fiatal futballistával kötött profi szerződést a Ferencvárosi Torna Club: a 17 éves Gágyor Domán Szilárd kedden írta alá a megállapodást.

    A jelenleg az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II-t és az U19-es együttesünket is erősítő csatár a 2015/2016-os idényben, futsallal kezdte a Ferencvárosban. Később pályára lépett U13-as, U14-es, U15-ös, U16-os és U17-es csapatainkban is, az aktuális szezontól kezdve kapta meg a lehetőséget az U19-eseknél és a tartalékcsapatban. A korosztályos gárdában 20 meccsen 12 alkalommal volt eredményes.
    2023.05.16
    https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/17-eves-csatarral-kotottunk-profi-szerzodest
  10. TELT HÁZ!
    Az már megszokott, hogy sokszor több szurkoló van a Ferencváros hazai mérkőzésein, mint a forduló többi meccsén összesen. Viszont a célunk az, hogy minden hazai bajnokin telt ház előtt fogadjuk aktuális ellenfelünket.
    A szombati, Debrecen elleni meccsre minden jegy elkelt, így bajnokcsapathoz méltón játsszuk az utolsó hazai összecsapásunkat!
    Hajrá, Fradi!
    https://www.facebook.com/kubatovgabor/posts/pfbid0MfdBMK472RwCWQRRisgoiM52HLFtvL2Sp8zgQWXGghdFuUh63A3oENaHPc8jSNuFl
  11. 2023.05.17, 19:56 - Horváth László
    Papa szokott mesélni, csak vele kapcsolatban van egy nem biztos emlékem, Papa emlegetett egy játékost, akinek Horváth volt a neve és Cellben Csonti/Csonttörőnek becézték, mert nagyon kemény hátvéd volt. Azt nem tudom már, hogy ez ő volt e. Erről a játékosról Papa azt is elmondta, hogy volt egy eset, amikor haza jött és kedve volt focizni és egy játékosnak az igazolásával, aki arcra hasonlított rá betették valamelyik megyei meccsen a nézők meg ámuldoztak, hogy milyen jól játszik az a focista, eddig nem volt ilyen jó. :)
    https://ulloi129.hu/2023/05/17/elhunyt-ratkai-laszlo/
  12. 2023.05.17, 19:51 - Rátkai László
    GYÁSZOL A FRADI-CSALÁD: ELHUNYT VVK-GYŐZTES LABDARÚGÓNK

    Május 17-én, 79 éves korában elhunyt az FTC labdarúgócsapatának néhai csatára, Rátkai László.

    Rátkai László 1944. március 1-jén született Budapesten. Tízéves korában, 1954-ben kezdett el futballozni az akkor Budapesti Kinizsinek nevezett Ferencvárosban, amelynek ifjúsági csapatával 1961-ben bajnoki címet nyert. Még ebben az évben bemutatkozott a felnőttek között, tétmérkőzésen azonban 1963. március 31-ig váratott magára a debütálása: akkor az FTC a Budapest Honvéd vendégeként győzött 1-0-ra a magyar bajnokságban.

    A Ferencváros színeiben 1967-ig összesen 69 alkalommal lépett pályára, 28 gólt szerzett. Háromszor volt magyar bajnok, egyszer, 1966-ban pedig MK-döntős, valamint kiérdemelte az FTC örökös bajnoka címet is, de tagja volt 1964/1965-ös idényben Vásárvárosok Kupáját nyert csapatnak is. A Juventus elleni döntőben nem kapott lehetőséget.

    Az FTC után 1968 és 1974 között a Szombathelyi Haladás labdarúgója volt...
  13. Pásztor József, a hazaiak edzője az 54. percben lapot kapott.
  14. Vasárnap igazi futballünnep lesz Győrben: az 1963-as, 1983-as és 2013-as bajnokcsapatait ünnepli az ETO FC, ráadásul a tripla jubileumot egy sporttörténeti esemény fogja közre, hiszen hazánkban először, olyan kettős mérkőzés lesz a stadionban, amelyen előbb az NB I-es női csapat, majd az NB II-es férficsapat lép pályára.

    A legendás Aranycsapat centere, Hidegkuti Nándor által irányított ETO fennállása első bajnoki aranyérmét szerezte 1963-ban, s ez a csapat duplán történelmet írt, mert a BEK-ben aztán bejutott a legjobb négy közé. Az együttes négy élő tagja, Glaser József, Keglovich László, Szániel János és Tóth László, egészségügyi állapotuktól függően, ha rövid időre is, de az ígéretük szerint, megtisztelik jelenlétükkel az ünnepséget.

    A nyolcvanas évek győri aranycsapata, a Mágus, Verebes József vezetésével, olyan futballforradalmat csinált hazánkban, amit soha nem felejt, aki átélte. A zöld-fehér hívek mai is fejből sorolják a Kovács – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar, H...
  15. A Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadja vasárnap a Nyíregyháza Spartacus. A mérkőzés kiemelten fontos, ezért bízunk abban, hogy sokan buzdítják majd a Szparit! A meccs 19.45-kor kezdődik Kisvárdán, a szurkolók számára pedig INGYENES lesz!

    Tiszteletjegyekre szükség van, azt a pénztárban vehetik majd át a nézők. A nyíregyházi ultrák a vendégszektort ("C") használhatják a mérkőzésen, míg a vendég drukkerek a "D" jellel ellátottban szurkolhatnak. Akik nem az ultrák között akarnak szurkolni, azok az "A" szektorokban foglalhatnak helyet.
    http://nyiregyhazaspartacus.hu/hir/ingyenes-lesz-a-vasarnapi-meccs/5426
  16. Ezt a hozzáállást elfogadom az utolsó fordulóban, ha azzal a Vidi kiesését segítjük.
    Amúgy jók ezek a tétnélküli meccsek, lehet nézegetni kit kell nyáron sürgősen elpasszolni. Amit a Közlegény letesz az asztalra fél éve, az kritikán aluli, remélem nem esik ki a Leeds
    Lehet itt csókolgatni magunkat...meg is érdemeljük szerintem.Bajnoki cím,EL,tök ok.De van a keretnek 6-8 tagja,gyakorlatilag mind külföldi,aki akkor sem volt képes fél évig a kezdő közelébe kerülni,amikor szinte mindenki sérült volt.Ilyen játékosok tartogatása,mi célt szolgál?
    Azonban azt sem lehet nehéz megérteni, hogy egy megnyert bajnokság után, tele sérültekkel, a további sérülések miatt talán óvatosabb játékosokkal, az ellenfélnél kevésbé motiváltan, egy szar pályán (nem kifogás) nem lehet mindig szépen és eredményesen játszani.
    mák ,hogy már tét nélküli volt ez a párharc.
    ezek akkor is elvertek volna minket ,ha ezen múlott volna a bajnoki cím.
    j...
  17. Az élet nagy rendező. Lehozzuk Gouret, és bejön ez a nyomorult Ambrose, aki akkor se találja el a kaput, ha pisztolyt nyomnak ahhoz a kalács képéhez.

    Ezzel a kezdővel mondjuk instant megverettük magunkat.
    Ez szörnyű! Pusztakavics tényleg bent akar maradni! Ezt Vignjevic cseszte el már megint! Jó lenne már vmi változás mert ez igy rohadt idegesítő! Minden évben izgulni hány ponttal maradunk bent... most nem sokkal.Debrecen idegen, kecsó otthon...
    Mondjuk pont ezen nem múlt most semmi,h Gourmet vagy Ambrosse....

    Mi a f.sznak szétbarmolni a csapatot 0-0 nàl idegenben,emberhàtrànyban 20-25 perccel a vége előtt?

    Lehozva pl az egyetlen bal oldali védőnk?
    Vignjevic talàn kicsit koràn elhitte(a csapattal együtt),h most már nem lehet probléma és lehet kisérletezgetni....De talán még bele is fért volna,ha ma nem b...a szét 25 percel a vége előtt a felforgatott,de addig azért stabil csapatot.

    A helyzet mondjuk az,h a Kecskemétn...
  18. Ma szépen látszik, mennyit számít Dzsudzsák... rettenetesen kevés volt a kreativitásunk végig, Kevin játékát pedig nem bírjuk el. Persze jövő héten ugyanúgy kezdő lesz...
    Egycsatáros játékunk van úgy, hogy Manrique, Kevin és Lagator totálisan használhatatlanok bármi támadásépítésre a középpályán, a görög pedig csak önző.

    Ez így nem fér bele, ennyi képzetlen középpályást nem bírunk el szerintem, ha gólokat is akarunk lőni néha.
    Ezt Blagó baszta el.Bódinak, Szécsinek és Báránynak is sokkal többet kellett volna játszani.Mikor beálltak, lett néhány lehetőségünk.
    Én bizony Bárányt raktam volna a kezdőbe, és ha 30 percet bír, akkor lehozom a 31-ben. Pont az elején szorítottuk be őket, kellett volna ő középre bekotorni egyet. Ha az első félidőben rúgunk egyet, akkor kitömjük őket.



    Ezt a magas letámadást egyre kevésbé értem, valaki magyarázza meg, miért éri meg erőltetni, nagyon kevés csapat tudja gólra váltani az így szerzett l...
  19. jó hangulatú túra volt - erős létszámmal (400+?) és szurkolással (újabban jóban vagyunk a Debrecennel? ritka sportszerű volt a légkör /a mi táborunkat hallottam csak persze/)

    van egy kis hiányérzetem, reménykedtem a csodában (ami Kerezsi ill. Zsótér lábában maradt), de persze Szappanosnak azért volt dolga bőven, tehát innen nézve akár elégedett is lehetnék

    nem győzöm elégszer leírni, a fiataljaink nagyon jók, és nem így állnánk, ha többet játszottak volna korábban (ma 7 magyar a kezdőben, szerintem erre is régen volt példa)

    Eördögh, Kerezsi, Szabó Alex nálam a sorrend mint legjobbak, de igazából az egész csapat rendben volt (Ennin szokás szerint gyenge volt), talán Kocsis Dominiktől vártam volna valamivel többet ma elől, több kontrát kellett volna végigvinni...
    Összességében elégedett vagyok az egy ponttal - mert az első félidőben kilátástalan volt, hogy pontot szerzünk és Ennin miatt ugye folyamatos volt az emberhátrány. Nem tudom, hogy ugyanez a capat ...
  20. 2023.05.11, 11:28 - Breuer Árpád
    Visszakapta játékjogát a futballtól örökre eltiltott Breuer Árpád

    Egy régi igazságtalanságot tett jóvá ma a Budapesti Labdarúgók Alszövetsége, amikor a hamisnak bizonyult vádak alapján a játékjogától örökre megfosztott Breuer Árpádnak (VAC) a játékjogát ismét visszaadta. Breuer Árpád kálváriája már 1926 óta húzódik.

    Mayher Ferenc a III. kerületi TVE játékosa akkor azzal vádolta meg Breuert, hogy arra akarta rábírni, hogy bizonyos ellenszolgáltatás fejében „lazsálja le“ a VÁC elleni bajnoki mérkőzést, mire örökre eltiltották a futball játéktól. Hiába tett ismételten kísérletet rehabilitálása érdekében Breuer, akciója ismételten eredménytelenül járt, ellenére annak, hogy Mayher a rágalmazás vádját a büntető járásbíróság és a BLASz előtt is visszavonta. A BLASz fegyelmi bizottsága mégis érvényben tartotta a kirótt büntetést és az amatőr játékos rehabilitálásától elzárkózott.

    Breuer Árpád végül a mult év végén a büntető járásbíróság elé állította Mayhert, amely őt rágalmazá...
  21. Az MLSz adatbankja szerint Palkushchenko állt be a 90. percben Bocskay cseréjeként, de ténylegesen Szabó Alex volt a csere.
  22. 2023.05.10, 13:49 - Szerbia - Magyarország 2023
    Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így az 50 ezer eurós pénzbírság mellett zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában. A szerbeknek a márciusi, Montenegró elleni podgoricai mérkőzésen történtekért kell bűnhődniük, amikor szurkolóik diszkriminatív rigmusokat skandáltak. Az UEFA közlése szerint ezzel aktivizálták egy korábbi, Nemzetek Ligája-büntetésüket, amelyet akkor felfüggesztve kaptak. A szerb szurkolók emellett a bolgárok elleni, júniusi, idegenbeli találkozóra nem kísérhetik el a válogatottat. Az UEFA nem jelzi, melyik meccsre szól a büntetés, az AP hírügynökség szerint ez a magyarok elleni lesz. A márciusi meccsen házigazda montenegróiakat is megbüntették hasonló okok miatt, nekik 20 ezer eurót kell befizetniük és a következő hazai meccsükön a lelátó egy részét nem nyithatják meg. Montenegró legközelebb júniusban, ugyancsak a magyarok ellen lép pályára otthon. A G...
  23. 2023.05.09, 16:37 - Újpest FC II - KSE Iváncsa 2023
    A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) adatbankjában hétfőn délelőtt még 79 ponttal szerepelt az Iváncsa, hihettük, hogy megnyerte az NB III Közép-csoportjának 2022–2023-as kiírását, ám keddre a pontszám 75-re csökkent – a csapattól négy pontot levontak.

    Lapunk időközben úgy értesült, hogy március 19-én, az Újpest FC II–Iváncsa mérkőzésen a vendégeknél öt sárga lapos eltiltása miatt jogosulatlanul lépett pályára Suszter László, és az MLSZ ezt vizsgálva vonta le a négy pontot. Érdeklődésünkre a szövetség a következő választ küldte kedd kora délután:

    „Az Iváncsa KSE labdarúgója az 5. sárga lapos figyelmeztetése után járó automatikus eltiltása ellenére pályára lépett a soron következő bajnoki mérkőzésen az Újpest FC II ellen. Így a mérkőzésen jogosulatlanul játszott. Az Iváncsa KSE a mérkőzést megnyerte, ezért a megszerzett pontjait, illetve egy büntetőpontot vont le a Versenybizottság az éves összeredményéből. A klubok saját felelőssége az eltiltások nyilvántartása, és ez alapj...
  24. 2023.05.09, 16:17 - Thiam Khaly
    Khaly Thiam letette az állampolgári esküt.

    Gratulálunk!
    2023.05.08
    https://www.instagram.com/p/Cr_Jg2WNx2J/
  25. Ma úgy mentünk, ahogy kell. Asszem ezt hiányoltuk többször a szezonban. Közlegény se volt flegma, tette a dolgát, sőt, olyan önzetlen volt, mint tán eddig egyszer se, komoly passzokat osztott ki. Ha valamit kérhetek a következő szezon(ok)ra, legyen bennünk mindig ez a lendület, küzdeni akarás.
    A szurkolás ma valami extra volt, a tábor komolyan kitett magáért. Néha az oldalasok is bekapcsolódtak, talán 3-0 után ment az álljatok fel, pattantak is.
    A kölyök tábor is nyomta, egyre többen vannak,.volt 2-3 kissrác, akik a végén már félmeztelenül tolták. Lesz utánpótlás!
    Kellemes fociidő, nagyarányú győzelem, bajnokcsapat, jó hangulat. Nem is kell más egy kiváló szombat estéhez.
    Lisztes statja elképesztő! Emellett mezőnyben is egyre aktívabb és hatékonyabb, ami ugyanolyan fontos a jövőre nézve, mint a góljainak száma.
    Nagyon kellett egy ilyen fiatal saját nevelésű játékos. Mikor a stadion melletti kisutcákban még most is...
  26. KISVÁRDÁN JÁTSZIK A SZPARI
    Változott a Szeged elleni találkozó helyszíne.

    Május 17-től Magyarország a házigazdája az U17-es EB-nek. Több találkozót is Balmazújvárosban rendeznek - Horvátország, Anglia, Franciaország, Portugália, Hollandia és Németország is itt játszik - így a Nyíregyháza Spartacusnak a szezon utolsó hazai bajnokijára új helyszínt kellett keresnie. A klub mindenben megállapodott a Kisvárdával, így a Szegedet a Várkerti Stadionban fogadja majd a Szpari május 21-én 17 órától.

    Az MLSZ Versenybizottsága engedélyezte a változtatást, és az erről szóló határozat ma megérkezett a Nyíregyháza Spartacushoz.
    2023.05.08
    http://nyiregyhazaspartacus.hu/hir/kisvardan-jatszik-a-szpari/5405
  27. 2023.05.09, 12:41 - Hajdú József
    Isten nyugosztalja.
    Szíven ütött a hír, megint gyermek- és ifjúkorom egy hősével lettünk szegényebbek.
    Nem volt szerencséje fradista kerrierjében, hogy olyan kapusokat kellett volna megelőznie a posztján, mint Géczi, majd Zsiborás Gabi...
    És most megint egy csapat keretéhez tartoznak mindnyájan. :(
    Ő volt az első két gombfocicsapatom közül az egyiknek a kapusa. A másiké Sepp Maier.
    1995-ben a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott csapat kapusedzője volt Novák Dezső szakmai stábjának tagjaként.
    Isten nyugosztalja...
    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2955735
    https://ulloi129.hu/2023/05/08/elhunyt-hajdu-jozsef/
  28. 2023.05.08, 12:49 - Magyarország - Csehország 2002
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/05/1683542964_magyarorszag_csehorszag_2022_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  29. 2023.05.08, 12:44 - Csehország - Magyarország 2012
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/05/1683542687_csehorszag_magyarorszag_2012_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  30. 2023.05.08, 12:22 - Magyarország - Csehország 2013
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/05/1683541344_magyarorszag_csehorszag_2013_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  31. Biztossá vált, hogy a Paks után az FTC ellen is telt ház, 4950 néző lesz majd a Széktói Stadionban. Csütörtökön az összes belépő gazdára talált, így a jegyértékesítés lezárult a találkozóra.
    2023.05.04
    https://www.kecskemetite.hu/hirek/archivum/minden-jegy-elkelt-az-ftc-elleni-meccsre
  32. Mátyus János: A történteket most, másfél-két perccel a mérkőzés lefújása után megfejteni azért nem lenne olyan egyszerű. Nagyszerűen helytálltunk, remekül futballoztunk, az első félidőben különösen. Lássuk be, azért a második félidőben, illetve a hosszabbítás egyes periódusaiban az ellenfelünk valamennyire fölénk nőtt, de ettől függetlenül nagyon boldog vagyok. Ez egy picikét olyan lúzer duma most, de tényleg úgy érzem, hogy nagyon fájó a vereség, de egy nagyon büszke vezetőedző vagyok is egyben. Az út legszebb állomása a mai volt, a legszebb esténk, amióta Budafokon vagyok, fantasztikus hangulatban, egészen elképesztő kulisszák előtt játszottunk, és helytálltunk, ezért jöttünk. Borzasztóan fájó a seb, hiszen másfél-két perc volt hátra. Nyilván ez nem egyszerű most így értékelni, de ettől függetlenül nem adtuk olcsón a bőrünket, mondtam is a meccs előtt talán, hogy nagyon nehéz dolga lesz zalaegerszegieknek velünk, az is lett. Szívből gratulálok az ellenfelünknek, és kív...
  33. Senkit sem szeretnék megbántani.Nagyon sok MNk ma már Mk döntőt láttam már ,de ez egy igen gyenge NB3 szinvonalnak megfelelő mérkőzés.Helyzetek,egyéni klasszis megoldások,variációk nélküli futkározás.Egy percig sem irígylem a helyszinen lévő szurkolókat.
    Ez egy küzdelmes NB II-es meccsnek jó lenne. Nem lehet mondani, hogy a srácok a maguk szintjén nem küzdenek. A probléma az, hogy a győztes nemzetközi kupában fogja képviselni a magyar labdarúgást: nem hiszem, hogy sokáig.
    még a 11-esek izgalmát is elvették tőlünk
    kár, hogy 122 percet kellett várni az első értelmes megmozdulásra.
    Ha Boér ért a focihoz ( bár sztem nem) akkor azt nyilatkozza hogy egy rossz taktikával felküldött gyenge csapat nyerte a kupát!
    Mondjuk lehet kiesnek az NB 1-ből. Hiányozni fog Moníz!
    A 2 gólszerzőt amúgy tényleg Moniz építette be a csapatba. Nem a szívem csücske a holland, de azért sajnálom, hogy nem vele nyerték meg a kupá...
  34. Frissült a lista egy újabb típusú, 9-es sorszámú és egy régebbi, 219-es sorszámú jeggyel.
  35. 2023.05.03, 21:03 - Magyarország - Izland 1988
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/05/1683140613_magyarorszag_izland_1988_ticket_jegy_nepstadion.jpg
    https://www.vatera.hu/nepstadion-belepojegy-magyar-izland-3260348612.html
  36. 2023.05.03, 16:48 - Tamási Domonkos
    Az NB III-as csapatunk tagja, Tamási Domonkos kedden aláírta élete első profi szerződését

    A 2004-es születésű futballistánk a 2020-as év elején érkezett hozzánk a Budapest Honvédtól, majd szép fokozatosan haladt a ranglétrán az U16-tól, egészen az NB III-as együttesünkig. A mindössze 18 éves jobb szélső támadó ebben az idényben 21-szer kezdőként és hatszor csereként lépett pályára a második csapatunkban, ezeken két gólt szerzett.

    Víg Péter, klubunk utánpótlás operatív igazgatója és NB I-es keretünk másodedzője mondott néhány szót Tamási Domonkosról.

    „Rengeteget fejlődött mióta idekerült, rendkívül jó az egy az egy elleni párharcokban, kiválóan cselez és nagyon gyors. Ezeknek köszönhetően könnyen meg tudja bontani az ellenfelek védelmét, remélem, hogy mielőbb eljut odáig, hogy a nagyok közt is bemutatkozzon.”

    „Ez egy óriási dolog az életemben, nagyon izgatott vagyok, hiszen gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy profi szerződést kapjak – kezdte Domonkos, amikor a történ...
  37. Nem volt rossz meccs. Úgy kellett volna végig hajtani mint a végén a hátsó passzolgatás helyett.

    Antonov meghízott és legyengült.

    Onovot el kell zavarni.

    Mörschel ma nagyon szar volt

    Vignjevics későn cserélt, Simonnal és Diabyval sokkal jobbak lettünk.

    Nyáron jó lenne pár erősítés, az ikszet megérdemeltük volna, gyakorlatilag ahányszor átjöttek a félpályán abból gól is lett.
    A kiírás meg bomba volt, természetesen nem hozták le a közmédiában vagy a fradi aloldal NSO-n. Legalább lassan felnyitják az emberek szemét.
    A hangulat és szurkolás újpestiesen energikus volt, felvállaltuk a játékot, nem toltuk be a buszt, Simon pedig nagyon nagy gólt lőtt!
    Antonov védelmében most Traoré ellen játszott kellett védekeznie, de valóban a második gólnál őt szerelték. Nekem nem hiányzik Diaby a védelem közepére arra jó. hogy a végén előre küldik fejelgetni. Mörschel tényleg gyenge volt erötlen. Simon nem biztos, hogy végig tud játsza...
  38. Szép volt fiúk! Élvezetes meccs volt. A helyzetek alapján nagyjából döntetlennek nézett ki, de a végeredmény kíválóra sikeredett. Korábban a meccseinket általában a középpályán nyertük meg, Laidouni távozása és a sorozatos sérülések óta ez nincs így. Ma sem volt ellenállhatatlan a csapatrész, jövőre vissza kell térni az eddigi útra. Alighanem ehhez igazolni is fogunk majd, addig is Vécsei és Esiti visszatérésével szeretnék látni egy olyan felállást, ahol Baráth egy klasszikus 6-os mellett játszik. Gojak duplája mesteri volt, remélem ez átszakítja a gátakat nála. Lisztesre gólja mellett mezőnyben is egyre hasznosabb. Úgy tűnik, hogy valóban megért erre a szintre. Jövőre a szűk rotációban a helye. Owusu leigazolását nem értettem, mára viazont már az látszik, hogy sok örömünk lesz benne. Hajrá Fradi!
    Hát ez szép volt srácok! Jó meccs, és nem mellesleg nyertünk is.
    Taktika is rendben volt (az utolsó maki gólért kár azért), bár Baráth lehetett volna határozottabb is ...
  39. Sportmajális keretében klubházavatót, sportpályaátadót és névadó ünnepséget rendeztek hétfőn Kiskőrösön. Az ünnep keretében nyitották meg a felújított sportpályát, ahol a csapatsportok képviselői mellett atléták is tarthatnak a jövőben edzéseket.

    Sportmajálist rendeztek május 1-jén Kiskőrösön. A neves nap biztosan beíródik a város történelmébe, mivel átadták a felújított sportpályát, ahol nemcsak a csapatsportok képviselői, hanem az atléták és a nagyközönség is használhatja a pályákat.

    Ezen a napon egyben névadót is rendeztek: a városatyák átkeresztelték a Városi Sporttelepet, amely ezentúl a Revaló Pál Sporttelep nevet viseli, illetve a Kiskőrösi Labdarúgó Club által használt épületre pedig Kiss Béla nevét feltüntető emléktáblát helyeztek ki a hétfő délelőtti rendezvény keretében.

    A felújított pályaátadó egyben olyan sportünnep is volt, amelyre nagyon sok kisgyermekes család is kilátogatott.

    A gyerekek különböző ügyességi játékokban vehettek részt. A ...
  40. 2023.05.01, 11:10 - Pichler Gábor
    Közös megegyezéssel szerződést bontottunk a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő csapatunk vezetőedzőjével, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/18842/domjan_attila]Domján Attilával.

    Az elmúlt időszak eredménytelensége miatt klubunk vezetősége úgy döntött, hogy edzőváltással próbálja felrázni az együttest. Ennek érdekében közös megegyezéssel szerződést bontottunk Domján Attila vezetőedzővel, akinek köszönjük az elvégzett munkáját.

    A vasárnapi, Tiszakécskei LC elleni hazai bajnoki mérkőzésen eddigi másodedzőnk, Pichler Gábor fogja irányítani együttesünket.
    2023.04.28
    https://www.szentlorincse.hu/hirek/felnottek-hirek/edzovaltas-nb-ii-es-csapatunknal
  41. 2023.05.01, 11:07 - Domján Attila
    Közös megegyezéssel szerződést bontottunk a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő csapatunk vezetőedzőjével, Domján Attilával.

    Az elmúlt időszak eredménytelensége miatt klubunk vezetősége úgy döntött, hogy edzőváltással próbálja felrázni az együttest. Ennek érdekében közös megegyezéssel szerződést bontottunk Domján Attila vezetőedzővel, akinek köszönjük az elvégzett munkáját.

    A vasárnapi, Tiszakécskei LC elleni hazai bajnoki mérkőzésen eddigi másodedzőnk, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/38950]Pichler Gábor fogja irányítani együttesünket.
    2023.04.28
    https://www.szentlorincse.hu/hirek/felnottek-hirek/edzovaltas-nb-ii-es-csapatunknal
  42. Pályát építünk — mondta hónapokkal ezelőtt a BESC Barátság futballintézője, amikor fellátogatott hozzánk a párt sportosztályára. Aztán jó sokáig nem láttuk. A minap ismét megjelent és az ő szokott csendes hangján elmondotta, hogy Szőcs Áron elvtársunk, jóbarátunk, Rákospalota polgármestere, futballpályánál való telket adott az egyesületnek. Igaz, sok volt a szemét rajta, egészen egy hegyre való, de azt ők letisztították, a saját költségükön kubikosmunkásokat fogadtak, akiknek ők is segítettek és így lassan elkészültek a földmunkálatok is. A futballpálya kapujáit az egyik elvtárs romházából szedták elő és húsvét vasárnapján egy kis házi ünnepség keretében avatás lesz. Szocialisták, nem mentek kilincselni sehova. Legyen ez példaadás, útautatás az ország valamennyi anyakás sportegyesülete részére.
    Népszava, 1946.04.18
  43. Nagy ünnepe volt vasárnap Tokodnak. Az Üveggyári Sport Club tízéves jubileumát ülte s ebből az alkalomból avatta fel gyönyörű, modern új sporttelepét.

    A pálya egészen pazar. Az üveggyár mellett, az országút mentén fekszik. Füves és pompás vasbetontribün díszeleg rajta. Szabályos futópálya övezi a futballpályát s a nézőteret vasbetonkorlát választja el. Külön vasbeton épülete van a büfének is. A pálya befogadóképessége 4000 ember, s az avatásra zsúfolásig megtelt minden zug. A vendég az Újpest csapata volt. A lilák nagy számban vonultak fel s ott volt Aschner Lipót elnökkel az élén Újpest teljes elnöksége is. Sőt ott láttuk Weiss Fülöpöt, a Kereskedelmi Bank elnökét is. A Himnusz után Eggenhoffer Jenő gyárigazgató, a TÜSC elnöke üdvözölte a vendégeket s mondott köszönetet az üveggyár legfőbb vezetőinek, elsősorban Aschner Lipótnak a pálya megteremtéséért. Aschner Lipót válaszolt s a tokodiaknak pompás ezüstserleget nyújtott át. Többek között ezt mondotta:. ... — Legjobban sze...
  44. 2023.04.28, 21:04 - Budapest, Budai Magyarság
    Új futballpálya.

    A B. Magyarság pályaterülethez jutott a Rákosi-téren (a MÁV Előre-pálya mögött). A munkálatok már befejeződtek. Vasárnap lesz az ünnepélyes avatás. Erre az alkalomra az Rp. Egyetértés lesz a B. Magyarság ellenfele.
    Nemzeti Sport, 1934.03.08
  45. 2023.04.28, 11:01 - Dorog, Buzánszky Jenő Stadion
    Befejeződött a Buzánszky Jenő Stadion rekonstrukciója
    Stadion-projekt

    A beruházás neve: A dorogi Buzánszky Jenő Stadion rekonstrukciója
    Projekt kezdése: 2017. január 1.
    Projekt befejezés: 2021. december 31.
    Beruházás kezdete: 2021. február 23.
    Beruházás vége: 2021. november 20.
    Összeg: 685.000.000,- Ft
    Támogató: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
    Tervező: PLANBAU Kft. 2800 Tatabánya. Réti út 172.
    Kivitelező: Varga Fuvarozási és Építőipari Kft. 2500 Esztergom, Kertész u. 13.

    A projekt műszaki tartalma:

    Dorog Város Önkormányzata a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion felújítását kívánja elvégezni oly módon, hogy a stadion megfeleljen az MLSZ azon előírásainak, amelyek a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályában való maradás feltételeinek teljesítéséhez szükségesek.

    Ennek egyik része, hogy a futókör megszüntetésével új pálya kerül kialakításra az öntözőrendszer és pályafűtés létesítésével, melynek feladata a gyep megfelelő minőségének biztosítása a téli hide...
  46. 2023.04.28, 10:44 - Kecskeméti TE - Paksi FC 2023
    Egy nappal a Paks elleni hazai bajnoki mérkőzés előtt eldőlt, hogy minden hazai belépő elfogyott a péntek este 20:00-kor kezdődő találkozóra. Szinte telt ház várható a dobogósok rangadóján, azért szinte, mert a vendég szektorban még maradtak üres helyek egyelőre.

    Ez egyben azt jelenti, hogy a mérkőzés napján már nem lesz jegyértékesítés a hazai pénztárakban, ezzel együtt arra kérjük drukkereinket, érkezzenek a telt házra való tekintettel minél korábban, hogy gördülékenyen haladhasson a beléptetés. A kapuk 18:30-kor nyitnak.
    https://kecskemetite.hu/hirek/archivum/minden-hazai-jegy-elfogyott
  47. 2023.04.27, 20:52 - Győr, Győri TC
    Elkészült Győr negyedik futballpályája.

    Győrrévfaluban elkészült a Győri Torna Club új pályája, amelyen vasárnap már két bajnoki futballmérkőzést játszottak. A kitűnő fekvésű sportpálya avatásán nagy, tömeg jelent meg.
    Kis Ujság, 1932.09.02
  48. 2023.04.27, 20:47 - Nyíregyháza, MÁV sporttelep
    PÁLYAAVATÁS NYÍREGYHÁZÁN.

    Június 15 én nagy sporteseménye lesz Nyíregyházának. Ekkor avatják fel a NyIKASE új futballpályáját. A törekvő sportegyesület pályájának avatása a város szeptemberi centennáris ünnepségével egyidejűleg történik meg. A sportpálya megteremtéséért a NyIKASE lelkes vezetőségén kívül Horváth Nándor egyesületi főellenőr érdemli meg az elismerést.
    Miskolczi Estilap - Reggeli Hirlap, 1924.05.31
  49. Erdő mélyén sportpálya

    — Korábban a legelőn volt a futballpálya, ahol a mérkőzések előtti napon még a csorda koptatta a füvet- Törődött is azzal a gulyás, hogy ott holnap meccs lesz! ... Szégyelltük már, hiszen tehéntrágyás pályán játszottunk, melyet mindig le kellett takarítani a mérkőzés előtt, a játékosok pedig egy közeli magánlakásban öltözhettek- Nem csoda, hogy betiltották a „sporttelepet", és Acsádon játszottuk hazai találkozóinkat.

    Egy szuszra ennyi elegendő. Kérdezés nélkül tör fel a panasz Balázs László szájából. A nyírmártonfalvi KISZ-titkár most a tanácselnök szobájában ülve meséli a szomorú történetet, amely csupán az újságírónak újdonság, a házigazda Antal Gábor, valamint a tsz-elnök Papp József már évek óta ismeri a gondot.

    — Évek? Inkább évtizedek. Csaknem húsz esztendeje már, hogy először sürgettük az új pálya építését. A falu határán a tölgyfás erdőben kijelöltük a pálya helyét, megkezdődött a bozótirtás, a favágás, de a komoly munka végül is csak 1...
  50. 2023.04.27, 13:18 - Magyarország - Anglia 1981
    Na az a Brooking gól…Ott voltam, de talán a youtube-on is fent van. Nem a vas és a háló közé, hanem az akkori spéci vas két ága közé szorult be a labda.
    Félelmetes nagy gólként hűtötte le a majd 70 ezer nagy győzelemre éhes szurkolót, el se hittük, hogy bent van. Béla meg hatalmas termetével, karjaival, tenyerével odaballagva kiütötte onnan a középkezdéshez... Mindenki másnak a csapatból ez max felugorva sikerült volna. Óriási emlék, csak fájó hogy kikaptunk. Ennek ellenére nem volt kérdés, hogy ott leszünk a vb-n. Sosem hittem volna akkor, hogy húszéves korom óta nem mondhatom el ez utóbbit egyszer sem legalább 40 évig..Rossi Úr ugye tovább nem kell már várni?:)
    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2953621
  51. 2023.04.26, 21:29 - Dhonata Tavares de Oliveira
    BRAZIL BALHÁTVÉDDEL ERŐSÍTETTÜNK
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1682537360_dhonata_ferencvaros_labdarugo_2023.jpg
    Dhonata Tavares de Oliveira csatlakozik tartalékcsapatunkhoz.

    A labdarúgó NB III Közép csoportjában szereplő FTC II kedden szerződtette a 19 éves brazil balhátvédet, Dhonata Tavares de Oliveirát. Az ifjú futballista előző klubja a brazil másodosztályban szereplő Mirassol U20-as csapata volt, a 2022-es szezonban 17 találkozón lépett pályára a paulista korosztályos bajnokságban.

    - Dhonata már néhány hete velünk van, így testközelből tudtuk felmérni, hogy milyen potenciál rejlik benne. Nagyon jó alapadottságokkal rendelkezik, de tudjuk, hogy sokat kell még közösen dolgoznunk azért, hogy a maximumot kihozzuk belőle. Reméljük, hogy idővel a Ferencváros első csapata tud lenni a végállomás számára – nyilatkozta az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás.
    2023.04.25
    https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/brazil-balhatveddel-erosite...
  52. 2023.04.25, 13:06 - Boér Gábor
    Boér Gábor veszi át csapatunk irányítását

    Negyvenéves szakember a klub új vezetőedzője

    Április 24-től Boér Gábor veszi át első csapatunk vezetését, a tréner Lendváról teszi át székhelyét Zalaegerszegre. A szakembert jól ismerhetik szurkolóink, hisz 2020 és 2021 között már irányította együttesünket, ezt követően Budafokon, majd egészen mostanáig Lendván dolgozott.

    „Egyértelmű a célunk az előttünk álló időszakra, az elsőosztályban kell maradni és meg kell nyerni a kupát, ami egy mérföldkő a klub életében. Ez nem csak rólam, hanem a klubról és a városról szól. Nagyon fontos, hogy egység legyen az öltözőben és olyan munkát végezzünk, amivel elérhetjük céljainkat. Meg kell fordítanunk a jelenlegi negatív szériát és vissza kell térni a helyes útra; ez a csapat a szezon során már többször bizonyította, hogy tud jól játszani és komoly lendülettel rendelkezik. Jó állapotú csapatot kell átvennünk az utolsó pár fordulóra, az lesz a dolgunk, hogy felrázzuk az együttest és újra önbi...
  53. 2023.04.24, 13:30 - Moniz Ricardo
    Ricardo Moniz távozik a ZTE FC kispadjáról

    A Debrecen elleni vereséget követően távozik a klubtól az együttes eddigi vezetőedzője, Ricardo Moniz. A holland szakember a 2022/23-as szezon kezdete óta irányította a csapatot.

    - „A mögöttünk álló hetekben, hónapokban a csapat eredményei, valamint játéka is lefelé ívelő tendenciát mutatott, amit meg kellett állítanunk. Jelentőségteljes mérkőzések előtt állunk, az NB I-es tagságunk megőrzése ugyanolyan fontos, mint az, hogy sikerrel vegyük az utolsó akadályt a kupában, ezért változtatnunk kellett.” – nyilatkozta honlapunknak a váltásról a klub elnöke, Végh Gábor.

    Ricardo Moniznak köszönjük a klubért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk.

    Az új vezetőedző személyét hamarosan bejelentjük hivatalos kommunikációs felületeinken.
    2023.04.24
    https://www.ztefc.hu/hu/hirek/ricardo-moniz-tavozik-a-zte-fc-kispadjarol
  54. 2023.04.24, 13:04 - Vasas FC - Ferencvárosi TC 2023
    A meccs egésze nagyjából beleillik a tavaszi képbe. Fölényben, de visszafogottan játszottunk, a kapufáknál szerencsénk sem volt. Szerencsére Lisztes mindezt leszarja és bebaszta ahogy kell. Szép volt Kicsi!
    Dénes bravúrok,Lisztes bebaszta,Marki kicsi végig zakatolta a meccset .Nálam ök a mai hősök.
    Gojak, Toki és Márki játéka nagyon tetszett, kis Lisztesre meg nem találok szavakat.
    6-8 poszt.Ez a bajunk.Volt a Besic-Laja.Megsérült,eladtuk,aztán lett Esiti-Vécsei.Megsérült-megsérült,Aztán lett Baráth,Boudjemaa.Azt sem tudták hol vannak,de a bongyor is lesérült.Lett a Sigér,meg valaki,most Sigér is lesérült.Nem sok csapat bírná ezt ki....
    Töki nem volt rossz, de engem nagyon zavar, hogy gyenge fizikailag, és ezért könnyen el tudják választani a labdától. Párharcokban gyenge, legalábbis vkp poszton, ahol sokat kell(ene) ütközni.
    Lisztes gólja megmutatja, hogy miért szeretnénk mind több saját nevelést a ...
  55. 2023.04.20, 20:30 - Szokolai László
    "A Fradi nyeri a bajnokságot,
    Szokolai a gólkirályságot,
    Nyilasi az év labdarúgója,
    az NB1-ból kiesik a dózsa!"
    Szoki mekkora kedvenc volt, imádtuk. Szögleteknél ő ment a rövidre fejelni, specialitása volt a csúsztatott fejes. ha magasabban, nagyobb ívben jött be a szöglet, akkor meg érkezett Nyíl és bólintott. Az ellenfélnek minimum két variációra kellett készülnie. Szoki lábbal is kiváló volt, a gólérzékenyége vérbeli csatárrá tette.
    Ne feledd, hogy a hosszunal meg Pogany varta meg a labdat, es Ebedli reszegen, csukott szemmel is oda rugta a labdat, ahova megbeszeltek. A vedelem szethuzva, nem tudtak betomorulni, mert nem tudtak kinek, hova megy a labda.
    Elképesztően jól csinálta, azóta sem láttam senkit, aki megközelítené, a csúsztatott fejes technikáját.
    https://ulloi129.hu/2023/04/20/31-evesen-mentem-ki-es-146-meccsen-116-golt-szereztem-elcsoszogva/
  56. 2023.04.19, 14:06 - Gojak Amer
    Gojaknál érzi az ember, hogy ír-olvas, de a belgrád elleni meccs kivételével egész meccses jó teljesítményt nem láttam tőle.
    Kicsit olyan, mint Zaki első fél éve, hogy láttad, hogy nem született balfasz, egy-egy labdakezelésnél, üresbe lőtt passznál, de összességében tré volt.
    Nem a serója miatt volt ez a Gojak se vagy 6 évig DZ alapember...
    Nekem,továbbra is a sebességével van bajom és nem azért,mert túl gyors...
    Megvárnám, hogy egy teljes felkészülést csináljon végig sérülés nélkül. Ha akkor sincs javulás, akkor el lehet engedni télen.
    Nem O a legrosszabb a keretben. Viszont nagyon messze van attol a huzo ember szereptol, amiert ide lett hozva es valoszinuleg a fizetese is ehhez let merve. Amit eddig lattunk tole, arra ott van Siger.
    Pedig Tamásunk elmondta anno, hogy ilyen pedigrével muszáj volt megragadni a lehetőséget a leigazolására. Mindenesetre jól átbasztak minket vele, az 100 és tuti jót röhögnek a Dinam...
  57. 2023.04.19, 12:47 - Hajdúszoboszló, Bocskai Stadion
    Nagy munka kezdődött Hajdúszoboszlón

    Megújul a hajdúszoboszlói Bocskai-stadion játéktere - mindezt Kovács Gergely alpolgármester jelentette be.

    1966 után végre eljött a pillanat, megújul a Bocskai-stadion füves centerpályája! A munka során közel 1650 köbnméter m3 föld kiszedésére, 2100 méter dréncső lefektetésére, 820 köbméter speciális tőzeggel kevert gyephordó réteg elhelyezésére, valamint egy 35 fejes automata öntözőrendszer kiépítésére kerül sor. Várhatóan június 30-ig elkészül a vadonatúj gyepszőnyeg, ahol az NB III-as labdarúgócsapat mellett az utánpótlás tehetséges gyerkőcei is méltó körülmények között léphetnek pályára. Köszönet a HSE vezetőségének!

    - írta a közösségi portálon a városvezető, és külön kérdésre megválaszolta, hogy a felújítás százszázalékban tao-forrásból valósul meg, amit hajdúszoboszlói vállalkozók és cégek dobtak össze.
    2023.04.18
    https://civishir.hu/hajdu-bihar/2023/04/nagy-munka-kezdodott-hajduszoboszlon
  58. - hát egy csapnivaló FTC-től kaptunk ki ugy, hogy osztálykülönbség volt nem a javunkra - bántó ezt így leírni, mert minden kiscsapat idén képes volt megszervezni a játékát a zöldek ellen

    - Mitrovics és Gomis személyében 2fős emberhátrányban kezdtünk, plusz a szokásos körülmények (Kocsis 16-on belüli fellökését miért nem nézte meg a VAR?), de nem akarom erre fogni, mindenki tudta, hogy mi lesz

    - remélhetőleg a sérülések nem komolyak, a fiatalok közül Eördögh és Szabó kifejezetten jó volt, Kocsistól ez most kevés volt - Ennin, Doka megint feleslegesen jött be

    - a közmédián tvközvetítést hallgatni persze nem egyszerű, Hajdúbé és a végén az a kis buzi riporter majdnem elalélt a gyönyörűségtől (kb, mintha a Fidesz 2/3-ot hőzott be, akkor volt ekkora öröm ennél a csatornánál)
    Én Tamás Krisztián hasznos játékát emelném még ki. Én szánt szándékkal nem tudnék ennyiszer labda alá szaladni, vagy a terület egyetlen pontját elfoglalni, ahonnan egyetlen fradista játék...
  59. Szép volt, fiúk! Remélem, ez önbizalom növelő volt most, mindenkinek!
    a Honvéd egész idő alatt nyomozta a labdát és rugdosódott. Marhára unom már, hogy minden meccsen taccsra tesznek egy góllövőnket. Remélem nem súlyos Zaki sérülése.
    Tokin látszódott, hogy végre nem félig sérülten játszott.
    Zakit amikor rálökték a kapusra az nem tizi és piros lap?
    Gratulálok a csapatnak a győzelmet kiharcolták a fiúk! Végre mindenki akart, látszott az elszántság rajtuk. Csak így tovább! Hajrá Fradi!
    Ez a Honvéd persze kellemes ellenfél is volt. Pár fordulóval ezelőtt írtam, hogy ők a tuti kiesők a Vasassal. Azóta kicsit elbizonytalanodtam mert bejelentkeztek mások is, de látva ma őket, újra meggyőztek, hogy nb2-ben a helyük :)
    A győzelem mellett végre jól is játszottunk. Ryan nagyon kell elől. Más lett a támadójátékunk vele. Owusu méltó alternatívája lehet. Tokit Márkit és Sigit emelném ki a támadó s...
  60. 2023.04.14, 15:53 - Supka Attila
    Hivatalos közlemény
    A tegnapi, Kozármisleny ellen elszenvedett vereség után közös megegyezéssel felbontásra került Supka Attila és Híres Gábor szerződése.
    A hátralevő 7, sorsdöntő mérkőzésen Király József vezeti együttesünket.
    Supka Attilának és Híres Gábornak köszönjük a klubért tett erőfeszítéseit, sok sikert kívánunk a jövőben!
    Hajrá Credobus, Hajrá Mosonmagyaróvár!
    2023.04.13
    https://www.facebook.com/mte1904.hu/posts/pfbid028gP9XwbugqnK8XLqRtGWYkP98fHdFwKW5hEBMz1g7qgGo2jY1uC6zeveUShvipeCl
  61. 2023.04.13, 19:54 - Brlázs Gábor
    Az elmúlt időszak sikertelenségei, valamint a tegnapi Csákvár elleni vereség után a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa úgy határozott, hogy Pásztor József szakmai tanácsadót kéri fel a megbízott vezetőedzői poszt betöltésére, amit ő el is fogadott.

    A klub úgy érezte, hogy mindenképp szükség van egy új impulzusra annak érdekében, hogy ki tudjuk harcolni a bennmaradást vagy minimálisan az osztályozós pozíciót. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy a Békéscsaba 1912 Előre a jelenlegi szakmai tanácsadót, Pásztor Józsefet helyezi át vezetőedzői pozícióba.

    A stáb többi tagja, így Brlázs István Gábor is marad a szezon végéig és együtt mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a szezonból hátralévő időszakban a Békéscsaba 1912 Előre minél jobban szerepeljen.
    https://1912elore.hu/site/pasztor-jozsef-a-megbizott-vezetoedzo-20230413/
  62. 2023.04.13, 13:01 - Debrecen, Dóczy József utca
    Megújult sportkomplexummal lépett előre a Debreceni Egyetem

    A DEAC-stadion közel százéves műemlék jellegű régi lelátóját korszerűsítették, illetve egybeépítették mellette felhúzott épületszárnyakkal.

    Debrecenben átadták a Debreceni Atlétikai Club (DEAC) felújított és bővített Dóczy József utcai sportkomplexumát – adta hírül honlapján a beruházó Debreceni Egyetem. Az 1 milliárd 320 millió forintos fejlesztést a Dryvit Profi Kft. kivitelezte, a munkák másfél évig tartottak.

    A munkák során a DEAC-stadion 1928-ban épült, műemlék jellegű régi lelátóját korszerűsítették, illetve egybeépítették az attól jobbra, illetve balra felhúzott új, összesen csaknem ezer négyzetméteres épületszárnyakkal. A háromszintes létesítmény együttesen így csaknem 1500 négyzetméteressé vált.

    A DEAC 32 szakosztálya több mint 3 ezer igazolt sportolót foglalkoztat
    Az első emeleten egyebek mellett irodákat alakítottak ki a Sporttudományi Koordinációs Intézetnek és a DEAC szakosztályainak. A két új ...
  63. 2023.04.12, 13:23 - Gyepes Gábor
    Azon ment el a bajnoki cím 2003-ban, h ő megsérült a téli felkészülés alatt és rögtön utána a friss igazolás Kiss György is. Sztem sose volt utána olyan jó, mint a sérüléséig.
    Az a Szucs, Vukmir, Dragoner, Gyepes negyes biza eleg jo volt.
    A pechje az volt, hogy azt az általa 2-3 öngólt (ami szerintem egyébként több volt) viszonylag rövid időn belül hozta össze, ezért maradt meg úgy az emberekben, mint "öngólkirály". Meg volt ugyanabban az időszakban egy rövid hazaadása Svédországban a válogatottban, amiből gól lett. Ezek miatt lett bűnbak.

    Holott a térdsérülése előtt messze átlagon felüli védő volt. A megelőző szerelései élményszámba mentek. Én nagyon csíptem a játékát.
    játszott a Fradiban, bajnok is lett, játszott a válogatottban, játszott Angliában, ez több, mint a magyar focisták 99.5%-a:)
    https://ulloi129.hu/2023/04/07/gyepes-volt-olyan-aki-joval-tobb-ongolt-rugott-mint-en-de-vele-nem-foglalkoztak/
  64. 2023.04.12, 13:18 - Paksi FC - Ferencvárosi TC 2023
    A két 11-es döntött, ahol a Paksnak szerencséje is volt.
    Az első után ráadásul megint megtört a csapat lendülete.
    Nem szabadna.
    Az egész tavasz amatőr hibák tömkelege. Kezdve, hogy elvittük semleges pályára az El nyolcaddöntőt(nincs még egy csapat aki feladná ezen a szinten a hazai pályát BÁRMIÉRT), az elnökünk össze-vissza dobálódzik összegekkel, a klub tárgyalási pozícióját rontva, az edző a vállát vonogatja, a csapat a meccsek nagy részén szokatlanul sok hibával dekoncertáltan játszik. Vissza kéne térni a földre, és ideje lenne újra dolgozni, és csapatnak kinézni a meccseken!
    remélem hogy Kova többet nem lép pályára, a sokadik faszsága már. Ott könyökölni b+. De Abenanak is szólhat valaki hogy van kapusunk.
    Sagalnak 3 passza volt, az is ellenfélhez. Ma sík hülye volt. Múlt héten meg parádés. Erre varrjál gombot!
    Botka szerint semmi nem jött ki abból amit elterveztek, az Oszét szerint minden úgy történt mint ami...
  65. 2023.04.11, 19:51 - Hajdúszoboszló, Bocskai Stadion
    NB III felnőtt labdarúgó csapatunk az idei szezonban utoljára játszik hazai pályán!
    Annyi év várakozás után, végre elkezdődik az élőfüves pályánk felújítása!
    Tekintettel erre, az utolsó hazai meccs ingyenes lesz! Legyünk minél többen! Szurkoljunk az Aqua-General HSE-nek!
    2023.04.06
    https://www.facebook.com/HSEhivatalos/posts/pfbid034cNqX3oUXj3BGH5L5RUqMbTfm9MUdjAmfKE4ej1stoViARHseD6SqJGcXN2nvyZLl
  66. 2023.04.11, 19:31 - Bő, Répcevölgye SK Bő
    https://www.magyarfutball.hu/data/userpics/30/3056/18499.jpg
  67. A 79. percben a vendégek asszisztensedzője, Pichler Gábor is lapot kapott.
  68. Az 57. percben a vendégek asszisztens edzője, Dorde Kamber is lapot kapott.
  69. Közel 173 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból végzi el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) napelemes rendszer telepítését a Groupama Arénában. Az állami vagyonkezelő a Széchenyi 2020, Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 172,852 millió forint összegű támogatást nyert el a projekt megvalósítására. A beruházás eredményeként a Groupama Aréna villamosenergia-igényének részbeni kielégítésére összesen 499 kilowatt (kW) névleges teljesítményű napelemes rendszer kiépítése valósul meg. A Ferencvárosi Torna Club otthonául szolgáló stadion tetőszerkezetére 1350 darab napelem panelt telepítenek, amely éves szinten 600 000 kilowattóra villamos energia előállítására lesz alkalmas, továbbá két darab, villamoshálózatra csatlakozó csatlakozási pont kerül kiépítésre 222 kW és 195 kW AC oldal (váltakozó áram) teljesítménnyel. A korszerűsítéssel a létesítmény üzemeltetési költségei lényegesen kedvezőbbé válnak.
    MTI...
  70. 2023.04.06, 11:40 - Knoester Mats
    Az év igazolás volt. Őt top ligás csapathoz fogjuk eladni nagy pénzért.
    Na ő volt az, akiben csak a “tucatot” láttam, mikor idejött … jól rácáfolt.
    Minden meccsen hozza a stabil, jó teljesítményt és sokszor nagyon jól segíti ki a társait, bár az utóbbi időben Civic nehéz helyzetbe hozta párszor…
    Tetszik, hogy nem ‘gondolja túl’ a posztját, nem vállal felesleges kockázatokat. Idővel a Bundesligaban simán el tudnám képzelni.
    Blazic távozott, Samy vette át a szerepét.Sajnos meg is látszik a hiánya.Mats teljesen megfelelő párja a védelemben Mmaeénak.Inkább 100- szor Ő,mint Kova.Knoesterben rengeteg a lehetőség,csak jobb és jobb lesz .Így tovább!
    Fél éve van itt, nem mérvadó az eddigi teljesítménye. Ha játszik majd Samy visszatérését követően is, mivel fiatal, valóban lehet lehetősége előrelépni, és ha ez sikerülne neki, az a Fradinak is csak jót jelentene. Vannak kiemelkedő képességei, de a sebessége se átlagon felüli,...
  71. 2023.04.06, 10:53 - Kecel, Béke tér
    Új műfüves pályát avattak a keceli sporttelepen

    Műfüves labdarúgó pályát adtak át szerda délelőtt Kecelen.

    Az avatón Haszilló Ferenc polgármester köszöntőjében elmondta, a Kecel FC egy sikeres tao-pályázat keretében kaphatott új pályát. Ebben szerepe van Bánki Erik országgyűlési képviselőnek, Bányai Gábor országgyűlési képviselőnek, kormánybiztosnak, és Losonczy László is segítette a terv megvalósulását, aki az MLSZ vármegyei igazgatóságának az igazgatója.

    A polgármester köszönetet mondott Verba József és Császár Ferenc helyi sportszakembereknek és Vata Zalánnak, az egyesület jelenlegi elnökének és a keceli vállalkozóknak. A vármegyei szövetség már hitelesítette is a pályát. A város elöljárója megemlítette, reméli további tao-támogatással megépülhet akár már jövőre a sporttelep 440 méter hosszú kerítése, és egy magas színvonalú világítási rendszer is elkészülhet. Ez 65 millióba kerül, amelyhez kérte Losonczy László és Bányai Gábor támogatását. Tervezik egy új kiszolgál...
  72. A hivatalos adatok szerint telt ház van a stadionban, 2450 fő foglal helyet a lelátókon!

    BUDAFOKI MTE (NB II)–VASAS FC 3–0 (3–0)
    Budapest, BMTE-Sporttelep, 2450 néző. Vezeti: Farkas Ádám (Becséri Gergely, Szalai
    MOL MAGYAR KUPA
    ELŐDÖNTŐ
    2023.04.05
    https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/mk-budafoki-mte-vasas-2949745
  73. 2023.04.05, 21:32 - Božić Mario
    Borzasztó hír, letaglózó.
    Mario Bozic a 2000-es években az egyik legjobb légiós volt, Supermario a Videoton és az Újpest játékosa erőssége volt. Én szerettem a játékát, nekem akkoriban a kedvenc légiósom volt.
    Nyugodj békében.
    Nyugodjon békében! Az Üjpestben Kabáttal remekül játszottak össze! Valljuk be, nem oly rég volt ez…
    A 21. század legjobb újpesti középpályása volt. RIP.
    Etalon középpályás volt, egy igazi megalkuvás nélküli küzdő, hatalmas lövésekkel. Még ennyi év után is mindenki jó szívvel emlékezik rá. Nyugodj Békében Super Mario!
    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2949425
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018155
  74. Elkezdődött a gyeptéglázás a kiskőrösi Városi Sporttelep centerpályáján

    Folyamatosan haladnak a kiskőrösi Városi Sporttelep felújítási munkálatai, melyek egyik utolsó fázisa a centerpálya gyepesítése. A napokban elkezdődött az igen látványos beruházási szakasz, ami által a centerpálya teljesen új gyepszőnyeget kap.

    A munkálatokról a Kiskőrösi LC alelnöke Somlyai Péter elmondta, hogy a gyeptéglát Apostagról hozták, amelyet a labdarúgó klub egy sikeres TAO pályázatnak köszönhetően tudott megvásárolni. A centerpálya gyepszőnyegének leszedése egy speciális eszközzel történt meg már korábban, amelyből gyeptégla készült és ez került áthelyezésre a „C” pálya játékterére. A lőtér melletti „C” pályán a gyomtalanítás és a munkagépekkel a szükséges talajelőkészítés után öntözőberendezés került kiépítésre, ahol egy 90 méter hosszú, 64 méter széles játéktéret tudtak kialakítani. A centerpálya teljesen új gyepszőnyeget kap a lelátó mögötti pályához hasonlóan gyeptéglából, amelynél szint...
  75. 2023.04.03, 16:10 - Kovács Dániel
    Kovács nem hogy nem válogatott szint, de a Vidibe se kéne beférnie. Viszont hallani hogy a kapusedző mennyire más világban tartja szegényt. Elvileg tényleg rosszul érintette hogy Rossi nem hívta be. Elbert valami szörnyű munkát végez Fehérváron és még félre is vezeti Danit, akinek már rég ki kellett volna kerülnie a kezdőből.
    Kovács? Válogatott? Az a kapus, aki retteg, ha ki kell mozdulni a gólvonalról, aki minden második beívelés után kapott gólban benne van, mert még az ötösig sem tud kimozdulni, ha igen, abban sincs sok köszönete a Vidinek, mert csak ütögeti a labdát, egy beadást sem képes lehúzni, megfogni!!! Ez az ember akar válogatott lenni????? Az önkritika csírája sincs meg benne, ez egyértelmű! A Vidi leggyengébb pontja, statisztikailag is nagyjából ez látszik. Kovácsik sem volt hibátlan, de ő nem véletlenül lett válogatott. Alacsonyabb Kovácsnál, mégis ki tudott mozdulni, ha kellett, a 11-eseket is jó százalékban védi, nálam csillagos 1-es a vezetők rés...
  76. A 61. percben a vendégek asszisztens edzője, Bodor Boldizsár kiállításra került.
  77. A mai meccsen végre az volt az érzésem, hogy van csapatunk.

    Az eredmény szerintem nekünk sokkal hízelgőbb, mint a Fradinak. A meg nem adott les gólunk szerintem máshol nem lett volna les, de vissza kaptuk azzal, hogy a néger Maradona kezes gólját legalább nem adták meg. Aztán hogy az miért nem volt lap, azt nem tudom....

    A kiesőjelölt, lesajnált és előre eltemetett Fehérvár pontot hozott el az Üllőiről, pedig nagyon hízelegni akart az orosz vezér az előre eltervezett legyőzésünkkel. Nem jött be.

    Mindazonáltal, az ember gyomra forog, amikor a köztévé úgy kezeli a meccset, mintha nyert volna a Fradi egy valamilyen selejtezőn, egy bármi külföldi csapat ellen, holott éppen botlott a kiesőjelölttel szemben a magyar bajnokságban. Peti bá :) :) Pici-pestrlől felszopja a Fradit. Te jó ég, nekem kellemetlen a dörgölőző viselkedése, nem tudom, hogy a Fradisták ezt hogyan élik meg....

    Ügyes gyerek a kis Lisztes, bár a Népligetbe kibaszott labdáját még mindig keresik, de vágott...
  78. Nos, én egy jó meccset láttam, a Fradi fölénye nem volt kérdés. Az, hogy 2 (Bálint, Zaki), de inkább 3 (+Sagal) ajtó-ablak helyzet maradt ki az szomorú, és peches, de nagyon jól építették végig a támadásokat, felül védekeztek.
    A kapott gólok szerintem szerencsétlenek voltak, nem írnám a védelem számlájára egyértelműen. Én végig azt éreztem, hogy tök jó a védelem, Knoester majdnem minden párbaját megnyert, Abena is biztos volt, Kovacevic meg olyan Kovacevic volt, de nem hibázott nagyot szerintem.
    Sagal, Esiti, Traore, Botka nagyon jól játszott.
    Szerintem bízakodó ez a teljesítmény, ennél szinte az összes eddigi meccs idén gyatrább volt, talán a Debrecen elleni nem.
    Lisztes meg óriási öröm, remélem a jövő meghatározó focistája lesz a Fradiban!
    Ambivalens érzések. Elsőként mocskos csaló bírók. Végig lefociztuk a molt. Ők 4 helyzetből 3 berúgtak. 2 t adtak meg. Mi ezerből 3 t. 2 t adtak meg. Pocsékoljuk a szögleteket és a pontrúgásokat. A hátvédsor sajnos élén Di...
  79. 2023.04.02, 20:41 - Budapest, XIV. ker., Öv utca
    ZSE Pálya, Öv utca, 1938. június
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680460883_ov_utcai_futballpalya.jpeg
    a kép hátoldala:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680460897_ov_utcai_futballpalya_kepeslap_hatoldal.jpeg
    https://www.vatera.hu/zugloi-se-focipalya-ov-utca-foci-sport-budapest-nevek-a-hatoldalon-1938-1930-as-evek-ered-3135623507.html
  80. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680460639_ikarus_sk_logo_cimer_zaszlo.jpg
    https://www.vatera.hu/ikarus-sk-1939-csapat-zaszlo-futball-foci-busz-3260764010.html
  81. 2023.04.02, 20:32 - Boba, Boba SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680460330_boba_se_cimer_logo_zaszlo.jpg
    https://www.vatera.hu/bobai-se-foci-zaszlo-3250781093.html
  82. 2023.04.02, 12:13 - Magyarország - Litvánia 2015
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680430384_magyarorszag_litvania_2015_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  83. 2023.04.02, 12:09 - Magyarország - Litvánia 2010
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680430139_magyarorszag_litvania_2010_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  84. 2023.04.01, 21:21 - Magyarország - Litvánia 2001
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680376884_magyarorszag_litvania_2001_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  85. 2023.04.01, 21:04 - Litvánia - Magyarország 2000
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680375877_litvania_magyarorszag_2000_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  86. 2023.04.01, 20:57 - Magyarország - Litvánia 1998
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680375449_magyarorszag_litvania_1998_nmezeti_sport_cimlap.jpg
  87. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/04/1680375179_litvania_magyarorszag_1938_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  88. 2023.03.30, 19:52 - Magyarország - Montenegró 2008
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/03/1680198725_magyarorszag_montenegro_2008_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  89. 2023.03.30, 19:49 - Montenegró - Magyarország 2007
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/03/1680198573_montenegro_magyarorszag_2007_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  90. 2023.03.30, 19:27 - Magyarország - Bulgária 2023
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2023/03/1680197246_magyarorszag_bulgaria_2023_nemzeti_sport_cimlap.png
  91. 2023.03.30, 16:34 - Magyarország - Bulgária 2023
    Mladen Krsztajics: Nekünk nincsenek topligás játékosaink, akik ilyen sebességgel képesek játszani, és több sérültünk is van, kényszerű cserékre is volt szükség. A Bulgáriában játszó játékosainknak nincs meg az a ritmusérzékük, ami ezen a nemzetközi szinten szükséges lenne, hamar kimerülnek a játékosaink ezen a szinten, ez volt Montenegró ellen is. Tehetséges, de tapasztalatlan labdarúgóink vannak, akiktől nem lehet elvárni, hogy ilyen szintű játékosokkal szemben felvegyék a versenyt. Jelenleg erre vagyunk képesek. A magyar játékosok erős európai klubokban játszanak. Ez már nem az a válogatott, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, ez a csapat méltó ellenfele volt az olaszoknak, angoloknak is, magasabb szintet képvisel. A magyar modell számunkra is követendő lehet a jövőre nézve. Szoboszlai Dominik például topligás, magas szinten futballozó labdarúgó, de nemcsak ő, többen is ezt a szintet képviselik a magyar csapatban. Nekünk nincsenek olyan játékosaink, mint Magyarországnak vag...
  92. 2023.03.30, 16:10 - Magyarország - Bulgária 2023
    Olyan volt ez a meccs, mint egy angol-szlovén a Wembley-ben. A hazai csapat esélyt sem adott a vendegeknek - azok meg örülnek a tisztes helytállásnak.
    Nem is igen láttam még ilyet a magyar csapattól.
    Köszönünk mindent, szuper játék volt, sose legyen rosszabb.Fiatal csapat, még játszhatnak jó 8-10 évet is akár, sikerek közepette!
    Hajrá, magyarok!
    Az 1. félidő nagyon jó volt, a másodikban tartották az eredményt. Viszont a középpálya kicsit lyukas. Nagy Ádám rendre rossz megoldást választott és Bolla sem magaslott ki a csapatból, viszont nincs nagyon más - Schafer nagyon hiányzik.
    Remekül játszottunk, magabiztosak voltunk végig, leszámítva egy 20 percet a 2. félidő közepén. Akkor akadt némi hiba a bolgár letámadásokkor. Nagy Ádám szürke volt, ma nem játszott jól. Sallai nagyon próbálkozott, jó lett volna egy gól neki, megtörni a görcsöt, de majd a szerbek ellen is jó lesz. Szép volt, magabiztos, tükörsima győzelem.
    S...
  93. 2023.03.30, 15:52 - Magyarország - Észtország 2023
    Thomas Häberli: Vesztettünk. Természetesen csalódottak vagyunk emiatt. Különböző arcokat mutattunk a meccsen. Fontos, hogy kilencven percen át megtartsuk a formánkat. Elképesztő atomszférában játszottunk. Megfelelő felkészülés volt ez számunkra az Eb-selejtezőkre. Vannak játékosaink, akik nem ilyen szinten játszanak, nincsenek ehhez hozzászokva. Hihetetlen hangulatot varázsoltak a szurkolók, hosszú utat tett meg a magyar válogatott idáig, gratulálunk.
    Marco Rossi: Bár nyertünk, összességében nem vagyok elégedett a játékunkkal. Láttam pozitív dolgokat a pályán, akadtak jó támadáskezdeményezéseink, ugyanakkor túl sok ki nem kényszerített hibát követtünk el. Egyes periódusokban sokat szenvedtünk az észtek felívelései miatt, nem tudtuk kellő számban megszerezni a második labákat sem. Ez elsősorban koncentrációs kérdés, ebben a játékelemben mindenképpen fejlődnünk kell, mert nem először fordult elő, hogy nehéz helyzetbe kerülünk az ellenfél íveléseinél....
  94. 2023.03.29, 13:30 - Magyarország - Észtország 2023
    Kellett 20 perc hogy magunkhoz térjünk. Sallai,Bolla,Szobi,Kerkez az ma oké. A gól is jókor jött. Én Vécsei látom gyengusznak, volt egy jó passza ,lett belőle egy \"les\"gól, de aztán a semmit ragozza. Mint a csapatunkban,sajna.Azért az is meglepő volt ,hogy Szalait testtel elnyomják. Aztán összekapta magát. Látszik,hogy lassan 4 hónapja nem voltak együtt a srácok, de remélem most belerázódnak.
    Nagyon szép gólt lőt Bolla,kár hogy kicentizték.Ádámnak remélem ez ujabb löketet ad.Akadozik a játék,de hétfő a fontos.Hajrá!
    Sallai mai teljesítménye kritikán aluli, önző, ütemtelen, lassú és borzasztóan pontatlan. Egy meccs nem pótolja a meccsek hiányát minden támadás amihez köze lett azonnal halott volt, erre rúghat egy büntetőt????
    Csoboth premier lövése PARÁDÉ volt!
    Ez a Rossi tud válogatni.
    Csoboth, wow: sejtettem/reméltem, hogy jó lesz, de nem csak az a szép rálövése, az a merészség, a gyors reflex, a nagy sebesség. J...
  95. 2023.03.27, 21:39 - Vignjević Nebojša
    Vignjevics mellett egy dolog szól, az a célfoci.

    De nekem az van meg hogy kiégette minden játékosát, bérelt helye volt a kedvenceknek. A kreatívakat elüldözte, mentálisan felőrölte őket,minden támadás csak az ő elképzelése szerint mehetett. Ennek volt az eredménye a 70 - 30-as labdabirtoklás, 1000 passzos támadásvezetés. Szentül meg voltunk győződve hogy ellenünk mindenki bekkel, de a vak is látta, hogy még a sánta is visszaér, amíg 6x körbejáratjuk a labdát. Kontra, vagy gyors támadásunk alig volt. Csak tömény nézhetetlen állóháború. Kapura nem szabad lőni, mert üvölt szinte a pályán állva, hogy passz, passz, passz. Max középre dobtuk a labdát a dromedár csatár meg érkezik. Viszonylag kevés lőtt, és még kevesebb kapott gól. Ez érdekes lehet mert nálunk senki nem tud jelenleg beadni, a Mudrinski meg nem az a Novothny vagy Szalai Ádám típusú csatár, aki letámad üldözi az ellenfelet. Kreativitás egyedül Csobothban van, a szerbek fix kezdők lesznek 10 szar meccs után is.

    I...
  96. 2023.03.27, 20:50 - Csehi Tamás
    – Öccseivel, Istvánnal és Zoltánnal egyaránt NB I-es labdarúgók lettek, de talán kevesen tudják, hogy a legidősebb Csehi fivér, János is labdarúgó volt.
    Csehi Tibor: – Sajnos Jani bátyánk már nem él, az ő fia Tamás, aki Pakson és Dunaújvárosban lett élvonalbeli játékos
    https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/akit-meg-az-nb-ii-bol-is-meghivtak-a-valogatottba-2948021
  97. 2023.03.27, 20:47 - Kruščić Miloš
    Milos Kruscsics az új vezetőedző

    A legutóbb Újpesten dolgozó szerb szakember veszi át a szakmai munka irányítását NB I-es csapatunknál.
    A bajnoki hajrá kezdete előtt edzőváltásra szánta el magát vezetőségünk. A távozó Török László helyét a vezetőedzői poszton Milos Kruscsics veszi át.

    A 46 éves, korábbi szerb válogatott játékost jól ismerhetjük, hiszen ellenfélként többször találkoztunk vele, amióta 2022 év elején átvette az Újpest FC vezetőedzői posztját, amelyet egészen a múlt hétig töltött be.

    Csapatunk hétfő délutáni edzését már Milos Kruscsics tartja, a bemutatkozó mérkőzése a szombati, Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki lesz.
    2023.03.27
    https://kisvardafc.hu/hir/milos-kruscsics-az-uj-vezetoedzo/6306
  98. Nem sikerült új időpontot találni második csapatunk szerdára kiírt találkozójának

    Elmarad az NB III Közép csoportjának (március 29-i) 28. fordulójában a Budapest Honvéd II–Hódmezővásárhelyi FC mérkőzés, miután klubunk jelezte a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága felé, hogy kénytelen lemondani a találkozót.

    Ennek oka, hogy nyolc játékosunk szerepel a korosztályos válogatottakban (hatan a U21-es, ketten az U19-es nemzeti együttesben), ráadásul U19-es gárdánk csoportelsőként jutott be a legjobb tizenhat közé Európa egyik legjelentősebb utánpótlás-tornáján, a Viareggio Kupán, ahol kedden lép pályára, ezért klubunk megkereste a Hódmezővásárhelyt, hogy halasszuk el az NB III-as bajnokit.
    Az egyeztetések során azonban nem sikerült olyan időpontot találni, ami az ellenfelünknek is megfelelt volna, ezért kénytelenek vagyunk lemondani a szerdára kiírt mérkőzést.

    Második csapatunk így legközelebb április 2-án, vasárnap lép pályára, Szamosi Tamás együttese 16:00 órától a...
  99. 2023.03.27, 20:22 - Magyarország - Bulgária 2023
    Teltházas élmény vár a szurkolókra ma este!
    Minden jegy elkelt.
    Reméljük, az időjárás sem rettent el senkit
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1640399567312109574
  100. 2023.03.27, 20:19 - Supka Attila
    SUPKA ATTILA VESZI ÁT A CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR KISPADJÁT!

    Klubunk a mai napon szerződést kötött a korábbi NB I-es labdarúgó, valamint edzőként a DVSC csapatával kétszeres NB I, valamint a Budapest Honvéd csapatával Magyar Kupa győztes trénerrel, Supka Attilával. A mester edzőként megfordult több élvonalbeli klubnál. Legutolsó állomása az idei szezonban a Mezőkövesd együttese volt.

    Segítőjeként érkezik klubunkhoz Híres Gábor, korábbi válogatott labdarúgó is. A stáb további összetétele nem változik.
    Sok sikert kívánunk Mosonmagyaróváron!

    Hajrá Credobus, Hajrá Mosonmagyaróvár!
    2023.03.27
    https://www.facebook.com/mte1904.hu/posts/pfbid02rpGzvqMCRwcHEaALzy6qcAAx7NXrEBsb6aRJ87FUW8TCV82SePqK1EyE761pp7uAl