magyarfutball.hu

  1. 2010.03.03, 13:15 - Budapest, Ferencvárosi TC
    A Side több mint nyolc évvel ezelőtt baráti társaságként alakult. Pár éve vettünk részt aktívan az fszsz munkájában, tehát nevezhettük magunkat szurkolói csoportnak is. Tettünk is ezért olyan lépéseket (együtt utazás, tagdíj, csoportmegbeszélések, egységes csoport vélemény), ami valóban a szervezett csoportok ismérve. Azt viszont el kell ismerni, hogy mára kiderült hogy ez nálunk nem, vagy nem teljesen működik. Ehhez jött most ez a kusza viszony, és ezért úgy döntöttünk visszatérünk az alapokhoz, vagyis a kötetlenebb baráti társaság szinthez. Mint szurkolói csoport valóban megszűnünk, de ugye évtizedes barátságokat nem lehet ilyen okok miatt felszámolni. Nekünk ez fontosabb sok mindennél. Ezért nem lesz kint drapink (nem fenyegetés miatt, mi nem kaptunk ilyet), a társaság tagjai eldöntik egyénileg, hogy kiváltják-e a szurk. kártyát (én spec. nem), utaznak-e idegenbe stb. Értelem szerűen így az új fszsz-ben sem fogjuk képviseltetni magunkat.
    forrás:
    http://www.torzsaszt...
  2. 2010.03.03, 11:16 - Budapest, Ferencvárosi TC
    Csoportunk az évek során bizonyította a Ferencvárosi Torna Club iránti elkötelezettségét. Nekünk mindig csak a klub sikere számított, s ezért sok csatát megvívtunk már a múltban.

    A Ferencvárost csak feltétlenül, egyéb érdekeket azonban feltételekkel sem támogatunk. Sem önállóságunkból, sem elveinkből nem engedhetünk. Továbbra is valljuk, hogy Fradista nem támadhat Fradistára.

    Nem maradt már eszközünk a szurkolótáborunkban zajló folyamatokat megakadályozni, de ahhoz van erőnk, hogy ne asszisztáljunk hozzá. Ebben a helyzetben, az elveinkkel összhangban lévő, egyetlen járható utat választottuk, s méltóságunkat megőrizve, megingathatatlan egységben, megmásíthatatlan döntést hoztunk.

    Most, bő tizenkét évvel a megalakulás után a Stormy Scamps szomorú, de tiszta szívvel beszünteti tevékenységét.

    Múltunkra büszkén, jelenünkre hittel tekintünk.

    Szeretnénk leszögezni, hogy elhatározásunk nincs összefüggésben a szurkolói kártya bevezetésével.

    Köszönjük mindenkinek, aki tá...
  3. (PSV) Győrszentiván:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/logos/15/1502/logo_1502_01.png[/bigimg]
  4. 2010.03.02, 11:19 - Kecskemét, Széktói Stadion
    Útmutató vendégszurkolóknak!

    http://kecskevendeg.atw.hu/
  5. 2010.03.01, 21:44 - Budapest, Újbuda TC
    2007.11.21
    Újbuda szocialista vezetésű Önkormányzata megalapította az Újbuda Sportegyesületet. Ez klassz. Végre egy Önkormányzat ami nem megszüntet, hanem létrehoz valamit. Csakhogy, a városrész Fideszes ellenzéke jelezte, hogy ők már fél éve alakítottak - már mint a Fideszes önkormányzati képviselők - egy Újbuda Sportegyesületet.
    Molnár Gyula, Újbuda szocialista Polgármestere erre úgy reagált, hogy hivatalosan más nem jogosult Újbuda Sportegyesületet alapítani, csak az Önkormányzat - ebben lehet valami - és névhasználati engedélyt sem kértek. De - és itt jön a lényeg -

    bizonyosan jószándékú kezdeményezésről van szó, ezért azt kéri az ellenzéktől, hogy keressék meg, és meg fognak tudni állapodni.

    forrás:
    http://polmarketing.blog.hu/2007/11/21/a_politikai_marketing_szabadsagra_mehet
  6. 2010.03.01, 21:37 - Budapest, Újbuda TC
    2007.11.18
    Vasárnap a SportMax sportcsarnokban rendezett ünnepség keretében megalakult az Újbuda Sportegyesület, amelynek elsődleges célja, hogy Budapest XI. kerületének lakosai számára rendszeres sportolási lehetőséget biztosítson.

    Az önkormányzat tájékoztatása szerint az eseményen számos olimpiai bajnok, sikeres sportkarriert befutott sportoló is részt vett, így többek között jelen volt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat egykori kapusa, Czene Attila úszó, Horváth Gábor kajakozó, Nyilasi Tibor labdarúgó és Török Ferenc öttusázó is.

    Az önkormányzat célja, hogy az új klub színeiben minél több sikeres sportoló versenyezzen, illetve, hogy a kerületben aktív diák és tömegsport mozgalom alakuljon ki. Az Újbuda Sportegyesület - az alapítók szándékai szerint - ehhez a törekvéshez kínál kereteket, az egyesületen keresztül sokkal hatékonyabban tudja a támogatásokat a címzettekhez, a sportolókhoz eljuttatni.

    Az Újbuda Sportegyesület egyelőre hét szakosztállyal alakult m...
  7. 2010.03.01, 21:34 - Budapest, Újbuda TC
    Miért változott Újbuda SE-ről Őjbuda TC-re és mikor?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518382920_ujbudase_alapitas.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518383060_ujbudase_alapitas1.jpg

    forrás:
    http://ujbuda-tc.hu/index.php?pg=gallery&folder_change=16
  8. 2010.03.01, 20:36 - Budapest, Soroksár SC
    2007-ben is a szebb labdás címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464173693_soroksar_2007.jpg
    forrás:
    http://web.archive.org/web/20070401092518/http://www.soroksarsport.hu/
  9. 1999. február 23-án megalakítottuk a Soroksári Torna Egyesületet. Mivel az előző klub jogutód nélkülszűnt meg, futbalcsapatunkat a BLSZ IV. osztályában, azaz a magyar futball legalsóbb szintjén kellet volna elindítanunk, viszont mivel rendelkeztünk megfelelő számú utánpótláscsapattal, végül a II. osztályba kaptunk besorolást. Az első évben a harmadik helyen végeztünk. Ezt követően a Csepeli Futballalapítvány néven szereplő csapat versenyzési jogát megvásárolva két osztállyal feljebb, az NB III-ban folytathattuk.

    forrás:
    http://web.archive.org/web/20060614194613/www.soroksarsport.hu/aklub.php
  10. 1999. február 23-án megalakítottuk a Soroksári Torna Egyesületet. Mivel az előző klub jogutód nélkülszűnt meg, futbalcsapatunkat a BLSZ IV. osztályában, azaz a magyar futball legalsóbb szintjén kellet volna elindítanunk, viszont mivel rendelkeztünk megfelelő számú utánpótláscsapattal, végül a II. osztályba kaptunk besorolást. Az első évben a harmadik helyen végeztünk.

    forrás:
    http://web.archive.org/web/20060614194613/www.soroksarsport.hu/aklub.php
  11. 2010.03.01, 20:24 - Budapest, Soroksár SC
    Rend, fegyelem, tisztességes, átlátható pénzügyi viszonyok, nyomonkövethető gazdálkodás, az ígéretek pontos betartása, kimagasló szakmai munka.

    Ez SOROKSÁR - A nyugalom szigete.

    Kolosi Ferenc, a klub elnöke:

    "Valamikor együtt futballoztam az Egyetértés csapatában Soroksár jelenlegi polgármesterével, Geiger Ferenccel. Útjaink szétváltak, de 1998-ban ismét összefutottunk, mikor a soroksári választásokon független jelöltként bekerültem a helyi önkormányzatba.

    1999. február 23-án megalakítottuk a Soroksári Torna Egyesületet. Mivel az előző klub jogutód nélkülszűnt meg, futbalcsapatunkat a BLSZ IV. osztályában, azaz a magyar futball legalsóbb szintjén kellet volna elindítanunk, viszont mivel rendelkeztünk megfelelő számú utánpótláscsapattal, végül a II. osztályba kaptunk besorolást. Az első évben a harmadik helyen végeztünk. Ezt követően a Csepeli Futballalapítvány néven szereplő csapat versenyzési jogát megvásárolva két osztállyal feljebb, az NB III-ban folytathattuk.

    ...
  12. 2007 februárjában már az új címert használták:
    http://web.archive.org/web/20070223084335/http://www.rakoczifc.hu/
  13. 2010.03.01, 19:32 - Dorog, Dorog FC
    Névváltozatok

    * Dorogi Atlétikai és Futball Clubból Dorogi Atlétikai Club (1914-1951, 1967-1983)
    * Dorogi Tárna (1949-1951)
    * Dorogi Bányász (1951-1967, 1983-1993)
    * Dorogi Sport Egyesület (1993-1997)
    * Budalakk Konzorcium FC Dorog (1997-1998)
    * Dorogi Futball Club (1998-)
    forrás:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Dorogi_FC
  14. 2010.03.01, 19:07 - Debrecen, Debreceni VSC - TEVA
    (a pontos színek miatt)
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/02/1391261675_dmvsc_3.jpg[/bigimg]
  15. 2010.03.01, 19:05 - Debrecen, Debreceni VSC - TEVA
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/02/1391261617_dmvsc_1975.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://www.vatera.hu/75db_os_asztali_zaszlo_gyujtemeny_7db_162859705.html
  16. 2010.03.01, 19:03 - Dombóvár, Dombóvári VMSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516799946_dombovari_vse_zaszlo.jpg

    forrás:
    http://www.vatera.hu/75db_os_asztali_zaszlo_gyujtemeny_7db_162859705.html
  17. 2010.03.01, 16:29 - Dunaharaszti, Dunaharaszti MTK
    pálya bejárata felett:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518264636_dunaharasztimtk_cimer.jpg
  18. 2010.03.01, 14:25 - Zalaegerszeg, Zalaegerszegi TE FC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464019599_zte_fc_90eves_jubileum.png[/bigimg]
  19. 2010.03.01, 14:10 - Miskolc, Egyetemi Sporttelep
    Ez ugyanaz lenne:

    A Miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Egyetem (Magyar Építőművészet, 1953)

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401364173_1953_miskolc_egyetem.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401364192_1953_miskolc_egyetem_2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401364212_1953_miskolc_egyetem_3.jpg
  20. Erwin Koeman, válogatottunk április 24-én kinevezett szövetségi kapitánya kijelölte bő keretét a magyar-görög (május 24., 19 óra, Puskás-stadion) és a magyar-horvát (május 31., 20.30 óra, Szusza-stadion) barátságos mérkőzésekre.

    - Arra való tekintettel, hogy a találkozók másnapján bajnoki fordulók lesznek, a Soproni Ligában élen álló négy együttesből ezúttal nem vettem figyelembe senkit, nem kívántam megzavarni a felkészülésüket - kommentálta honlapunknak döntését a kapitány. - A kiszemeltjeim közül négyen - Buzsáky, Halmosi, Timár és Rajczi - sajnos sérültek, így rájuk sem számíthatok. Vass Ádám és Feczesin Róbert azért hiányzik a névsorból, mert klubjuk, a Brescia az első osztályba kerülésért játszik fontos mérkőzést, s az olaszok kérésének engedtem, amikor nem hívtam meg őket.

    A szövetségi kapitány hozzátette, hogy a görögök elleni meccsre a május 19-i találkozót követően 22 játékos készül majd, míg Kádár Tamás és Németh Krisztián a korosztályos Eb-döntőn való részvétel...
  21. 2010.03.01, 13:04 - Magyarország - Szlovénia 2008
    Várhidi Péter kihirdette a március 26-án, Zalaegerszegen megrendezésre kerülő Szlovénia elleni barátságos mérkőzésre készülő keret névsorát. Gera Zoltán ezúttal távol marad, mert az elmúlt hétvégén kislánya született, Tímár Krisztián (Plymouth Argyle) és Orosz Péter (FC Wacker Innsbruck) újoncként kapott meghívót, Ferenczi István (Barnsley FC) pedig 2005-ben, Antigua és Barbuda ellen szerepelt utoljára a nemzeti együttesben.

    Válogatottunk tagjai vasárnap este a Thermal Hotel Margitszigetben találkoznak, s hétfőn 10.15 perckor a szállodában kerül sor a sajtótájékoztatóra. Ezután indul a csapat Hévízre, ahol megszáll a szerdai mérkőzésig. Várhidi Péter szövetségi kapitány hétfő délután 17.30-kor a ZTE Arénában sajtónyilvános edzést tart.

    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=2994
  22. 2010.03.01, 12:58 - Magyarország - Szlovákia 2008
    Mint ismeretes: az őszi vb-selejtezőkre készülő válogatottunk idei első barátságos mérkőzését február 6-án játssza Limasszolban, Szlovákia ellen. Tekintettel az UEFA idevonatkozó rendelkezéseiben előírt határidőre, az MLSZ illetékes részlege elkészítette a 30 tagú bő keret névsorát, amelyben szerepel - miután büntetését letöltötte - Huszti Szabolcs is.

    A válogatott bő kerete

    Kapusok:
    Fülöp Márton (Sunderland AFC), Balajcza Szabolcs (Újpest FC), Balogh János (DVSC-TEVA), Köteles László (Diósgyőri VTK)

    Védők:
    Szélesi Zoltán (RC Strasbourg), Vermes Krisztián (Újpest FC), Csizmadia Csaba (SV Mattersburg), Balogh Béla (Colchester United), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vaskó Tamás (Bristol City), Rodenbücher István (MTK Budapest), Bodor Boldizsár (Roda JC), Vanczák Vilmos (FC Sion)

    Középpályások:
    Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Tőzsér Dániel (AEK Athén), Vass Ádám (Brescia), Tóth Balázs (Racing Genk), Leandro de Almeida (DVSC-TEVA), Filkor Attila (Internazionale), Hu...
  23. 2010.03.01, 12:30 - Magyarország - Oroszország 2010
    Kényszerű csere történt Erwin Koeman keretében a szerdai Magyarország-Oroszország barátságos válogatott mérkőzés előtt: Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV legutóbbi bajnokiján megsérült (ennek ellenére ott lesz ma Telkiben a délutáni randevún), helyettesítésére eredetileg Halmosi Pétert szemelte ki a szövetségi kapitány, a Szombathelyi Haladás játékosa azonban belázasodott, így került sor Koltai Tamásnak, a Győri ETO futballistájának meghívására.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=6871
  24. 2010.03.01, 10:06 - Magyarország - Írország 1936
    A közönség nagy izgalommal nézte az amatőrök és profik harcát, amely mindvégig élvezetes és fair küzdelmet hozott. Az amatőrök nagy lelkesedését azonban teljesen ellensúlyozta a profik céltudatosabb játéka és kétségtelenül jobb testi kondíciója.

    A néző száma felszaporodott tizenötezerre, és amikor az ír-magyar mérkőzés kezdési ideje elérkezett, még mindig özönlött a közönség és végül is 18.000 néző vette körül a Hungária-úti játékterét.
    forrás:
    http://www.huszadikszazad.hu/index.php?apps=cikk&cikk=22044&rovat=4
  25. 2010.02.28, 22:05 - Budapest, Vörös Meteor
    Somfa utca, ha tizedik kerület, akkor nekünk nincs meg:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/budapesti-stadionterkep/10
  26. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/07/1469178214_bunda_1984_honved_volan.jpg
  27. Székesfehérvár: a temetőből nyíló vendégszektor hatása felülmúlhatatlan, viszont a futópálya miatt nem a kedvencem. Nem a legnagyobb stadion, de valamiért mindig félig üresnek tűnik. Ezek ellenére a jobbak közé tartozik.

    forrás:
    http://labdabiztos.blog.hu/2008/10/09/nemzeti_labdarugo_arena_kamu_vagy_amitas
  28. 2010.02.28, 18:49 - Nagyberki, Arany János utca
    Örülhetnek az NB II Nyugati csoportjában szereplő Kaposvölgye labdarúgói és Nagyberki lakosai (a csapat Nagyberkiben játssza mérkőzéseit), mert elkészült a futballpályához tartozó lelátó.

    Az NB II Nyugati csoportjában szereplő klub 600 fő befogadására alkalmas lelátót épített, s a mindössze 1500 lakosú község modern létesítménye már megfelel a klublicenc követelményeinek.

    forrás:
    http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-600-fos-lelato-epult-az-1500-lakosu-nagyberkiben-2019114
  29. ...A két “bizonytalan” emberünk Kuntics és Simon. Előbbi egyenlőre nem mutathatja meg mit tud a CHAMPIONS LEAGUE-ban. Ezután így írom majd, mert az UEFA ezt kérte, mondván egy nem lefordítható tulajdonnévről van szó. Egyébkéntis szinte mindent meghatároznak, még azt is milyen fénymásolót használhat az egyesület...

    forrás:
    http://www.ftcbk.eu/2010/02/28/nagy-l-naploja-ftc-1995-szeptember/
  30. 2010.02.26, 23:44 - Nagyszénás, Nagyszénás SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518383275_nagyszenas_zaszlo.jpg
  31. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941542_dunaujvaros_zaszlo.jpg
  32. 2010.02.26, 23:39 - Szombathely, Sabaria SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518460543_sabaria_zaszlo.jpg
  33. 2010.02.26, 23:36 - Kápolna, Kápolnai BFC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518855547_kapolna_zaszlo.jpg
  34. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518284939_alsobogat_zaszlo.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518285023_alsobogat_zaszlo1.jpg
  35. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518118846_dunai_koolaj_zaszlo.jpg
  36. 2010.02.26, 23:04 - Tatabánya, FC Tatabánya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517854704_1985_tatabanya_jelveny.jpg
  37. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517249528_2005_dvsc_manchester_jelveny.jpg
  38. 2010.02.26, 22:55 - Cegléd, Restart - Ceglédi VSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515334297_cegledi_vse_jelveny.jpg
  39. 2010.02.26, 22:49 - Szeged, Délép SC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518553718_delep_sc_logo_cimer_jelveny.jpg[/bigimg]
  40. 2010.02.26, 22:44 - Dorog, Dorog FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464197003_dac_tarnalogocimer.jpg
  41. 2010.02.26, 22:42 - Dorog, Dorog FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464197039_dorogi_banyasz_jelvenycimerlogo.jpg
  42. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517934941_kaposvari_rakoczi_jelveny.jpg
  43. 2010.02.26, 22:31 - Budapest, VM Egyetértés SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/02/1297703088_s70._voros_meteor_egyetertes_sport_klub._1297703066087.png

    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/?cod=1442564019
  44. 2010.02.26, 22:28 - Debrecen, Debreceni MTE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516823928_debreceni_mte_cimer.jpg

    forrás:
    http://www.vatera.hu/debreceni_mte_debrecen_dmte_futball_jeveny_kituzo_163558559.html
  45. 1961-es felvétel szerint épp akkor épül(1:00 körül):
    http://www.britishpathe.com/record.php?id=67976
  46. 2010.02.26, 19:51 - Portugália - Magyarország 1966
    Sorsolás:
    http://www.britishpathe.com/record.php?id=43847

    Megnyitó, csapatok felvonulása:
    http://www.britishpathe.com/record.php?id=71715
  47. A Népstadion talaja befóliázva az eső ellen:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517583778_1959_magyarorszag_nszk_nepstadion.jpg

    forrás:
    http://www.britishpathe.com/record.php?id=64951
  48. Azt hiszem ezt a részt sosem láttam így fedetten(1959):
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398617059_1959_nepstadion_fedett_vip.jpg[/bigimg]

    forrás:
    http://www.britishpathe.com/record.php?id=64951
  49. TV közvetítés 1957-ből:
    http://www.britishpathe.com/record.php?id=82071
  50. A teniszcsarnok építése 1959-ből. A háttérben látszik a pálya is:
    http://www.britishpathe.com/record.php?id=64711
  51. 2010.02.26, 17:12 - Magyarország - Oroszország 2010
    A szűkített keretbe nem fért be:
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/7799/koteles_laszlo]Köteles László

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/749/meszaros_norbert]Mészáros Norbert
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/656]Tóth Balázs
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/592]Vadócz Krisztián
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/315/halmosi_peter]Halmosi Péter

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/66]Priskin Tamás
  52. 2010.02.26, 15:28 - Svédország - Magyarország 1958
    svéd címer a jegyen:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517518609_1958_sved_cimer.jpg

    forrás:
    http://rarematchtickets.co.uk/catalog/index.php?main_page=product_info&cPath=137_138&products_id=532
  53. 2010.02.25, 12:21 - Budapest, Soroksár SC
    Úgy néz ki volt menőbb labdás címer is:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464173649_soroksarc_uj_cimer.jpg
  54. 2010.02.25, 12:15 - Budapest, Újbuda TC-Fenerbahce
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518261811_lagymanyositc_zaszlo.jpg
  55. 2010.02.25, 12:11 - Keszthely, Keszthelyi Haladás SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518463188_keszthelyi_haladas_jelveny.jpg
  56. 2010.02.25, 11:56 - Répcelak, Répcelaki SE
    Engem a címer erre emlékeztet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516480578_cz_jena_cimer.png
  57. 2010.02.25, 11:43 - Budapest, Csepel FC SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516393340_csepel_cimer_75.png
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516393479_csepel_kituzo.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516393553_csepel_jelveny.jpg
    ugyanaz 1947/48-as tablón:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/05/1306134844_csepel2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516393645_csepel_jelveny1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516393718_csepel_jelveny_75.jpg
  58. 2010.02.25, 11:10 - Budapest, Budafoki LC
    Újabb verzió:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516391154_budafoki_lc_cimer.gif
  59. beadva ez alapján:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518985676_199394_bp1.png

    forrás:
    www.blsz.hu
  60. 2010.02.24, 13:35 - Budapest, Hunreál FC
    Hosszú idő után, a vezetés úgy döntött, elhagyjuk a Duna Cipő pályát.
    Ennek több oka is van. Az egyik, hogy májusig biztosan nem mehetünk rá a fűre, azaz a bajnoki meccseinket, mint eddig is, a salakon kellene lejátszanunk. Mint tudjuk, a fű sem az igazi... Ezen kívül többször is időpont problémáink voltak, így egy pár meccsünk el is maradt.
    Lehetőségünk van jó minőségű pályára, műfűre áttérni. A pálya a Kolozsváry Tamás utcában van, ahol a Marketingesek ellen győztünk. Minden szombat reggel 9.00-kor lenne a mérkőzés.
    A váltáshoz a Ti beleegyezésetek szükséges, hiszen minden hazai meccsre - két hetente - 2000 Ft-ot kell hozni mindenkinek, mert a bérleti díj egy alkalommal 25000 Ft.
    Kérünk benneteket, hogy mindenképp jelezzetek vissza, elfogadjátok-e a váltást!
    Köszönettel, a vezetőség

    forrás:
    http://www.hunrealsc.hu/
  61. 2010.02.24, 12:42 - Budapest, Soroksár SC
    Új címer?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464173552_soroksarsc_cimer_logo.jpg
    forrás:
    www.soroksarsport.hu
  62. 2010.02.23, 20:44 - Írország - Magyarország 1993
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515873296_1993_irorszag_magyarorszag_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/REPUBLIC-OF-IRELAND-X1-v-HUNGARY-TESTIMONIAL-1993_W0QQitem
  63. Nem, csak sokféle eset van, és nem tudom most ez például melyik.
  64. A végső igen... De van olyan, hogy attól még pl egy tabella az egész, van, hogy külön. Van, hogy az első tíz játszik pl a nyugati csoport első tíz helyezettjével.
    Van olyan, hogy marad ez a tabella, csak hozzájönnek a további eredmények (és így megelőzhet egy kevesebb pontos egy több pontost például), de van, hogy külön.
  65. Nézőcsúcs:
    http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cikk/45369_szombathelyi_haladas_paksi_fc_0_0._online_kozvetites

    (paksifc.hu-n 500 nézőt írnak)
  66. Kedden 14 órától a Paks együttesét fogadja a Szombathelyi Haladás az Illés Béla Football Akadémia műfüves pályáján. A bérletesek 13 óra 40 percig foglalhatják el helyüket.

    A találkozóra a rendőrség határozata alapján nem mehetnek be vendégszurkolók, és a hazai szimpatizánsok közül is mindössze 300 juthat be a kerítésen belülre.

    A Szombathelyi Haladásnak 30 rendezőt kell biztosítani. A vezetőség felhívja mindenki figyelmét, hogy az Illés Akadémia műfüves pályája melletti utcában nem lehet parkolni, hogy azoknak, akik a kerítésen kívül maradnak, legyen lehetőségük a meccs megtekintésére.

    A bérletesek ingyen nézhetik meg a mérkőzést, 13 óra 40 percig foglalhatják el helyüket a pálya mellett. Ha kevesebb, mint 300 bérletes lesz, akkor a maradék jegyeket a Haladás ekkor kezdi el árusítani.

    forrás:
    http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cikk/haromszazan_nezhetik_meg_a_helyszinen_a_ligakupa
  67. 2010.02.23, 15:31 - Dabas, Sporttelep, edzőpálya 2
    Mi lett ezzel a pályával? A műfüves a kép alapján belelóg...
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518972493_dabas_mufeves_terkep.jpg
  68. 2010.02.23, 15:26 - Dabas, Sporttelep, edzőpálya 1
    A műfüves pálya mellett található füves edzőpálya gyepszőnyege fel lett újítva, a kapuk ki lettek cserélve, illetőleg a pálya körbe lett kerítve.

    forrás:
    http://www.fcdabas.hu
  69. 2010.02.23, 15:20 - Budapest, VIII. ker., Sport utca
    Az MLSZ elnöksége a legutóbbi ülésén határozott arról, hogy az NB II-ben is bevezetik a hazai élvonalban már évek óta kötelező jelleggel működő klublicenc rendszert. A licenc feltételei a megfelelő gazdasági vezetők, infrastrukturális feltételek, edzői-vezetői képesítések megléte, illetve igazolt anyagi háttér. A licenceljárás mellett külön szabályozzák a stadionokkal kapcsolatos elvárásokat is. Pályát a nézőtértől elválasztó kerítés megléte, VIP - sajtó helyiségek, megfelelő méretű bírói ill. hazai-vendég öltözők, dopping szoba. Szabályozva lesz a szurkolók által elfoglalt ülőhelyek száma is.
    Számunkra egyetlen kitétel, amit pótolnunk kell az eredmény kijelző tábla megléte. Honlapunknak Mátyás Tibor szakosztály elnök elárulta, hogy klubunk ennek eleget is tesz és tavasszal, már ezzel is színvonalasabb kiszolgálásban részesülhetnek szurkolóink.

    forrás:
    http://portal.ghost.hu/gindex.php?prt=36812
  70. 2008-10-26
    Az első alkalom volt az OLLÉ-OMV Program történetében, hogy ilyen (villany)fényes körülmények között adtak át egy pályát. Dabason október 22-én pedig szerencsére fényből és lelkes tömegből is bőven akad elég. Az esemény különlegességét az is fokozta, hogy a hivatalos programot követően az MGYLSZ és az OLLÉ Programiroda játékosai is pályára álltak.

    Az átadást dr. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés Elnöke, valamint Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere nyitotta meg. Elbert Gábor, az Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkárának ünnepi szavait követően, a szponzorok képviseletében dr. Székelyné Pásztor Erzsébet, az OMV kommunikációs igazgatója és Feldmájer Sándor, a Szerencsejáték Zrt. szponzorációs igazgatója folytatta a köszöntést. Az átadáson futball legendák is megjelentek, Bicskei Bertalan, és Mészöly Kálmán is ellátogatott Dabasra.

    Ezen az átadáson először csatlakozott – az OLLÉ Programirodán keresztül - egy helyi szponzor a beruházáshoz. A Kingspan Kft. a környék...
  71. 2008-10-21
    A három épülő létesítményből két OLLÉ-OMV Pályát szeptember elején már átvehettek a dabasiak. Október 22-én a műfüves nemzetközi nagypályát igazán különleges körülmények között adják át a település lakóinak.

    Az ünnepségen jelen lesz többek között Kőszegi Zoltán, a település polgármestere, Jakab Zoltán, az OLLÉ Programiroda Kht. ügyvezetője, Feldmájer Sándor, a Szerencsejáték zRt. szponzorrációs igazgatója, az OMV-t pedig dr. Székelyné Pásztor Erzsébet képviseli. Tiszteletét teszi még Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Mészöly Kálmán, az OLLÉ Programiroda Sportszakmai tanácsadója is.

    Az esemény zárásaként, a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség fiatal focistái játszanak egy helyi gyermekcsapattal, illetve az OLLÉ Programiroda munkatársai és a Dabasi Önkormányzat közös csapata mérkőzik meg a Sári Seniorokkal – a szünetekben 11-es rúgó versenyt rendeznek Balogh Tamás (egykori 3X-os magyar válogatott, 1990-95 között az F...
  72. pályaépítés:
    http://www.olleomvprogram.hu/ollepalya/index.php?option=com_easygallery&act=categories&cid=30&Itemid=59
  73. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518972493_dabas_mufeves_terkep.jpg
  74. 2010.02.23, 14:53 - Monor, Monor SE
    Mire gondolsz?
  75. 2010.02.23, 14:37 - Monor, Monor SE
    Úgy néz ki akkor ezt használják most:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516455486_monor_tamogatoi_kartya.jpg

    forrás:
    http://www.monorse.hu/index.php?mid=915
  76. Külön tabellaként. És ha be van adva, akkor jelezzük a nevükben a különbséget. (alapszakasz-rájátszás), de sok fajta rájátszás van, úgyhogy lehet ide mást kell kitalálni...
  77. Javítom a nézőcsúcsot ismét, mert erre a meccsre ezret ír a Nemzeti Sport.
  78. 2010.02.19, 17:31 - Budapest, Telefongyár SE
    Az utolsó bajnokság amiben most megtaláltam a 94/95-ös.
  79. Új nézőcsúcs:
    http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?id=3408&source=lapok/Default_hu.aspx
  80. Nézőcsúcs:
    Liga Kupa B csoport középdöntő 2. forduló, 2010. 02. 19. 14:00, műfű
    PAKSI FC - Szombathelyi Haladás
    3:2 (1:2)

    gólszerző: Nagy I. 8', Éger 50' (11-es), Vayer 89' ill. Nagy G. 32', Bogdanovics 45' (11-es)

    PAKSI FC:
    Kovács Attila - Horváth Levente, Éger László (Tamási Gábor 80'), Szabó János, Vári Barnabás - Heffler Tibor, Fiola Attila (Gévay Zsolt 39'), Mészáros István (Bartha László 61'), Nagy István (Vayer Gábor 46') - Kiss Tamás, Tököli Attila
    Vezetőedző: Gellei Imre

    Szombathelyi Haladás:
    Rózsa Dániel - Csontos Zoltán, Guzmics Richárd, Lengyel Dániel, Tóth Péter - Rajos Gábor, Molnár Balázs, Halmosi Péter (Iszlai Bence 81') - Nagy Gábor (Lattenstein Norbert 61'), Bogdanovic Igor (Oross Márton 61'), Sipos Norbert (Diouf 61')
    Vezetőedző: Róth Antal

    Játékvezető: Kovács J. Zoltán
    Asszisztens: Gyürüsi Gábor, Mohos Milán
    Ellenőr: Fazekas János

    nézőszám: 300
    sárga lap: Horváth L. 38', Gévay 59', Szabó J. 71', Kiss T. 73', Tököli 86' ill. Halmosi 3...
  81. 2010.02.18, 18:21 - Felsőgalla, Felsőgalla
    címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518884304_logo_szechenyi.jpg
  82. 2010.02.18, 11:55 - Viszák, Viszák KSE
    címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518864395_viszak_cimer.png
  83. 2010.02.17, 19:46 - Magyarország - San Marino 2010
    Új a címer?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517749140_2010_san_marino_cimer.jpg
    fsgc.sm/
  84. Nézőcsúcs:
    http://vidi.hu/leagueTable/online/dvsc-teva-vs-videoton-fc-2010-02-16
  85. Végül, ha jól hallottam 3 daru lett a mobil közvetítő állás + mintha az egyik sarokban egy óra lett volna. Az tud valami extrát az idő mutatásán kívül?
  86. 2010.02.15, 11:30 - Svédország - Magyarország 1953
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517506239_1953_svedorszag_magyarorszag_programfuzet.jpg

    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Programme-Sweden-v-Hungary-5-7-1953-Puskas-Czibor_W0QQitemZ360234720108QQcmdZViewItemQQptZUK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET?hash=item53dfa99b6c
  87. programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516307000_2009_fiorentina_dvsc_programfuzet.jpg

    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/PROG-AC-Fiorentina-VSC-Debreceni-2009-10-C-L-Hungary_W0QQitemZ250578500017QQcmdZViewItemQQptZUK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET?hash=item3a57a479b1
  88. 2010.02.15, 11:17 - Pétfürdő, Péti MTE LC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516710190_petimte_kituzo.png
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Peti-Munkas-Torna-Egylet-Pet-Hungary
  89. Glázer Róbert: Izgalmas mérkőzést játszottunk a Ferencvárossal, sajnos a játékvezető nem nőtt fel a kupadöntő színvonalához. Úgy érzem a haladás mindent megtett a siker érdekében. Gratulálok valamennyi játékosomnak.

    Egy-egy után milyen esélyt lát az Üllői úti visszavágóra?

    Alaposan megnehezítjük majd a Ferencváros dolgát, hiszen addigra a csapat kiegészül azokkal , akik most sajnos hiányoztak. Nem adjuk meg könnyen magunkat.

    Nyilasi Tibor: Pazar első félidő után a helyzetek sokaságát hagytuk ki. Vétek ennyit hibázni. Már itt, Szombathelyen megnyerhettük volna a párviadalt. Nem tudom, hogy Nagy Zsoltnak hány helyzet kell ahhoz, hogy legalább egyet kihasználjon, de a kap előtt a többiek sem azt nyújtották, amit igazából tudnak.

    Mi a véleménye Márton bíráskodásáról?

    Úgy vélem, hogy kétszer bennünket sújtott az ítéletével, míg egyszer a Haladás nem kapta meg kiérdemelt tizenegyesét. Ezek a hibák döntően befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét. Ennek elle...
  90. 2010.02.15, 09:49 - Sárospatak, Sportpálya
    1995. július 16.

    Sárospataki TC - FERENCVÁROS 0-9 (0-4) 4000 néző

    Gólszerzők: Szekeres 2, Kopunovics 2, Nyilas. Lisztes. Zavadszky. Páling, Kecskés.

    Előkészületi mérkőzés lévén majdnem az egész keret pályára lépett.

    forrás:
    http://www.ftcbk.eu/2010/02/14/nagy-l-naploja-ftc-1995-julius/
  91. 2010.02.15, 09:30 - Palotás, Bajcsy Zsilinszky út
    Palotás-FERENCVÁROS 0-4 (0-1) Magyar Kupa csoportmérkőzés.

    Hajdu – Telek - Simon, Kuznyecov (Kecskés) - Nyilas, Vincze 0., Albert, Lisztes (Hilovanovice), Keller - Nagy Zs.. Zavadszky

    G:Albert(2), Nagy Zs., Nyilas

    A bajnokcsapat zsúfolásig (4000 néző) telt lelátók előtt, némileg tartalékosán is gond nélkül győzött lelkes vendéglátói ellen.

    forrás:
    http://www.ftcbk.eu/2010/02/14/nagy-l-naploja-ftc-1995-julius/
  92. 2010.02.15, 09:24 - Magyarország - Oroszország 2010
    A Carpathian Brigade buszt indít Budapestről Győrbe! Az út ára 2000 ft/fő. A várható indulás 16.00. elvileg a Syma csarnok elől (meccs kezdete 19.30.). Akit érdekel a dolog itt lehet jelentkezni: magyarszurkolok@freemail.hu névvel illetve telefonszámmal! Fontos tudnivaló, hogy indulás előtt fejenként le kell tenni 5000 ft. kauciót, amit mindenki visszakap az utazás után, amennyiben jól viselkedett.

    Hajrá Magyarország!
  93. 2010.02.15, 09:24 - Magyarország - Oroszország 2010
    ismerve a stadiont, az 1500Ft-os jegyek a legszélére szólnak; a 2000Ft-os felső szint, szélső szektoraiba; 2500 felső szint középső szektorai; 4000Ft-os, alsó szint, szélső szektorok; 5000Ft-os alsó szint kicsit beljebb, 6000Ft-ért pedig középen. Valószínűnek tartom, hogy a 2500Ft-os jegyek lesznek a legkelendőbbek, és a felső szintre érdemesebb jegyet venni, mert onnan jobb a rálátás a pályára.
  94. Tóth János - Aréna c. kísérleti filmje 1970-ből:
    http://www.bbsarchiv.hu/?module=movies&action=movie&mid=29
  95. Ismét hatalmas mennyiségű hó esett az éjszaka folyamán, ám ez sem akadályozza meg, hogy kedden 18 órakor megrendezzék a DVSC-TEVA – Videoton Ligakupa-mérkőzést.

    Szilágyi Sándor cégvezető honlapunknak elmondta: a Magyar Labdarúgó-szövetség és a találkozót közvetítő Sport TV illetékeseivel is sikerült megegyezni abban, hogy a meccset az Oláh Gábor utcai műfüves pályán játszhassa le a két csapat.

    A létesítményt üzemeltető Sportcentrum Kht. mindent megtesz, hogy a pálya játékra alkalmas legyen. Folyamatosan takarítják a műfüvet, emellett kedden egy mobilemelvényt helyeznek el, ahonnan közvetíteni lehet majd a meccset.

    forrás:
    http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?ID=3381&source=/lapok/Default_hu.aspx
  96. Ezek szerintem hosszabb távon fognak kiderülni. Ha bekerül több év bajnoki múltja akkor látjuk melyiket használták(vagy akad egy ismerős aki tudja pontosan)
  97. 2010.02.14, 09:56 - Budapest, Rákosmenti KSK
    Lásd honlap és lentebb lévő szöveg.
  98. 2010.02.14, 09:55 - Budapest, Mátyásföldi LTC
    Azthiszem ezt még akkor írtam be amikor mentem a pályát megnézi, a kint lévő táblán is ez volt.
  99. Új nézőcsúcs:
    http://www.ftc.hu/index.php?action=results&match_id=1556
  100. Téglás Sándor biztonsági igazgató elmondta, hogy alapjaiban csak a kártyaolvasó rendszer változik meg, az eddigi vonalkód helyett ugyanis chippes belépőket bocsátanak ki, de marad a 24 belépési pont a stadionba. Megerősítették az egyes szektorelválasztókat, modernizálták a vésznyitó kapukat, illetve személyazonosításra is alkalmas kamerarendszert szereltek fel a rendőrség előírása szerint, így minden adott a biztonságos mérkőzés megrendezéséhez.

    forrás:
    http://www.ftc.hu/index.php?action=main&nid=24448&sact=news#

    Csiki az MTI érdeklődésére elárulta, hogy az Albert Stadionnal kapcsolatban három kifogás hangzott el: a menekülő kapuk nem teljesen elektronikus vezérlésűek, a szektorokon belüli védőkorlátok alacsonyak, továbbá a videórendszer fejlesztésre szorul. Hozzátette, ebből előbbi kettőt már megoldották, míg a videórendszer fejlesztését az időjárás akadályozza, de a határidőre az is el fog készülni.

    forrás:
    MTI