magyarfutball.hu

  1. 2013.03.11, 21:22 - Aczél Zoltán
    A fogadási botrányban kötelességszegéssel és vesztegetéssel gyanúsított szakember lakhelyén, Veresegyházon szakmai igazgatóként vállalt szerepet. Edzést és taktikai értekezletet tart, foglalkozik a felnőttekkel és az utánpótlással, mérkőzésen azonban a honi futballszövetség versenyszabályzata szerint nem ülhet le a kispadra.

    – Ha ez a szabály, akkor betartom – sóhajtott a korábban a válogatott szövetségi edzőjeként is dolgozó szakember, aki tavaly augusztusban vállalt szerepet a klubnál. – Megnézem, ahogy bemelegítenek a fiúk, ilyenkor sem léphetek rá a fűre, különben rám szólna a szövetségi ellenőr. Ám legalább tarthatok heti négy edzést, s ha amatőrligában is, de dolgozhatok.
    forrás:
    http://www.blikk.hu/blikk_sport/a-bundaugyben-gyanusitott-aczel-igy-iranyitja-a-veresegyhazt-2178527
  2. 2013.03.10, 12:14 - Budapest, Megyeri SC
    alapítva 1903
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  3. 2013.03.10, 12:10 - Budapest, Valéria SC
    alapítva 1924
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  4. 2013.03.10, 12:05 - Budapest, Újpesti Barátság
    alapítva 1926
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  5. 2013.03.10, 11:57 - Budapest, Újpesti LK
    alapítva 1912
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  6. alapítva 1927
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  7. 2013.03.10, 11:54 - Budapest, "Széchenyi" Juventus
    alapítva 1931
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  8. 2013.03.10, 11:49 - Budapest, Orvosi Műszerészek SC
    alapítva 1927
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  9. 2013.03.10, 11:46 - Budapest, Menekültek KESO
    Menekültek E.S.Sz. - 1926
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  10. 2013.03.10, 11:44 - Budapest, VII. ker. Amatőr SC
    alapítva 1925
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  11. 2013.03.10, 11:42 - Budapest, Függetlenség
    alapítva 1934
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  12. 2013.03.10, 11:38 - Budapest, Est SC
    "Az Est" SC - 1933
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  13. 2013.03.10, 11:35 - Budapest, Nyomorékok
    = Nyomorék Otthon SC? (1935)
    forrás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362911866_6bbf6tb1vvw18aob58.jpg
  14. 2013.03.06, 17:32 - Mátészalka, Mátészalkai MTK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362587536_matezs.jpg
    forrás:
    http://users.atw.hu/szigetiandras/kn/list.php?file=foci
  15. 2013.03.06, 17:30 - Szombathely, Vasi Titánok
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362587437_vasi.jpg
    forrás:
    http://users.atw.hu/szigetiandras/kn/list.php?file=foci
  16. 2013.03.06, 17:28 - Tiszaújváros, FC Tiszaújváros
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362587322_tfc.jpg
    forrás:
    http://users.atw.hu/szigetiandras/kn/list.php?file=foci
  17. 2013.03.06, 17:26 - Esztergom, FC Esztergom
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362587163_szim.jpg
    forrás:
    http://users.atw.hu/szigetiandras/kn/list.php?file=foci
  18. 2013.03.06, 12:47 - Szeged, Tisza Volán SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362570411_tiszavol.jpg
    forrás:
    Dominek József
  19. 2013.03.06, 12:44 - Szeged, Alsóvárosi MÁV
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362570272_szegedals.jpg
    forrás:
    Dominek József
  20. 2013.03.06, 12:43 - Domaszék, Domaszék SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362570182_domasz.jpg
    forrás:
    Dominek József
  21. 2013.03.06, 12:42 - Szentes, Szentesi Kinizsi TE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362570107_szentesite.jpg
    forrás:
    Dominek józsef
  22. 2013.03.06, 12:40 - Szentes, Szentesi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362570004_szentes.jpg
    forrás:
    Dominek József
  23. 2013.03.06, 12:37 - Mindszent, Mindszenti SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362569832_mindsz.jpg
    forrás:
    Dominek József
  24. 2013.03.06, 12:34 - Bordány, Bordány SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362569686_bordany.jpg
    forrás:
    Dominek József
  25. 2013.03.06, 12:29 - Szeged, Szegedi EOL SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362569361_szeolsc.jpg
    forrás:
    Dominek József
  26. 2013.03.06, 12:28 - Szeged, Szeged 2011
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362569275_szeol.jpg
    forrás:
    Dominek József
  27. 2013.03.06, 12:21 - Makó, Makói Spartacus Vasas SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362568837_makovasas.jpg
    forrás:
    Dominek József - email
  28. 2013.03.06, 12:18 - Szeged, Szegedi Postás SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362568669_szegedipostas.jpg
    forrás:
    Dominek József
  29. 2013.03.04, 19:16 - Budapest, Valéria SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362420904_valeria.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  30. 2013.03.04, 18:28 - Budapest, Vérhalmi FC
    Továbbá: a Sportlap című rövid életű, ám remek sportújság azt írta 1920. október 27-én, hogy a Vérhalom a Bécsi út 86. alatt épít pályát. Ha a régi számozás megegyezik a mostanival, akkor bizonyára nem épült semmi, mivel ott egy régi bérház áll. Az még érdekesebb, hogy a Bécsi út 86. (legalábbis most) egy sarokház. Mégpedig a Nagyszombat utca sarkán van. Azon az utcán, ahol a régi kerület pálya lehetett (legalábbis feltételezem, hogy a Határ utca az ugyanaz, mint a Nagyszombat utca).
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=3180&na_step=30&t=9065992&na_order= - Tempó Vasutas
  31. 2013.03.04, 18:13 - Budapest, Vérhalmi FC
    Bécsi úti hazai pálya?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362417122_verhal.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  32. 2013.03.04, 18:12 - Budapest, III. ker., Bécsi út
    Ez lenne a Vérhalmi FC pályája is?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362417122_verhal.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  33. 2013.03.04, 17:45 - Budapest, XIV. ker., PSC Pálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362415510_psc.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  34. 2013.03.04, 17:13 - Budapest, XIV. ker., Hajtsár út
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362413601_testv.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  35. 2013.03.04, 17:12 - Budapest, XIV. ker., TLK Pálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362413538_tlk.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  36. 2013.03.04, 16:49 - Budapest, XIV. ker., Nova-pálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362412149_bevv.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  37. 2013.03.04, 16:25 - Budapest, XIII. ker., Váci út
    Jutagyári Pálya?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362410696_juta.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  38. 1972-ben vizsgáztam, mint labdarúgó játékvezető a II. kerületi Labdarúgó Szövetségben, és ott vezettem az első meccseket. Most a helikopter leszálló pálya van a helyén. Az Alsó Svábhegyi útról volt a bejárat, fekete salakos pálya, szemközt lépcsőkön kellett lemenni az öltözőbe.
    forrás:
    Juhász Péter - BLSz Info Facebook csoport ( https://www.facebook.com/groups/blszinfo/ )
  39. 2013.03.04, 16:01 - Budapest, XIII. ker., FTK Pálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362409271_ftk.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  40. Minek a rövidítése a KTE?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362404557_kte.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  41. Ez lett volna korábban a Ferencvárosi Vasutas pályája?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362403630_fervas.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  42. BSC Pálya néven:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362402094_bsc.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  43. 33FC épülő/tervezett pályája
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362401895_33fc.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  44. 2013.03.04, 13:24 - Budapest, II. ker., FAFC Pálya
    A térkép helye ( http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/4390/terkep-megkozelites )nem biztos, tudja valaki esetleg pontosabban?
  45. 2013.03.04, 13:22 - Budapest, II. ker., FAFC Pálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362399709_fafc.jpg
    forrás:
    Sporthírlap, 1925. december 24.
  46. A Sporthírlap, 1925. december 24. -i száma alapján:
    "Sporttelep futballpálya nélkül"
  47. 2013.03.04, 12:55 - Budapest, XI. ker., MAFC Pálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/11/1353352947_1940ims01.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518973347_mafcbeac_terkep.jpg
    http://www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_25072.jpg
    (1940)
  48. 2013.03.04, 11:57 - Pápa, Perutz Stadion
    A jobb oldali eredményjelző mióta van?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362394609_ppaftc_090_004326.jpg
  49. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362307407_vitnyed.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  50. 2013.03.03, 11:33 - Győrújfalu, Győrújfalu KSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362306798_gyorujf.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  51. 2013.03.03, 11:26 - Várbalog, Várbalog KSK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362306390_varbal.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362306405_varbal2.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  52. 2013.03.03, 10:48 - Szászvár, Szászvári SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362304080_maza.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/sport_klub_jelvenyek_1721599838.html
  53. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362303966_bresc.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/sport_klub_jelvenyek_1721599838.html
  54. kockasajt: Nekem is az volt az első meccsem (A Bréma elleni).
    Két gimis osztálytársam szólt, hogy jöjjek már ki velük erre a meccsre (nem volt idegen nekem a foci, bár édesapám honvéd szurkolónak nevelt kiskoromban, de a bundabotrányt követően már nem jártunk meccsre). Aztán ott kint száj tátva, borzongás, a táborban, mindenki talpon, extázisban, gyakorlatilag teljesen megőrülve. A dologhoz tartozik, hogy csaknem az egész meccset terpeszállásban néztem, mert a mögöttem lévő sorban valaki sokat ivott előtte……
    A lényeg, hogy hogy nem, két hét múlva újra az Üllőin voltam, tavasszal meg már egy meccset sem hagytam ki. És azóta sem………………

    oldboy: Én ezen a meccsen középen voltam és a bemelegítésnél láttam a kemény balhátvéd /Uli Borowka/ arcán a félelmet, egyszerűen be volt szarva, olyan volt a hangulat. Végül egy szerencsétlen góllal kikaptunk, de most nem is erről van szó....
    forrás:
    http://ulloi129.wordpress.com/2013/03/03/kezdodik-a-szezon-2/
  55. Az Újpest elleni derbire február 20-án kezdte el klubunk árusítani a belépőket. A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően a jegyek villámgyorsan, alig pár nap alatt elfogytak. Ezt követően a klub, szurkolóink igényeit is felmérve, kezdeményezte, hogy a "B-közép" székeit leszereltethesse, így további szimpatizánsaink számára tegye lehetővé a mérkőzés megtekintését az Albert Stadionban.

    Az FTC a szükséges engedélyeket megkapta, így a kapu mögötti nyolc szektorban állóhelyek kerülnek kialakításra. A nagyobb befogadóképességnek köszönhetően, de szurkolóink biztonságát is figyelembe véve, további 1350 jegy áll a Ferencvárosi Torna Club rendelkezésére.
    forrás:
    http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/ujabb-jegyek-/20130302/c/3191
  56. 2013.03.02, 09:54 - Budapest, Újpest FC
    sazoli: Szasztok!
    Bár eléggé alszik a fórum, talán lesz aki segít.
    Az UTE első bajnoki mérkőzésének dátumára vagyok kiváncsi.
    Valahol 1901. szeptember 4-ét olvastam erre, de akkor mi van a tavaszi mérkőzésekkel?
    Az első osztályban február hónapban megindult a bajnokság, úgy tudom, a másodosztályban is tavasszal kezdődtek meg a küzdelmek. Akkor már az UTE volt hivatalosan a másodosztály tagja az UFC helyett. Szóval mikor volt az első meccse az UTE-nak?
    Előre is köszönöm a segítséget.

    lg23: Az UFC 1901. február 11-én olvadt be az UTÉ-ba, és így az első másodosztályú bajnoki, vagyis az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/54977]UTE-Ganz gyári tisztviselők (8:0) volt az UTE első bajnoki meccse. Mindez 1901. április 7-én zajlott le, az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/794]Erzsébet királyné úti pályán
    forrás:
    http://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=113882059&t=9065992
  57. 2013.03.01, 08:53 - Madar Csaba
    A Loki egykori kiváló labdarúgója, Madar Csaba a profi futball befejezése után sem hagyta el szeretett klubját, hiszen jelenleg is a DVSC alkalmazásában áll, emellett a DEAC U19-es együttesénél edzőként dolgozik. Sőt, rendszeresen játszik is, eddig a megye I-ben szereplő DEAC felnőtt gárdáját erősítette. Mostanáig, ugyanis tavasztól a fiókcsapatunkban, az NB III Tisza-csoportjában szereplő Létavértesben futballozik majd. A 38 éves középpályás így nem csak játéktudásával, de tanácsaival is segítheti a fiatalokat.

    - Kerestek olyan rutinos játékost, aki pályán belül is segíthetné a fiatalokat, és így került szóba a nevem – mondta a korábbi ötszörös felnőtt válogatott labdarúgó, aki a DVSC-vel háromszor nyert bajnokságot, emellett 1996-ban tagja volt az olimpiai csapatnak, ő az utolsó magyar labdarúgó, aki az ötkarikás játékokon gólt szerzett. – Örömmel mondtam igent, össze tudom egyeztetni az edzői és az irodai munkámmal. Már pályára léptem néhány edzőmérkőzésen, és azt gondolo...
  58. 2013.02.28, 10:08 - Kocsis István
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1362042521_kocsis.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Monty-Gum-1978-Argentina-World-Cup-Kocsis-HUNGARY-Card-/160982487631
  59. 2013.02.28, 09:45 - Balatonalmádi, BSE Sporttelep
    Gmaps pedometerrel mérve inkább 110x65
    2013.02.20 19:41 sewy21
    Balatonalmádi, BSE Sporttelep
    pálya mérete
    100x68
  60. 2013.02.28, 09:21 - Lázár Gyula
    Nagy idők nagy tanúja. Hatalmas egyéniség és hatalmas játékos volt. Isten nyugosztalja
    Ha jól emlékszem Édesapám mesélte valamikor régen, hogy az edzője volt (remélem jól emlékszem, hogy Tanár Urat emlegetett).
    A csapat erőnlétileg visszaesett, mert ha valaki csinált egy hibás mozdulatot, akkor Lázár Úr elkérte a labdát, majd röpke 40 perces bemutatókat tartott, a helyes lábtartástól, a hogyan találjuk el a felső lécet 40 méterről 10-ből 10-szer ig bezárólag. Majd a következő edzésen újra. Ők meg a pálya szélén álldogálva, tátott szájjal bámulták.
    ironpig - http://ulloi129.wordpress.com/2013/02/27/nem-tudnek-elni-az-ulloi-uti-palya-nelkul-30-eve-hunyt-el-lazar-gyula/#more-85671
  61. 2013.02.27, 22:41 - Várady Béla
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1362001267_varadi.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Monty-Gum-1978-Argentina-World-Cup-Varadi-HUNGARY-Card-/400423248640
  62. blitheee14: Machine a leszedett sorokat ne számold üres helynek, mert a székek helyére még adnak el jegyet! Az N O szektor legteteje is le van szerelve és valaki úgy vett bérletet, hogy nincs szék!!!
    A 18.100 ból csak a 15.-16. szektor marad levonásra az kb. 18.100-2100=16.000 ember
    De ezek csak kb. értékek…van esetleg valaki aki tudja, hogy per pillanat mennyi a max befogadóképesség?(úgy, hogy a leszerelt székeket nem számoljuk)

    machine: Nem tudtam, hogy a leszerelt székek helyére is adnak el jegyet O.o

    blitheee14: Én is csak azért tudom, mert 22 sor van az N-O szektorban és láttam már bérletet,jegyet eladva a 23. sorba :D
    forrás:
    http://ulloi129.wordpress.com/2013/02/25/mar-csak-2500-jegy-van-a-dozsa-ellen/comment-page-1/#comment-813017
  63. 2013.02.24, 18:39 - Hollandia - Magyarország 1939
    A stadion 1937-ben:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1361727512_dekuip.jpg
    via:
    http://1863.pitchinvasion.net/post/43810282047/footballarchive-stadion-feyenoord-de-kuip
  64. 2013.02.23, 10:50 - Budapest, Acélöntő SK
    Sziasztok!

    Most hívott csapatunk vezetője. Elmondta a rossz hírt, hogy tavasszal már nem indulunk a bajnokságba.
    Nagyon sajnálom, hogy idáig jutottunk. Olvastam a Safi levelét de akkor nem akartam reagálni, mert nem tudtam mit írni.
    Most se bántanék senkit hisz nincs is hozzá jogom.
    De ez szégyen, hogy mindenkinek mindenhol van ideje és ereje játszani csak ott nem ahova le van igazolva.
    Annak a pár embernek aki a pályán nőtt fel biztos hiányozni fog ,de gondolom ők megtalálják egymást valamelyik pálya szélén.
    A többiek pedig nyugodtan mehetnek szombat 9-kor szülinapra ,telekre, családi vacsorára, vasárnap este 7-kor ebédre,hétvégi tanfolyamokra és még sorolhatnám. És már a feleségeknek sem kell elengedni őket mert NINCS hova.
    Szomorú, hogy eddig eljutottunk.
    További sportsikereket kívánok ( és jó házimunkát).
    Moravetz Attila - https://www.facebook.com/sportkor.acelonto
    Tibor Schaffer
    január 22.
    KÖSZÖNJÜK AZ ÖSSZES GYÖKÉRNEK,LELKETLEN ÉS ÖNZŐ FASZN...
  65. 2013.02.23, 10:43 - Budapest, Acélöntő SK
    2013/02/02
    Az Acélöntő SK hivatalosan bejelentette, hogy egyesületük visszalép a 2012/2013 évi BLSZ III. osztály 3. csoport további küzdelmeitől. A VB tudomásul veszi az Acélöntő SK bejelentését és egyben az MLSZ Versenyszabályzat 66 § (2) és a 66 § (4) pontok alapján a kérelmet BLSZ Fegyelmi Bizottsága elé utalja. Miután az Acélöntő SK a versenykiírásban meghatározott mérkőzésszám 50%-át lejátszotta, akkor az ellenfeleknél meg kell hagyni az elért eredményt. A kizárt csapat addig lejátszott eredményeit (pontok és gólkülönbség) törölni, és a bajnoki osztály utolsó helyére kell helyezni. A bajnokság hátralévő mérkőzésein a kizárt csapat ellenfelei 3:0 gólkülönbséggel kapják meg a 3 bajnoki pontot. (VSZ. 66§ 4.p.)
    forrás:
    BLSz Közlöny 2013. 3. szám - 2013. február 21.
    http://www.blsz.hu/portal/feltoltes/03._2013_02_21....doc
  66. 2013.02.23, 10:16 - Plókai Attila
    2012-08-23
    43 évesen még mindig bírja a tempót. Plókai Attila az alábbi interjúban sem panaszkodik, amire nincs is oka a Gyálról Délegyházára szerződő sportembernek, hiszen jobban elviselte a terhelést a pokoli hőségben is, mint egynémely fiatal.

    Majdnem visszavonult. Aztán megszólalt a telefon és az a hívás megváltoztatta az elhatározását. A beszélgetést tett követte, így Plókai I Attila a fiával, Plókai II Attilával együtt Gyálról Délegyházára szerződött.
    – Elküldték?
    – Nem, mi jöttünk el – felelte Plókai I Attila. – Úgy volt, hogy a nyáron befejezem, aztán az öregfiúk-csapatom kapusa, a Délegyháza edzője, Székely János felhívott, mi lenne, ha? Avagy nem akarom-e folytatni? Azt mondtam neki, térjünk rá vissza két-három hét múlva, aztán ez lett belőle. Gyálon nagyon korrektek voltak, elmondták, hogy fiatalítani akarnak és köszönik, hogy ott voltam.
    – Mi fogadta az új állomáshelyén?
    – Istenigazából csak Jánost ismertem egyedül, senki mást, bár ellenfélként, amikor annak ...
  67. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1361538944_001.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.com/itm/Red-star-Belgrade-Ferencvaros-Budapest-Hungary-1975-Cwc-1-2-final-/121070279010?pt=Vintage_Sports_Memorabilia&hash=item1c3059d962&ssPageName=RSS:B:SHOP:US:101
  68. 2013.02.22, 14:00 - Lőrincz Emil
    Az utóbbi napokban jócskán kapott a PMFC-MATIAS a honi sportsajtóban, a pécsi klubot azért ostorozzák, mert Supka Attila utódjának, Márton Gábornak nincs meg a Pro licence.

    Ki kicsoda?
    A társasjátékot nyugodtan köthetnénk a napokban a PMFC-hez, s bizony első nekifutásra nem lenne könnyű megválaszolni, hogy a szakmai stáb tagjainak pontosan mi a beosztásuk, a feladatuk. Supka Attila távozása után Márton Gábor került a piros-feketékhez, s a tréner nyilatkozataiból világosan kiderült, nem másodhegedűsnek érkezett, ő lesz a főnök. Csakhogy neki nincs meg a szakmai igazgatói és a vezetőedzői feladatok ellátásához szükséges Pro licence – vagyis papíron nem lehet ő a stáb első embere.
    Akkor mégis hogy néz ki az egész? Ezt kérdeztük Elbert Gábortól, a PMFC cégvezetőjétől, akitől arra is választ vártunk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségnek elküldték-e már a hivatalos felállást.

    – Az elektronikus rendszerbe a nagy részét már feltöltöttük, a többit ma délután tesszük fel – mondta ...
  69. 2013.02.19, 11:23 - Nagy Tibor
    Most akkor hogy is van ez? Nem az angol John Marshall (aki időközben Egerben is tulajdonrészt vásárolt) a tulajdonos? És egyáltalán: miként keveredett a korábbi 17-szeres válogatott váci legenda, Nagy Tibor az ügybe?

    „Olyan vitába csöppentem, amelyhez semmi közöm, ezért nem bánnám, ha ebből az egészből kihagynának – mondta a történtekkel kapcsolatban Nagy Tibor. – Még a nyáron történt, hogy Bodonyi Béla sportigazgató azt kérte, tegyem rendbe a kft. utánpótlását, valamivel később pedig John Marshall is hasonlóképpen nyilatkozott. Munkához láttam, aztán szeptember elejére kiderült, az angol nem tulajdonjogot vásárolt a kft.-ben, ahogy annak híre ment, vagyis valójában nem ő a tulajdonos. Ekkor megkérdeztem, mi a helyzet, ám Marshall azt felelte: nyugodjak meg, hamarosan rendezi Héger Józseffel a közöttük meglévő vitás kérdéseket. Novemberben aztán Héger József kötött velem egy szerződést, miszerint a kft. szakágvezetője, edzője vagyok, a felnőttegyüttes melletti esetl...
  70. 2013.02.18, 21:08 - Vasvár, Vasvár VSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1361218063_vasvar.jpg
    forrás:
    Dominek József
  71. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1361215737_gyorszem.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/11/1479742730_gyorszemerekskzaszlocimer.jpg
    forrás:
    http://www.gyorszemereksk.hu/
    Váczi Attila
  72. Ki ellen, mikor?
    2013.02.12 23:03 Vida Péter
    Vértesszőlős, Vértesszőlősi Sportpálya
    nézőcsúcs
    350
  73. A klub falán és a mezeken ebben a formában szerepel:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1361214331_ate.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/alsonemesapati.tornaegylet/photos_stream
  74. Az SSK Bakonysárkányt mi alapján adtuk be?
    2013.02.18 17:24 Vinkovitsl
    Bakonysárkány, Bakonysárkányi SE
    névváltozások
    1995-2009 Bakonysárkányi VSC
  75. 2013.02.18, 16:44 - Budapest, Budapesti Polgári SC
    Új címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1361202221_turul1.gif
    forrás:
    http://www.polgarisc.hu/
  76. 2013.02.18, 16:16 - Kovács István
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1361200565_kgrhqzh4ezehg4tfbp41gmzypw60_12.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/FKS-ARGENTINA-78-110-HUNGARY-ISTVAN-KOVACS-/271003278286
  77. 2013.02.15, 21:21 - Végh Zoltán
    A Tápiószecső Football Club és Szabadidő Egyesület vezetősége közleményben tudatja sportolóival, egyesületi tagjaival, a támogatókkal és minden szimpatizánssal, hogy az utánpótlásképzés minőségének növelése és megerősítése érdekében újabb személlyel bővítette szakmai stábját.

    A korosztályos kapusok felkészítéséért a továbbiakban Végh Zoltán felel majd. A profi sportpályafutását 2012-ben, 41 évesen befejező egykori kapus fél évre kötelezte el magát klubunkhoz.

    Kapusedzőnk múltja igen jelentős: több bajnoki cím mellett a huszonötszörös válogatottságig eljutó Végh Zoltán az NB I-es bajnokság rekordere is egyben, 570 bajnoki mérkőzést játszott a magyar élvonalban.

    Kapusaink tapasztalt és magasan kvalifikált szakemberrel folytatják tehát a tavaszi idényre való felkészülést. Ehhez nekik is és új edzőnknek, Végh Zoltánnak is jó munkát és egészséget kívánunk!

    Tápiószecső FC vezetőség
    2013
  78. 2013.02.15, 18:17 - Tököli Attila
    ...
    És belőled kijött, ami benned volt?
    Ez egy összetett dolog, hogy miért nem… Sok mindenben azt gondolom, hogy hibáztam, vagy egy-két dologban biztos. 21-22 évesen más volt annak idején magyar szinten: még nem „rángatták ki” az embereket külföldre. Voltam később én is, de nekem nem úgy jött össze. Úgy néz ki, hogy nekem ezt dobta a gép... De örülök, hogy ennyit is elértem.

    Többszörös magyar bajnok és kupagyőztes vagy! Melyik a legkedvesebb siker?
    Nehéz rangsorolni, főleg, hogy húsz éve játszom az NB I-ben. Pécsett nőttem fel, ott nevelkedtem, lettem NB I-es játékos. A Dunaferrnél lettem először bajnok, ott játszottam először a nemzetközi színtéren, ott lettem először gólkirály. Bizonyos szempontból az volt a csúcs, aztán a Fradivan két éven belül egy arany,- és egy ezüstérem, két kupagyőzelem. Ezért nem kell annyira panaszkodni. Megvolt a válogatottság, elmehettem légiósnak, ami sajnos nem úgy sikerült sajnos. Ennek nagyon sok olyan összetevője van, amiről...
  79. 2013.02.15, 18:13 - Debrecen, Új DVSC Stadion
    Zajlanak a munkálatok a Nagyerdei Stadionban. A kerítéssel körbezárt területen kívül sokan megállnak nézelődni, sőt vannak, akiknek útja minden nap ide vezet, hogy megnézzék, miként halad az építkezés.

    Dr. Kamuti Géza, a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. projektvezetője honlapunknak elmondta, hogy a bontás már befejeződött, az építési fázisnál tart a kivitelezés.

    - A stadiont lebontottuk, a földet a talpgerenda felső síkjáig kiszedtük, és megkezdődött a pontalapok kiásása, majd a szerelő beton elkészítése következik – fogalmazott Kamuti Géza. - A kiviteli tervezés az ütemezésnek megfelelően halad. Az alapozási kiviteli terv rendelkezésre áll, és rövidesen a teljes szerkezet kiviteli terve elkészül. Tervezés alatt van az acéltető, valamint a rákerülő ponyvaszerkezet. Rövidesen elkészül a külső elektromos hálózat és a termálvíz vezeték kiváltása.

    Mint ismert, a debreceni székhelyű cégek, a Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. által alkotta konzorcium építhet...
  80. 2013.02.15, 18:12 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    Zajlanak a munkálatok a Nagyerdei Stadionban. A kerítéssel körbezárt területen kívül sokan megállnak nézelődni, sőt vannak, akiknek útja minden nap ide vezet, hogy megnézzék, miként halad az építkezés.

    Dr. Kamuti Géza, a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. projektvezetője honlapunknak elmondta, hogy a bontás már befejeződött, az építési fázisnál tart a kivitelezés.

    - A stadiont lebontottuk, a földet a talpgerenda felső síkjáig kiszedtük, és megkezdődött a pontalapok kiásása, majd a szerelő beton elkészítése következik – fogalmazott Kamuti Géza. - A kiviteli tervezés az ütemezésnek megfelelően halad. Az alapozási kiviteli terv rendelkezésre áll, és rövidesen a teljes szerkezet kiviteli terve elkészül. Tervezés alatt van az acéltető, valamint a rákerülő ponyvaszerkezet. Rövidesen elkészül a külső elektromos hálózat és a termálvíz vezeték kiváltása.

    Mint ismert, a debreceni székhelyű cégek, a Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. által alkotta konzorcium építhet...
  81. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360862400_bekescs.jpg
    forrás:
    Dominek József
  82. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360862244_gyoma2.jpg
    forrás:
    Dominek József
  83. 2013.02.14, 18:16 - Gyomaendrőd, Gyomaendrődi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360862155_gyoma.jpg
    forrás:
    Dominek József
  84. 2013.02.14, 18:14 - Mezőberény, Mezőberényi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360862071_mezober.jpg
    forrás:
    Dominek József
  85. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360861803_mezohegy.jpg
    forrás:
    Dominek József
  86. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360861626_csardasz.jpg
    forrás:
    Dominek József
  87. 2013.02.14, 18:04 - Szarvas, Szarvasi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360861460_szarvas.jpg
    forrás:
    Dominek József
  88. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360860730_csanadapac.jpg
    forrás:
    Dominek József
  89. 2013.02.14, 17:48 - Gyula, Gyulavári SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360860517_gyulav.jpg
    forrás:
    Dominek József
  90. 2013.02.14, 17:44 - Békés, Békési FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360860279_bekes.jpg
    forrás:
    Dominek József
  91. 2013.02.14, 17:36 - Csorvás, Csorvási SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360859777_csorvas.jpg
    forrás:
    Dominek József
  92. 2013.02.13, 21:07 - Budapest, Hegyvidék SE
    Közeleg a szezonzárás a szabadtéren űzött csapatsportágakban, június végére mindenhol kialakul a végső sorrend. Nincs ez másként a kerületünket reprezentáló két labdarúgócsapat esetében sem. A Hegyvidék SE férfi - és női együtteseinek tavaszi produkciójáról beszélgettünk az őket felkészítő szakemberrel, Bajzik Józseffel.
    – A Hegyvidék SE 2006 nyarán vette át a Lágymányosi TC férfi - és női együttesét – emlékezett a kezdetekre Bajzik József. – A férfi csapat 2007 tavaszán feljutott a Budapest I/B osztályba, a nők a hetedik helyen szerénykedtek. Nekik tavaly sem sikerült előbbre lépniük, hiszen újból hetedik helyezést értek el. Ebben az évadban viszont a záró mérkőzésektől függetlenül már eldőlt, hogy a hölgyek a bajnoki dobogó harmadik fokára állhatnak fel az eredményhirdetéskor.

    Akkor beszéljünk először a látványosabban előbbre lépő férfiakról!
    – A tavalyi évhez képest a felsőbb osztályban jobb játékosállománnyal vághattunk neki a bajnoki pontvadászatnak. Elsősorban ...
  93. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360602113_feralk.jpg
    forrás:
    Balatoni Béláné - email
  94. 2013.02.11, 17:55 - Zalahaláp, Zalahalápi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360601694_zalahal.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  95. 2013.02.11, 17:53 - Sárhida, Sárhida SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360601618_sarhida.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429289855_sarhida_secimerlogo.jpg
  96. 2013.02.11, 17:50 - Csanádpalota, Csanádpalota FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360601413_csandpal.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  97. 2013.02.11, 17:48 - Csapod, Csapod SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360601293_csapod.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  98. 2013.02.11, 17:37 - Lébény, Lébény SE II
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360600647_lebeny.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  99. 2013.02.11, 17:31 - Rum, Rum KSC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360600251_rum.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  100. 2013.02.11, 17:22 - Fülöpjakab, Fülöpjakabi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/02/1360599737_fulopjakab.jpg
    forrás:
    Dominek József