magyarfutball.hu

  1. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372426015_vidimladost.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=574915669197908&set=a.359789194043891.79269.105327719490041&type=1&theater
  2. Mint az Európa Liga küzdelmeinek hétfői sorsolása után egyből jeleztük, a Budapest Honvéd ellenfelének, a Cselik Niksicsnek annyira kicsi a stadionja (2000 férőhelyes), hogy biztosra vehető, az UEFA nem engedi, hogy abban nemzetközi kupameccseket rendezzenek. Az európai szövetség így is tett, így a kispestiek az odavágón a Gradski Stadionban lépnek pályára, amely létesítmény 5200 ülőhellyel rendelkezik.
    forrás:
    http://www.nb1.hu/hirek/honved-niksics-ketszer-ulohelyen-az-ultrak
  3. 1926-ban Soroksáron is megalakult az akkori divatnak megfelelően egy profi csapat a SAC legjobb játékosaiból, Soroksári FC néven és a profi II. osztályba nyert besorolást mig a SAC továbbra is az amatőrök között szerepelt. 1932-ben sikerült kivivni a feljutást a legjobb profik közé. Ez a siker igazi helyi összefogás eredménye volt amely a bajnoki nyitányra új stadiont is varázsolt Soroksárra. A bennmaradást azonban nem sikerült kiharcolni.
    forrás:
    sjose - http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=5532&na_step=30&t=9065992&na_order=
  4. Erre a meccsre írják, hogy játék nélkül kapta a Fradi a 2 pontot. Akkor mi az igazság?
    1913.05.25, Népsziget, UTE-FTC 2:4
    Csendes Levente gyűjtése
  5. 2013.06.26, 21:21 - Mészöly Kálmán
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/04/1492536423_meszolykalmanvasasportre.jpg[/bigimg]
    forrás:
    World Soccer, 1971. december
    http://www.ebay.co.uk/itm/Dec1971-World-Soccer-magazine-Kalman-Meszoly-Vasas-cover-/390616647064
  6. 2013.06.26, 21:16 - Budapest, Elzett SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372274148_elzett.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/elzett_s_k_regi_sport_jelveny_1768942370.html
  7. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372243724_stea.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/MTK-Steaua-Romania-programme-1987-/221246351899?pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET&hash=item33834f6a1b&ssPageName=RSS:B:SHOP:GB:101
  8. 2013.06.25, 21:59 - Sebők József
    A mai nap a LENTI TORNA EGYLET vezetősége úgy döntött, hogy Sebők Józsefet kéri fel az új idényre játékos-edzőnek. Az érintett a feladatot elfogadta. Sok sikert! Hajrá Lenti!!
    forrás:
    https://www.facebook.com/lenti.te.5/posts/537233579669225
  9. 2013.06.25, 14:49 - Moldova - Magyarország 2011
    Egervári Sándor szövetségi kapitány döntése értelmében Halmosi Péter és Fehér Zoltán visszatért klubjához, végül Lipták Zoltán sem tartott a társakkal, mivel még hétfőn reggel is fájt a lába, melyre rúgást kapott a svédek ellen pénteken 2-1-re megnyert találkozón.
    forrás:
    2011-09-05
    http://www.telesport.hu/Hirek/2011/09/05/14/Egy_jatekossal_csokkent_a_Moldova_elleni_keret_.aspx
  10. Hivatalos: július 4-én, Sóstón kezdjük az Európa Ligát

    Az UEFA döntése értelmében az FK Mladost Podgorica elleni párharc első meccse lesz Székesfehérváron, a második - július 11-én - Podgoricában.

    Előzmények
    A 2013-2014-es Európa Liga első és második selejtezőkörének sorsolását hétfőn tartották Nyonban. Az első körben a montenegrói FK Mladost Podgorica csapatát kaptuk ellenfélnek, az első meccset eredetileg idegenben játszottuk volna. Azonban a szintén EL-résztvevő FK Rudar Pljevljának is hazai pályás kezdést sorsoltak, és ők ugyanabban a stadionban vívják majd meccseiket, amelyikben a mi ellenfelünk, hiszen az FK Mladost Podgorica 1500 férőhelyes otthona nem alkalmas EL-mérkőzésre, ezért albérletbe kényszerül a Rudar pályájára. Ráadásként a Honvéd a harmadik montenegrói együttest, az FK Čelik Nikšić gárdáját kapta, ugyancsak idegenbeli kezdéssel. A dupla ütközés miatt az első mérkőzések helyszínének módosítására volt szükség.
    A döntés
    Kedden arról döntött az UEFA, hogy...
  11. 2013.06.24, 20:26 - Takács Ákos
    2005-09-27
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/25970]Kaszás Pál (egykori edzője a Ferencvárosnál)
    Egy nagyon céltudatos, kiváló fizikai képességekkel rendelkező szorgalmas fiúnak ismertem meg, akinek teljesítménye már tizenhárom éves korában is arra engedett következtetni, hogy valószínűleg élsportoló lesz belőle. Csapatomban védőként szerepelt, mégis gyakran az ő gólja döntött el javukra egy-egy mérkőzést. Egy olaszországi utánpótlás tornán például úgy választották a viadal legjobb játékosának, hogy sérülés miatt a döntőben nem léphetett pályára.

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/694/rakosi_gyula]Rákosi Gyula (egykori edzője a Ferencvárosnál)
    Ákos példája is bizonyítja, hogy érdemes bátran a fiatalokhoz nyúlni. Bár már tizenévesen is kitűnt játékával, példamutató hozzáállásával, sokáig nem vették figyelembe az első csapatnál, így többször is felmerült, hogy más együttesnél próbálkozzon. Az elmúlt hónapokban bebizonyított...
  12. 2013.06.24, 20:23 - Laczkó Zsolt
    2005-09-27
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/25970/kaszas-pal]Kaszás Pál (első edzője a Ferencvárosnál)
    Az első edzője voltam a Ferencvárosnál, négy évig dolgoztunk együtt. Emlékszem, volt olyan félév, amikor szinte egyedül vitte a "hátán" a csapatot. Egy térdműtétet követően nagy lemaradása volt a többiekkel szemben, amit aztán átlagon felüli szorgalommal és fegyelmezettséggel gyorsan be is pótolt. Legfőbb erényei a töretlen küzdőszellem, a fizikai képességei, gyorsasága, az ereje, illetve kiváló ballába van.

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/71/albert_florian_ifj]Ifj. Albert Flórián (egykori edzője a Ferencvárosnál)
    Meggyőződésem, hogy jóval több van benne, mint amit eddig mutatott. Egy hasonlattal élve, olyan ez, mint amikor az ember beleharap egy gyümölcsbe, és érzi, hogy bár finom, még nyers – idővel azonban zamatossá válik…

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/10375/dzurjak_jozsef]Dzurják Józse...
  13. https://www.facebook.com/events/515627108506861/
  14. Változott Kecskeméten a címer? A hivatalos honlap fejlécében ez szerepel:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/01/1389004377_kte.jpg
  15. https://www.facebook.com/events/550626798327380/
  16. https://www.facebook.com/events/155361207985264/
  17. 2013.06.21, 16:31 - Kaposvár, Rákóczi Stadion
    2013.05.30
    Az NB I-es labdarúgó-bajnokság ugyan csak a hét végén ér véget, mégis elkezdődött a jövő építése a Rákóczi háza táján. A kaposvári stadionban például elindult a gyepszőnyeg cseréje. A fiúk pénteken 19 órától a Ferencváros ellen játszák utolsó mérkőzésüket.

    Ha az időjárás megengedi, a jövő héten már új gyepszőnyeg lesz a kaposvári standionban. Először egy speciális géppel ledarálják a felső gyepszőnyeget, majd kiigazítják az alatta lévő sóderágyat és az öntőzőrendszert. Ezt követően, egyetlen nap alatt leterítik az új gyepszőnyeget. Hat-nyolc héttel később aztán már újra futballozhatnak rajta. Nyugat-Európában egyébként jellemzően két-három évente cserélik az élvonalbeli klubok stadionjában a gyepszőnyeget, a kaposvári kilenc évet bírt ki. A centerpálya és a hátsó edzőpálya felújítása egy traktor vásárlásával együtt csaknem 50 millió forintba kerül, amit az önrész biztosítása mellett TAO-s forrásból finanszíroz a Rákóczi.

    A tabella 11. helyá...
  18. A Rákóczi futballcsapatával kapcsolatos aktuális kérdésekről Illés János ügyvezetőt faggattuk.

    - Eldőlt, hogy mi lesz a Rákóczi második csapatának további sorsa?
    - Az NB III-as küzdelmekre nem neveztünk, de mivel a korábbi u19-es bajnokság helyett u21-es lesz, a fiatalok játéklehetősége megoldódik a következő szezonra is. A 21 évnél idősebbek közül azok játéka nem megoldott, akik esetleg egy-egy NB I-es találkozón nem kerülnek be a keretbe. Az ő játékban tartásuk miatt viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy 30-40 millió forint plusz kiadása legyen a klubnak a harmadosztályú szereplés miatt.
    forrás:
    http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=blog&id=20130621155523858114
  19. 2013.06.21, 15:55 - Szeged, Szeged 2011
    A címer amúgy mikor változott erre a verzióra?
    https://www.magyarfutball.hu/data/logos/12/1260/logo_1260_01.png
    a #28-as hozzászólásban lévőről.
    via:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=560586683981301&set=a.560586680647968.1073741825.560585727314730&type=1&theater
    (2013.március 17-én feltöltve)
  20. 2013.06.21, 15:52 - Szeged, Szeged 2011
    A Szeged2011 vezetősége köszönetet mond Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának a kétéves NB II-es szereplés alatt nyújtott anyagi támogatásért, és mindazoknak, akik a csapatot anyagilag és erkölcsileg segítették. A közismert, meglehetősen furcsa körülmények következményeként a Szeged 2011 az új idényt az NB III-ban kezdi.

    Megértve, hogy a város az NB III-as csapatot nem tudja támogatni, s mivel a klubnak nincs saját pályája Szegeden, és még a TAO támogatással létesítendő Tisza-parti stadion építési munkálatai sem kezdődhettek el, ezen kívül a sorozatos rendbontások miatt a klubnak ismételten súlyos pénzbüntetéseket kellett az MLSZ felé fizetnie, a klub vezetése úgy döntött, hogy az utánpótlás csapatok Lóczi István vezetésével és a Grosics Gyula Akadémia szakmai támogatásával Szegeden folytatják a munkát az egyesület jövője érdekében.

    Az első csapat viszont ideiglenesen Gyulára, a Grosics Akadémiára költözik, ahol kiváló körülmények között, a sajátjának tek...
  21. 2013.06.20, 18:45 - Győr, ETO Park
    Garbarek: Eddig egyszer volt alkalmam megtapasztalni a győri körülményeket, de az a közelmúltban volt. Igaz, nem ETO, hanem válogatott meccsen ültem a sajtós részben, a benyomásaim eléggé ambivalensek. A panoráma kiváló, az akusztika szintén, így kisebb létszám esetén is jó hangulatot lehet teremteni. Ami negatívum, az a biztonsági szolgálat intézkedése és a büfé hiánya volt. A helyére felsétálva az ember úgy érzi, hogy egy be nem fejezett társasház lépcsőházában járkál, a vendégszektorról nem is beszélve.

    Még mindig ez tekinthető a legmodernebb stadionnak, de hogy családbarát lenne, azt nem feltétlen mondanám.

    T. Norbert: Szogesdrot a vendegszektoron,racs mogul szolgaljak a vendegeket...tenyleg csaladbarat...

    L. Róbert: Családbarát, amikor a vendégszektor mögötti hotelból dobálnak száraz kenyérrel a győri szurkolók...
    forrás:
    http://forum.nb1.hu/viewtopic.php?id=121163&p=1
  22. 2013.06.20, 14:00 - Paks, Fehérvári úti Stadion
    Változott a hivatalos befogadóképesség:
    Hazai ülőhely:3000fő, Hazai állóhely: 2000fő, Vendég: 1150fő, azaz összesen 6150 fő
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371729661_palyarajz.jpg
    forrás:
    http://paksifc.hu/page.php?86
  23. Hivatalosan beférnek, ugyanis a paksifc.hu-n ezt írják:
    Hazai ülőhely:3000fő, Hazai állóhely: 2000fő, Vendég: 1150fő, azaz összesen 6150 fő
  24. 2013.06.18, 17:43 - Vasas SC - FK Velez Mostar 1986
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941058_vasas_velez_1.jpg
    többi oldal:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941078_vasas_velez_2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941090_vasas_velez_3.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941104_vasas_velez_4.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941116_vasas_velez_5.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941128_vasas_velez_6.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941139_vasas_velez_7.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941149_vasas_velez_8.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941164_vasas_velez_9.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941176_vasas_velez_9b.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/VASAS-SC-Budapest-86-87-ECWC-v-VELEZ-MOSTAR-/151065852955
  25. MLSz adatbankja alapján az ESMTK helyes adatai 12 győzelem, 1 vereség, 13 vereség.
  26. A 4. helyezett CSMTE eredményével volt a gond. A BLSz közlöny eredményével ellentétben csak 7 veresége volt.
  27. 2013.06.16, 13:05 - Cegléd, Restart-Ceglédi VSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371380721_cvse2.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/2_db_cegledi_vse_sport_klub_jelveny_1766541485.html
  28. 2013.06.15, 12:14 - Budapest, Budapesti Postás SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371291280_postas.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/postas_sport_szamozott_jelveny_1765943636.html
  29. 2013.06.15, 12:13 - Budapest, Indotek Csepel FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371291195_csepel.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/csepel_s_c_regi_sport_jelveny_1766346779.html
  30. 2013.06.15, 11:42 - Gölle, Gölle KSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371289315_golle.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/kultura/golle_sport_egyesulet_1948_jelveny_1765887941.html
  31. 2013.06.15, 11:39 - Budapest, FŐKERT
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371289139_fokert.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/fokert_h_s_c_regi_sport_jelveny_r_r_1766349593.html
  32. 2013.06.15, 11:37 - Győr, Győri Elektromos Vasas SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371289056_lektro.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/elektromos_gyor_regi_sport_jelveny_r_r_1766349581.html
  33. 2013.06.15, 11:33 - Pétfürdő, Péti MTE LC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371288793_pet.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/pet_p_k_s_e_regi_sport_jelveny_r_r_1766349527.html
  34. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1506673655_hubert_sc_logo_jelveny_cimer.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/regi-ritka-zomanc-sport-jelveny-h-s-hubert-s-c-2533906736.html
  35. 2013.06.14, 22:56 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Ilyen volt a 2évet megélt ereményjelző:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371243299_44590383.jpg

    Ez pedig az új:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371243371_tiszl.jpg

    Az új ugye videós?

    forrás:
    http://www.panoramio.com/photo/44590383?tag=Szolnok
    https://www.facebook.com/photo.php?v=405015079605777
  36. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371202699_dimav.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=548022708570400&set=pb.546378948734776.-2207520000.1371202583.&type=3&theater
  37. Ez melyik pályához tartozik?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371202467_rakoczi.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=548022411903763&set=a.546403342065670.1073741831.546378948734776&type=3&theater
  38. Folyamatosan frissülő lejátszási listák a bontásról/építkezésről:

    1-es kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=yQ9ggYfZMng&list=PL1cpXbG-dWRgsCp0LK324P8VL7wGT11Ti

    2-es kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=uDAKEJ5RQDU&list=PL1cpXbG-dWRiFcORsW2c9NPFP4xktU6_7

    3-as kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=OeJ3H_xyMJQ&list=PL1cpXbG-dWRj_JdjZoryzmK0NY1Vmjeaa

    5-ös kamera:
    https://www.youtube.com/watch?v=qLzsCWAtCUE&list=PL1cpXbG-dWRgZLMWpQk60GbaByr8nsUUv
  39. Folyamatosan frissülő lejátszási listák a bontásról/építkezésről:

    1-es kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=yQ9ggYfZMng&list=PL1cpXbG-dWRgsCp0LK324P8VL7wGT11Ti

    2-es kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=uDAKEJ5RQDU&list=PL1cpXbG-dWRiFcORsW2c9NPFP4xktU6_7

    3-as kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=OeJ3H_xyMJQ&list=PL1cpXbG-dWRj_JdjZoryzmK0NY1Vmjeaa
  40. 2013.06.12, 22:15 - Győr, Ménfői úti Sporttelep
    Úgy tudom, a tulajdonosok célkitűzése sem változott, eltökélt szándékuk, hogy Gyirmóton NB I-es együttes legyen. Ennek érdekében a stadionunk folyamatosan szépül, júliusban lesz a villanyvilágítás avatása, így már csak a pályán kell bebizonyítanunk, hogy első osztályúak vagyunk – zárta Balog.
    forrás:
    http://www.csakfoci.hu/node/141548
  41. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371042963_szamu.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/zaszlo/szamuely_tibor_honvedelmi_klub_gyor_sportzaszlo_1765250321.html
  42. 2013.06.11, 17:40 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    Mikor bontották el az eredményjelzőt?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370965185_nagyerd.jpg
    via:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=168992989941603&set=a.142740049233564.1073741828.142738859233683&type=1&relevant_count=1&ref=nf
  43. 2013.06.11, 12:06 - Budapest, Lampart FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370945174_lamp.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/lampart_sport_klub_jelveny_1764602360.html
  44. 2013.06.10, 21:13 - Gujdár Sándor
    A ’70-es évek egyik legjobb kapusa volt. Nem csoda, hogy 1976 és 1979 között 25 alkalommal védte a magyar válogatott kapuját Gujdár Sándor, aki bár eltűnt a közvélemény elől, mégis szorosan kapcsolódik Pest megyéhez. Egyrészt jó ideje Gödön él, másrészt pedig a „megye-hármas” Fót gárdáját irányítja – a jelek szerint, no meg az eredmények alapján sikerrel.

    A lila-fehér klub felnőtt egylete nem is olyan régen még az NB II-ben vitézkedett, csakhogy mindez lassan a múlt ködébe veszik. De itt van ez a mostani társulat, amely Gujdár Sándor vezetésével szép sikereket érhet el a továbbiakban is.

    – Őszintén mondja meg: elégedettséggel töltheti el az embert az ezüstérem?

    – Igen is, meg nem is – vágta rá kapásból a 62 esztendős Gujdár Sándor. – Elég szűkös játékosállományunk volt az idén, és ha négy-öt idősebb labdarúgó nem segít ki bennünket, még a kispadra sem nagyon tudtam volna ültetni embereket. A másik pedig az, hogy a Sóskút kiemelkedett a mezőnyből, sokkal jo...
  45. 2013.06.09, 19:29 - Kisvárda, Várkert Sportpálya
    A szegediek pedig 2000-et írnak:
    http://www.szeged2011.hu/hir/186/az-nb-ii-ert-kisvardai-dontetlen-a-donto-szegeden
  46. Ha minden igaz akkor 1-2 hetente kapunk friss anyagot, íme az első:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370798747_ep1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370798798_ep2.jpg
    a többi kép:
    http://msefoci.gportal.hu/gindex.php?pg=35764302
  47. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370686069_3208_felcsuton_a_foci_centrum.jpg
    forrás:
    http://feol.hu/sport/a-puskas-akademia-a-tatabanyat-fogadja-penteken-15-orakor-1544698
  48. A héten megkezdődött a játéktér teljes felújítása; a pálya új gyepszőnyeget kap, illetve kiépül egy vízelvezető rendszer is. A beruházás a társasági adó terhére valósul meg, melynek befejezési határideje június huszonnegyedike.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370629125_palya1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370629136_palya2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370629148_palya6.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370629159_palya8.jpg
    forrás:
    http://bfc-siofok.hu/hirek/a-stadion-gyepszonyegenek-csereje
  49. Bár az időjárás miatt pár napja lelassult a munka, a kivitelező gőzerővel dolgozik a balmazújvárosi sportpálya megújításán. Ahogy arról már többször is beszámoltunk, mintegy 600 millió forintos beruházás keretén belül teljesen megújúl a pálya és környéke. Egy új, 600 fős fedett lelátó épül, a játszóteret alácsövezik, hogy fűthető legyen, és a pálya környezetét is kicsinosítják. Mint ismert, a Híres-legények a negyedik helyen végeztek az NB II. keleti csoportjában, és ezzel autmatikusan kvalifikálták magukat a következő szezontól egy csoportos NB II-be. Az őszi szezonrajtra már elkészül az új létesítmény.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370627757_balm1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370627773_balm2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370627789_balm3.jpg
    forrás:
    http://www.civishir.hu/sport/labdarugas/eltunt-a-balmazujvarosi-focipalya/0606180913
  50. 2013.06.07, 18:43 - Magyarország - Kuvait 2013
    a végén is csak azt tudom mondani:
    xar játék a csapattól,
    0 hangulat a közönségtől,
    győzelem.
    ennyi...

    Az első játékrészben altattuk a kuvaitiakat, majd miután ez sikerült, a második félidő elején gyorsan szereztünk egy gólt és onnantól örömfocit játszottak fiaink. Mától minden meccset nyerjünk így.

    Elismerem mikor Sisa Mester kuvaitról és megkereséseiről beszélt, jókat mosolyogtam, hogy ott úgy is kocka a labda formája. Mától elnézést kérek tőle és a Kuvaiti focitól.

    Böde labdát se kapott az első félidőben. Képtelenek voltak egy normális támadást vezetni, vagy elpasszolták, vagy elhalt Gyurcsón. De ugye őt nyomni kell, mert megy külföldre.

    jah, a zseni rajzmester felállítja a csapatot egy tank középcsatárral és fordított szélsőkkel, nehogy az egyik is véletlenül be tudjon neki adni, aztán a második félidőben lehozza bödét, behoz két nyüzügét és vonal szélsővé rakja dzsudzsit és lovrencsicset, de ekkor m...
  51. 2013.06.07, 15:32 - Magyarország - Kuvait 2013
    Goran Tufegdzic: Több újoncunk is volt, ennek ellenére úgy érzem, csapatom jól teljesített. A második félidőre egy kicsit fizikálisan elfáradtunk, ekkor a magyar csapat már fölénk kerekedett. Őszintén kívánom, hogy a magyar csapat jusson ki a világbajnokságra, és erre szerintem megvan minden esélye az együttesnek. Ezt nem udvariasságból mondom. Szerintem a magyar csapat képes nagyon jól futballozni, kiváló játékosokkal rendelkezik, és szép jövő előtt is. Higgyenek ebben Önök is! Tudom, hogy három-négy kulcsembere hiányzott a hazai csapatnak, velük még erősebbek lehetnek. Ha a mostani csapatból valakit ki kellene emelnem, az Dzsudzsák, Kádár és talán Varga József lenne

    Egervári Sándor: Az első félidőben a játékosaim ízelítőt kaptak a kuvaitiak jó játékából, a vendégek a meccs egyes időszakaiban meg tudtak lepni bennünket - értékelt a szövetségi kapitány. - A második félidőben feljavultunk, és ha nem is meggyőző teljesítménnyel, mert azért több hiba...
  52. 2013.06.07, 15:31 - Magyarország - Kuvait 2013
    Lovrencsics Gergő:– Nagyon örülök neki, hogy bemutatkozhattam a válogatottban, kaptam mindjárt 45 percet, és igyekeztem is aktív lenni. Sikerült gólpasszt is adnom, meg volt egy lövésem, aminél közel jártam a gólhoz, ha kicsit is jobban helyezem, esélye sem lett volna a kapusnak. Nagyon bízom benne, hogy legközelebb is kapok lehetőséget, és akkor már be is tudok találni. A mérkőzés előtt úgy voltam vele, hogy ha csak 5-10 percet kapok, akkor szeretném megmutatni azt, hogy nem hiába kaptak rólam jó híreket Lengyelországból. Érzésem szerint aktívan töltöttem a pályán azt az egy félidőt, emiatt elégedett vagyok, amiatt viszont ez nem lehet teljes, hogy a helyzetemet nem tudtam gólra váltani. Az ilyen szituációkban mindig az az első, hogy befelé nézek, tudok-e valakinek passzolni, és ha nem, csak azután lövök. Most is így történt, de először nem vettem észre Dzsudzsák Balázst, majd utána mégis úgy láttam jobbnak, hogy ha rálövöm. Innen nézve kicsit "rosszul jöttem ki belőle", mondta...
  53. A Várda SE bajnokcsapata az érmekkel
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370552659_varda.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=544995115542099&set=at.538973729477571.1073741831.100000948475047.100003019509105&type=1&relevant_count=1&ref=nf
  54. 2013.06.06, 16:45 - Magyarország - Kuvait 2013
    Csütörtökön 20:30-tól Kuvait ellen lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen Győrben. Egervári Sándor a bajnok Győri ETO FC-ből egy játékosnak, név szerint Pátkai Máténak küldött meghívót.

    Amennyiben a szövetségi kapitány bizalmat szavaz játékosunknak és pályára lép, ez lesz a harmadik mérkőzése a nemzeti csapatban. Pátkai korábban 2012-ben a norvégok elleni felkészülési mérkőzésen, majd a törökök elleni őszi VB-selejtezőn lépett pályára csereként. A norvégok ellen ugyan 2-0-ra veszített a magyar csapat, azonban a törökök elleni, sokkal fontosabb csatában győztesként hagyhatta el a gyepet Pátkai (3-1).
    Egervári Sándor szövetségi kapitány sérülés miatt nem számíthat a Zaragozában játszó Pintér Ádámra és Debrecen védőjére, Mészáros Norbertre sem.
    A kapitány, aki egyébiránt korábban dolgozott Kuvaitban, elárulta, hogy Bogdán Ádám és Böde Dániel biztosan a kezdőcsapatban kap majd helyet, míg Kanta József és Lovrencsics Gergő nagy valószínűséggel ...
  55. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370519755_nimes.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=3197365781912&set=a.3197190937541.154296.1499021067&type=3&theater
  56. 2013.06.06, 13:15 - Lovrencsics Gergő
    emlékeim szerint már a pápában is kimondottan ügyes dolgokat csinált és már akkor felmerült sokakban hogy ilyen Németh Krisztina féle zsurpubik helyett miért nem más (pld Lovrencsics) jo formában lévö fiatal támadókat válogat be Sanyi bá. Aztán a lengyelek okosan el is vitték. Drukkolok neki hogy ne csak egy szerethető falábu legyen Sanyi bá keze alatt.
    az új Kabátpeti
    Több meccsét láttam idén, a legnagyobb pluszt, amit Gergő adhat a válogatottnak a jobbszélen az az eltérő stílusa, a bátorsága, hogy meri vállalni az 1 az 1 elleni játékot. A beívelései is többnyire használhatók.
    forrás:
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2244715
  57. 2013.06.05, 21:12 - Győr, ETO Park
    A BL-szereplés előtt nem csak a keretben, de a stadionban is várhatók változások.

    – Tavaly nyáron az Európai Labdarúgó Szövetség képviselői bejárták a stadiont és készítettek egy feljegyzést, hogy melyek azok a hiányosságok, amelyeket egy esetleges Bajnokok Ligája-indulás esetén pótolnunk kell a létesítményben. Ezek közül a legfontosabb, hogy a vendégszektort minden szempontból véglegesítsük, a lelátót le kell betonozni, ülőhelyekkel kell felszerelni és be kell fedni úgy, hogy az biztonságos legyen a szurkolók számára. Bővítést és kiegészítést várnak tőlünk a sajtóhelyek tekintetében is. Közel vagyunk a megállapodáshoz, hogy az MTVA közvetíti a BL-meccseinket fél kilenc órás kezdéssel. A szereplést illetően cél, de nem elvárás a csapattól a BL-főtáblára kerülés – nyilatkozta Klement Tibor.
    forrás:
    http://www.csakfoci.hu/node/141246
  58. 2013.06.05, 16:52 - Kisvárda, Várkert Sportpálya
    -A pálya mérete (105*66) egyenlőre marad, de lehet, hogy 1 méterrel rövidebbre kel venni, ha NB2-be indulunk.
    -A center pálya nem rendelkezik világítással, a mögötte lévő két pálya egyike igen! Ezeket csak edzésre használják, de hamarosan új gyepszőnyeget kap. Már mint a hátsó pálya. A center pályára most szereltek fel elektromos eredményjelzőt.
    forrás:
    VárdaSe Honlap - Facebook
  59. 2013.06.05, 15:58 - Budapest, Rákosszentmihályi AFC
    Június 8-án, szombaton egész napos programmal és gálameccsel ünnepli csapatunk százéves fennállását. A nap fénypontja 17.00-tól csapatunk és a Ferencváros 1995-ös BL csapatának barátságos mérkőzése lesz.

    Nagy szeretettel várjuk és hívjuk meg minden volt és jelenlegi játékosunkat, vezetőnket, szurkolónkat és ellenfelünket!

    A nap programja:
    8.00 - 2001-es torna
    11.00 - 2002-2003-as torna
    13.30 - 2005-2006-2007-es torna
    15.45 - Ünnepélyes megemlékezés (Beszédet mond Varga Ferenc)
    17.00 - RAFC - Ferencváros (BL 95)
    19.00 - Vacsora, kötetlen beszélgetés
    https://www.facebook.com/events/398617726920696/
  60. 2013.06.05, 13:01 - Preisinger Sándor
    Presisinger Sándor magyar válogatott [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/blog/kategoriak/mezek]meze:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/05/1495193187_valogatottmezpreisinger2.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Hungary-national-team-match-worn-shirt-n-15-Preisinger-/271217712468
  61. 2013.06.05, 12:59 - Kistarcsa, Kistarcsai Városi SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370429973_kistar.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=193596774103760&set=a.193596770770427.44824.193595377437233&type=1&theater
  62. 2013.06.05, 12:57 - Albertirsa, Albertirsa SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370429841_albertirsa_copy.png
  63. 2013.06.05, 12:39 - Balatonszabadi, Balatonszabadi LE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370428758_ble.jpg
    forrás:
    Gulyás János - email
  64. 2013.06.04, 11:38 - Kisvárda, Várkert Sportpálya
    Javában folynak a munkálatok a pálya környékén, hogy az NB2-be jutásért lejátszott osztályozón már egy szép környezet várja a játékosokat és szurkolókat. A munkálatokról készült egy pár fotó.

    A legutóbbi hazai meccs után(Tiszakanyár elleni), rögtön neki is vágtak a munkások a lelátók, valamint az öltöző átalakításához.
    Már félig meddig kész a vendég szektor lelátója, valamint a régi lelátó felújítása is megkezdődött.
    Új köntösbe bújik a játékos kijáró. Valamint épül még egy VIP páholy is, amely a két csapat vezetői, szponzorai és vendégeinek fog helyet adni.
    Épül még az NB2-es igényeknek megfelelő kültéri WC.
    Az öltözőn belül is lesz némi átalakítás, pl.: bővítik a zuhanyzókat és több WC-t helyeztek el.
    A VSE vezetőség azt szeretné, ha a következő hazai meccsre(Várda SE - Baktalórántháza 2013.06.01 szombat) már ezeknek a munkálatoknak a nagy része készen lenne.
    A 2013.06.08 szombatra kiírt osztályozóra pedig már teljesen elkészülne.

    Íme egy pár fotó a munkálatokról.
    ...
  65. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370338388_felsot.jpg
  66. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370338149_budaors.jpg
    forrás:
    http://www.budaorsifoci.hu/meccsKepek.html
  67. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370337827_dpase.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.531714220210108.1073741835.161321020582765&type=1
  68. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370336706_dorog.jpg
    forrás:
    https://plus.google.com/photos/107168546649499248955/albums/5884629962103105105
  69. 2013.06.04, 11:01 - Magyarország - Kuvait 2013
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370336476_kuva.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=635006976524440&set=np.87785394.100001342219729&type=1&ref=notif&notif_t=notify_me&theater
  70. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370285972_sor2.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=571651282857956&set=a.571650196191398.1073741826.100000392694254&type=3&theater
  71. Ide is jutott az Albert Stadion székeiből:
    (a lelátók hiányzó részein pótolták a székeket, a beton soron pedig végigszékezték)
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370276643_dscn0269_230458.jpg
    forrás:
    http://ffc-budateteny20130601.zolika.fotoalbum.hu/viewlarge/pictureid/21079187
  72. Puskás Akadémia FC, a Ness Hungary Nemzeti Bajnokság II, Nyugati csoport 2012/2013 bajnokcsapata.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370272587_pusk.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=514809298555873&set=a.340977652605706.67473.154945457875594&type=1&relevant_count=1
  73. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370272246_mezok.jpg
    forrás:
    http://www.mse-zsory.hu/index.php?module=news&target=article&type=56&category=0&id=1969
  74. A Győri ETO FC csapata - Magyar Bajnok 2012/2013
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370271990_bajnoketo.jpg
    forrás: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.656376884378701.1073741835.197926366890424&type=1
  75. Három ütemben újul meg a Szilágyi úti Atlétikai Stadion Újpesten

    Másfél éves tárgyalás után év elején ingyenesen került az Újpesti Önkormányzat tulajdonába a Szilágyi úti Atlétikai Stadion több mint 5 hektárnyi területe. A kerület az Újpesti Torna Egylettel együttműködve társasági adó pályázat segítségével kezdte meg a felújítást. Az első két ütemben az elnyert 70 millió forinthoz több mint 50 millió forint önrésszel járul hozzá Újpest Önkormányzata.

    A felújítás első részében az energetikai és fűtéskorszerűsítés, a másodikban az öltözők és a vizesblokk teljes körű felújítása, valamint a futófolyosó külső szigetelése, a harmadikban pedig a pályafelújítás és korszerűsítés történik meg.
    forrás:
    http://www.budapestinfo.eu/hir/harom_utemben_ujul_meg_a_szilagyi_uti_atletikai_stadion_ujpesten_20130601
  76. 2013.06.03, 15:07 - Budapest, Vasas FC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370264827_vasas.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Vtg-VASAS-GYOR-HUNGARY-pin-badge-1960s-anstecknadel-/151054869553
  77. 2013.06.03, 15:06 - Budapest, Budapesti Egyetemi AC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370264741_beac.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/budapesti_egyetemi_atletikai_klub_jelvenye_1760827262.html
  78. 2013.06.03, 15:04 - Budapest, Indotek Csepel FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370264646_wmtk.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/egyeb/weiss_manfred_torna_klub_csepel_gomblyukjelveny_rr_1760827256.html
  79. 2013.06.03, 14:51 - Füzesgyarmat, Városi sporttelep
    Hol épült a műfüves?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370263904_fgy.jpg
  80. 2013.06.03, 14:49 - Magyarország - Kuvait 2013
    Két komoly hiányzója lesz a június 6-án a mieink ellen játszó kuvaiti válogatottnak. A helyi sajtó beszámolója szerint két labdarúgó (egy kapus és egy mezőnyjátékos) is jelezte, nem lép pályára a győri összecsapáson.

    A magyar válogatott Kuvait ellen játssza a következő mérkőzést, a mieinkhez hasonlóan az ellenfélnek is akadnak gondjai személyi téren.

    Az Arab Times beszámolója szerint először az Al Arabi középpályása, Abdulaziz Al-Suleimi közölte a szakvezetéssel, lemondja a szereplést a találkozón, később csatlakozott hozzá a kapus, Nawaf Al-Khalidi, akinek levélben közölt döntése sokként ért mindenkit az ellenfélnél.

    Egyelőre pontosan nem lehet tudni, milyen kerettel érkeznek a kuvaitiak Magyarországra.
    forrás:
    http://www.csakfoci.hu/node/141020
  81. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370263661_gre1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370263675_gre2.jpg
    Rare Greece Match Worn Home Shirt
    Made by Diadora
    #7 ,Saravakos, 1993.March 31, vs Hungary
    Condition.: 10/10, excellent
    Size.:
    forrás:
    http://www.ebay.com/itm/Rare-Greece-vs-Hungary-Match-Worn-1993-Diadora-LS-Home-Shirt-Saravakos-Jersey-7-/190846559123?pt=LH_DefaultDomain_3&hash=item2c6f576393&ssPageName=RSS:B:SHOP:US:101
  82. 2013.06.03, 11:50 - Magyarország - Kuvait 2013
    Kanta József is a Kuvait ellen készülő keretben

    Három játékosra ugyanakkor sérülés miatt nem számíthat Egervári Sándor szövetségi kapitány.
    A június 6-i, Kuvait elleni mérkőzésre (ETO Park, 20.30 óra) készülő magyar válogatott keretének három játékosa is jelezte, hogy nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, mert sérülés akadályozza a játékban. Szabics Imre már hosszabb ideje nem teljesen egészséges, és mivel a jövő heti meccsig várhatóan nem lesz százszázalékos állapotban, lemondta a szereplést. Két győri labdarúgó is jelezte, hogy nem tudja vállalni a meccset, Lipták Zoltán és Varga Roland ugyancsak sérülés miatt marad ki a végleges keretből.

    Egervári Sándor a három kieső futballista helyére egyetlen új játékost hívott meg, méghozzá Kanta Józsefet, az MTK kétszeres válogatott középpályását.

    forrás:
    http://www.mlsz.hu/2013/05/kanta-jozsef-is-a-kuvait-ellen-keszulo-keretben/
  83. 2013.06.03, 11:41 - Magyarország - Kuvait 2013
    A Magyar Labdarúgó Szövetség, szurkolóbarát jegyárak mellett, megkezdte a Kuvait elleni meccs belépőinek árusítását.
    A magyar válogatott június 6-án, csütörtökön, 20.30 órakor játssza következő felkészülési mérkőzését, ellenfele Kuvait nemzeti csapata lesz a győri ETO Parkban. A jegyárusítás kedden reggel megkezdődött, a meccsre szóló belépők egységesen 600 forintba kerülnek.

    A jegyeket a Ticket Express (TEX) forgalmazza. A belépők megvásárolhatók országszerte a TEX jegyirodáiban, illetve internetes rendeléssel az mlsz.hu-n. Az MLSZ oldalán keresztül megrendelt jegyek díjmentesen átvehetők a Ticket Express három budapesti irodájában, valamint lehetőség van azok otthoni kinyomtatására, ez szintén díjmentes szolgáltatás.

    Az interneten megrendelt jegyeket az alábbi jegyirodákban lehet átvenni:

    Ticket Express Dalszínház
    1061 Budapest, Dalszínház utca 10.
    H-P: 10 - 18
    +36-30-30-30-999
    info@tex.hu

    Ticket Express - SYMA Jegypénztár (Dózsa György út felől)
    1146 Budap...
  84. hát hátul kivágták a nagy erdős részt
    oda fogják rakni a lelátót
    plusz a pályát is hátrébb viszik
    h több hely legyen a nézőknek

    Elkezdtek feltolteni a palya hatso reszet, es a bokrokat kiszedtek eddig.
    forrás:
    G. Gábor és B. István- Facebook
  85. Amúgy ha ez a stadion tényleg 3.500 fős befogadóképességű lesz, akkor hogyan akarnak itt NBI-es meccseket rendezni?
    Az MLSZ első osztályra vonatkozó infrastruktúra szabályzata szerint ugyanis minimum 5.000 férőhelyesnek kell lennie (lásd 14. oldal: http://dokumentumtar.mlsz.hu/02_Szabalyzatok/02_Labdarugas_uzemeltetesi_szabalyzatok/01_Versenyeztetesi_szabalyzatok/ISZ/ISZ_2012_2_(20120401).pdf )
  86. Fürjes Balázs beszámolt a jelenleg folyó munkálatok részleteiről is: a régi stadiont gyakorlatilag már teljes egészében elbontották - már csak az úgynevezett fejépület maradt meg -, és a bontási anyagok csaknem száz százalékát újrahasznosítják. A kormánybiztos úgy fogalmazott: ennek a technikának köszönhetően a régi Albert Stadion lényegében "tovább él" majd, mivel az elbontott mintegy 18 ezer tonnányi (másfél Erzsébet hídnyi) betonanyagot egy helyben működő darálógép segítségével hasznosítják újra az új arénával kapcsolatos munkák során.

    Fürjes Balázs ezzel kapcsolatban hozzátette: az építkezés környezettudatos, és kisebb költséggel is jár, ennek az eljárásnak köszönhetően például tízezer kilométernyi teherautós szállítást spórolnak meg.

    A stadion elbontott reflektorai és világítótestei a Puskás Stadionba kerülnek, 9500 lelátói székét döntően vidéki települések sportlétesítményeinek felújításához használják fel. Ezen kívül az elbontott vasat, üveget és a téglákat i...
  87. Fürjes Balázs beszámolt a jelenleg folyó munkálatok részleteiről is: a régi stadiont gyakorlatilag már teljes egészében elbontották - már csak az úgynevezett fejépület maradt meg -, és a bontási anyagok csaknem száz százalékát újrahasznosítják. A kormánybiztos úgy fogalmazott: ennek a technikának köszönhetően a régi Albert Stadion lényegében "tovább él" majd, mivel az elbontott mintegy 18 ezer tonnányi (másfél Erzsébet hídnyi) betonanyagot egy helyben működő darálógép segítségével hasznosítják újra az új arénával kapcsolatos munkák során.

    Fürjes Balázs ezzel kapcsolatban hozzátette: az építkezés környezettudatos, és kisebb költséggel is jár, ennek az eljárásnak köszönhetően például tízezer kilométernyi teherautós szállítást spórolnak meg.

    A stadion elbontott reflektorai és világítótestei a Puskás Stadionba kerülnek, 9500 lelátói székét döntően vidéki települések sportlétesítményeinek felújításához használják fel. Ezen kívül az elbontott vasat, üveget és a téglákat i...
  88. https://www.facebook.com/events/576337312406959/
  89. 2013.05.30, 12:04 - Csizmadia Csaba
    Számomra érthetetlen a sorsa. Mi történt vele. Szerintem a közvélemény felé meg kellene nyilvánulnia, ki a hibás a történetben. Ha a klub és volt edzői akkor el kell adni ( pldLombardnak-Maricért vagy a Vasasnak Kulcsárért és Kovácsért), ha ő maga akkor vállalja hogy fél éven belül megpróbál bízonyitani. Ha összeszedi magát hasznos és jó játékos. Erre csak egy példa: Amikor a Balog Zolival együtt voltak a pályán az maga a borzalom volt, tavaly Siófokon a Rodival 3-an a negatív csúcsot hozták, még ma is meg vadulok az élménytől.A Balog Zoli viszont a Döménél nagyon összeszedte magát.Csizi ez is egy követhető út,pályafutás.
    Csizit csak kolcsonbe engednem el, szerintem egy ev egy kisebb csapatnal jot tenne neki…..emlekszem en meg, hogy a Jancker fele Mattersburgban alapember volt es Matyi alatt a valogatottban is megbizhatoan jatszott…..ne mondjuk le rola ilyen konnyen!
    Csizmadia és Ranilovic is jobb játékos mint amit mutattak az ősz folyamán, de val...
  90. 2013.05.29, 10:09 - Kuttor Attila
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1369814973_5467_kuttor_attila.jpg
    forrás:
    http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/235793_vege_a_jateknak
  91. 2013.05.27, 20:30 - Losonc, FK LAFC Lučenec
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1369679435_lafc.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/egyeb_papirgyujtemeny/egyeb/felvidek_losonc_atletika_es_foci_klub_1942_meghivo_1758918680.html
  92. 1940-es: Akkor lett a közbeszédben Egyetértés pálya, amikor (tán a hetvenes évek elején) >kényszerházasságra lépett< a VM az Egyetértéssel, és a VM-et senki sem akarta nevén nevezni
    forrás:
    http://ulloi129.info/2013/05/27/a-bajnoki-arany-a-tet-holnap/#more-89211
  93. NNS kedvencével, légifelvételen:
    http://www.youtube.com/watch?v=mFV9pS0L9oo
  94. 2013.05.25, 19:23 - Kozma István
    Először 2003-ban a Vasas fiókcsapatánál voltam vezetőedző, majd az angyalföldiek tartalékjait irányítottam. Ezt követően az első csapatnál sokáig Mészöly Géza munkáját segítettem. Utána megalapítottam Magyarországon az első rugótechnikai iskolát, az ott folytatott technikai fejlesztést pedig az elmúlt években a Vasas Kubala Akadémián és a Mészöly Focisulinál folytattam. Viszont aki ilyen sokat volt Újpesten, az előbb-utóbb edzőként is szeretne visszajönni.
    forrás:
    http://ujpestfc.hu/hirek/hir/kozma_istvan_hazajoevoek_ujpestre
  95. 2013.05.21, 21:19 - Tiszafüred, Szőlősi út
    A 100 éves tiszafüredi labdarúgás és
    egyesület megalakulása tiszteletére.

    Résztvevő csapatok:
    1. Budapest HONVÉD
    2. Debreceni VSC
    3. VASAS FC.
    4. Tiszafüredi VSE

    15.45 órakor a névadó tábla felavatása:
    "Lipcsey Elemér sporttelep"

    A rendezvény fővédnöke:
    Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

    A résztvevő csapatok és szervezők felajánlják a gála bevételét a
    "Szivárvány-Ház" Fogyatékosok Református Gyermekotthona sportfelszereléseinek bővítéséhez.

    Belépő: 300 Ft/fő
    forrás:
    https://www.facebook.com/events/129996817199122/
  96. 2013.05.20, 17:43 - Siklós, Thermal Spa-Siklós FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1369064577_siklos.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/siklosi_s_e_sport_jelveny_1755791348.html
  97. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1369064503_dvsc.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/d_v_s_c_60_ev_sport_jelveny_1755790787.html
  98. 2013.05.20, 17:39 - Budapest, Budapesti Postás SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1369064374_postas.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/postas_75_ev_sport_jelveny_1755786284.html
  99. 2013.05.20, 17:37 - Nagykanizsa, Nagykanizsai TE 1866
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1369064241_nte.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/nagykanizsai_tornaegylet_sport_jelveny_1755785870.html
  100. 2013.05.20, 11:03 - Böde Dániel
    Bödedani - A példakép
    [youtube]ASJWCHla5T4[/youtube]