magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2022/2023 Nemzeti Bajnokság III, Közép csoport 3 Szekszárdi UFC 13 40
2021/2022 Nemzeti Bajnokság III, Közép csoport 3 Szekszárdi UFC 14 46
2020/2021 Nemzeti Bajnokság III, Közép csoport 3 Szekszárdi UFC 14 47

összes eredmény, részletek »

címer: Szekszárdi UFC

A Szekszárdi UFC alig több, mint két évtizedes múltra tekint vissza, ekkoriban került utánpótlás nevelő egyesület a korábbi rendőrcsapat helyére. Az 1992-ben alakult Szekszárdi UFC nehéz örökséget vett át, hiszen elődje, a Szekszárdi Dózsa több, mint 20 évet szerepelt a másodosztályban. Ennek megfelelően a csapat a másodosztályban kezdte meg szereplését, de két gyengébb szezont követően onnan 1994-ben távozni kényszerült. Ezt követően hosszú évekig a harmadosztályban szerepeltek, többnyire a középmezőny hátsó fertályában, bár időnként megközelítették a dobogót is. Az átszervezések következtében a negyedosztályban is tiszteletét tette a SZUFC, 1997-től 2002-ig tartott ez a korszak. Ebből a gödörből egy negyedosztályú bajnoki címmel tudott továbblépni a klub. 2002-ben és 2003-ban az akkor harmadosztálynak számító NB II nyugati-csoportjában lett kétszer is ezüstérmes az alakulat. A következő évben azonban ismét NB III és a negyedosztály annak is az alsóháza. A 2005-ös átszervezést követően maradt a csapat az NB III Dráva-csoportjában, de akkor ez már a harmadik vonalat jelentette. Az első években a cél továbbra is a bentmaradás volt. Ez nem sikerült, 2006-2007-ben a Tolna-megyei élvonalba zuhant ki az együttes. Ezt azonban első nekifutásra sikerrel vette és 68 pontos teljesítményével visszakerült az országos vérkeringésbe. A következő években a harmadosztály masszív tagja volt a Szekszárd, sem a dobogóra, sem a kiesésre nem volt reális esélye. Említésre méltó azonban a 2012-2013-as szezon, amikor a Dunaújváros mögött a Dráva-csoport ezüstérmét szerezte meg a csapat. A következő évben azonban az újjá szervezett NB III Közép-csoportjában ismét a hátsó régióba csúszott vissza a szekszárdi labdarúgás. Az évek során a csapat Tolna-megye meghatározó alakulatává vált, többször is komoly vereséget mért a környék kisebb csapataira. A Decset egy alkalommal 3-0-ra, máskor 4-0-ra múlták felül. A 2006 óta NB I-es Paks mögött a megye második legerősebb csapatáról beszélünk. A bajnoki címet követően az NB III-ba visszakerült csapat 2007-ben parádés, 7-0-ás győzelemmel kezdett a Beremend ellen, Hencz Balázs 5 gólt szerzett, Lizák Péter 5 gólpasszal vétette észre magát. A Szekszárddal kapcsolatban szükséges külön megemlékezni a kupaszereplésekről, mivel valódi kupa specialista együttesről beszélünk. A megyei selejtezőket ember emlékezet óta mindig sikerrel vette a Szekszárd, számtalan alkalommal meg is nyerték a megyei kupát, amikor az országos táblára jutás mellett ezért is játszottak a csapatok. Az országos táblán először 1993-ban szerepelt a SZUFC, el is jutott a legjobb 32 közé, ott azonban a Békéscsaba könnyed 4-0-val búcsúztatta a tolna-megyeieket. Az első igazi és mindeddig legnagyobb sikert a 2001-2002-es szezonban érte el a csapat, amikor a legjobb 32 között 3-0-val kiütötte a Diósgyőrt, majd a nyolcaddöntőben a Hajdúnánást verte 5-1 arányban. A negyeddöntőben a Lombard FC Tatabánya elleni derbin nem született gól, a büntetőpárbajt végül az elsőosztályú ellenfél bírta jobban idegekkel (4-2). Ennek a csapatnak emblematikus figurája volt Kis Tamás és Horváth Bálint. A következő szezonban ismét a 32 közé menetelt a Szekszárd, ott azonban a Videoton egy nehéz mérkőzésen 2-1-el megállította. 2006 nyarán emlékezetes kudarc érte a szekszárdiakat, amikor az országos tábla első kanyarjában elhullottak, a baranya-megyei Egerágon maradtak alul (1-0). A következő idény viszont ismét nagy menetelést hozott, sorrendben az eredmények: Szekszárd-Szederkény 3-2, Szekszárd-PVSK 2-1, Szekszárd-Siófok 2-2 (0-2-ről), Szekszárd-Letenye 7-0. A nyolcaddöntőben a Győri DAC viszont súlyos vereségeket mért szekszárdi ellenfelére: 7-0 és 4-0. A kupa 2008-2009-es kiírásában először Kovácshidán diadalmaskodtak (3-1), a Pécsi MSC azonban már jobbnak bizonyult a Szekszárdnál (4-3). 2013-ban ismét a 32 közé jutott a Szekszárd, ekkor a BKV ellen győztek 1-0 arányban az előző körben. A Fradi azonban 10-0 arányban lemosta a tolnai egyletet. A 2014-es kiírásban rögtön az első körben a Debrecent hozta a Szekszárd útjába a sorsolás szeszélye. A jelenlegi csapat gerince: Ranga Máté, Deli Dániel és sokáig szerepelt itt Horváth Bálint. Érdekesség, hogy egy mongol játékos is megfordult itt Elbegdorzs személyében. Mint köztudott, Szekszárdon nagyon komoly utánpótlás nevelés folyik. Az U-13-mas, és U-15-ös csapatok ember emlékezet óta elsőosztályúak, de az U-17, és ifjúsági csapatok is gyakran bukkannak fel a másodosztályban. Rengeteg jó játékost nevelt ki ez az utánpótlás nevelő bázis. Szentes Lázár, aki azóta inkább edzőként lett
híresebb, és Máté Csaba szintén edzőként ismertebb, bár ő a Belga élvonalban is profiskodott. Ervin Koemann segítőjeként a válogatott mellett is dolgozott egy időben, később pedig Ricardo Moniz jobbkezeként a Fradinál is megfordult. Horváth Péter, aki a Fradi csatára lett, Fehér Csaba Eindhovenig és a válogatottig jutott, testvére Attila a Paks NBI-es csapatába került be többedmagával. Rajtakívül Mészáros Attila, Kis Tamás, Veitner Ádám, Tóth Péter is eljutottak az első osztályig paksi színekben. Pulcz István csak a Paks másodosztályú bajnoki címéből vehette ki a részét, Kőkuti Tamás is NB2-ig vitte, miként Márton Erik is másodosztályig jutott a Bajával. Vituska István Pápán, és Ujpesten is játszott a nagy csapatban, Rodenbücher Istvánnak talán az MTK volt a csúcs, de számos más elsőosztályú csapatban is megfordult. A legfrissebb termések: Márkvárt a Pécsben bontogatja szárnyait, a Fradi pedig Péter Antal felé kacsintgat. A csapat főbb támogatói: Tolnatej ZRT, Gemenc Volán ZRT, Tolnagro, Tarr KFT., Aranyfürt Mezőgazdasági Szövetkezet.

Szentgáli-Tóth Boldizsár, 2014.07.17

full name
Szekszárdi Utánpótlásnevelő Football Club
Supporters
alternative names
SZUFC
Szexárd
associated teams
address
7100 Szekszárd
Keselyűsi utca 1-3.
Tolna megye
 
contact information
phone +36 (74) 511-715
fax. +36 (74) 511-716
e-mail szufc98@gmail.com
founded
1992
club colours
sárga - fekete
league (2023/2024)
name changes
  1. Szekszárdi Polgári SE
    1993 - 1994
  2. Utánpótlás FC Szekszárd
    1994 - 1998
  3. -1998-ban átvette a Györköny SE indulási jogát
  4. Jerking Szekszárd UFC
    1998 - 1999
  5. Szekszárdi Utánpótlásnevelő Football Club
    ? - 2009.12.21
  6. Tolle Utánpótlásnevelő Football Club Szekszárd
    2009.12.21 - 2015, január
  7. Szekszárdi Utánpótlásnevelő Football Club
    2015. január -
honours list
matches
official website
related websites
supporters' groups
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: BZS1979
    2010.01.09, 15:35 (szerk.: 2010.01.09, 15:37)
    Támogatás: a név kötelezi a klubot

    2009. december 21.

    Névhasználati megállapodási szerződést kötött a szekszárdi utánpótlás-nevelő labdarúgó klub, valamint a Tolnatej Zrt. és a város – jelentette be az egyesület péntek esti, Stefán Ételbárban tartott sajtótájékoztatóján Fehér Attila, a Tolle UFC Szekszárd ügyvezetője, Koller Attila a tejipari cég vezérigazgatója és Horváth István polgármester.

    Az eseményen az is elhangzott, hogy hosszú távú együttműködésben gondolkodnak a felek. A névadó szponzorok mellett további négy kiemelt támogató (Gemenc Volán Zrt., Tolnagro, Tarr Kft., Aranyfürt Mezőgazdasági Szövetkezet), több szponzor illetve üzleti partner, valamint a neve elhallgatását kérő vállalkozás és magánszemély is támogatja a jövőben az egyletet.
    Fehér Attila expozéjában kiemelte, hogy egy nagyon hosszú egyeztetés eredménye a megállapodás. Örömének adott hangot, hogy a sikeres lokálpatrióta üzletemberek segítségével kimozdíthatják a klub beragadt szekerét. Tervük között szerepel, hogy éveken belül egy erős amatőr klubot hozzanak létre. Hangsúlyozta, hogy az utánpótlás-nevelés terén már minőséget képviselnek, most a felnőtt futballnak is vonzó focit kell produkálnia.
    Elmondta azt is, hogy az életpálya modell révén a gyerekek 6-tól egészen 18 éves korukig a sporttal tölthetik az idejüket, s a középiskola után sem engedik el a kezüket. Horváth István aláhúzta, a város vezetése szereti a focit és költ is rá. Példaként említette a 160 millióba kerülő három műfüves pálya megépítését.
    Az önkormányzatnak az a célja, hogy a korszerű infrastruktúrát kihasználva egymást erősítsék a sportágak. Koller Attila szerint egy erős támogatói kört sikerült megnyerni a szekszárdi foci ügyének. Hozzáfűzte: a modellt kell működtetni, hiszen így maradhat életképes a program. A felnőtt gárda felé az elvárás, hogy jó eredményeket felmutatva fokozatosan lépjenek előre.

    http://teol.hu/tolna/sport/tamogatas-a-nev-kotelezi-a-klubot-277146

    kapcsolódó képgaléria: http://teol.hu/galerialp/35415
     
  2. avatar: pancso