magyarfutball.hu

Vidéki bajnokság – Déli kerület, Keleti alosztály 1918/1919

# club m w t l goals points
1 Aradi MTE 3 3 0 0    :    6
2 Temesvári MÁV Kinizsi SE 3 2 0 1    :    4
3 Szegedi AK 3 1 0 2    :    2
4 Aradi TE 3 0 0 3    :    0

A politikai helyzet miatt nem játszották le a tavaszi idényt.


Az 1918/19. évi vidéki hadibajnokságra öt kerületből 42 csapat nevezett. A legtöbb induló a nyugatmagyarországi kerületben volt, szám szerint 11, de alig maradt le mögötte a pestvidéki a maga 9 résztvevőjével. De korai volt az öröm. Októberben katonai összeomlás, forradalom, idegen megszállás tették lehetetlenné a bajnoki küzdelmek zavartalan lebonyolítását. Több kerületben teljesen elmaradtak a mérkőzések, míg a többieket erősen megcsonkítva folytatták – egy ideig. Az idegen katonai megszállások a benevezett egyesületek közül 14-t zártak el a bajnokságtól. Északon a Losonci TK, a Ruttkai TC, a Komáromi FC, Erdélyben a négy kolozsvári együttes, délen az Aradi TE, az Aradi MTE, a Temesvári Kinizsi, a Szabadkai SE, a Bácska Szabadkai AC, a Szabadkai MTE és a Szabadkai TC jutott erre a sorsra.
Egyedül a Pestvidéki és a Déli kerületben tudták befejezni az őszi fordulókat, tavasszal a kaotikus állapotok miatt sem itt, sem más vidéki kerületben bajnoki meccset nem játszottak.

A Déli kerület bajnokságát ismét két csoportban bonyolították le. Mindkét helyen az erőviszonyok alaposan megváltoztak, és új csoportbajnokokat avattak. Sajnos, a kerületi döntő megrendezésére már nem volt lehetőség.
sources
Keleti alosztály
(Őszi végeredmény)

1. Aradi Munkás Testedző Egylet 3 3 – – 6
2. Temesvári MÁV Kinizsi Sport Egyesület 3 2 – 1 4
3. Szegedi Atlétikai Klub 3 1 – 2 2
4. Aradi Torna Egylet 3 – – 3 –

Földessy János dr: A magyar futball és az MLSz 1897 - 1925.
Futballévkönyv. Szerkesztette Gyimes Vilmos. 1919.
Magyar Football Évkönyv az 1919/20. évre
Sporthírlap. 1918., 1919.
gaborpapi (fórum)
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!