magyarfutball.hu

2009.07.25 Tímár és Szélesi is játszott a győztes Plymouthban

Tímár Krisztián végig játszva, csapatkapitányként vezette 2-0-ás győzelemre csapatát, az angol Plymouth Argyle-t a negyedosztályú Morecambe otthonában. A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint másik honfitársunk, a próbajátékon Angliában tartózkodó Szélesi Zoltán az első félidőben szerepelt a Zarándokoknál.

A negyedosztályú klub hivatalos honlapjának beszámolójából kiderül, az első félidőben főleg a mezőnyjáték dominált a mérkőzésen, helyzetek csak elvétve alakultak ki, így nem meglepő, hogy gól nélkül vonultak szünetre a csapatok. Ian Craney azonban így is előnyhöz juttathatta volna a Morecambe-ot, azonban a 21. percben Lloyd Saxton kivédte büntetőjét.
A második játékrészben aztán magára talált a Plymouth, sorra vezette az akciókat a vendéggárda, Gary Sawyer pedig egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést az 55. percben, majd kevesebb, mint negyedóra elteltével Jim Paterson is betalált. A hajrában még a hazaiak kapusának be kellett mutatnia két nagyobb bravúrt, így maradt a 0-2.
Tímár Krisztián csapatkapitányként végigjátszotta a találkozót, míg Szélesi Zoltán a szünetben jött le.