magyarfutball.hu

2012.03.07 NB II: Válogatott kapus igazolt Nyíregyházára

A Nyíregyháza NB II-es csapatát erősíti tavasszal Balogh János, aki korábban már védett a Szparinál, legutóbb pedig a skót Hearts kapusa volt az egykori magyar válogatott hálóőr.

Fél évig Nyíregyházán véd majd az a Balogh János, aki legutóbb 3 és fél évig a skót Hearts csapatánál védett, adta hírül a szon.hu nyomán a nyiregyhazaspartacus.hu A válogatottban is megforduló játékos a 2006-2007-es szezonban már védett a Szapriban.

– Az első két szezonra semmi panaszom, sokat védhettem. Aztán jött egy csuklótörés és azt követően már nem tudtam visszakerülni az kezdőbe, nem kaptam rá esélyt. Ez igen nehéz időszak volt, hiszen magyarként külföldön nem könnyű. Az utolsó fél év már kifejezetten frusztrált időszak volt, így aztán megnyugvást jelentett amikor hazaköltöztünk a családdal. Még nem tettem le róla, hogy külföldön védjek. Ez volt az elsődleges célom, és bár akadtak érdeklődők, komoly kérő nem volt. Sajnos ebben az átigazolási időszakban nem voltak keresettek a kapusok. Aztán érdeklődtek a magyar élvonalból is, végül Brekk János megkeresett, beszéltünk és én igent mondtam a kérésre – mondta el a kapus, aki azt is elmondta, miért döntött úgy, hogy Nyíregyházára igazol.

– Két oka is van annak, amiért végül így döntöttem. Egyrészt nagyon jól éreztem magam Nyíregyházán, remek volt a társaság, az öltözői légkör, a hazai mérkőzések hangulata. Szerettem itt lenn, nem éreztem magam idegennek. Másrészt az a Téglási Gábor a kapusedző, aki akkor is itt volt és akiben megbízom, akit nagyra értékelek. Az, hogy a Szpari most hogyan áll a bajnokságban az egy dolog, én miden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön elérni a célt, a bennmaradást.